Holnap megjelenik a Music Media Magazin harmadik száma, amely most 2 CD mellékleteket is tartalmaz. Minden magazinhoz jár egy Jazz alone című oktató és bemutató – az E-Drum Studio által készített – 2 lemezes CD, a magazin szokásos 550Ft-os árában. Továbbá exkluzív tartalomként, limitált példányszámban (kizárólag a Relay és Inmedio bolthálózatban) kapható majd Nagy Ádám szólólemeze WÖRK PROJEKT címmel, amely csak magazinunk mellékleteként lesz elérhető 1.185Ft-os áron. Az exkluzív tartalmat választók összességében három az egyben tartalommal gazdagodnak, hiszen egyszerre vihetik haza a magazint, a Jazz alone 2 lemezes CD-t és Nagy Ádám szólóalbumát. A Music Media Magazin holnaptól lesz megvásárolható az utcai lapárusoknál és a postahivatalokban.
A harmadik lapszám tartalmában szereplő összes teszt és bemutató rövid előzetese és szerzőinek előszavai olvashatók itt:
Tesztek, bemutatók:
Vox
„Egyre több gitáros használ játék során PC-t vagy okostelefont és általánossá váltak az ingyenes gitáreffekt alkalmazások is. Ennek köszönhetően egyre nő a kényelmesen használható audio interfészek népszerűsége. Az amPlug I/O, köszönhetően az amPlug kivitelű megjelenésnek és az alacsony árnak, a gitárosok körében várhatóan ugyanolyan elismert és népszerű lesz, mint az eredeti amPlug.”
KORG
Sledgehammer:
A Flat és a Capotasto (capo-val történő) hangolás lehetőségének köszönhetően a Sledgehammer egyaránt számíthat a pontos hangolásra vágyó gitárosok és basszusgitárosok érdeklődésére.
Sledgehammer Pro:
Azokat a professzionális gitárosokat és basszusgitárosokat célozza, akik igénylik a nagyobb pontosságú hangolást, de fontosnak tartják az esztétikus és különleges megjelenést is.
„Joe Bonamassa? Igen. Ő kifejezetten a monitorjába szereti visszakérni a Palmer PDI-vel kihangosított erősítő hangját. Régóta használja már a berendezést, de nemrégiben úgy döntött, hogy a rackes PDI mellé készíttet magának a céggel egy D.I. Box méretű verziót, mely tartalmazza a nagy testvér funkcióit és szolgáltatásait, kiegészítve az ő személyes kívánalmaival.
Mik is ezek, és hogyan is képzeljük el? Íme:
Adott ez a kis doboz amelybe belemegy az erősítőnk jele. Van 4 kis mikrokapcsolónk. Az elsővel ki tudjuk választani, milyen hangerejű legyen a kimenő, szimulált jelünk: O decibel, -12 dB, vagy -24 dB, pontosan illesztve az adott hangosító vagy rögzítő eszközhöz.”
Mint minden évben, 2015-ben is a „hazai pályán” megrendezett anaheim-i NAMM Show keretein belül mutatta be a legütősebb újdonságait a Harman Professional.
Soundcraft Signature és Signature MTK
Elsőként a Soundcraft vadonatúj analóg szériájáról hullott le a lepel mely a Signature Series nevet kapta. A világklasszis hangminőség és a felhasználói élmény új szintre emelésének jegyében bemutatott Signature Series négy különböző méretben elérhető: 10, 12, 16 és 22 csatornás változatban.
Soundcraft Ui Series
A Soundcraft harmadik új terméke a 2015-ös NAMM Show-n a totális szabadság jegyében született meg, az új távvezérelhető digitális keverők ugyanis páratlan lehetőségeket kínálnak a vezeték nélküli vezérlés terén: audio mix bárhol, bármely wifin keresztül csatlakoztatott eszközről. Az Ui széria két tagja az Ui12 és az Ui16 is beépített Wi-Fi router-rel rendelkezik, és távolról vezérelhető tabletről, PC-ről és okostelefonról is.
dbx DriveRack VENU360
A 2015-ös NAMM Show első dbx újdonsága egy vadonatúj hangrendszer vezérlő processzor mely a VENU360 névre hallgat. A híres DriverRack család többi tagjához hasonlóan a VENU360 is tökéletes megoldás mind élő, mind fix installációs alkalmazásokhoz, ahol is a lehető legprecízebb optimalizálást és legjobb hangminőséget hivatott szolgálni. Az előd DriveRack 260-hoz képest, - mely mára ipari standard státuszt vívott ki magának,- számos újítást vonultat fel az új VENU360: vezérlés mobil eszközökről, megnövelt bemeneti csatornaszám, tovább fejlesztett DSP, és még könnyebb kezelés.
dbx 500 Series
A 2015-ös anaheimi NAMM Show-n lepleződött le a nagyérdemű előtt a dbx vadonatúj 500-as szériája, mely 5 darab kompakt, fél-rack méretű jelfeldolgozó stúdióprocesszort tartalmaz.
AKG DMS800
A Harman Professional csoport osztrák felségjelű tagja, az AKG is prezentált újdonságokat a 2015-ös kaliforniai kiállításon, elsőként az új DMS800 digitális vezeték nélküli mikrofonrendszert. A sikerhez vezető utat már megalapozta elődje, a DMS700 V2, ugyanis a 800-as széria teljes egészében a 700-as V2-es variánsára épül, megspékelve egy-két plusz tulajdonsággal, így sokoldalúbbá vált a rendszer, mint bármikor ezelőtt.
JBL Professional SRX800
A Harman Professional csoportba tartozó JBL Professional, mint eddig minden évben, 2015-ben is az észak-amerikai szemlén mutatta be vadonatúj hangfal családját, az SRX800-at mely egy nagyteljesítményű, aktív hordozható széria. Az SRX800 hangfalakban a JBL prémium minőségű hangszóróinak meghajtásáról a Crown szabadalmaztatott DriveCore® erősítőmoduljai gondoskodnak, melyek nem csak kivételes hangminőséget biztosítanak, hanem teljesen testre szabható DSP-vel is rendelkeznek.
A hetvenes évek legendás szintetizátora visszatér.
Az ARP Odyssey-t 1972 és 1981 között gyártották. A Minimoog-al együtt az Odyssey volt a hetvenes évek legnépszerűbb szintetizátora és abban az időben rengeteg felvételen hallható volt, számos turnén szerepelt. A KORG mérnökei, az Odyssey vezető tervezője, valamint az ARP egykori elnöke, Mr. David Friend összefogtak, hogy a mai kor igényeinek megfelelően újragondolják, újratervezzék az elektronikát és modern körülmények között megvalósítsák e legendás hangszer újjászületését. Az MS-20-hoz hasonlóan, a hangzás és a készülék megjelenésének tervezésekor a művészek igényeit és a hagyományokra építő formai kialakítást tekintették a legfontosabb szempontnak.
A basszusgitár szerelmeseinek nem cseng idegenül az EDEN név, hiszen az amerikai eredetű gyártó az elmúlt évtizedekben meghatározóvá vált termékeivel. 1976 óta sok változáson ment keresztül a gyártó és a termékek is. Kivéve a WT sorozatot, ami az elmúlt 15 évben semmit sem változott. Valljuk be, a dizájn fölött elszállt az idő. Az új kivitel közelebb hozza az erősítők kinézetét a mai ízléshez. De lássuk, mit rejt a csinos tervezés.
Ismét három világmárkával gazdagodott a Crystal Audio Kft által forgalmazott termékek palettája. A Studiomaster, Carlsbro, Hurtz kiemelt forgalmazási jogát nyerte el cégünk. Ha valakinek ismerősen cseng e három név, nem véletlen. Világszínvonalú prémium termékek jellemzik a szoros együttműködésben kooperáló márkákat.
Az Audio-Technica az 50-es számot viselő stúdió mikrofon sorozatának legújabb tagját 2014-es őszi AES konvención mutatta be a hangtechnikai szakmának. Az AT5045 egy kézzel gyártott, nagymembrános, karcsúsított formájú, merőleges tengelyű hangszermikrofon, fix kardioid iránykarakterisztikával. Különlegessége a négyszögletes membrán. Az AT5045 egy hosszúkás téglalap alakú membránnal rendelkezik. A keskeny forma ne tévesszen meg senkit – a membrán felülete nagyobb, mint egy átlagos nagymembrános stúdiómikrofoné.
Az iPad néhány éve jelent meg a keverők kijelzőjeként, nemrégiben pedig a PreSonus jóvoltából az érintőképernyős felület átvette a keverő teljes vezérlőfelület-funkcióját. De ennél is továbbmentek: egy 32 csatornás StudioLive digitális keverőt beépítettek egy 4U magas rack-be, ezzel nem csak a kezelőfelület, de az egész keverő-koncepció megújult a színpadra helyezhető, így csoporkábel nélkül használható keverő megvalósításával.
Ez az első olyan írás ami azért lett, mert látták bennem az arcátlan elszántságot.
Nem fogok sumákolni, mert az nem én lennék. Ebben az esetben az történt, hogy a cucc gazdija olvasta az előző írásaimat. A tenyerét dörzsölgetve hunyorgott rám és feldobta a magas labdát... Na erről írjál kis barátom. :D Könnyű olyan holmiról nyilatkozni amiről ilyen vagy olyan tulajdonsága miatt azonnal eldönthető, hogy jó vagy rossz. Pontosan tudta, hogy brutálisan nehéz lesz valami olvasmányos dolgot összehozni, mert az eszköz magasan karcolja azt a szintet, ami nem egy slágergyanús, középkategóriás kacat, hanem egy ízig vérig profi holmi, aminek nagyon szigorúan behatárolható felhasználási területe van. Már a neve is olyan, ami azt sugallja, hogy a gyártó nem azért találta ki, hogy hülyegyerekek otthon a winampot hallgassák róla a nagyi tv-je mellett.
Billentyűs hangszeresként mindig is nagy hiányérzetet okozott számomra koncerteken a mozgás szabadsága. Irigykedve néztem mekkora teret tud bejárni a színpadon egy énekes vagy egy gitáros, nem is beszélve arról, hogy a közönséggel is közelebbi kapcsolatba kerülhet. Ebből a „röghöz kötött” érzésből kiindulva tettem fel magamnak a kérdést: miért kell egy billentyűsnek a hangszerek mögé bújva megtartania előadását?
Miért jazz lemez? Mert valószínűleg már több pop/rock lemezt is hallottál, amit e-dobok segítségével készítettek (még ha nem is publikálták, hogy e-dobokat hallasz), de jazzt még nem valószínű, mert kényes stílus, ahol könnyen tetten érhető, ha valami nem OK. Sokan azt gondolják, hogy az elektromos dob használhatatlan bizonyos műfajokban, mert az autentikus hangszerek mellett túl "műanyag" a megszólalása. Ezt leginkább azok gondolják akik még esélyt sem adtak ennek a technikának a megismerésére. Lemezünkkel, elsősorban az volt a célunk , hogy erre a vélekedésre rácáfoljunk, illetve hogy bemutassuk az e-dobok tekintetében nincs stílusbeli korlát, kompromisszumok nélkül használható bármely zenei irányzathoz, így ma már a jól megszólaló dobsound nem csak a tehetősebb zenekarok kiváltsága! Kiemelten gondoltunk a dobosokra is, hiszen a 2. számú lemez dob nélküli verzió a gyakorláshoz!
Az első találkozás alkalmával megmondom őszintén nem vártam semmi extrát, volt már jó néhány vas és kontroller a kezemben, találkoztam rengeteg DAW-val, soft synth-tel, hogy ne lepjen meg semmi… ez idáig. Amikor az Ableton bejelentette a 9-es verziót és a Push-t, igazán maga a kontroller nem hozott lázba… a felmerülő kérdések bennem a következők voltak: “Mátrix kontroller… minek??? Még egy??? Mivel tudhat ez többet, mint egy Launchpad, vagy esetleg az Ableton és az Akai első közös próbálkozása az APC 20 - 40 kombó? Stb,. stb…“
A DBR szériás aktív hangfalak ugyanazt a korszakalkotó Yamaha DSP egységet, erősítő- és hangszóró-technológiát foglalják magukba, melyet a professzionális DSR és DXR szériás hangfalakban alkalmazunk – biztosítva ezzel a nagyfelbontású hangélményt bármilyen kimeneti teljesítmény mellett.
„Nem is olyan régen posztoltunk egy cikket (ha lemaradtál volna róla katt ide) arról, hogy miért is jobb a laptop dj-zés a klasszikus bakelites megoldásnál. Viszont nem lenne teljes a történet, ha nem néznénk meg a másik oldalt is. Avagy 5 tipp miért jobb a bakelit a laptopnál.”
„Mai témánk ismételten inkább a DJ-éknek szól, de mint jól tudjuk nem minden Dj producer de minden producer Dj, így nekik is bátran ajánljuk a következő cikkünket. Igen kényes témába szállunk bele, amitől reméljük minden olvasónk felkapja fejét és heves fórumozásba kezd akár facebookon akár a honlapon.
De lássuk is a mai fogást, ami nem más, mint:
5 tipp amiért jobb a digitális dj-ézés a klasszikus bakelites lejátszásnál!
Ugye, hogy felkaptátok a fejeteket. Fogadok, a fele társaság már hevesen kommentezne ennek az állításnak a valószínűtlenségéről. Illetve hogy nincs az az érv, amiért lecserélné bakelit lejátszóját egy egyszerűbb laptopos megoldásra. Nem hogy öt. Nos azért mégis csak olvasd végig, hátha mondunk valami olyat, amin érdemes elgondolkodnod.
A második lapszám további tartalmából: http://www.musicmedia.hu/20150312_music_media_magazin_iii_
http://www.musicmedia.hu/20150314_elozetes_a_music_media_magazin_iii_lapszamabol_
http://www.musicmedia.hu/20150316_elozetes_a_music_media_magazin_iii_lapszamabol_
2015. március 18. 19:52