MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Életképek (Gitármánia Tábor special) – Fekete Szilárd

Életképek címmel egy önálló sorozatot indít a Music Media Magazin, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról. A sorozatnak van néhány speciális – a XXI. Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban készült – része, melyben a táborról felteszünk kérdéseket a tanároknak, művészeknek.

Mivel foglalkozol éppen?

Két zenekarban játszom, mindkettő heavy metal zenekar, az egyik a Rotor, ez egy klasszikus, régi miskolci rockbanda. Most fejeztük be a válogatáslemezünk keverését. A másik a Deezel zenekar, amit gyakorlatilag a Rotor zenekar tagjai alkotnak, csak más énekessel. Ezáltal egy más zenei világgal tudunk próbálkozni, bár ez is rockzene, a heavy metal része, csak kicsit progresszívabb. Velük is dolgozom egy lemezen, s míg a Rotor anyaga nemsokára a kiadóba kerül és terjesztésre, addig a Deezel lemez megjelenése az év végére várható. Ma már, a letöltések világában nem tűnik annyira jó ötletnek egy lemezanyagot fizikai formában is megjelentetni, én mégis szeretem, s gyűjtő típus vagyok, a mai napig nagyon szeretek Blu-Ray vagy cd lemezeket vásárolni, szeretem a borítójukat böngészni, ebben konzervatív vagyok. Jól esik nézegetni a gyűjteményemet, pláne, ha a kiadvány valami extrát is tartalmaz, amitől több, mint a szériakiadványok. Az Iron Maiden fémdobozos cd-i, a Final Frontier album, ami egy fém keretbe van beágyazva – ezek jó és számomra kedves dolgok.

Mi a véleményed a gitármánia táborról?

Már huszonegy éve vagyok a Gitármánia Táborban, huszonegy éve foglalkozom a tábor dobosaival. Talán a negyedik tábor óta vannak a hangszeres órák tematikusan különválasztva, tehát azóta vannak külön hangszeres órák, az elején kimondottan csak a gitárosokról szólt ez a dolog, ahogy a tábor neve is mutatja. A kezdetek óta itt vagyok, és az életem része ez az egész, én foglalkozom a kezdő dobosokkal.

Az egyik legfontosabb a kezdő oktatók szerepe, hiszen mi rakjuk le azokat az alapokat, amiket a későbbiek folyamán a haladó oktatók, vagy az úgynevezett sztár-zenész kollégák tovább tudnak építeni.

Fontos dolognak tartom a Gitármánia Tábort, ugyanis a huszonegy év alatt számos olyan zenészt neveltünk ki, akik hasznára váltak a magyar könnyűzenének, a magyar könnyűzenei piacnak. 

Mi a véleményed a táborozókról?

A régebbi gyerekek némileg aktívabbak voltak. A mostani korosztály a YouTube vagy bármilyen egyéb zenei csatorna, internetes oldal előtt képesek felnőni, s ezáltal kevésbé van igényük arra, hogy testközelből megtapasztaljanak valamit. Pedig itt lehetőségük van közbekérdezni... ha valami érdekel, megkérdezem és tudnak rá válaszolni... és ezt a legtöbben kihagyják! Tisztelet a kivételnek, hisz azért vannak olyan gyerekek, akik most is végigülik az előadásokat.

Mik a terveid az év végére?

Az év hátralevő részében a Deezel lemez befejezése. Két éve csináljuk, és olyan, mint a Luca széke, egyszerűen nem haladunk vele. Mindig van valami, ami miatt toljuk a projektet, most már mindenképpen be kell fejeznünk év végére. Gyakorlatilag ennyi az idei terv. Nyilván, miután kész a lemez, meg kell mutatni majd a koncerteken. Én hiszek a hagyományos koncertekben, nem feltétlenül gondolom azt, hogy nem érdemes koncertezni, hiszen a zenélés öröme pont a színpadon jelenik meg, hogy együtt játszhatok azokkal a barátaimmal, akikkel alkottuk ezt a zenekart.

Szerinted, merre tendál a hazai zeneipar?

Van egyfajta markáns véleményem erről… Nem tartom helyes iránynak azt, hogy a tehetségkutató televíziós műsorok, amiket futószalagon tolnak elénk, kitermelnek fiatalokat, énekeseket, különböző struktúrára rárakott módon, és utána ezekből, az emberekből próbálnak sztárt csinálni. Nyilván, ez nem a zenéről, hanem a pénzről szól. A második vonalban levő zenészek pedig, nem kapják meg azt a teret és támogatást, amit megérdemelnének.

Ebben az országban rengeteg kiváló muzsikus van.

Azok a zenésztársaim, akik itt oktatnak, legyen bármelyikük, a kezdő-oktatóktól a haladókig, vagy azok a kurzust adó művészek, akik ide jönnek, és itt időt nem kímélve foglalkoznak a gyerekekkel, negyedannyi odafigyelést sem kapnak meg ma a piactól, mint amit megérdemelnének. Ezt egyáltalán nem tartom jónak.

Szerinted, meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?

Nem. Vagy csak nagyon komoly lemondások árán lehet ma megélni a zenélésből, én nem ebből élek. Nekem a főállásom informatikus, emellett van egy network-marketing cégem, én ezekből élek, a zene pedig, mint hobbi jelenik meg az életemben. Azért azt tudni kell, hogy a zenélés önmagában rengeteg pénzt is visz. Nem csak pénzt hoz az esetleges fellépések vagy lemezek után, hanem rengeteg pénzbe is kerül a hangszereket fenntartani, új hangszereket vásárolni, az utazásokat finanszírozni, stb. Később pedig a család mellett már kimondottan nehéz szerintem zenélni. Persze van néhány olyan előadó, aki még mindig meg tud a zenélésből élni.

Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?

Minden évben nagy figyelemmel hallgattam a tábori előadásokat a jogdíjakról. Ezekből nyilvánvalóan kiderült, hogy a legtöbb zenész számára, ebből is, abból is. Amikor megjelenik egy lemez, és az jól kezd fogyni, akkor nyilván jön belőle a bevétel, a jogdíj. Nekem kicsit zavaros per pillanat ennek a jogdíj-kérdésnek a háttere, nem tudom, hogy mi alapján lehetne úgy mérni ezeket, a jogdíj-szerű kifizetéseket, hogy mindenki számára igazságos legyen. Hiszen aki nem kap, az úgy gondolja, hogy ez nem igazságos, aki kap, az úgy gondolja, ez így igazságos. Inkább a koncertek hoznak több bevételt a muzsikusoknak. Nem azoknak a muzsikusoknak, akiket a tévében és mindenféle fesztiválon lát az ember, hanem nekünk, akik a második vonalban zenélünk. Nekünk mindenképpen a koncertek hoznak több bevételt. Azok a zenészek, akik tévében és rádióban nagyon sokat szólnak, nyilván nagyon szép jövedelemmel bírnak a jogdíjból is, sőt, szerintem túl széppel is, de ez megint egy más történet.

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

Jó a kérdés, és benne van a válasz, hiszen romlott a muzsikusok megítélése. Nem feltétlenül azért, mert a zenészek rosszabbak, hanem egyszerűen valahogy olyan érzésem van, hogy a zenészeket nem tartják komoly munkát végző embernek.

Ha tudnák, milyen mennyiségű munka van a mögött, hogy valaki emberek ezreit, tízezreit képes szórakoztatni, biztosan másképp gondolkodnának az emberek.

De sajnos ez nem így van. Főleg amikor olyan kommunikáció zajlik évek óta, amellyel próbálják az embereket összeugrasztani az élet minden terén, például azért, mert vannak gazdagabb meg szegényebb emberek, mintha a gazdag ember valami bűnös ember lenne. A zenész pedig, ugye valahol mindig a bohémságot jelenítette meg, és az sem egy jó dolog, mert „én dolgozom, ő meg csak szórakozik”. Manapság valóban rosszabb a zenészek megítélése, holott nem szolgáltak rá. 

Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Lehet. A zenei tudás, a zenei képesség szempontjából, vannak olyan zenészek ebben az országban, akik világhírűek lehetnének, mert tudásuk és képességük predesztinálja őket arra, hogy ezt a címet megkapják. Az a baj, hogy rosszul vannak menedzselve, ugyanis nincs Magyarországon olyan menedzselési kultúra, vagy menedzsment, aki ezeknek az embereknek az érdekeit tudná képviselni. Mindannyian láttuk itt a táborban már Szapit, Megyát és Bercit... Az általuk létrehozott basszus-show zseniális produkció, nem tudom, hogy csinál-e valaki ilyet a világon...?! Vagy, hogy csak a táboron belül maradjunk... nézzük Lukács Petát: a világon bárhol megállná a helyét a zenekarával… és még sorolhatnám a további példákat is.

Lehet, hogy érdekes amit most mondok, de úgy gondolom, hogy rengeteg olyan világsztár zenekar és előadó van szerte a világban, akik fele olyan képességűek, mint itt a táborban tanító zenészek zöme.

Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?

Ha valóban a tehetséget kutatjuk, és nem kimondottan egy bizonyos tehetségkutatót nézünk, hanem összességében a tehetségkutatást, mint gondolatot vizsgáljuk, akkor úgy gondolom, szükség van ezekre a versenyekre, hiszen meg kell találni a szakmában azokat a fiatalokat, akik valóban tehetségesek, lehet velük dolgozni, és lehet őket képezni. Ha viszont azokat a tehetségkutatókat nézzük, amiket a tévében látunk, azokat inkább most nem minősíteném, mert ott nem a tehetséggondozásról szól a dolog, hanem a pénzről. Annak pedig semmi köze a zenéhez, az igazi értelmében. Mert ha a Zene a Lélek, akkor az nem erről szól.

Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?

Amit itt a táborban látok – ezeket a fiatal lányokat és fiúkat – hát nem vagyok elkeseredve.

Nagyon tehetséges fiatalokba botlottam bele, és nagyon szerencsés vagyok, hogy végigélhettem már jó néhányszor azt, hogy egy-egy hangszeres órán és a zenekari órákon inspirálni tudtam őket. Nagy öröm volt azt hallgatnom és látnom, hogy napról-napra fejlődnek. Én itt nagyon jó zenészeket ismerhettem meg, nagyon jó úton vannak ezek a gyerekek – nekünk az a feladatunk, jövőre majd megint, hogy a vadhajtásaikat nyesegessük, és akkor tényleg nagyszerű zenészek lesznek belőlük!

Mi a véleményed a fesztiválokról?

Nem vagyok fesztiválozó muzsikus, az én zenekaraim nem tartoznak abba a kalapba, ahonnan a fesztiválozó zenekarokat kiválogatják. Gyakorlatilag azt tapasztalom, hogy a zenekarok egyazon kalapból vannak válogatva, és teljesen mindegy, hogy a Hegyalja Fesztiválnak, a Sziget fesztiválnak vagy bárminek hívják őket, ugyanazt a programot fogod megnézni, teljesen mindegy hova mész. Csak éppen lehet, hogy a másik fesztivál nagyszínpadán a másik szervező kedvence lesz. Alapvetően egyazon zenei közeg jelenik meg a fesztiválokon. Ettől függetlenül azt mondom, a fesztiválokra szükség van, mert ha például az én fiatal koromban lett volna ilyen lehetőség, akkor sokkal boldogabbak lettünk volna. Az első ilyen fesztivál a Fekete Bárányok Fesztivál volt, amikor én még gyermek voltam. Ma már sokkal több van, de szerintem annyira nem izgalmasak. 

Mi a véleményed a zenei klubéletről?

Klubokban inkább játszom, sőt az utóbbi két évben főleg klubokban játszottunk a zenekaraimmal. A klubélet önmagában egy jó underground sztori, de nem az igazi. Nem feltétlenül az a világ rendje, hogy a muzsikusoknak klubokban kell játszani, hiszen a klubéletnek azért rengeteg hátulütője van. Nem megfelelő körülmények, nem megfelelő hangosítás, és a többi. Nem gondolom azt, hogy rossz a klub, mint lehetőség, de nem is ennek kell a fő célnak lenni.

Szerinted, mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Mindenképpen a megfelelő hozzáállás a művészeinkhez, annak az elismerése, ha valaki valamit letesz az asztalra, új színt képes hozzáadni a zenei palettához.

Ezt megfelelőképpen kéne kezelni, el kéne ismerni a művészeinket, jól megítélni a zenészeinket, nem úgy, mint korábban. Ez mindenképpen számít, illetve kellene egy olyan menedzsment, ami valahogy a közérdek javára fordítaná ezt az egész munkát, amit nem csak mi, hanem az országban működő sok száz zenetanár folytat. El kéne fogadtatni azt, hogy a zenészek épp olyan részei ennek az országnak, mint bárhol máshol a világon.

Köszönjük a beszélgetést...

2014. december 26. 18:52

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA