Nőnemű szövegek
Király Martina - művésznevén Martina Luther King - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszékén végzett. Dolgozott jazz-zenekarral (Equinox Jazz Quartet), énekelt 13 tagú popbandában (Anselmo Crew), Zoohacker mellett pedig belejóstolt a lounge műfajba is. Első szerzői lemeze "Ready for you" címmel 2011-ben jelent meg. A lemezen hallható "Ballonkabát" című dal a Jazzy Rádió 2011-es Dalversenyén második helyezést ért el és a Magyar Jazz Szövetség különdíját is elnyerte. Dalszerzői munkásságáért a Magyar Zeneszerzők Szövetsége 2012-ben Orszácky Jackie-díjban részesítette. Jelenleg "Higher.Deeper" című albunán dolgozik.
Már gyerekkorodban körülvett a zene?
Maximálisan. Furamód, nem a zenei tanulmányok miatt, hanem egy „indirekt” szituáció okán. Édesapám a hetvenes évek második felében az Ifjúsági Magazin főszerkesztőjeként dolgozott, ami az akkori fiatalság számára meghatározó, zeneileg is minőségi újság volt. Rendszeresen hazahozta a különböző zenekaroktól kapott bakelit albumokat, amik –mivel őt különösebben nem érdekelte a popzene - kivétel nélkül az én csehszlovák Tesla lemezjátszómon kötöttek ki. A mai napig meghatározó mindaz, amit akkoriban hallgattam. Például az LGT. A Képzelt riport, vagy Zalatnay Sarolta első szólóalbuma, amit a Lokomotív zenészei írtak – óriási rock lemezek, igazi minőségi popkultúra, ami színvonalban abszolút egyenrangú a korszak aktuális angolszász és amerikai zenéivel. Hálás vagyok, hogy ilyen zenén „szocializálódtam”.
Hogyan találtatok igazán egymásra?
Szerelem volt „első hallásra”. A mai napig szenvedélyes zenerajongó - is - vagyok. Kisgyerekkoromtól egészen a Zeneakadémia jazz-tanszékének elvégzéséig újabb és újabb zenei „flash”-eket éltem át. Különböző korszakok váltakoztak, vagy párhuzamosan futottak egymás mellett. A magyar rock- és popzene, a nyolcvanas évek végéig bezárólag, illetve a blues, a hatvanas évekbeli amerikai soul és a rock, mint műfaj. A jazz tanszék előtt elmerültem a jazz-ben, a Zeneakadémián töltött évek alatt pedig a klasszikus zenében. Visszatekintve tehát ez egyfajta folyamat volt – ami a mai napig tart. A könnyűzenén kívül megvannak a kedvenceim a jazz-ben és a klasszikus zenében is. Ha a konkrét tényeket kérdezed: szaxofonozás tizenhat évesen, énektanulás 21 éves koromtól, majd az ELTE Bölcsészkar elvégzését követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, illetve két nagyon fontos év az Óbudai Népzenei Iskolában. A magyar népzenét, illetve a magyarországi autentikus cigány folklórt egyaránt a zenei kultúrám részének tartom.
 |
Ez külsőségekben hogyan nyilvánult meg? Sehogy. A zenehallgatással párhuzamosan egy jó tíz év átfogó olvasási folyamat is zajlott –mindkettő egy szobában. Akkora élmények értek napi szinten mindkét területen, hogy a közvetlen baráti körömön kívül - akik szintén ebben a „fimben” voltak - nem igényelt semmiféle külső megnyilvánulást. Alapvetően akkor váltam azzá aki vagyok – ez épp eléggé lefoglalt, a külsőségek ilyen téren sohasem érdekeltek. Inkább magánemberként jellemző rám az öltözködés fontossága, soha nem voltam „depeche”-es, vagy „punk”, „rocker” vagy „népeis” – talán pont azért, mert rengeteg műfaj éredekelt és érdekel a mai napig, szerzőként is.. „A rakenroll nem egy tánc” – zseniális szavak egy dalszövegből – és valóban. A rakenroll egy életérzés, egy habitus, ami vagy van, vagy nincs. Én szeretem, közel áll hozzám. Hogyan kezdted el érezni az alkotói képességedet? Az általam tisztelt szerző-óriások - Presser, Dés, Hobo, Dusán, Demjén, Horváth Attila vagy Mohai Tamás - folyamatos hallgatása mellett a zenekaraimban is fantasztikus dalszerzők vettek körül, mint Árkosi Szabolcs az Anselmo Crew-ban, Lamm Dávid a Hagesherben és a zeneakadémiai évek alatt vagy egyetemi tanárom - Márkus Tibor -, akinek szerzeményeit az Equinox Jazz Kvartett-ben énekeltem. „Technikailag” itt debütáltam szövegíróként – de nem tualdonítottam nagy jelentőséget ennek a ténynek. Csodálattal figyeltem azt a határtalan kreativitás-folyamot, ami a környezetemben levő dalszerzőket jellemezte. Úgy gondolom, hogy valaki - akárcsak az éneklés eseten - vagy dalszerző, vagy nem. Próbáltam ugyan dalokat írni, de mivel van egy mérce, és önkritika is, nem tartottam elég jónak a „műveket”. Az alkotás egy érdekes folyamat – vagy nagyon hosszan, vagy nagyon röviden tudnék róla beszélni. Kell hozzá tehetség, de „kémia” és bizonyos csatornák megnyitása is – szerintem. Az alkotói képességeim, nagyon érdekes módon, egy betegség kellős közepén jelentek meg, hirtelen, szinte egyik pillanatról a másikra. Azt szoktam mondani, hogy a gyógyulással eltöltött időszak alatt kívül-belül megtisztultak és megnyíltak bizonyos csatornák, nem csak a dalszerzésben, de az éneklésben is. |
Hogy néz ki nálad a dalszövegírás? Van egy rituáléd - ahogy előcsalogatod magadból a sorokat -, vagy egyszercsak megszáll az ihlet?
Két különböző szitációról van szó. Saját dalok esetében zeneszerző is vagyok – itt a dalok nagyon spontán születnek, zene és szöveg együtt. „Ready for you” című, akusztikus lemezem dalai egytől-egyig rendkívül könnyen születtek meg. Mondjuk elmentem biciklizni, dudorásztam magamban – és mire hazaértem, már el is kezdhettem lejegyezni a szöveget – mintha „fentről” jött volna az információ. „Ballonkabát” című dalom, amit 2011 óta napi szinten játszik a Jazzy Rádió és saját rajongói táborral bír szintén egy ilyen szituációban született – bár némi tudatosság volt bennem. Olyan jellegű dalt szerettem volna írni, mint amilyeneket a Dés-Bereményi szerzőpáros írt a Básti Juli-Cserhalmi György színészpárosnak a nyolcvanas években. Imádom Dés dalait, Bereményi pedig íróként is nagy kedvencem. Ha másoknak írok dalt, meghallgatom a zenei alapot – és általában elsőre bevillan egy mondat vagy több. Ezt követően órákon keresztül foglalkozom a dallal. Ez a fázis hozhat némi feszültséget, míg a dal el nem készül - éppen ezért rendkívül jó dolognak tartom a határidőt „mint múzsát”. Ha elapad a „kreatív flow”, hozzáolvasok vagy hozzáhallgatok. Tehát olyasmit keresek, ami hangulatában passzol az általam kigondoltakhoz és továbblendítheti az alkotás folyamatát. Vannak kivételek: a Zoohackerrel közösen jegyzett lounge-dalaim csak úgy „kiszaladtak”, akár a sajátok.
Mitől jó egy dalszöveg?
Nekem az „aha” érzéstől. A szituációk pontos, kristálytiszta megragadásától - három percben. Az az érzet hogy valami evidens – és ezt én is így mondanám, ha tudnám. Ezért szeretem Hobo vagy Dusán szövegeit, illetve Mohai Tamás és Czutor Zoli dalait – mert ők „dal-szerzők”, tehát a zene és a szöveg is teljesen egyedi és elválaszthatatlan, ami az én szerzői utam is. A popzenében az a zseniális, hogy a szövegek a legegyszerűbb tartalomtól egészen a költői dimenziókig szárnyalhatnak – mégis megmarad a műfajra jellemző játékosság, érthetőség. Nem tudok csak a dalszövegre gondolni amikor a popzenéről beszélek, mert a zene szerves része a produktumnak. A kettő együtt „él” – ez a trükk teszi a műfajt egyedivé. Óriási lehetőségek vannak a popműfajban – még mindig. Sokkal többet lehetne játszani például a hangszerelésekkel – okos ÉS közérthatő dalokat írni. Úgy gondolom, az ún. „könnyűzene”, ami jellegéből adódóan mainstream dolog, most elég nagy mélyrepülésbe kezdett – ami szimbolikus. Az okokat szerintem mindenki ismeri – legalábbis a zenész-társadalomban. Kevés kivételtől eltekintve középszerű diszkódalocskák szólnak a rádióban, pedig a popzene tud minőségi és fogyasztható lenni egyszerre.
|
Te a nőknek vagy inkább a férfiaknak írod a dalaidat? Nincsenek ilyen kategóriák. Abszolút nem érzékelem a nemek közötti különséget, se zenehallgatóként, se szerzőként. Egyfajta érzékenység kell a dalszerzéshez és a zenehallgatáshoz – és ez függetlem a nemektől. Az más kérdés, hogy néhány női énekes-dalszerő munkásságát kifejezetten szeretem, például Takáts Eszterét, Pásztor Annáét vagy Almási Enikőét – és benne a női érzékenységet. A legjobb Katona Klári-dal szövegét viszont Sztevanovity Dusán írta – tökéletesen megragadva azt a fajta érzékenységet, ami ránk, nőkre jellemző. Miről írsz szívesen? „Lelki dolgokról”. Van egy műfaj amit sajnos nem tudok – a hétköznapok miniatűr és precíz leírása, ami például a Cseh Tamás-dalokra jellemző. Én absztraktabb anyagból dolgozom – de senki ne ijedjen meg…! Van saját stílusjegyed? Az egyszerűség - szerkezetben, zenében. Szeretem a jó refréneket, például. Ezért veszem elő újra meg újra a Beatles-t. Olyan mint egy rock’n’roll olvasókönvy, az alfa és omega, mindennek kezdete. Az az istenadta, jó értelemben vett nyers tehetség, üdeség és pontosság ami ezekből a dalokból árad – utánozhatatlan, és nagyon inspiráló egyúttal. Dalszerző kurzusokon én biztos a Beatles-szel kezdeném. Benne van minden amit egy popdalról tudni kell – a vokáloktól a szerkezetekig. Sokszor hallgatom hogy kitisztítsam a fejemet – mint magánember és mint dalszerző egyaránt. Működik! |
 |
Melyek azok a munkák amelyekre büszke vagy?
Kovács Linda jazz-énekesnő „Teach me silence” című lemezére, ahol az általa írt zene és az én szövegeim csodálatos összhangot képeznek. Linda zenéjét, lelki alkatát már régóta ismerem – még az Equinox Jazz Kvartett-ből ahol együtt énekeltünk. Énekes-dalszerzőként „Higher.Deeper” című lemezemre vagyok büszke, amin jelen pillanatban dolgozom.
Mi lenne számodra az álommeló?
Nem feltétlenül egy új dal megírása. Jó volna ha az angol nyelvű dalaim bármilyen formátumban bekerülnének a nemzetközi körforgásba – mondjuk egy „létező” zenekar repertoárjába, vagy egy amerikai filmsorozatba. Megfigyeltem, hogy rendkívül jó képességű zenei szerkesztők válogatják be a dalokat az epizódokba, tehát nem kis feladat ennek a szintnek megfelelni.
Hogy néz ki a jövőd?
Minél többet fejlődni emberként – mert ez mindennek az alapja és értelemszerűen kihat a zenémre is. Jó volna minőségi magyar popzenét írni hasonló kvalitású előadóknak, részt venni a műfaj újjáélesztésében – és minél többet muzsikálni azokkal, akiket szeretek.
Lombos El Marci
2015. január 11. 20:20