MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Előzetes a Music Media Magazin III. lapszámából – Közérdekű...

Hamarosan megjelenik a Music Media Magazin harmadik száma, amely most 2 CD mellékleteket is tartalmaz. Minden magazinhoz jár egy Jazz alone című oktató és bemutató – az E-Drum Studio által készített –  2 lemezes CD, a magazin szokásos 550Ft-os árában. Továbbá exkluzív tartalomként, limitált példányszámban (kizárólag a Relay és Inmedio bolthálózatban) kapható majd Nagy Ádám szólólemeze WÖRK PROJEKT címmel, amely csak magazinunk mellékleteként lesz elérhető 1.185Ft-os áron. Az exkluzív tartalmat választók összességében három az egyben tartalommal gazdagodnak, hiszen egyszerre vihetik haza a magazint, a Jazz alone 2 lemezes CD-t és Nagy Ádám szólóalbumát. A Music Media Magazin csütörtöktől lesz megvásárolható az utcai lapárusoknál és a postahivatalokban. 

A harmadik lapszám tartalmában szereplő összes közérdekű témájú, esemény előzetes és beszámoló, valamint az üzleti szféra írásainak rövid előzetese és szerzőinek előszavai olvashatók itt:

Közérdekű:

Majréverseny – megjegyzések a XXI. század tehetségkutatóihoz (Czutor Zoltán írása)

„Az utóbbi bő évtized televíziós tehetségkutatóit nyilván lehetetlen és értelmetlen is lenne leválasztani a mai médiaszokásoktól és elvárásaitól. A valóságshow közgondolkodásunk alapvetése lett, a tájékozatlanok véleménye az ember történelme során még sosem kapott akkora nyilvánosságot, mint most, így a naiv tömegek véleménye és várakozása minden korábbinál nagyobb hatással van az értékrend alakulására. És nem kellett több, mint egy elröppenő évtized, hogy alapjaiban múljon ki az ifjú entellektüelek igénye is a játékra, gondolatokra, bátorságra és érzésekre a zenei elvárásokban. És ez már jóval borúsabb kilátás, mint az, hogy segédmunkások „diundisúznak”. Az egyetemi rendezvények fellépőinek line-upja mára semmilyen különbséget nem mutat a félplayback és playback falunapokétól. De nem az a félelmetes, hogy ostoba a műsor, hanem az, hogy gyáva.
Mivel nem ér csak azt mondani, hogy NEM, anélkül, hogy megmondanánk, hogy mi IGEN, nem ér pocskondiázni valamit anélkül, hogy megosztanánk, hogy hogyan is lehetne jól csinálni, ezért most megpróbálom összeszedni, hogy milyen fontos alapvetéseket gyomlált ki mára a televíziózásból a reklámidő értékesítésre, vagy a hatalmi elvárásokra fogott rémület.”


In Music - Játsszunk zenét (Varga Ági írása)

„A zene alapvetően fontos lesz nekünk, amíg csak az emberi nem fennmarad.
Azt hiszem, a zenére éppúgy szükségünk van, mint egymásra."
(Yehudi Menuhin)

Zenélni, zenét hallgatni jó. Ebben szavak nélkül egyetértenek zenészek és zenehallgatók, férfiak és nők, kortól, lakhelytől, életszínvonaltól függetlenül: egyszerűen tudjuk. A zene ugyanis olyan ősi élményhordozónk, amely összeköt bennünket egymással, a bensőnket a külvilággal, a múltunkat a jelenünkkel, magunkat - magunkkal. Ez teszi alkalmassá arra, hogy az emberiség, az emberség állandó társaként alkotói és művészi vonatkozásai mellett eszköz és keret is lehessen: pedagógiában, terápiában, önismeretben és csapatépítésben, valamint egyéb olyan folyamatokban, amelyek bennünket hivatottak formálni. Ily módon a zene egyfajta természetes öngyógyító mechanizmusunkként is értelmezhető.


5letszobrászat - Az alkalmazott művészet helyzete Magyarországon – 1. rész

Újra összeültek a már jól ismert ötletszobrászok (Garai Judit – dramaturg; Czutor Zoltán – zenész, dalszövegíró; Berger Dániel – designer; Molnár Levente – szobrászművész; Lombos Márton – dalszövegíró), és ezúttal is egy érdekes témát vetettek fel: az alkalmazott művészet helyzetét hazánkban. Többek között az is felmerült, vajon művészetnek számít-e a piaci szférában való alkotás. Bármely művészeti tevékenység szakmaként való megélése talán a legnehezebb. Hiszen míg például egy villanyszerelőnek nem mondjuk meg, hogy melyik kábelt merre vezesse, mert bízunk a szakértelmében, addig a dalszövegírónak, a szobrásznak, a festőnek, a grafikusnak (hosszú a sor), ha megrendelésre dolgozik, folyamatos és sokszor kielégíthetetlen megrendelői igényeknek kell megfelelnie, melyek akár minőségromláshoz is vezethetnek. Érdekes beszélgetés alakult ki, és talán először jutottak el művészeink arra a pontra, hogy nem tudtak egyetérteni. Ezért is lesz folytatása a beszélgetésnek. Lássuk az első részt.


A Szent György Média és Informatikai Szakközépiskoláról



A „Szent György” 1998-as létrehozása óta nappali és esti tagozaton több mint 1000 fiatalt készített fel sikeresen az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő ingyenes valamint „fizetős” felnőttoktatás keretében filmes, animációs, hangtechnikus szakképesítések megszerzésére.

A Szent György különlegessége:

Iskolánk mindig is híres volt neves oktatóiról, az átlagosnál sokkal tartalmasabb felkészítési módszereiről. A hasonló intézményekhez képest kivételesnek tekinthető, hogy a belső gyakorlati képzések az iskola saját, minden igényt kielégítő stúdiójában történnek.

A szakma legismertebb fiatal és tapasztalt idősebb képviselőinek friss, aktuális, naprakész elméleti oktatását a Szent Györgyre alapvetően jellemző, nagyon-nagyon sok gyakorlati tapasztalatszerzés egészíti ki.
Az iskola másik erőssége, hogy nagyon sok külső helyszínen történő gyakorlási, személyes ismertszerzési lehetőséget biztosít hallgatóinak. Ebben Budapest legismertebb előadóhelyei, stúdiói, rendezvény helyszínei és az ország legismertebb fesztiváljai az iskola partnerei. Hallgatók már az iskola időtartama alatt közvetlen kapcsolatba kerülhetnek leendő munkahelyeikkel. 


Nyolc alprogrammal indult a Cseh Tamás Program

Az üres adathordozókból befolyó jogdíjak Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) került 25%-ából indult el tavaly májusban a Cseh Tamás Program. Az első évben 500 millió forintból gazdálkodó új, magyar, könnyűzenei program nyolc alprogramjához kapcsolódva jelentek meg az első pályázatok.

Az új, magyar, könnyűzenei program kidolgozásának ötlete 2013 októberében vetődött fel, amikor az Országgyűlés döntött arról, hogy az úgynevezett üres adathordozók után szedett jogdíjak 25%-a a következő évtől a Nemzeti Kulturális Alaphoz kerül. A program kidolgozását L. Simon László, akkor az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke koordinálta, aki több megbeszélést is tartott a közös jogkezelők képviselőivel, illetve a könnyűzenei szakma különböző területeit lefedő szakemberekkel – zenészekkel, menedzserekkel, klubvezetőkkel, szakmai szervezetek vezetőivel. Az első egyeztetések idején még úgy tűnt, hogy a program körülbelül 300 millió forintból indulhat el, és tíz nagyobb téma köré szerveződő alprogramokban valósulhat meg.


Kőbányai Zenei Stúdió – Felvételi vizsgák
azaz, amit a felvételiről feltétlenül tudni kell…

Kedves Érdeklődők,

a februári nyílt napjainkon bepillantást nyerhettetek iskolánk mindennapi életébe – milyenek az órák, a zenekari gyakorlatok, hogyan működnek a hangszeres foglalkozások. A visszajelzések alapján idén sokatokkal találkozhatunk a márciusi felvételiken, ehhez szeretnénk egy kis segítséget adni.

2015 március 17-18-19-én tartjuk a felvételi vizsgákat, melyek három részből állnak össze. Az írásbeli teszten felmérjük zeneelmélet és szolfézs ismereteiteket. Nem kell megijedni, ez egy alapfokú szintfelmérő, ahol kiderül, hogy milyen elméleti tudással rendelkeztek.


Music Media Magazin körkérdések... (összeállította: Andrásik Remo)

Magazinunk mostani számában ismét számos hazai művésznek feltett kérdésekből válogattunk: Benkő Zsolt – gitáros, gitártanár, Kovács Szabolcs – énekes/gitáros (Krízis), Birta Miklós – gitáros, gitártanár, Bodor Máté – gitáros (Wisdom), Bordás József – dobos, dobtanár, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja.

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

Benkő Zsolt:
Ma ez egy definiálatlan fogalom, hogy zenész. Ki az? Aki ebből él? Akinek van otthon gitárja? Játszik zenekarban? Mutogatják a tévében, nyomják a rádiók? Ma bárki lehet zenész… Vannak olyan muzsikusaink, akik mellett csak jó érzésű hobbistának nevezném magam, de a másik oldal is igaz, amikor 3 akkord tudásával, életérzés-megragadással nyakon öntött, b….megeléssel dúsított zenekarok bejárják a csillagos eget, ami a hazai viszonylatokban azért nem olyan magas… szóval olyankor szívesen kiakadnék, de ezt rendszeresen megteszi helyettem Dandó Zolika barátom, akinek a céltábla közepébe találó megjegyzésein sírva-röhögünk egyet, aztán csinálja mindenki a dolgát tovább…

A kérdésre visszatérve, szerintem ma a zenészség nem szakma, hanem egy körbeírhatatlan halmaz, mint például az Auchan-ban joggingban vásárolók tábora. Így nehéz bármit is mondani, a legjobb, ha leülök egy kicsit gitározni…”


Esemény előzetes és beszámoló:

Beszámoló a 2014-es Inerton Egyetemről

Mindenekelőtt hatalmas köszönet azoknak, akik ott voltak, részt vettek és új információra éhesen hallgatták végig az előadásokat! A két nap alatt több, mint 500 látogatója volt a 2014-es Interton Egyetemnek! Ez hatalmas erőt ad nekünk a folytatáshoz, hiszen ékes bizonyíték arra, hogy igenis vannak Magyarországon olyan audiovizuális témakörrel foglalkozó emberek, akik tanulni és fejlődni akarnak, emellett nyitottak a témát érintő újdonságokra is. Ráadásul az idei rendezvényre több velünk határos országból is érkeztek résztvevők, ami külön öröm számunkra!


Zenével, Szeretettel bélelve... Gitármánia Tábor Találkozó+ (Dr. Szabados József beszámolója)

Az idei év második napján (mini hangszerkiállítással, húrbörzével, koncertekkel, work shop-okkal) rengeteg barátkozással és hahotázással egybekötve rendezték meg a Gitármánia Tábor Találkozó+ című eseményt a budapesti Szent György Média Iskolában. A január 2.-i dátum tulajdonképpen mértani középpontnak is tekinthető az egyébként tradicionálisan július utolsó hetében (Szolnokon) rendezett táborok között. Így – mondhatni – féltávon egy kis kedvcsinálón vehettek részt azok, akik még nem jártak „A Zenész Mennyországban”, valamint pajtáskodásra, szakmázásra, (pótszilveszteri mulatságra) és nem utolsó sorban kiváló muzsikálásra adott lehetőséget a régi táborosoknak, tanároknak, zenészeknek, szakembereknek a rendezvény.

Ahogy az lenni szokott a Remoék által szervezett eseményeken, itt is jelentős volt a jó értelemben vett túlkínálat hangszerekből, előadókból, technikából egyaránt. (Ahová csak nézel, nyúlsz, vagy hallgatsz, mindenhol egy világszínvonalú produktummal, vagy előadóval találhatod szembe magad, legyen az hangszer, demo, koncert, vagy szakmai beszélgetés.) S mindez olyan magától értetődő természetességgel és kedvességgel tálalva, hogy én kérek elnézést!


Üzleti szféra:

A kód neve: János40/Pelyhe25 = fény- látvány- és színháztechnika (Andrásik Remo interjúja)

Mielőtt bárki összeesküvés elméletet gyanítana a háttérben, igyekszem eloszlatni ez irányú gondolatait. Az egyenlet ugyanis dupla jubileumot takar, melyben az egyenlőség jel előtt Pelyhe János munkásságában eltöltött éveinek két legfontosabb szakasza jelenik meg számokban, míg a jel másik oldalán választott hivatása. Őszintén gondolom és állítom, hogy ennyi időt egyetlen hivatásban, csak annak mérhetetlen szeretetével, tiszteletével lehetséges eltölteni. Erről a fél emberöltőről, valamint a jelenről és a jövő kihívásairól kérdezzük most Jánost.

Először is szeretnénk tiszta szívből gratulálni neked, nektek ehhez a csodálatos jubileumhoz! Elmondanád nekünk, hogy pontosan hogyan is kell értelmeznünk a 40/25 éves kettős évfordulót?

Ebben az évben két jubileum is van. Idén 25 éves a Pelyhe Kft. Magyarországon mi vagyunk a legrégebb óta működő színháztechnikai cég, aki még ma is a piacon van. Akikkel a kilencvenes évek táján együtt indultunk azok apránként mind lemorzsolódtak. Azért nem egyedüliek vagyunk, de a legrégebbi múltra visszatekintők igen.
Személyes jubileumom, hogy én 40 éve léptem be először a Madách Színház kapuján és elkezdődött egy a mai napig is folyamatos pályaszakasz, ami meghatározója lett életemnek.
Úgy érzem, hogy a két hosszú idő összefügg, hiszen a 25 éves sikeres működésnek alapja volt az én 40 éves szakmai múltam. A tapasztalat, – ami tudjuk nem más, mint tévedéseink összessége – biztosítja, hogy ma már biztosan fel tudjam mérni, melyik színháznak, produkciónak, vagy felhasználónak mire van szüksége, milyen eszközökkel tudja az elképzeléseit a legjobban megvalósítani.


A második lapszám további tartalmaiból: http://www.musicmedia.hu/20150312_music_media_magazin_iii_
http://www.musicmedia.hu/20150314_elozetes_a_music_media_magazin_iii_lapszamabol_

2015. március 16. 11:03

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA