Tátrai Tibor - Nyakmerevítő szorításában…
Régóta ismerem az „öreget”. Vele mindig élmény dumálgatni, akár interjúról, akár kötetlen baráti beszélgetésről legyen is szó. Ez alkalommal is nekiszaladtunk és negyvenöt percig meg sem álltunk. Remélhetőleg nektek is annyi örömet okoz majd ez a szösszenet –a hossza ellenére is-, mint nekünk, a traccspati során. Sok témát érintettünk, de volt is miből meríteni…
Tavasszal volt egy koncert utáni lépcsős baleseted Miskolcon. Nyáron már visszatértél a koncertszínpadra, de továbbra is rajtad van a nyakmerevítő...
Sajnos továbbra is viselnem kell ezt a „nyakörvet”. Nehéz folyamat ebből a csigolyatörésből felépülni. Komoly probléma, hogy jelenleg még fennáll egy idegpályákon sugárzó erős vállfájás a jobb oldalon, ami a gyakorlásnál okoz nagy gondot. Húsz percenként kell szünetet tartanom és öt-tíz percig át kell mozgatnom a vállamat, mert durva fájdalmaim vannak. A baj az, ha nem gyakorlok, akkor nem tudom hozni a magam által elvárt szintet. A koncertezés meg úgy néz ki, hogy nyújtott nyakkal, kimerevítve, fuldokolva játszom a melegtől –meg még szorítja is a torkomat ez a merevítő, amit jelen állás szerint októberig biztosan viselnem kell. Ezt el kell fogadni, egy ilyen négyes-ötös csigolyát érintő „romtörés” ezzel jár.
Tavaly májusban nyolc hónap kényszerszünet után tértél vissza egy vállsérülésből, azt megelőzően meg a kezedet műtötték már sokadszorra. Tudjuk, hogy kemény ember vagy, de ezeket hogy lehet feldolgozni?!
Egyre nehezebben rakom össze magam ennyi baleset és betegség után. De vallom, hogy agyban dől el minden és ezen keményen dolgozom. Sok mindenen keresztülmentem én már! Évekkel ezelőtt volt egy durva motorbalesetem is…
Szerencsére a kezem ügyében már van egy korszerű eljárás, nem kell műteni többet, hanem injekciót kapok, amitől egyik napról a másikra „kipattannak” az ujjaim. Egy hátulütője van a dolognak, hogy érzéstelenítőt nem kaphatok, mert az hatástalanítaná a kezelés hatóanyagát. A problémás területekre négy injekciót adnak be, nem túl kellemes, de szerencsére hatásos. Korábban a műtétek után kimaradt három-négy hónapom, mert nem lehetett gyakorolni, most tényleg már másnap gitározhatok…
Ezeknél a műtéteknél/baleseteknél figyelembe kell venni azt is, hogy nem csak nekem maradtak ki ezek az időszakok, hanem az összes zenész kollégámnak is! Tehát a bevételeknél ez nem elhanyagolható tényező, mindenki pénzből él! Annyira boldogok voltunk, hogy most a Tátrai Band jubileumi koncertjét már meg tudtuk csinálni, mindenki vigyorgott a színpadon és örömmel tettük oda magunkat.
Hát, akkor gyógyulást minden ügyes-bajos dolgodra! Korábban mesélted, hogy nálad a gyakorlás nem kiiktatható dolog és hat-nyolc órában kell tolnod, hogy szinten tudd tartani magad…
Igen, ez a korábbi kézműtétek miatt van, ugyanis azok az ujjaim beállnak/merevednek, ha nem gyakorlok ennyit. Folyamatos mozgás/mozgatás az egyedüli ellenszere. Szóval, küzdök én eleget.
Tavaly decemberben volt egy koncerted a Symában, ahol az összes működő zenekaroddal játszottál egy több mint három órás koncertet. Ezt megelőzően edzettél és egy komoly tisztítókúrán is átmentél, hogy bírjad az iramot 61-62 évesen.
Száztíz kilóról lementem nyolcvanháromra! Az őszi időszakban már semmi pia, gyógyteák, megfelelő ételek. Önmagamnak akartam bizonyítani, hogy ezt meg tudom csinálni és olyan fizikai állapotba kerülök, amivel kivitelezhető ez a megakoncert. Rengeteget gyakoroltam, először mindig a legvastagabb húrokon, nagytestű akusztikus gitáron, utána elektromos gitáron végigjátszottam a teljes programot, ami három óra negyven perc volt! És volt, hogy ezt napjában kétszer is megcsináltam! Volt olyan nap, hogy összejött a tíz óra, de meglett az eredménye, mert mosolyogva, görcsölés nélkül, lazán toltam a műsort a koncerten.
Akaraterő az van benned, ez még fiataloknak is kihívás, nem még a te korodban!
Végigcsináltam, mert éreztem, hogy máshogy nem fog menni. Ezeket a stratégiákat, felépítéseket még a bunyós múltamból szereztem. Egyébként tavaly tavasztól az árnyék boxolást is elkezdtem csinálni, hogy az állóképességem is rendben legyen. Kis súlyokkal csinálom ezt, nincs becsapódás a zsákba, így nem árt az ízületeknek. Nyomtam a szériákat, kombinációkat, jól esett és eredményes is volt. Ha a nyakamról lekerül ez a nyakörv, tervezem, hogy folytatom ezt tovább.
Fussunk át a zenekaraid jelenlegi ténykedésén! A Balatonon és a Budapest Parkban nyár derekán már volt koncerted a Tátrai Banddal. Mi várható mostanában tőled/tőletek?
Ez két fontos visszatérő buli volt, szerencsére meg tudtam csinálni a problémáim ellenére is. Ez azt jelenti, hogy innentől bárhová hívnak, bármelyik formációmmal, megyünk. Egy régi barátom vette át a menedzseri feladatokat és úgy látom, elég hatékonyan dolgozik. Most éppen a Tátrai Trenddel fogunk a héten muzsikálni, de lesz pár nap múlva Magyar Atom buli is és másnap a Gitártrió, Babos Gyuszival és László Attilával. Szóval, minden éled föl és indul „befelé”!
A Boom Boom zenekar is vállal fellépést, de ott van némi logisztikai bonyodalom. Borlai Gergő már világhíres dobos és hol Los Angelesben van, hol a világ más táján, Jamie Winchester pedig visszaköltözött Dublinba. Amikor ők tudnak jönni, akkor vállalunk bulikat, mert minden tag nagyon lelkes, de a koordináció nem egyszerű feladat.
A Latin duónk is működik Szűts Totyával, de mikor ő látta, hogy mekkora kiesések vannak a baleseteimből, betegségeimből adódóan, akkor ő vállalt Dinamitot és Latin Varázs néven is fellép -egy hegedűssel duóban- és más formációknál is közreműködik. De nemrég volt két közös bulink is, tehát nagy szeretettel játszunk együtt vele is.
Ha már Borlait emlegettük, akkor térjünk ki a ritmusszekciókra! Neked sem mindegy, hogy ki ül a hátad mögött. Tavaly ősszel beugróként játszottál egy miskolci fesztiválon egy helyi zenekarral és kikötötted, hogy csak akkor vállalod a közreműködést, ha jöhet veled Gyenge Lajos és ő dobolhat…
Hááát! A jó dobos az alapja egy produkciónak. Egy komoly ütős vezeti a zenekart, nem csak egyszerűen játszik! Én ezen a téren el vagyok kényeztetve, Borlai, Solti János ül legtöbbször a hátam mögött. Kaszás Péter, Al Di Meola dobosa és Gyenge Lajos is megfordul mögöttem pár formációban. De a másik pont, amire támaszkodunk, az a basszusgitáros poszt. Ezen a vonalon is kiemelkedő nevek vannak mellettem, Plutó, Zsoldos Faszi, Lattmann Béla, Glaser Péter, Szappanos… Mind-mind világszínvonalú zenészek.
E mellett sok helyen szerepelsz vendégként fiatalok mellett. Petendi Tomiéknál, Borsodi Laciéknál, Soniaéknál… Mi motivál ebben?
Nagyon jó érzés tehetséges fiatalokkal zenélni, engem is inspirálnak és nagy öröm, hogy sokan hívnak. A felsoroltakon kívül a Vadvirágokkal is szoktam játszani… Élmény, megtisztelő! Látom rajtuk az örömöt, ha ott vagyok velük. Ez olyan nekik, mint mikor én Radics Bélával léphettem föl anno. A nagy öregek jelenléte mindig különleges alkalom a közönségnek és a zenészeknek is.
Egyébként azt tapasztalom, hogy potyognak az égből a jó képességű fiatal zenészek. Ez köszönhető a Póka-iskolának és egyéb intézményeknek is. Úgy zenélnek, hogy tátott szájjal nézik őket!
Ha már itt tartunk, neked kik voltak a példaképek, akikkel itthon színpadra állhattál?
Radics Bélán ájuldoztam, mikor a közelébe keveredtem. Oszáczky Jackie Syrius nevű zenekarába mikor bekerültem, akkor ott világklasszisok játszottak. Nem tudtam egyébként, miért engem választott Jackie, voltak tőlem jobbak, képzettebbek is abban az időben… Komoly koncepció volt a zenekarban, zenében egyaránt. Ráduly Misi fújt, aki 1970-ben elnyerte a legjobb szólistának járó díjat a Montreaux-i Jazzfesztiválon, ezzel együtt a bostoni Berkeley School of Music ösztöndíját is megkapta. Pataki Laci olyan modern módon orgonált, ahogy itt senki sem akkoriban és még ehhez társult Orszáczky kivételes énekstílusa és basszusgitározása.
Nekik Ausztráliába a második körös meghívásuk úgy szólt, hogy hozzanak magukkal egy Jimi Hendrix stílusban gitározó embert is. Ezt a vonalat én képviseltem, azért kerülhettem a csapatba fiatalon. Az volt az érdekessége - többek közt- a zenekarnak, hogy volt a fúziós jazz-rock dolog és abba én vicsorogva, húrokat tépve gitároztam bele.
Gondolom, a kényszerű kiesések miatt is nem kezdtél lemezkészítésbe az utóbbi években, de van még ez irányú terved?
Ez katasztrófa! Jönnek a témáim, írok dalokat, de nem olyan intenzitással, mint régen. Nincs sok értelme. Most, hogy megint játszom a zenekaraimmal, nem győzöm csodálni, micsoda zenéket írtunk mi korában… És elkeserít, hogy nem adatik meg, hogy évente legalább egy jó lemezt összehozzunk. Egy stúdiófelvétel-keverés jó körülmények között, jó zenészekkel belekerül két-hárommillió forintba és utána nem tudod eladni a CD-t. Kész, itt a világvége! Én már hatvankét évesen több, mint ötven lemezen vagyok túl, de mit tudnak csinálni a mai fiatalok? Mi inspirálhatja őket a korlátozott lehetőségekkel szemben? Ha mázlijuk van, a Petőfin elkezdik játszani egy számukat és azzal ismertebbek lesznek. Maradnak a zenei megosztó helyek az Interneten, de akkor meg nincs értelme komplett albumot készíteni, maximum egy-egy dalt… Én a házistúdiókkal-felvételekkel kapcsolatban szkeptikus vagyok, ott nem lehet olyan minőséget produkálni, mint egy komoly, nagy helyen.
 |
Térjünk át a felszerelésedre! Volt időszak, mikor Rivera szekrénysorokkal álltál színpadra nagyobb bulikon, jó ideje Mesa Boogie combót és veterán Marshall fej-láda konstrukciókat látni mögötted… Ez sem pici! Nemrég valami falunapon játszottunk a Magyar Atommal, a helyi polgármester rám volt gyógyulva és mindenáron engem és az Atomot akarta a rendezvényre. Le is mentünk, de a technika nem volt túl fényes, a PA-rendszert simán túlkiabálta a két Marshallom, meg a Mesa. Jön oda a technikus, hogy túl hangos a gitár, mondom neki, nem az hangos, hanem a te énekcuccnak nevezett szerkezeted gyenge. Ott elkalibrálták a dolgot, nyilvánvalóan a költségvetésbe ez fért bele. 2011-ben, a HBB búcsúkoncertre befektettél egy Gibson Les Paulba, nosztalgiád támadt az L5S iránt? Hát, arra a Gibson L5S-re fájó szívvel gondolok, ugyanis pár éve azt magáévá tette valaki az én engedélyem nélkül a lakásomból – egy másik gitárommal együtt. Azóta sem került elő, pedig az egy ritkaság volt és imádtam a hangját. Még az Új Skorpió idején szerváltuk. Ennek eltűnésével nem maradt dupla humbuckeres gitárom és a HBB műsora lényegében azokra a nótákra épült, amit én az L5S-en gitároztam. Ez volt az indíttatás és hosszas keresgélés után sikerült csak megfelelő Gibsont találni. ’94-es évjárat és a Gary Moore-féle elektronika-hangszedőszett van benne, ez nyúlósan, selymesen tud szólni, de sajnos az L5 szebben bazsevált… Olyat meg már nem tudok venni, mert nem gyártják, nem is nagyon adják el, ami forgalomban van használt, az meg leharcolt állapotú és még így is horribilis áron kínálják. |
A mostani Les Pault a Boom Boom-ban használom főleg, meg egy-két helyen még, ahová ez a hangzás kell. De a leginkább a szívemhez nőtt hangszer az a piros Ré gitárom, a Bíró Ádám-féle kézi gyártású. Annál hátulra egy humbucker DiMarzio lett beépítve, ami óriási jelet ad le és előírásszerűen reccsen meg amikor megszólal. Az első hangszedőm meg egy briliáns, anno 20 márkás, Casio gitárban használt pick-up, ami gyönyörű telt hangot produkál és nem csörög úgy, mint a Fenderek. Sok lehetőséget enged meg, már kitapasztaltam és nem adnám semmiért. Csoda clean hangot tud produkálni, ha torzítót küldök rá, akkor meg ordít, ahogy kell! Akkor kiugrik a szemem a boldogságtól.
Neked külföldön is lett volna pár lehetőséged, hogy a karrieredet ott folytasd. Egyik volt a Syrius Ausztráliában, másik Angliában, mikor egy Jimi Hendrix fesztiválon léptetek föl óriási sikerrel és ajánlatot is kaptál, a harmadik meg a Tátrai Band szereplése Amerikában a New Music Seminar-os koncerten, ami után lemezkiadók kerestek meg. Mi motivált abban, hogy itthon maradj és ne engedj ezeknek a csábításoknak?
Én egy magyar gyerek vagyok! És vagyok annyira őszinte is, hogy bevalljam, kicsit gyáva voltam ezekhez. Nagyon sok tényezőnek kell stimmelnie, hogy magyarként sikeres lehess odakint. Nagyon keveseknek sikerül komoly karriert építeni abban a közegben. Voltak ennek áldozatai is, meg legtöbben hazaspuriztak egy idő után. Hogy egy konkrét példánál maradjunk, nekem Borlai Gergő is sokat panaszkodott, hogy mikor kiment Gary Willishez muzsikálni, akkor ott neki a nadrágszíjat a legutolsó lyukba kellett becsatolnia és az első másfél-két éve nagyon kemény volt megélhetés szempontjából.
|
Pedig ő kész dologba ment ki! Barcelonában hiába ájuldoztak a játékától, attól az neki kemény időszak volt. De hál’ Istennek már jól alakulnak a dolgai, de olyan közegben, őrületes konkurenciában nehéz megkapaszkodni. Én ezt nem vállaltam föl. Mindezek ellenére te itthon egy boldog ember lehetsz, hiszen mindent megvalósíthattál, amit akartál. Mindenféle stílusban zenélhetsz… Igen, jól fogalmaztál, mindenféle stílusban. Jazztől, latinon át a durvább és a finomabb zenékkel bezárólag mindent játszhatok. Mostanában összebarátkoztam Balogh Rolanddal, aki számtalan elismerése mellett 2009-ben első lett Montreux Jazz Gitár Versenyen és felkért, hogy novemberben csináljunk valamit közösen. Nem én forszíroztam. Szenzációs gitáros és a zenekara is fergeteges. Megpróbálunk közelíteni egymáshoz, nem az ő jazzüket fogjuk játszani és nem az én „hülyeségeimet”, hanem valahol „találkozunk” és valami közöset próbálunk létrehozni, egy fúziót, ami tetszik mindkettőnknek... Ezt nagy izgalommal várom! Fenti kérdésemhez kapcsolódóan az ugrott be, hogy én mikor tizenhét évesen kezdtem veled haverkodni a nyolcvanas évek legelején, akkor megkérdeztem tőled, hogy milyen terveid vannak a zenélésben. Akkor te elkezdted sorolni, hogy egy latinos, akusztikus gitáros zene, fúziós jazz, álatkodás, meg finom, dalközpontú muzsika… Ezeket, így 30 év távlatából visszatekintve, mind megvalósítottad. Hála a jó Istennek! Szerencsére ezekhez megtaláltam a partnereket is, mert én hiába akarnék valakivel zenélni, ha ő nem akar velem és ugyanez fordítva. Tulajdonképpen a tavaly decemberi nagykoncert, a Tátrai Tibor és barátai nem véletlenül kapta ezt az elnevezést. Ott a legtöbben felléptek, akik a barátaim és muzsikustársaim. Nem véletlenül volt az olyan hosszú koncert! És ez a két dolog, a barátság és az együtt zenélés csak ezekre a pillérekre helyezve működhet. Ilyen volt, mikor Pókával megcsináltuk egy szuszra a Vadászat lemezanyagát, vagy mikor Pálvölgyi Gézával összeraktuk a Tátrai Band lemezeket pillanatok alatt. Nagyon szoros barátság fűzött minket egymáshoz és ettől működött olyan jól a közös munka. Nem beszélve Charlie-ról, de még sorolhatnám… Tehát, az emberi tényezők nagyon-nagyon fontos szerepet játszanak a közös alkotásban. |
 |
Ettől jobb zárszót nem is találhattunk volna! A magazin munkatársai nevében kívánok neked még sok év közös muzsikálást!
Hímer Bertalan Paya
Fotók: Kurucz Attila
2014. december 29. 19:47