Závodi Janó fejlövése: „Ne hagyjuk veszni az örökséget!”
Negyven éves a Piaramis. Korábban az alapító atya, Som Lajos emlékezett vissza a nagy viharokat kavart rock formáció kezdeti éveire, most a zenekar két emblematikus, nem kevésbé központi alakját, Köves Pinyót, valamint Závodi János gitárost kérdeztük.
Miként kerültetek a Piramisba?
Köves Miklós (Pinyó):
Előtte a Non-Stopban játszottam, 1971-ben a bandával második helyezést értünk el a Táncdalfesztiválon. A Piramisba való belépésemnek nem volt különösebb előzménye, mindössze annyi, hogy Lajossal korábban ismertük egymást. Nem sokkal később szólt, menjünk ki vendéglátózni, hogy anyagilag kicsit összeszedjük magunkat. Abból a pénzből szerettünk volna itthon egy nagyobb bandát létrehozni. Lajos a Taurus után csinálta meg az első Piramis-formációkat, akkor még a vendéglátózás céljából. A tagok különböző okokból állandóan cserélődtek. Amikor bekerültem, éppen Karda Bea, Varannai Pisti és egy hegedűs játszott a bandában. Másfél évet nyomtunk le a vendéglátóiparban, amikor hazajöttünk, nekiláttunk a szervezésnek. Jancsi adva volt a Non-Stopból, Révész Sanyi egyelőre álom maradt, mivel akkor még Generálozott, Gallai Petit ismertem a Nautílusból; zseniális muzsikus, amellett jól énekelt. Lévai Tibit még elhívtuk zongorázni, így két billentyűs felállással dolgoztunk egy darabig. Aztán ’75-ben Sanyi mégiscsak beadta a derekát, Tibi visszament Jugoszláviába, ezzel összeállt a nagy Piramis.
Závodi János (Janó):
Svájcban meglátogattam az ötvenhatos rokonaimat, ott találkoztam Pinyóékkal. Láttam a nagy készülődést, megbeszéltük, hogy itthon belépek az alakuló, új bandába.
Egyértelmű volt, hogy az új formáció rockot fog játszani?
Janó:
A stílusválasztás a személyekből is adódott, hiszen mindannyian fanatikus rock rajongók voltunk. Nem is volt más alternatíva. Ha nem is egészen ebben a formában, de azelőtt is ezt játszottuk, mást nem is nagyon tudnánk.
Hogyan éltétek meg akkoriban a zajos sikereket, és miként vélekedtek most az ezt kísérő, Piramis jelenségként elhíresült, rátok ragasztott bélyegről?
Pinyó:
Mivel a siker, rádiófelvétel és lemez híján meglehetősen váratlanul jött, semmit sem tudtunk kezdeni vele. Valahogy felkerültünk az Ifjúsági Magazin slágerlistájára, részt vettünk a BNV területén rendezett Szolidaritási Rockfesztiválon, ahol tombolt a közönség. De a Budai Ifjúsági Parkban a P.Mobillal közös bulin is szétszedtek bennünket. Erdős, látva az őrült sikereket, nem tehetett mást, minthogy felvetette velünk az első lemezünket. Népszerűek voltunk, ugyanakkor tudtuk, hogy a siker mögött bizonyos részről ellenségeskedés, gyűlölködés bújik meg…
Janó:
…és az irigység. Az úgynevezett Piramis jelenséget nem mi találtuk ki. Annyira népszerűek voltunk, hogy a rajongók így fejezték ki a szeretetüket irántunk.
Pinyó:
Akkoriban úttörőőrsök és munkásbrigádok léteztek. Az egyik őrs felvette a Piramis-nevet. Két orgánum volt, a magyar Ifjúság és az Ifjúsági Magazin, ahová irkáltak a gyerekek. Apukám intézte a levelezést a nevemben. Az akkori társadalmi viszonyok keretében ez volt a maximum, többet nem engedtek meg. Lajosnak igaza van abban, hogy egyrészt engedtek ugyan megszólalni bennünket, ugyanakkor másrészt betartottak. Ez abban nyilvánult meg, hogy nagy nyomásra nem söpörhettek a szőnyeg alá bennünket, de annyit sohasem kaptunk, amennyit – mondjuk – a táncdalénekesek. Nekünk mindenért meg kellett küzdeni. Jó néhány megyéből kitiltottak bennünket, az Interkoncert eldugta előlünk a külföldi meghívásokat, külföldi fellépésre mást küldtek ki helyettünk, és így tovább… De ezekkel a problémákkal nem voltunk egyedül: a többi zenekar éppen úgy küzdött, mint mi. Lajos erről többet tudott, hiszen ő intézte a hivatalos ügyeket és valóban sok mindent kivédett. Mi felelőtlen hippi-gyerekek voltunk, akik imádtuk az életet, imádtunk játszani.
A jó sors két neves külföldi bandával is közös színpadra sodort benneteket. Milyen élményeket őriztek magatokban a Mud és a Steppenwolf turnékról?
Pinyó:
Mindkét buli Lajosnak köszönhetően jött létre. Sokat járt az Interkoncertbe, de külföldön is jó kapcsolatokkal rendelkezett. Egy angol ügynökség intézte el, hogy Lengyelországban a Mud előzenekara lehettünk. Tegyük hozzá, sokat segített a lengyeleknél Révész Generál általi ismertsége. Magunk is megdöbbentünk, hogy a közönség egy szinten kezelt bennünket a neves angol bandával. Mi pedig akkor láttunk először élőben igazi profi zenekart, sokat tanultunk tőlük. Azóta kezdtük például a színpadhoz leragasztózni a kábeleket, vagy éppen a roadokat fegyelmezni, hogy rendesen dolgozzanak. Ám a külföldi vendégszereplésnek ára volt: a külföldi ügynökségnek csereképpen két angol bandát kellett felléptetnie Magyarországon. Igaz, utána kivittek minket a Steppenwolf elé, ha nem is egész, de fél európai turnéra. Velük ugyanazt a profizmust tapasztalhattuk, ugyanúgy felnéztünk rájuk, mint a Mudra. Bár ők is elcsodálkoztak, hogy kelet-Európában létezik egy banda, amely így játszik. Amely egy számára ismeretlen közönséget ugyanúgy meg tud mozgatni.
Janó:
A Steppenwolf turnéról van egy németországi emlékem. Úgy szólt a megállapodás, hogy mi hozzuk az énekcuccot. Elindultunk a mikrobusszal, ami pár kilométerrel a cél előtt felmondta a szolgálatot; ötven márkáért elvitték a roncstelepre. Mivel a zenekar másnap érkezett, egész éjjel hangszórókat szereltünk, amelyekkel éppen le tudtak nyomni egy bulit. Az arcukra rá volt írva a véleményük… Aztán ment a telefon az ügynökségre, másnap megérkezett a normális felszerelés. Maga a turné eszelősen jól sikerült: először fordult elő velünk, hogy egy koncert környékén sem láttunk rendőrt. Láttunk viszont biztonsági embereket, akik a rendre vigyáztak, akiknek nem az volt a dolguk, mint nálunk, hogy verjék a gyerekeket.
Hét évet töltöttetek együtt a színpadon, amely zömmel felfelé ívelő pályát mutat. Mikor kezdtétek érezni először, hogy valami nincs rendben, honnan számítható a zenekar lejtmenete?
Janó:
Úgy nyolcvan körül már érezni lehetett, hogy fáradoztunk. Nem tudtunk kitörni a városokból, falvakból, ugyanabban körben mozogtunk.
Pinyó:
Mindenünket a felszerelésbe fektettük. Akkoriban a koncerthelyeken nem voltak énekcuccok, és a jobb megszólalás érdekében állandóan fejlesztettünk. A vége felé már mindenkinek elege volt abból, hogy a kevés gázsiból még a felszerelésre költsünk. Tele voltunk hitellel, amit törleszteni kellett. Olyan turnékat vállaltunk be, amelyek napi három előadásból álltak. Nehezen bírtuk ki együtt, állandóan egymás vérét szívtuk. S, valljuk be, már nem volt meg az a tűz, a lobogás bennünk, ami a kezdettekkor jellemezte a bandát, így már a színpadon sem voltunk jók. Úgy a második harmadik lemez megjelenése körüli időre tehető a lejtmenet kezdete. A lemezkészítésre sem adtak elegendő időt: öt év alatt kellett öt albumot összehozni, rohammunkában…
A hatodik pedig a Piramis+, amely a többihez képest némileg kilóg a sorból. Vajon mi lehetett az oka annak, hogy ezt az újhullámos albumot nem fogadta el tőletek a közönség?
Janó:
Nem tudták megemészteni, hogy Sanyi, aki a legnagyobb sztár volt, elment a zenekarból. Gondolkodtunk a pótlásán, végül Lajos kitalálta, hogy Peti legyen a frontember. Beszéltünk Nagy Feróval is, de kiderült, ő rögtön átalakította volna a bandát. Sem a zúzásból, sem a színpadi terveiből nem kértünk. Sanyi kiválása után részt vettünk egy bulgáriai turnén a Balkan Fanatik frontemberével Jorgos Tzortzoglouval, de ő sajnos nem vált be a rockban. Aztán Finnországban léptünk fel. Peti előrement énekelni, helyette Gömöry Zsolt billentyűzött a bandában, hátul meg Kegye Jancsi szaxofonozott. Újhullámos váltást hajtottunk végre, ami baromi jó volt, csak épp túl korán jött.
Pinyó:
Nem fogadták el tőlünk, hogy milyen alapon vagyunk mi újhullámosok. Ezen kívül hiányzott Sanyi éneke, ahogy Janó mondja, nem lehetett pótolni. Erre nem voltak felkészülve az emberek. Pedig akadtak sikereink: az egyik fesztiválon, ahol ezzel a műsorral léptünk közönség elé, szétszedtek bennünket. Igaz, kicsit „be voltunk állva” és így meglehetősen punkosra vettük a műsort, amire azt hitte a közönség, ez az újhullám.
Janó:
Le kellett volna állnunk egy időre, amíg a közönség és mi is átgondoljuk, hogyan tovább.
Pinyó:
Ez is igaz. De ment volna tovább is ez a formáció, csak közbejött az ominózus aranyügy. Utoljára elmentünk a Szovjetunióba, de nem mindenki ért haza a reptérről. Onnantól kezdve megoldódott a Piarmis+ lemezanyag problémája, vége lett a bandának.
Aztán – hosszú szünetek után - 1992-ben és 2006-ban csináltatok egy-egy mega-koncertsorozatot. Milyen tanulságokat vontatok le az újraegyesített Piramis bulikból?
Pinyó:
’92-ben négy és fél teltházat sikerült összehoznunk az akkori Budapest Sportcsarnokban. Ez a bulisorozat szerintem zseniális volt: mind hangulatilag, mind magunk között. Tíz év után találkoztunk, jó hangulatban, torzsalkodás nélkül, mindenki megfogadta, hogy a maximumot nyújtja. Egymás után jöttek az előadások, TV-ben, majd DVD-n is dokumentálva. Viszonylag fiatalok voltunk, mindenki egyben volt még. A 2006-os találkozó is jól indult; felcsillant a remény, hogy megint valami jót csinálhatunk, de aztán jöttek a problémák. Egy egészségügyi gond, és egy óriási személyi probléma két ember között. Nevesítsük: Sanyi és Lajos között, de olyan mértékben, amelyet soha az életben, nem hogy áthidalni, de megoldani sem lehet. Két ego, két egyéniség összecsapásáról van szó, amelynek mi hárman, Janó, Peti és jómagam, elszenvedői voltunk. Próbáltuk békíteni őket, sajnos sikertelenül. A buli előtt egy héttel robbant a bomba. Szépen lejátszottuk, azzal nem volt gond, a felvételen is követhető. Gyakorlatilag javítás nélkül ment ki a DVD és a CD, ami azért ritkaság. A görcs azért érezhető volt. Ráadásul Sanyinak az első buli közben, a hatodik számnál történt a színpadi baleste, ínszalag szakadást szenvedett. Onnantól mindkét előadáson ülve énekelte végig az összes számot.
Janó:
Annak örülünk, hogy egyáltalán lejátszottuk a bulikat, mert előtte ez nem igazán úgy nézett ki…
A Piramis - Plusz néven – ma is létező zenekar. A korábbi sikerek nyilván nem megismételhetőek, mégis úgy látjátok, ma, a 21. században is van létjogosultsága annak, amit évtizedek óta közösen képviseltek?
Janó:
Csokiék (Nyemcsók János – a szerk.) sokszor meghívtak a Piramix bulijaira, akik tribute zenekarként nyomták a számainkat. Pinyó minizett, Péter akkoriban nem volt túl jó állapotban, viszont úgy éreztük, hogy ezeket a nótákat továbbra is kellene játszani, mert van rá igény. Aztán a három öreg a Piramisból és a két fiatal, Csoki és Vöri (Vörös Gábor – basszusgitáros – a szerk.) megcsináltuk a Piramis Pluszt.
Pinyó:
Ez tényleg Janó fejlövése volt. Szólt, hogy most már vegyem komolyan ezt a dolgot, ne hagyjuk veszni a Piramis örökséget. Se a számokat, se magunkat. Tizennyolc évig voltam Ádámmal, érthető, hogy számomra nehezebb volt a döntés. Annak ellenére, hogy Peti tényleg nem volt jó állapotban, én is úgy gondoltam, csináljuk meg a zenekart. Először Piramis Plusz, ma már Piramis néven játszunk. Sokáig nem fogadták el az emberek, hogy nincs Sanyi, nincs Lajos, de előre tudtuk, hogy ez így lesz. Másrészt, amikor a számokat meghallották, elfelejtették, hogy ki van a színpadon. Volt, aki olyan messze állt, hogy észre sem vette, ez nem ugyanaz az öt ember. Már a hatodik éve, hogy így működünk, a sikerünk pedig töretlen. Talán most lesz az év, ennyi idő kellett hozzá, hogy igazán összerázódjunk. Mára Péter is egészségesebb, aktívabban veszi ki a részét a munkából.
Hogyan zajlik az emlékév? Terveztek-e valami különlegességet ennek megünneplésére?
Pinyó:
Semmi extrát nem tervezünk! Talán valami nagyobb szabadtéri koncertet csinálunk valahol, de még az sem biztos. Nem akarunk nagy csinnadrattát, az nem a mi stílusunk. Továbbra sem fogunk playbackelni, és ezt nem írjuk ki a plakátra, csaj azt, hogy negyven éves a Piramis. Van, aki tudomásul veszi, van, aki nem.
Janó:
Csinálunk egy negyvenéves turnét, az bőven elég. Ez kitart az egész szezonban. Nekem decemberben, pont karácsony estéjén van a születésnapom, ami a nagy Piarmisnál is hagyomány volt. A ’92-es és a 2006-os koncert dátuma is arra esett, de nem csak emiatt. Van egy szép karácsonyi dalunk, a Kívánj igazi ünnepet, ez akkor és ott nyer igazán értelmet, amikor eljátsszuk. Nincs kizárva, hogy az emlékévet egy ilyen karácsonyi bulival fejezzük majd be.
Hegedűs István
2015. március 2. 19:10