MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A nagy A betű

Megtisztelő felkérésnek teszek most eleget ebben a cikkben. A TamTam Dobcentrum felajánlásaként kaptam jó néhány gyönyörű Zildjian Avedis cintányért tesztelés céljából, most ezekről a tányérokról írnék egy kis élménybeszámolót.

A nagy “A” betű! Idáig az Avedis és az A custom tányérokat ránézésre nem csupán a csillogó felületről lehetett megkülönböztetni, hanem a felirat méretéről, formájáról, a marketing szempontból is sokat számító nagy A betűről. Ameddig a K szériánál nem látunk a külsőségekben akkora eltérést, az A szériánál annál inkább. Ezért is talán sokan gondolták tévesen úgy, hogy az A custom biztos sokkal jobb, mint a sima Avedis, ráadásul egy picivel talán még drágább is, így hát nyilván jobbnak is kell lennie. Ez a különbség 2013-óta teljesen megszűnt, amikor is a cég piacra dobta az „új A”, azaz Avedis szériát. A gyártó semmilyen célzást nem tesz arra, hogy a tányérok anyagában, megmunkálásában, vagy akár felületkezelésben bármit is változtatott volna, ők ezt egy design váltásnak szánták, de valami mégis változott, mert ugyan a régi széria is sok ezer embert tett boldog Zildjian tulajdonossá, ezek az új tányérok minden várakozást felülmúlnak.

Azt gondolom, hogy cintányér vásárlásnál fontos, hogy tisztában legyünk vele mit is keresünk. 

Az általunk leginkább játszott zenei stílus meghatározhatja a kiválasztandó tányérok méretét, vastagságát, hogy brilliant, vagy tradicionális fényezést választunk-e, de a legfontosabb, hogy legyen egy saját elképzelésünk arról, hogy mit is akarunk hallani. Ha egy adott szérián belül próbálunk maradni, talán könnyebb egymáshoz jól illeszkedő hangokat találni, mások inkább keverik a szériákat, a vastagságokat, de gyakran még a márkákat is. Az Avedis Zildjian tányérokról viszont nyugodtan kijelenthetjük, hogy karakteres, fényes, de nem túlzottan csillogó, telt hangzású, minden máshoz rendkívül jól illeszkedő, gyönyörű cintányérok, ár-érték arányban pedig talán a legjobb választás, amit csak kaphatunk... és ez már kicsit sem középkategória. A pénztárcánk akármennyire is fontos tényező a vásárlásnál, ne feledjük azt a mondást, miszerint „túl szegény vagyok ahhoz, hogy olcsót vegyek”.


A másik fontos dolog, hogy a cintányérnak nem elég, ha önmagában jó hangja van, mindig akkor derül ki a minőségbeli különbség, amikor zenekarban kezdjük el használni. Én régebben jártam úgy, hogy egy olcsóbb extra heavy rock ride nem tudott átszólni a zenekaron, de amikor lett egy sokkal lágyabb Zildjian-om, ott minden apró érintés hallható volt. Talán ezért a titokért kérik meg az árát?
No, de lássuk a felhozatalt:

15” New Beat HiHat:

Régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy jó lenne egy 15-ös lábcin, de akármit próbáltam ugyanaz a probléma merült fel. Mégpedig, hogy hiába lenyűgöző a mélyebb karakter, viszont nem lehet rövid hangokat kicsikarni belőle. Ez épp úgy vonatkozik a taposott hangra, mint a verővel játszottra. Hiába próbálkoztak a különböző cégek valamiféle megoldást találni (lásd hullámos alsó tányér, amit a Zildjian Mastersound-nak hív), ez a probléma nem szűnt meg. Talán még a K light lehetne kivétel, de ott meg a hangszín lesz túl puha. Úgy is gondolhatnánk, hogy aki rövidebb hangot akar, az vegyen kisebb tányért. Most nem kell kompromisszumokat kötni. Nincsenek se hullámok, se lukak és még az alsó tányérunk sem lett egyenes, egyszerűen csak teszi a dolgát, tökéletesen reagál minden mozdulatra és a jóhoz nagyon könnyű hozzászokni!

16” Thin Crash:

Nagy meglepetés. Én már jó ideje nem használok 16”-os beütőt, mert a magas hangok helyett, inkább a nagyobb méretű és mélyebb tónusú tányérokat kezdtem keresni, de ez egy igazán kivételes darab. Megvan benne minden amit egy 16”-os tányértól elvárhatunk. Meglepően mély és fényes, gyors és simulékony, hangos, de nem harsány. Csillagos ötös!

16” Medium Crash:
Nagyon hasonló vékonyabb testvéréhez, de a vastagság miatt magasabb és erőteljesebb a hang indulása. Ez inkább rock crash.

17” Thin Crash:
Számomra a rövid, mondhatni splash jelleg a 16”-nál ér véget, a telt crash pedig a 18”-nál kezdődik. Ez a tányér az igazi átmenet. Nem véletlenül keresik egyre többen ezt a méretet.

17” Medium Thin Crash:
Itt nincs akkora különbség, mint a két 16”-os között, csak a karakter változik egy picit. Ennél a tányérnál sokkal jobban dominál a konkrét hangmagasság érzet és ez halkan is határozottan elindul, ehhez képest az előző 17”-es sokkal folyékonyabb.

18” Rock Crash:
Én mindig tartok az úgynevezett rock tányéroktól, mert a túlzott vastagságtól merev lesz a cintányér és ezáltal a törés veszélye is nagyobb. Aki próbált már rock crash-t, az pontosan tudja, hogy milyen érzés amikor megütöd és szinte visszatolja a verőt, míg egy vékony tányérba belesimul az ember keze. Itt viszont nincs ez a túl kemény érzet, nagyon jól eltalálták a vastagságot. Már több mint egy éve van egy 18-as medium thin crash-em az új Avedis szériából, így most azzal tudtam összehasonlítani ezt a szép darabot. Mindkét tányérnál jól érvényesül a mély, de fényes karakter, de a rock beütőnek sokkal nagyobb az attakja.

19” Medium Thin Crash:
Kiegyenlített, telt, intenzív. Egyszerűen jó! A kisebb méretekkel ellentétben nagyon konkrét kúp hang van, így akár kísérő tányérként is alkalmazható. Méretéhez képest magas a hangja és a 18-as, szintén medium thin-hez viszonyítva vaskosabbnak és keményebbnek tűnik.

20” Medium Thin Crash:
Ha egy refrént igazán el szeretnénk indítani, és a leghangosabb zenekaron is szeretnénk keresztülszólni, akkor nem kell tovább keresgélni! A medium thin vastagság miatt crash-ride tányérként is felfogható. Hihetetlen telt és hosszú lecsengése van amihez egy határozott kúphang párosul. Kíváncsi lennék egy thin változatra, hogy a mélyebb tónus mennyit tudna hozzátenni ehhez az amúgy is tökéletes darabhoz. Mindenesetre amennyire ódzkodnak az emberek egy ilyen nagy beütőtől, ezt olyan nehéz nem szeretni. Minden megütés után egyre nélkülözhetetlenebbé válik!

23” Sweet Ride:
Szerelem első hallásra! Talán az összes közül ez volt rám a legnagyobb hatással. Minden érintésre tökéletesen reagál, minden dinamikai tartományban kiegyenlítetten szól. A méret és a vastagság tökéletes egyensúlyban van. Ahogy közelítünk a szélétől a kúp felé, úgy kapunk egyre tömörebb és konkrétabb hangot. Ha pedig ráfektetjük a verőt, rögtön crash lesz belőle és nem is akármilyen. Beütőként viszont nem csak a hangos, de a halk akcentusokra is gyönyörűen indul. Apró kritikaként talán annyit lehetne írni, hogy egy mélyebb tónusú, mélyebb felhangokkal rendelkező kúp jobban illeszkedne ehhez a tányérhoz, de ezt is inkább zárójelbe kellene rakni. Ez egy óriás cintányér, óriás hanggal!

Összegezve a hallottakat, az új Zildjian Avedis széria a tradicionális köntösbe bújtatott modern hangzás, ahol a kiegyenlítettségen van a hangsúly. Ezúton is még egyszer köszönöm a TamTam Dobcentrumnak a felajánlást, hogy kipróbálhattam ezeket a fantasztikus cintányérokat, amiket fájó szívvel (és a családi béke érdekében) adok vissza, de tudom, hogy aki megveszi majd őket, az nem fog csalódni!

Dobolásra fel!

Szakadáti Mátyás

2015. április 8. 09:12

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA