MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Legkedvesebb felszerelésem... Megyaszay István

Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított új sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké.

Blasius Kata SC6

Amikor 2010-ben Mihályi Balázs felajánlotta, hogy készít nekem egy gitárt nem gondoltuk volna, hogy ez már a második hangszerem lesz, ami az ő keze munkáját dicséri. Hamar kiderült azonban, hogy az 1997-ben készült Ré gitárom szintén az Ő, illetve Szőke-Tasi Zoltán műhelyében látta meg először a gyalugépet.

Előtte is kiváló hangszereim voltak, Fender, Yamaha, Tobias, Sandberg, de egy Blasius szintű egyedi hangszer olyan más minőséget képvisel, melyet egy sorozatgyártású hangszerrel szinte lehetetlen reprodukálni. Nagyon megörültem a lehetőségnek, de sokáig törtem a fejem, hogy milyen gitárt is készítsünk. A feladat korántsem volt egyszerű. Olyan hangszert álmodtam meg, melynek a tradicionális jazz-bass hangszedő elrendezés az alapja, azonban annál valamivel modernebb, mindenen átszóló, de nem agresszív a hangja, és ez könnyen kihozható belőle egy kis klubban, egy szál kábellel, de nagyszínpadon, több ezer watton is, ha kell. Mivel elég szerteágazó az érdeklődésem, ezért játszom session zenészként különböző zenekarokban pop-ot, a Charlie Angyalaiban rockzenét, az Eastwing zenekarban világzenét, az Eichinger Trióban kortárs, avantgárd jazz-t, és néha még swing-et is a Budapest Jazz Orchestrában. Ráadásul nem csak szleppelni szeretek, hanem jazz sztenderdekre improvizálni is. Mindezt egy hangszerrel maradéktalanul megoldani nem lehet, de szerettünk volna találni egy köztes megoldást, ami így három év távlatából úgy néz ki sikerült.

A megoldás egy hathúros single-cut basszusgitár lett. A fedlap szép, rajzos kőris, a test paduk, amiről igen jó tapasztalatok gyűltek össze, hiszen ezt a különleges, anyagában vörös fát előszeretettel választotta Balázs már többször, kiváló rezonanciája miatt. A nyak pedig egy igazi szemet gyönyörködtető ínyencség, szil, dió, kőris, juhar és mehrbau keveréke.

A helyzetet bonyolította, hogy abban az időben (2011-ben) éppen egy hangszedő fejlesztési, tesztelési időszakba futottam bele. A Blasius korábban már sokféle pickup-ot, elektronikát kipróbált, (Noll, Glockenklang, Jeti, Nordstrand, Bartolini, stb.) de egyikkel sem volt teljesen elégedett. Így aztán a hazai gyártókhoz fordult. A Zolkow 18 voltos elektronika hamar kedvencünk lett. Világszínvonalú hang és minőség, erre alapoztuk hát a további próbálgatásokat. Mivel vállaltam némi fejlesztési munkát is így az én hangszerem lett az "állatorvosi ló". Ebben próbáltunk ki különböző Woodhead és Sublime hangszedőket, gyakran öthúrosokat is, hiszen igény leginkább ezekre volt. Végül azonban az én hangszerembe Delano JSBC 6 hangszedők kerültek. Ezek a "twin coil in-line" pickup-ok pont azt nyújtják, amire nagyon vágytam, minden frekvenciatartományt hűen visszaadó, őszinte hangot. Az egyéb vasáru nem volt kérdés, a Blasiusnál jól bevált kiváló Schaller M4 kulcsok és Schaller 2000-es húrláb került új gitáromra.

Ez a hangszer az, ami igazán az enyém. Inspirál, nem okoz meglepetést és a legtöbb esetben ezt a gitárt rakom a tokba, ha indulok fellépésre. Azonban nem csak egy kitűnő basszusgitárt kaptam Balázstól, hanem a barátságát is. A közös munka, a rengeteg együtt töltött nap és - bizony görbe - este során olyan különleges, mély kapcsolat jött létre köztünk, ami még többet is jelent nekem, mint maga a gitár, és ez az, amiért igazán hálás vagyok a sorsnak.

Baráti üdvözlettel:
Megya

Technikai adatok:

Gyártási év: 2011.
Átmenőnyakas, 34-es menzúrás, 24 bundos, hathúros basszusgiár.

Nyak: 

  • szil
  • dió (1mm furnér)
  • kőris
  • dió(2mm furnér)
  • juhar(1mm furnér)
  • mehrbau
  • juhar(1mm furnér)
  • fogólap: paliszander

Elektronika: Zolkow elektronika, Delano JSBC 6 HE hangszedők
Potméter kiosztás: Vol-Vol-Treble-Bass

Test: Kata single cut

  • álgesztes kőris
  • dió(2mm furnér)
  • juhar(1mm furnér)
  • iroko cambala
  • juhar(1mm furnér)
  • paduk

 

2014. november 26. 08:15

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA