MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Legkedvesebb felszerelésem... Lovrek Krisztián

Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított új sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké.  

A hangszer olyan, mint az ember: lakva ismerszik meg igazán.

Siheder koromban még azt gondoltam, hogy elég valamit kipróbálni egy hangszerboltban, hogy kiderüljön lesz-e szerelem... aztán később persze rájöttem, hogy ez óriási tévedés! Ebben nem csak az van benne vaskosan, hogy a hangszerboltok egyikében sem találkoztam még soha életemben tisztességesen beállított gitárral - még a legfelsőbb árkategóriákban sem - hanem az is, hogy egy új hangszert egész egyszerűen meg kell szokni egy másik után, csak azután tudja megmutatni igazi valóját!

Így hát egy időben viszonylag sűrűn jöttek-mentek nálam a hangszerek, de többnyire mindegyiknek hagytam pár hetet, hónapot, hogy felfedje értékeit és hiányosságait. Aztán ha nem egyeztünk, akkor jöhetett helyette valami más. Olyanokat is igyekeztem  kipróbálni, amelyek alapból nem vonzottak egy cseppet sem, csak hogy tudjam: esetlegesen mit szalasztanék el, ha soha ki nem próbálnám.

Így tehát sok tapasztalattal a hátam mögött jutottam el végül azokhoz a hangszerekhez, amelyeket egytől-egyig nagyon régóta nagy megelégedéssel használok. Idő  közben a legtöbb gyártónak endorsere is lettem, ami a megtiszteltetés mellett nagy boldogságot is jelent, hiszen ezek tényleg a választott kedvenceim, nem csak azért használom őket, mert "megfizetik".

A gitár

A láncszem legfontosabb darabja, mindennek az alfája. Több tucat gitár után jutottam el az Ernie Ball Music Man John Petrucci Signature szériához. Eleinte, amikor még csak hangszerboltban volt hozzá szerencsém, emlékszem megnyugvással konstatáltam, hogy az Ibanez JPM-em (szintén Petrucci model) jobb hangszer, így nincs is szükségem a Music Man-re.

Aztán eltelt néhány év és egy ismerősöm vett egyet, amit el is hozott hozzám, hogy megnyúzhassam picit. Az a példány szerencsére remekül be volt állítva, és a saját cuccomon volt lehetőségem kipróbálni - ami szintén nagyon fontos gitárválasztás esetén! Akkor ott pár óra alatt totál szerelembe estem és tudtam, hogy nekem is kell egy ilyen, bármi áron. Így hát mindenem eladtam, amit csak tudtam és addig spóroltam, amíg össze nem jött az ára.

Ennek már több mint 7 éve, azóta ez a típus a kedvencem és egy másik sem tudta kiütni még a nyeregből. A hangja mellett a mindent verő kényelme az, ami miatt ez lett számomra a tökéletes hangszer. A se nem túl vékony, se nem túl vastag "D" profilú, lakkozatlan nyak, a tökéletes helyre szerelt potik és pickup-váltó (előbbiek nincsenek útban, mégis azonnal elérhetők, utóbbi pedig csak egy "ujjnyújtásnyira" van, ami számomra elengedhetetlen, mivel a sok pickup váltás a játékom szerves része.) A lebegő rendszerű vintage tremolója tudja mindazt, amit egy Floyd, csak a húronkénti állítási lehetőség miatt sokkal kényelmesebb "action" (húrtáv) állítható be, lekövetve a fogólap rádiuszát (15'), ami szintén a legtökéletesebb, amit valaha próbáltam. A satus kulcsok miatt nincs hangolódás és a húrcsere is csak egy pillanat. (nem kell felcsévélni a húrt) A nyakpálca is azonnal hozzáférhető helyen van, így ha utána kell húzni a nyaknak, az is könnyedén megoldható.

Ehhez jön még a test ergonomikus kialakítása, ami sehol nem nyom, sehol nem vág, ellenben tökéletesen illeszkedik hozzánk, no meg, hogy a legfelsőbb fekvések is gond nélkül elérhetők. Tökély. Semmibe se tudok belekötni.

És hát a hangja ugye... A jó hang - mint minden - erősen szubjektív, de számomra egyszerűen ennél még nem találtak fel jobbat. A híd pickup üt, a nyak pedig a tekerős futamoknál is teljesen érthető hangot produkál, nem fullad, mint pl. a Les Paul típusú gitárok esetében szokott. A három állású pu váltó középső állásánál a két hangszedő belső coil-jait kapcsolja össze humbuckerré, így egy egyedi, kristálytiszta, csilingelő clean sound jön létre - ellentétben a többi ilyen kialakítású gitárral, ahol a két humbucker egyszerre szokott szólni középső állásban, amely hang nekem túl közép- és mély-dús, legkevésbé sem csilingelő, sokkal inkább fedett és fulladó. Ehhez jön még a piezo, ami keverhető a magnetikus pickupokkal, vagy önmagában is használható és a legendás tiszta hangja mellett érdekes módon torzítva Strat-szerű hangot produkál.

Néhány éve az a megtiszteltetés ért, hogy miután a Music Man-nél felfigyeltek rám, idővel felvettek a nemzetközi artist-jaik sorába - olyan legendás nagyságok közé, mint John Petrucci, vagy épp Steve Lukather. Így ennek, a kitartó keresgélésnek, no meg némi szerencsének köszönhetően az évek során sikerült beszereznem néhány kivételes darabot, ezekből mutatnék most be néhányat:

EBMM JP6 Carbon Blue Pearl 2003 (piezo, JP shield inlay)
Egy USA apróhirdetési oldalon akadtam rá még 2007 tájékán. Amikor megjött még nem tudtam, hogy mit is tartok a kezemben, bár az eszméletlen szép madárszemes nyaka már elsőre is lenyűgöző volt. Miután elküldtem a szériaszámát a cégnek, hogy megtudjam a pontos gyártási dátumát, akkor írták meg - csak úgy mellesleg -, hogy ezt eredetileg maga Petrucci rendelte és vitte el a gyárból, hogy aztán a gitártechnikusának ajándékozza, ezzel köszönve meg a remek munkáját az akkor aktuális turnéjukon. Mint kiderült, tőle vettem meg...

2002-től  kerültek forgalomba a Music Man JP modellek, úgyhogy ez egy korai darab, később számos módosításon ment keresztül a hangszer.
A  főbb speckói: basswood (hársfa) test, madárszemes jávor nyak, rózsafa fogólappal, satus Schaller kulcsok (zéró hangolódás karozás után), lebegő rendszerű vintage tremoló (előre-hátra műkszik, mint egy Floyd), 24 bund, két DiMarzio humbucker pickup, 3 állású pu váltó és húrlábba épített piezo.


Videó a hangszerről: https://www.youtube.com/watch?v=yv_0LENXVl0&feature=youtu.be


EBMM JP6 Buttercream 2005 Limited Edition (fully loaded)
A 2000-es években (2003-2009) minden évben kijött egy Limited Edition modell, amelyekből csak igen korlátozott darabszám készült. Ez főként színbéli különlegességet takart, illetve az aktuális újítások is ezeken voltak először megtalálhatók. (pickup, nut változtatások) Nekem a hangszerekben mániám a fehér, vagy ahhoz közeli szín, így ez a vajkrém kezdettől fogva nagyon tetszett. Sokáig vadásztam rá, végül néhány éve furcsa mód itthon tűnt fel egy eladó fullos példány, amire azonnal le is csaptam.
A 2003-ashoz hasonlóan még ugyanazok a custom wound Petrucci pickupok vannak benne (ezeket még nem lehetett külön kapni, csak a gitárral együtt), de a nut már compensated nut, ami később minden MM gitáron alap feature lett. Speckóiban még annyiban tér el a fentitől, hogy ennek festett feje van (matching headstock - feláras opció)

Videó:

További videó a hangszerről: http://youtu.be/TaJ2je_xCN4?list=UU6UswkvTWya3fc2qILHeN2Q

EBMM JP7 Emerald Green Sparkle PDN 2013 w/ gold hardware (matching headstock, JP inlay)
A második, már endorserként rendelt hét húros hangszerem. Igazán különleges, mert ebből ebben a formában ez az egy készült. Magát a színt mindössze egy hónapig lehetett rendelni a Premier Dealer Network hálózat tagjain keresztül (PDN), de csak króm hardware-el. Nekem az endorsement miatt megcsinálták arannyal. Imádom. A színe és csillogása folyamatosan változik a rá eső fény szögétől és erősségétől függően.
Ebben már az új pickupok (DiMarzio LiquFire és Crunch Lab) vannak és nem kértem rá piezót, mert azt szinte soha nem használom és álló játék során  tappingnél folyamat elkapcsolom a jobb alkarommal a felső szarvon található kapcsolóval a "kuss" állásba. :) Koncerten elég kellemetlen tud lenni. (Petrucci nyakba húzva használja a gitárt, így nem érheti ilyen probléma, azonban, ha az ember leengedi normál állásba, akkor már annál inkább.)


Videó a hangszerről: https://www.youtube.com/watch?v=Q33QAngW2H8&feature=youtu.be


EBMM JP6 Neptune Blue PDN 2014 (JP inlay, roasted maple fretboard)
A legutóbbi PDN széria. Szintén csak egy hónapig lehetett rendelni, és ennek az egyedi színén túl számos egyéb különlegessége is van. Például, hogy afrikai mahagóni a teste (meglepő, de könnyebb, mint az eredeti, hársfa modellek), high-profile bundokkal szerelték, valamint, a sütött jávor nyak mellett (roasted maple) most először lehetett jávor fogólappal is rendelni . Ilyen nem volt korábban és feltehetően nem is lesz többet, úgyhogy kihagyhatatlan alkalom volt.
Erre sem kértem piezót, a már előbb említett okokból kifolyólag. Számomra az alap basswood testű modellek hangja is verhetetlen, ez meg talán még durvább! Egy hátulütője, hogy a JP pajzs berakások (shield inlay) sajnos nem feketék, ezért speciális fényviszonyoknál (pl. koncertkörülmények között) szinte láthatatlanok és így elég nehéz rajta tájékozódni.

Erősítők

A láncszem második legfontosabb tagja. Nagyon sokáig nem volt csöves erősítőm, nem is tudtam milyen az, és miért jó, így aztán nem is hiányzott. Amikor meghallottam a tranyós cuccom mellett az elsőt, akkor rögtön megértettem és mindent megtettem, hogy nekem is legyen. Az első csöves cuccom a Peavey JSX (Satriani) modell volt, ami egy remek rock erősítő, anno 2004 táján nyert is egy halom díjat. De én mindig hiányoltam belőle a metal karaktert, amit nem sok erősítő tud, pláne jól.

Sexy (LOVRECK, Lukács Peta) barátommal 2007-ben elmentünk egy hangszeres fórumtalálkozóra, ahol egy halom jobbnál-jobb, híresebbnél-híresebb erősítő gyűlt össze, hogy össze lehessen őket hasonlítani. Órák óta ment már a tesztelés, mikor Sexy behozta a Diezel VH-4-ét és amikor megszólalt, megállt az élet egy pillanatra. Én konkrétan nem akartam hinni a fülemnek. Olyan szinten megvert minden más cuccot, hogy másnap meghirdettem a JSX-et és addig fűztem a Sexy-t, míg végül el nem sefteltük valahogy.
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=57SAL_EFRvY&feature=youtu.be


Azóta Diezel párti vagyok. Idő közben endorser is lettem és a VH-4 mellett újabb szerelem következett, a Herbert modell "személyében". Azt először egy Hangfoglaláson hallottam, 2009 körül. És tényleg hallottam, a rohadt nagy ricsaj ellenére. Konkrétan mindenen átszólt, még egy belépő szintű gitárral meghajtva is. Olyan hangja volt, hogy nem hittem el, vittem oda a haverjaimat sorban, hogy megmutassam nekik is! Azóta akartam egyet, és úgy két éve jött el a megfelelő pillanat...

Az ominózus példány az első darabok közül való és sok éven át egy stúdióban állt. Amikor Kárpáti Zoli barátommal (LOVRECK) elhoztuk, én már leteszteltem néhány másik legendás erősítő mellett A-B tesztel, és nálam mindet verte. (korai Mesa Boogie Dual Recto, Marshall YJM (Malmsteen Plexi), Peavey XXX, Marshall 1959) Elmentünk hát érte, bedugtam, pengettem kb. hármat, mire Zoli csak annyit mondott:"OK, most azonnal vigyük"! :-)

A Diezel-t a hangja mellett a minden igényt a lehető legjobb minőségben kielégítő szolgáltatásai teszik számomra mindenek felett állóvá. Mire gondolok? Pl. a full MIDI vezérelhetőségre. Az eredeti hangba nem beleszóló minőségi effekt loopokra (soros és párhuzamos), és a (szintén MIDI-vel) kapcsolható némításra (Mute)

A VH-4-nek (100-120 W) - ahogy a neve is sejteti - 4 független csatornája van, külön EQ-val.
Egy gyönyörű, kristálytiszta Clean, egy AC/DC jellegű torzításra képes Crunch, egy high-gain torzításra képes mondjuk Rhythm (bár szólóra is simán elég) és egy még durvább torzításra képes Lead. Full MIDI, soros-párhuzamos effekt loop + csatornánkénti plusz effektezés. A száraz jel továbbküldhető másik erősítőbe, Mute, funkció, 4,8, 16 Ohm ládakimenet, az erősítő hátán piros ledek jelzik, ha valamelyik cső kimenne. Hajtható EL34 és 6L6 végfokcsövekkel is, ezt egy kapcsolóval tudjuk váltani. (ami egyben auto bias-ol is).

A Herbert "csak" 3 csatorna, de két master hangerővel (boost-ra, szólókiemelésre ideális).. Amiért mindennél jobban szeretem, az a beépített Mid Cut EQ, amitől hihetetlen brutális hangja lesz. Metalra egyszerűen zseniális. Itt is van szinte minden, ami a VH-4-nél, csak ez nem 4 db végfokcsővel, hanem 6 db 6L6-al van szerelve (180W!) Embertelen (hang)erő!

Az erősítőim egy Diezel 4x12-es, Vintage 30-as szórókkal szerelt ládán szólalnak meg.

Effektek

Kipróbáltam több utat, volt, hogy multiztam, volt, hogy kisvasutaztam, de idővel meguntam a stepp táncot (éneklés közben eleve kivitelezhetetlen), és a Diezel teljes MIDI-zhetősége miatt a legésszerűbb megoldásnak a MIDI-vel vezérelhető effektprocesszor alkalmazása tűnt. Az ár-érték arányban verhetetlen TC Electronic G-Major mellett döntöttem több mint 6 éve, amit azóta sem bántam meg. 70 ezer Ft-ért minden értelmes effekt stúdió minőségben, plusz hangoló, kell ennél több? Aligha! Az egész setupot egy Behringer FCB 1010 MIDI Controller-el vezérlem. Egyetlen lépéssel tudok csatornát váltani az erősítőn és ugyanakkor presetet is kapcsolni a G-Majoron, vagy éppen lenémítani a cuccot, ha arra van szükség. Nincs többé stepptánc, csak gyönyörű, kisimult homlok.

Kiegészítők

A wireless használata évekig csak vágyálom volt számomra, aztán a digitális technika fejlődésével ez az álom elérhető közelségbe került. Amikor még csak egyféle létezett a Line6 digitális wireless-éből (Relay G30), Sexy vett egyet, amit aztán elvittünk egy nagykerbe A-B tesztelni, az akkor vezető rendszerek különböző árkategóriájú példányaival összehasonlítandó. A végeredmény az lett, hogy a legdrágább, közel fél milliós darabbal volt azonos a hangminősége, az összes többi alatta lévőt pedig elverte. Nehéz volt hinni a fülünknek, de nem tehettünk mást. Így Medgyesi Tibor jóvoltából később én is Line6 endorser és ezzel Relay G50 és 30 felhasználó lettem. Utóbbi ma már 50 ezer Ft körüli tétel, ami bárki számára elérhető. A hangminősége pedig jobb, mint a gitárkábelé.

Húrok

Egy szintén rendkívül fontos elem a gitárosok életében. Világ életemben utáltam a húrozást. Keserves macerának találom, nem csak magát a műveletet, hanem azt is, ami utána következik. Mire normálisan beáll a hangszer a húrozást követően, típustól függően akár több nap is eltelhet. Nálam bármilyen márka alig pár óra alatt el szokta veszíteni az "új húr" érzetét és pár nap alatt a fénye jó részét is, vagyis teljesen döglött hangja lesz. Egyetlen húr esetében nem történik ez meg, az Elixir-nél. Speciális bevonatának köszönhetően sokkal nehezebben ragad meg rajta a kosz és kezd el oxidálódni, így a fényét sem veszíti el. Még akár fél év intenzív használat mellett is megmarad az "új húr" érzet,  mind a hangjában, mind pedig tapintásában. Imádom. Egy gitáron maximum fél évente, ha cserélem, de ha van másik hangszer, akkor simán kibír egy évet is egy szett. (GHS Fast Fret-el lepucolva minden játék után - ami bármilyen húrnak megnöveli az élettartamát!)

Ezek voltak tehát az én kedvenc hangszereim. Velük és bennük szerencsére megtaláltam mindazt, amit mindig is kerestem. Kívánom, hogy ez nektek is mielőbb sikerüljön!

http://lovreck.hu/

https://www.facebook.com/lovrekkrisztian?fref=ts

2014. december 4. 19:12

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA