Megjelent a Music Media Magazin második száma, amely igazi csemegéket ígér a hangszeres zene iránt érdeklődőknek. A magazin megvásárolható az utcai lapárusoknál és a postahivatalokban. A lap bármely postahivatalban és postásnál előfizethető is. A Music Media Magazin egyenesági leszármazottja a 2000-ben indult Instrument Hangszermagazinnak, amely 2007-től Hangfoglalás Magazin néven jelent meg egészen 2014 júniusáig.
A magazin 520 utcai lapárusnál kapható, amelyeknek irányítószám szerinti listája megtekinthető itt: http://www.musicmedia.hu/impresszum
ELŐFIZETÉS
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt.
Hírlap Igazgatóság
Postacím: 1900 Budapest
Jelentős szakmai, rajongói, közérdekű és kereskedelmi témájú tartalmai között éppúgy megtalálhatók a hangszer, erősítő, effekt és hangtechnikai eszközök tesztjei, ismertetői, bemutatói – hazánk legelismertebb szakemberinek tollából – mint a zeneoktatás, a management, az üzleti szféra és a hangszeres zenészek interjúi, tanulmányai és olyan esemény előzetesek, beszámolók, amelyek a zenész életmóddal szorosan összefüggésbe hozhatók.
A Music Media Magazin kérlelhetetlen szakmai megközelítéssel mutatja be és dokumentálja a zenész életmódot, a hangszeres és színpadi életet, a hang, látvány és stúdiótechnika világát. Ugyanakkor általános célja a zenélés örömének és fontosságának társadalmi hangsúlyozása, a zenélés szeretetének újra divatba hozása.
A második lapszám 120 oldalnyi tartalmából:
Esemény előzetes és beszámoló:
Beszámoló a CIAM (zeneszerzők világszervezete) 2014-es, Nashville-i konferenciájáról
"Volt szerencsém eltölteni két napot a világ másik oldalán egy olyan összejövetelen, ahol általam korábban sosem tapasztalt töménységben voltak jelen kiemelkedő koponyák, akik nem csak kiváló alkotóművészek, hanem a zenei alkotóközösség naprakész válaszokkal rendelkező képviselői is. A szerzői világszervezet összehívása egyetlen, égetően sürgős témára fókuszált, mégpedig az internetes legális letöltések - mint a hagyományos kereskedelem kiváltására tett sikertelen kísérlet - által generált veszteségek lehetséges csökkentésére. Mindezt megállapodásokon, törvénymódosításokon és az egész világra kiterjedő szerzői mozgalmon keresztül, melynek neve Fair Trade Music."
(Készítette: Czutor Zoltán)
"Szombath Máté. Kinézete, gondolatai, szemének csillogása alapján bárhol élhetne a világban. Kisebb filmes munkákból él. Rendezni szeretne. Első nagy, filmes megmérettetése előtt áll. Feketerigó. Ez lesz a címe.
Nézzenek oda! Miből lesz a … Feketerigó!
Szombath Máté. Rendező. Pontosan érkezik. Kopog. Benéz az ajtónyíláson. „Bejöhetek?” „Igen?” „Kabátomat hova rakhatom?” Leülünk. Kicsit feszeng. Nem szokott még hozzá az interjúkhoz."
Üzleti szféra:
A SHURE márka neve hazánkban egybefonódott a Eurhythmics Kft. nevével az elmúlt 10 évben. A cég tulajdonosa Molnár Sándor azonban ennél lényegesen több időt töltött el a hangszer-kereskedelemben, hiszen 1992 óta – a Munkácson élő vállalkozó – meghatározó szerepet tölt be az ukrán és a volt szovjet tagállamok kereskedelmi fejlődésében is. Az elmúlt időben volt az ukrán hangszerforgalmazók szövetsége elnöke, és olyan nagynevű márkák forgalmazója, mint a: Shure, Roland, Boss, RSG, RCF, Behringer, REMO, VIC FIRTH, Pearl River, Hal Leonard, Proel, Mapex, Walden, Hercules, Jupiter, Manuel Rodrigez, Kapok, Gliga, Tula. (Készítette: Andrásik Remo)
Aki már élt a szocializmusban bizonyára emlékszik, hogy a nagy testvér mellett az ember nem mindig érezhette igazságosnak az osztozkodást, nincs ez másképpen a mai hangszer kereskedelem világában sem.
Amikor megkaptam a felkérést ennek a vitaindító esszének a megírására a főszerkesztő azzal indokolta a megkeresést, hogy kevés olyan szereplő van a magyar piacon, akinek viszonylag jó rálátása van a hangszerpiac mindkét szegmensére. Esetemben ez valóban fennáll, hiszen az elmúlt 20 év folyamán a hangszer kereskedelem kiskereskedői és nagykereskedői oldalát is volt lehetőségem megismerni. Mint ilyen gyakran hallottam, hallom a kiskereskedők jogos panaszait az adott márka forgalmazóival kapcsolatban, s a nagykereskedők aggályait is ismerem. Mielőtt részletesebben elmerülnék a témában legyen szabad egy rövid áttekintéssel kezdenem, hogy a jelenlegi piaci viszonyokat történeti és gazdasági kontextusba helyezzem. (Készítette: Szikszai Csaba)
2014. december 15. 19:29