Gitármánia Táborról született emlékeim...
2015 első napjaiban – egészen pontosan január 2.-án – Gitármánia Tábor Találkozó+ elnevezésű egész napos ingyenes rendezvénnyel igyekszünk feleleveníteni táboros emlékeinket. Ehhez nyújt némi emlékébresztő gondolatmenetet ez az írás, amely Keller Olivér beszámolója az idei táborról, s amellyel megnyerte a Music Media Magazin és a Gitármánia Tábor közösen kiírt pályázatát. Jó emlékezést, és mielőbbi viszontlátást kíván a szerkesztő...
Idén először vettem részt a Gitármánia Táborban, melyre interneten keresztül találtam rá. Akkor még csak a tábor kontúrja rajzolódott ki a fejemben, látván a rengeteg kurzust és az érdekesebbnél-érdekesebb előadások listáját, bár nem tudtam pontosan mire számíthatok. Természetesen el is készítettem az órarendemet, hogy mikor, hol és melyik kurzust fogom meglátogatni. Jelentkezés előtt, azonban sokat hezitáltam, hogy tényleg érdemes-e elmenni. Sikerül-e beteljesítenie ennek az egy hétnek a táborhoz fűzött bizakodásomat, valóban fogok-e fejlődni, s vajon jó lesz-e a társaság? Most, hogy már túl vagyok azon a bizonyos 6 napon, bizton mondhatom, hogy a tábor nem csak megugrotta az általam állított elvárásokat, de bőven túl is szárnyalta azokat.
 |
Több mint nehéz szavakkal összefoglalni a Szolnokon eltöltött napokat. Talán ahhoz tudnám leginkább hasonlítani azt az érzést, amit a táborban éltem át, mint amikor valaki megtalálja az otthonát. Az egész atmoszféra, hihetetlen volt számomra. Több épület is olyan hangszerekkel és hangtechnikai eszközökkel volt felszerelve, amilyeneket előtte még talán nem is láttam élőben, most pedig ott voltak tőlem egy karnyújtásnyira, azt próbálhattam ki, amelyiket csak akartam. Egy hely, ahol nem csak, hogy mindenki imádja a zenét, de érti is. Akármikor, akárhová mentem a zene körülölelt. Megállás nélkül ritmusosan lüktető hangjegyek érkeztek a próbatermekből vagy épp a padon ülő táborlakók adtak hangot érzéseiknek egy szál gitár segítségével. A légkör teljesen magával ragadott, arra ösztönzött, hogy jobb legyek, fejlesszem magam. Itt jöttek képbe a különböző kurzusok. Ahogyan már korábban említettem, az „órarendem” már el volt készítve, csak egy dolog volt hátra, be is tartani azt. Egyetemista létemből kiindulva szinte biztos voltam benne, hogy ez nem fog sikerülni. Legnagyobb meglepetésemre mégsem így történt. Minden órán bent voltam, mert egyszerűen öröm volt a tanulás, nem voltak korlátok. Az előadások magas színvonalúak, a tanárok pedig felkészültek, kedvesek és segítőkészek voltak. Minden egyes kurzus kellemesen családias légkörben zajlott, semmi nyomás, semmi kényszer, itt minden ránk volt bízva. A fejlődés mértéke csak egyetlen dolgon múlt, ami nem volt más, mint az, hogy mennyire akarod. A táborban nem csak új technikákat lehetett tanulni, hanem kötetlen beszélgetések formájában új szemléletek is megismerhettünk, hogy valójában milyen is a zene világa. Mások nevében nem tudok beszélni, de magamról elmondhatom, hogy július 21.-én megérkeztem Szolnokra egy szemlélettel, majd 27.-én távoztam onnan, egy sokkal színesebb és szélesebb látókörrel felvértezve. Ez azonban nem csak a tanároknak volt köszönhető, hanem a táborban résztvevő diákoknak is, hiszen minden korosztály képviseltette magát. |
Egymástól is tanultunk, ez főleg azoknál volt megfigyelhető, akik zenekarba jelentkeztek. Különböző tudású emberek kerültek össze, mind ugyanazzal a céllal, hogy valami olyan produkciót alkossanak közösen, amely nem csak őket, de a közönséget is szórakoztatja és bizonyos érzelmeket kelt bennük. Én a tábor előtt még sosem játszottam zenekarban, de mondhatni még színpadon se álltam. A lüktető izgalom, a kontrollálhatatlanul heves szívverés, mely egészen addig kísért, míg az első hang meg nem szólalt, teljesen átformált.
Ahogy haladtunk előre a napokkal mindenki egyre több kurzuson és próbán volt túl, így még érdekesebb volt a közös fejlődés folyamata. Segítettünk egymásnak, még ha néha ezzel nem is voltunk tisztában. Napról-napra jobbak szerettünk volna lenni, hogy a zenét médiumként tudjuk használni és ezáltal át tudjuk adni a közvetíteni kívánt üzeneteket és érzéseket a társainknak, barátainknak. Már a második napon teljesen máshogy tekintettem minden egyes dallamra. Újra megértettem, hogy a zene nem arról szól, hogy minél többet brillírozzunk különböző technikákat használva, hanem inkább arról, hogy élvezzük azt, amit csinálunk. Tegyünk bele egy darabot magunkból minden egyes számba, független attól, hogy otthon egymagunkban zenélünk vagy épp a színpadon állunk és akkor egy igazán jó a produkciót kaphatunk.
A tábor egyik legjobb élménye volt számomra, mikor egy este éjjel egy órakor a házunk előtt pár zenésztársunk erősen gondolkodott, hogy vajon hogyan is kéne megírniuk az aznapi zenekari órára feladatként kiadott saját számukat. Mi odamentünk és elkezdtünk velük beszélgetni, segítettünk nekik, s míg az énekessel a dalszövegen dolgoztam, addig a barátom a zenészekkel állította össze a dal struktúráját és dallamát. Órák teltek el, de csak perceknek tűntek, annyira élveztük ezt az alkotási folyamatot. Ezen este előtt nem is gondoltam rá, hogy egy szám nem csak akkor lehet jó, ha csak egy kéz fogja a tollat, hanem akkor is, ha több. Azért vált ilyen maradandó emlékké ez számomra, mert a tábor nekem erről szólt. A közös szórakozásról, csapatmunkáról, fejlődésről és persze a zene iránti szeretetről.
Mint mondtam, szörnyen nehéz szavakba foglalni a Szolnokon töltött napokat, de azt el tudom mondani, hogy mit jelent számomra a Gitármánia Tábor. Egy helyet, ahol kiváló szakemberek, zenészek és tanárok segítenek a táborozóknak megtalálni magukat a zenében. Egy hetet, amikor az idő sokkal gyorsabban telik és minden nap csak egyetlen szempillantásnak tűnik. Egy társaságot, ahol mindenki megéli a zenét és egy érzést, amit csak táborban tudok átélni. Hazafele a hat órás vonatúton már csak egy dolog járt a fejemben, ami nem volt más, mint az, hogy bárcsak már újra ott állhatnék a szolnoki vasútállomáson kezemben a gitárommal a buszra várva, mely újra elvisz életem eddigi legjobb táborába.
Keller Olivér - táborlakó
2014. december 25. 20:42