A Hughes&Kettner Grandmeister36 gitárerősítő magyar fejlesztésű távvezérlő applikációja Android táblagépekre... A Gradmeister36 olyan, mint egy kis ékszer. Pici és könnyű, teljesen csöves, minden paraméterében programozható, valódi négy csatornás, ultramodern cucc. Piacra kerülésekor, a gyártó kiadott hozzá egy távvezérlő szoftvert iPad táblagépekre, majd idén egy magyar fejlesztő csapat, a Barré Informatikai Kft. addig nem nyugodott, míg kifejlesztette az alkalmazást Android operációs rendszer alá. Előttünk az asztalon a fej, kéken világító előlappal, szemben pedig a szélesen mosolygó Réti Csaba, a cég ügyvezetője, gyakorló gitáros - őt kérdeztem a történetről.
Kérlek, mutasd be nekem először az erősítőt magát!
Alapvetően azt kell tudni az erősítőről, hogy négy erősítő egyben. A Triamp az három volt, ez négy teljesen különböző hangzást tud. Az első a Clean, nagyon szép, egyedi hanggal, igazából máshoz nem hasonlítható. A Crunch egy erősen kihajtott régi Marshall hangjára hajaz, rendesen túl lehet vezérelni, ugyanakkor kellően föltisztul a hang, ha visszaveszel a gainből. A Lead egy modern torzítás, leginkább a Peavey világát hozza, az utolsó Ultra pedig leginkább egy Diezel vagy valami ilyesmi, nagyon vaskos hangzás, lehangolt zenékhez – ilyen a Triamp-ban már nem volt. Az előfokban 2db 12AX7, a végfokban 4db EL84 cső foglal helyet. Természetesen, 36 wattos maximális teljesítménnyel nem ugyanaz a hangzás, de mindegyik csatornához kapcsolható egy boost, amitől sűrűbb lesz a torzítás szövete. Az előlap összes kezelőszerve másodlagos funkciókkal is bír, különböző beépített digitális effektek paraméterei állíthatóak a hagyományos potméterekkel, ha FX Access módba kapcsolunk.
A hátlapon található egy paraméterezhető Noise Gate, kapcsolható soros effekt loop, a H&K Red Box nevű DI boxa is beépítésre került, ami hangfalszimulált jelet küld a P.A. felé, de emellett a csatlakoztatott hangfal is használható. A végfokcsövek mindegyikét külön áramkör figyeli, és folyamatosan utána állítja a munkapontot, a szervizre és a cserére pedig, különböző színekkel figyelmeztet. Tehát mindaz a szakértelem, ami eddig a csőcseréhez kellett, most már nem szükséges, az erősítő mindig optimális módon beállítja önmagát, és magunk is bármikor kicserélhetjük bármelyik csövet, az erősítő mindig tökéletesen fog szólni. A Power Soak funkcióval leszabályozhatjuk a kimenő teljesítményt 36-ról 18, 5, 1 és 0 wattra, ekkor már csak a hangfalszimulált kimenet működik. A 18 wattos üzemmódban ráadásul csak annyi történik, hogy lekapcsol a négy végfokcsőből kettőt, egyéb beavatkozás nem történik.
Az összes paraméter MIDI-vel vezérelhető, a hangszínek, a hangerők, a gain, a boost, az effekt loop, a noise gate, a teljesítmény – mindez MIDI parancsokhoz hozzárendelhető, és a mellékelt lábkapcsolóval táv-vezérelhető. A különböző potméterek állását is meg tudja jegyezni egy-egy MIDI presetben. Ez olyan, mintha egy végtelen csatornás erősítőd lenne, illetve maximum 128, mert ennyi presetet tudsz elmenteni.
Mindehhez annyi kezelőszerv van az előlapon, mint egy egycsatornás erősítőn. Hol lép a képbe a Ti fejlesztésetek?
A Hughes and Kettner maga írta a szoftvert iPad-re, aminek annyi értelme van, hogy a táblagépen sokkal több paramétert tudok egyszerre állítani, mint magán az erősítőn, plusz a preset és az alkotó neve is szerepel – a H&K neves gitárosokat kért meg presetek előállítására. A táblagépen minden paraméter aktuális állapota látható, plusz az erősítő előlapján is felvillanó fény jelzi, ha az adott potmétert ellenőrzésképpen tekergetve, az aktuális értékhez érek.
Én január 4-én vettem magamnak egy ilyen erősítőt, és rájöttem, hogy jó, ha van egy csomó presetem, de azokat el is kéne tudni menteni, hogy bárhol, bármikor egy gombnyomásra be tudjam állítani őket újra. Megnéztem az iStore-ban, ahol kínáltak hozzá távvezérlést, de a preseteket így sem lehetett elmenteni és például, cserélgetni a többi felhasználóval – a presetek örökre az erősítő és a vezérlő között maradnak. A másik dolog volt, hogy sokan érdeklődtek Android alapú szoftver iránt. Írtam a supportnak, hogy engem a presetek elmenthetősége zavart igazán, s hogyan lehetne ezt megcsinálni? Mondták, sehogy. Mondtam, hogy én leprogramozom magamnak, csak adjanak leírást, hogy a MIDI-t milyen parancsokkal tudom megszólítani. Erre a termékmenedzser, Rüdiger Forse válaszolt személyesen, és írta, nagyon szívesen, küldött részletes dokumentációt, benne cheksummal, hogy ne tudja bárki megszólítani az erősítőt, és sok szerencsét kívánt.
Készítettem magamnak egy programot, amiben, Excelben le tudtam tölteni az összes paraméter, amit így szépen ki lehet nyomtatni, sorrendbe rakni – ezzel elkészültem egy hétvégén. Büszkélkedtem nekik, hogy tessék, el lehet menteni, itt van. S mondtam neki, hogy amúgy a cégem fekete öves Android fejlesztő, tehát mi értünk az Androidhoz, s mi szívesen elkészítjük ezt a verziót, ha kell valakinek. Megcsináljuk mi ezt ingyen is, csak kapjunk valamit, legyen ilyen „aki akar, fizet érte” alapon. Azt mondták, csináljuk meg, ők lesznek az elsők, akik fizetnek, mennyibe fog kerülni. Kiszámoltam, hogy kereskedelmi áron mennyi, számoltam húsz nap fejlesztést, s mondta, hogy ők ennek a felét állják.
Mi megcsináltuk az Androidos verziót, jött a frankfurti MusicMesse márciusban, s kaptuk a levelet, hogy adnak nekünk ingyenjegyet, menjünk ki, ott tudnánk velük találkozni. Így is lett, a tulajdonossal, Stamer úrral is találkoztunk, s megállapodtunk a további fejlesztésről, hogyan tudnánk egymás munkáját továbbra is támogatni, ők a fejlesztést, mi pedig a felhasználókat. S mondták, az Excel is érdekelné őket, mennyit kérek érte. Erre én mondtam, hogy ne fizessenek, kérek inkább még egy Grandmeistert.
S ez a Grandmeister, az egyik prototípus, most itt fekszik előttünk azt asztalon, a 0001-es vagy 0002-es sorszámú…
Az alkalmazásunk kikerült tehát a Google Store-ra, most tehát mi vagyunk a Hughes and Kettner hivatalos Android támogató csapata, s dolgozunk a szoftver továbbfejlesztésén, hogy a preseteket nemcsak egyben, de egyenként is le lehessen menteni és cserélgetni egymás között, ez által egy nemzetközi H&K Grandmeister közösséget kialakítva. Valamint, hogy a preset bankokat egy mozdulattal lehessen sorba rendezni, egy koncert számlistáját alapul véve, ahol egy bank egy dalhoz tartozik.
Lejegyezte: Illés Norbert
A képek forrása: Internet, valamint https://www.facebook.com/hughesandkettner
2014. november 16. 09:31