Inkább későn, mint soha - Zenei alkotók az utolsó stádiumban
Beszámoló a CIAM (zeneszerzők világszervezete) 2014-es, Nashville-i konferenciájáról.
Volt szerencsém eltölteni két napot a világ másik oldalán egy olyan összejövetelen, ahol általam korábban sosem tapasztalt töménységben voltak jelen kiemelkedő koponyák, akik nem csak kiváló alkotóművészek, hanem a zenei alkotóközösség naprakész válaszokkal rendelkező képviselői is. A szerzői világszervezet összehívása egyetlen, égetően sürgős témára fókuszált, mégpedig az internetes legális letöltések - mint a hagyományos kereskedelem kiváltására tett sikertelen kísérlet - által generált veszteségek lehetséges csökkentésére. Mindezt megállapodásokon, törvénymódosításokon és az egész világra kiterjedő szerzői mozgalmon keresztül, melynek neve Fair Trade Music.
Hogy mennyire tartották maguk az amerikaiak fontosnak a nashville-i CIAM konferenciát, azt nyilvánvalóvá teszi, hogy az USA Kongresszusának két képviselője és a Kongesszus könyvtárának egyik igazgatóhelyettese is megtisztelte jelenlétével és beszédével is a gyűlést. Az egyik Marsha Blackburn http://blackburn.house.gov/ republikánus képviselő asszony, a másik Jim Cooper http://cooper.house.gov/ képviselő volt, aki nem mellesleg egy egészen felvilágosult gondolkodó és kiváló humorú ember is. A kongresszus könyvtárát (ez kvázi egy minisztérium is, a jogdíjak legfelsőbb hatósága az USA-ban) Karyn T. Claggett képviselte.
A kétnapos konferenciát 31-32 szervezet képviselője látogatta a világ minden részéről. Ázsia, méretéhez képest egy kicsit talán alulreprezentáltabb volt, de még így is bőven voltak jelen olyan befolyásos szervezetek, akik világosan tükrözik a szerzői társadalom globális törekvéseit.
Az üdvözlő beszédet Lorenzo Ferrero CIAM elnök tartotta, de mint 'házigazdák', üdvözöltek bennünket Eddie Schwartz (Kanada) és Rick Carnes (USA) is, mindketten az észak-amerikai szövetség (MCNA) részéről.
A magyar retorikához szokott fülemnek szokatlan volt hallania afféle felemelő jelzőket, amivel a jelenlévő politikusok illették a zenei alkotóközösség tagjait, ahogyan munkánk fontosságáról beszéltek és megígértek minden tőlük telhetőt az általunk esetleg szándékozott törvénymódosítások keresztülvitelét illetően.
Persze, ők politikusok, de mindettől függetlenül is, végig nyilvánvaló volt, hogy az alkotók és az egész iparág megítélése (beleértve minden zeneiparági résztvevőt!) az amerikai közvélekedésben teljesen más, mint nálunk.
| Marsha Blackburn | Jim Cooper | Eddie Schwartz |
Az összejövetel központi témája konkrétabban a Fair Trade Music-nak nevezett törekvés volt, ami nagyon egyszerűen magyarázva valami olyasmit jelent, hogy az alkotói, előadói, kereskedelmi láncolat minden résztvevőjének hozzájárulása, illetve ennek mértéke mindenki számára érthető módon jelezve legyen a produktumban. Ezzel párhuzamosan a jelenleginél igazságosabb megosztást követel magának a szerzői közösség a művek értékesítéséből származó bevételekből. Ez lenne az egyik válasz a netes értékesítések során bekövetkező drasztikus alkotói bevételcsökkenésre.
A téma felvetésének oka elsősorban az ismert streaming szolgáltatást nyújtó tartalomszolgáltatók (Spotify, Pandora, Deezer, stb.) tárgyalási, megállapodási és üzleti gyakorlata, amely az utóbbi években - többek között az alkotói társadalom tétlensége miatt is - a zenészek teljes megkerülésével alakult ki. Miközben tény, hogy ezen tartalomszolgáltatók a korábbi struktúra kiadóihoz viszonyítva semmit sem fektetnek be és kockáztatnak a produkciók létrejöttéért és támogatásáért, cserébe indokolatlanul magas a részesedésük egy-egy mű értékesítéséből. Vélhetően a globális szerzői összefogás eddigi hiánya miatt a streaming szolgáltatók bevételük csupán 60-70%-át adják tovább jogosultaknak (kiadók, előadók, publisherek, szerzők), de ebből az összegből az alkotók és jogosultak részesedése mára mindösszesen 3% lett. Sajnálatos tény, hogy a hagyományos struktúrában eladott 1 millió hangfelvétel utáni jogdíj 50 000 dollárja helyett a streaming világában ugyanilyen eladási számok mellett ma ez - sokkoló adat következik - 35 dollár.
A témafelvetés után röviden taglalták a szerzői világ fontosabb híreit, majd ezt követően egy kerekasztal beszélgetésben elemezték a felmerült problémákat és az erre adandó egységes szerzői válaszlehetőségeket. Eddie Schwartz (MCNA, Kanada) szerint aggasztó, hogy a kanadai piacot is egyre több külföldi kézben lévő vállalat irányítja a streaming piacon, vajon mennyire rossz lehet a helyzet kisebb országokban. Állítólag az erre való hivatkozással is törekednek sok helyen központi jogosításra, ami a kisebb országok helyi problémákat nagyon is ismerő és erre érzékeny közös jogkezelő szervezeteit lehetetlen helyzetbe hozná. Alfons Karabuda (ECSA - európai szerzők) kiemeli, hogy mekkora eredmény volt, hogy 2014 februárjában sikerült elkerülni a központi jogosítást az EU-ban, ezzel együtt megőrizni a korábbi gyakorlatot (exclusive assignments of rights).
Egy "breaking news"-ban felhívták a figyelmet egy rendkívül veszélyes tendenciára, amely latin-amerikai országokból (Ecuador, Peru) induló gyakorlat. Ebben a régióban a törvényeket olyan irányba erőltetnek változtatni, amelyben a közösségi érdek nagyobb prioritást élvez, mint a szellemi tulajdon. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben valamilyen hatóság, vagy központi rendelet úgy ítéli meg, hogy a 'népnek' joga van hozzáférni a szellemi alkotásokhoz tudásának gyarapítása, vagy éppen jobb kedve érdekében, úgy ellenszolgáltatás nélkül hozzáférhetővé kell azokat tenni.
Eddie Schwartz szerint ideje volna, hogy a szerzőket érintő kérdésekről végre mindenütt maguk az alkotók beszéljenek a nyilvánosság előtt és ne a velük szerződésben álló multinacionális cégek, kiadók tegyék meg ezt helyettük.
A beszélgetés legfontosabb üzenete, hogy tudatnunk kell a közvéleménnyel és a politikusokkal is, hogy nem csupán egy szűk gazdasági, pláne egyéni érdekkör az, akinek fontos a méltányos díjazás, bevétel megosztás és szabályalkotás egésze a zeneiparban, hanem alapvető demokratikus fundamentum, emberi jog.
Az összejövetel következő részében elképesztő mennyiségű adatot és vagy 60 ábrából álló prezentációt zúdított ránk a Washington DC-ből érkezett Karyn T. Claggett. Az ifjú afro-amerikai hölgy korát meghazudtolóan sokra vitte. Hosszan ecsetelte, hogy az Amerikai törvényhozásban milyen nehezen lehet keresztülvinni bármilyen módosítást, hány hivatalon és szervezeten kell, hogy átmenjen egy javaslat, hány meghallgatás szükségeltetik hozzá az érintett felektől, de jelezte, hogy az egyöntetű vélemények szerint, mindenképp szükség van egy - ahogyan ő mondta - "kis bevételre is igényt tartó" alkotókat védő alternatív szisztémára a jogalkotáson keresztül. Ezen dolgoznak most ők a Kongresszus könyvtárában (hagyományosan idetartozik ugyanis Amerikában a szerzői jog).
Karyn T. Claggett kiemelte még, hogy 3-4 ország szerzői jogi törvényeit és közös jogkezelését tanulmányozzák jelenleg az Associate US Register of Copyrights hivatalában és ezek között szerepel Magyarország is. Példaértékűnek tartják azokat a több mint száz éves hagyományokat és globális mércével is kiemelkedő szerzői jogi tudást, amit az itteni jogkezelés gyakorlatban és elméleti területen is elért. (Mondhattam volna neki, hogy milyen veszélyek fenyegetik ebben a pillanatban is a hazai közös jogkezelést, de nem akartam ezzel terhelni kedélyesen töltött ebédidőnket.)
Az ebédszünet után az előző két topichoz kapcsolódó kerekasztal beszélgetéssel folytatódott a konferencia. Vita kezdődött arról, milyen irányba kellene folytatni a szerzők globális törekvéseit a szerzői jog mihamarabbi hatékony és szerzőknek kedvező aktualizálásaiért. Egyhangúan a minél nagyobb nyilvánosságú kommunikáció mellett tették le voksukat azon céllal, hogy a hétköznapi emberekhez is eljusson, (és itt egy egész erős megfogalmazás következik Steve Bogardtól [NSAI]), hogy a szerzők a rák utolsó stádiumában vannak, haldoklunk.
Az eddigi kommunikáció - már ha volt ilyen -, a nagyközönség számára túl elvont fogalmakat (szerzői jog, közös jogkezelés, etc.) tartalmazott, sokkal inkább azt kellene megértetnünk a közönséggel, hogy az alkotó és előadó a szívét, lelkét, életét áldozza azért, hogy azok a művek, amelyeknek oly sokan örülnek, létrejöhessenek. A beszélgetés során kiderült, hogy pl. az amerikai törvényalkotásban sem tudnak mit kezdeni az olyan fogalmakkal, hogy morális jogok, fair elbánás, stb. Ezért az egyöntetű javaslat az lett, hogy kezeljék ezt az egész ügyet (fair kompenzáció, szellemi tulajdonhoz való jog) EMBERI JOGként, hiszen az emberi jogok már az amerikai törvényalkotás számára is ismerős terminus! Ezt a javaslatot általános és hangos ováció követte.
Egy efféle megközelítést a művészi, alkotói érdekekre hivatkozván itthon, Magyarországon is hasznosnak tartanék.
A konferencia második napja teljes egészében a Fair Trade Music Project-ről és az ehhez kapcsolódó teendőkről, feltételekről szólt.
Az első beszélgetés öt résztvevőjének egyike, Jean-Robert Bisaillon Kanadából (SOCAN) egy igen látványos prezentációt is tartott a metaadatok művekbe integrálásának szükségességéről. A metaadatok olyan - digitális adatokhoz rögzített - kiegészítő adatok, amelyek egyfajta "születési anyakönyvi kivonattal" látják el a műveket. Ezekből - szükség szerint - kiderülhetnek a művek keletkezési körülményei, az alkotók, jogosultak egész láncolata, hozzájárulásuk mértéke, jogosultsági szerkezetük.
[Néhány éve elindult egy ilyen törekvés, ez volt a GDR (General Repertoire Database), de az ügy nehézkessége miatt (minden felhasználó, régió, illetve jogosulti kör más-más információkat tart fontosnak a művekhez kapcsolni), először nagyobb társaságok (BMI) léptek ki az együttműködésből, majd egyre többen adták fel. Ez az ügy azóta is stagnál.]
A beszélgetés résztvevői azonban továbbra is elengedhetetlenül fontosnak tartják, hogy létrejöhessen egy nemzetközi együttműködésben is használható adatbázis, mely az alkotók és jogosultak érdekeit több szempontból is védené. Egy ilyen, minden művet követő "születési anyakönyvi kivonat" a sokféleség megőrzése mellett a nyomon-követhetőséget (ami most nincs) és a felhasználókról szerezhető adatok alkotókhoz való esetleges eljuttatását is segíti. (Egy opció erre a lehetőségre a kanadaiak által fejlesztett, és már tesztelhető rendszer, a TGiT.) A beszélgetés végén megerősítik, hogy mennyire fontos, hogy a művekhez kapcsolódó adatforgalom kétirányú legyen. Felbecsülhetetlen üzleti és tervezési lehetőségeket rejt magában, ha a felhasználókról is adatot (kor, nem, érdeklődés, lakókörzet, stb.) kapunk.
A nap második panelbeszélgetése főleg a Fair Trade Music Project kommunikálásáról és az ehhez kapcsolódó szerzői követelésekről szólt. Az egyik fontos feltétel a zenei alkotói társadalom minden eddiginél nagyobb és aktívabb összefogása lenne. Nem csak politikusokkal, hanem a széles közvéleménnyel is muszáj fenntartani a folyamatos kapcsolatot. A legfontosabb kommunikációs területnek az oktatást(!) tartják.
Az összehangolt kommunikációs stratégiában kb. a következőknek kell elhangoznia:
- A zenét mindenki szereti, mindenkinek fontos.
- Az átlátható (financiális) működés az egyedül elfogadható kereskedelmi struktúra.
- A felosztási arányoknak tükrözniük kell a befektetett munka mértékét. A streaming szolgáltatók ne kaphassanak többet a forgalom 20%-ánál, a kiadói/előadói, illetve szerzői/publisher díjak ne 97-3%-os(!) arányban, hanem 50-50%-os arányban legyenek felosztva!
A lépések a következők:
- Partnerség kiépítése a lehető legtöbb szerzői szervezet között.
- Csak a közös, egyetértésben létrejött alapelveket magáévá tevő kiadókkal, terjesztőkkel szerződjön minden alkotó!
- Az ilyen alapelvek mellett elköteleződő kiadók, terjesztők egy 'globális igazolást' kapnának, amely jelzi, hogy alávetettek magukat azon alapelveknek, amelyek garantálják az alkotókkal szembeni korrekt bánásmódot (Global Certificate Body)
A következő panelben egy igen érdekes kerekasztal beszélgetés kezdődött a lényegről, mégpedig arról, hogy a Fair Trade Music (FTM) életszerű törekvés-e, vagy csak álom marad. A többség szerint mindenképp muszáj kitartanunk az FTM jelezte irány mellett, mert hiába jönnek folyamatosan azzal az információs társadalom sikerének hirdetői, hogy évente 40%-kal növekszenek a streamingből származó - sajnos még mindig minimális - bevételek, a hangfelvétel eladás 2004 óta világszerte az egynegyedére esett vissza és az internetes legális forgalom 'szárnyalása' ellenére is évi minimum 5%-ot esik vissza. A bevételnövekedés egyik forrása egyébként lehetne az az igény is, hogy a streaming szolgáltató által áruba bocsájtott felhasználói adatokból (merthogy ilyen is van) származó jövedelemből részesüljenek az alkotók is.
Itt vetette fel kedvenc vesszőparipámat egy izlandi képviselő, miszerint kombinálni kellene az eddig elhangzott bevételnövekedési törekvéseket az ISP (Internet Service Provider) szolgáltatók megterhelésével is. A konklúzió: a szerzői szervezeteknek kell buzdítani a publishereket, streaming szolgáltatókat, record labeleket, hogy üljenek le a tárgyalóasztalhoz és először is egyezzenek meg abban, hogy mit nevezünk FAIR-nek. (Azért az belátható, hogy ez elég fontos megoldandó kérdés, mielőtt bármihez is kezdenénk Fair Trade Music ügyben.)
Az utolsó megszólalások egyikében Alfons Karabuda (ECSA vezetőség, svéd szerző) beszélt megnyilatkozásaink és érdekeink artikulálása szabadságának fontosságáról. A téma címe alapján sokan félreértették és azt gondolták a művészi önkifejezés szabadsága lesz a téma, de ebben az esetben kifejezetten a közös szerzői törekvések bátor kommunikálásának lehetőségeit mérlegeltük a különböző országokban. Alfons elmaradott országokként beszélt azokról a régiókról, ahol az emberek azt a kérdést teszik fel a művészeknek, hogy miért akartok ti szabadságot magatoknak, nem elég, ha szórakoztattok bennünket? (És ekkor egy kicsit elgondolkodtam...)
Lorenzo Ferrero (CIAM elnök) szerint nem érdemes feladni, mert úgy tűnik jövőre Kínában is - ahol eddig nem volt ilyesmi - törvény születik a szerzői jogokról. (Eddig erről nem volt tudomásom, nem tudom, hogy igaz-e a híresztelés, mert ha igen, akkor ez valóban óriási áttörés.)
A sűrű két nap végén igencsak nehéz rövid konklúziót levonni a hallottakból. Ami biztos és kétség nélkül elfogadható, hogy az emberi és morális jogok nem lehetnek tárgyalások és megállapodások kérdései! Minden alkotót is megilletnek. Amennyiben nem sikerül globális, erős, kitartó és hatékony alkotói összefogást teremteni azokon a területeken is, ahol egyéb más érdekeltségek gigantikus vagyonokat termelnek mások szellemi alkotásainak korlátozás nélküli terjesztésével, addig tényleg nincs miben reménykedni a világ zenei alkotóinak. Ha sikerül az összefogás, akkor sem lesz diadalmenet, de talán jobb későn, mint soha.
Czutor Zoltán
2015. március 24. 17:11