MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

DBZ – három betű... három gitár.

Dean Barrett Zelinsky nevét beütöttem a Google keresőjébe és beállítottam rajta a hazai nyelvű találatok megjelenítését... Nem mondhatnám, hogy ontotta a megfejtéseket. Azonban, ha elhagyjuk a középső és a családnevét, akkor ott marad egy gitármárka, amit azért már gondolom mindenki be tud tájolni. S ekkor szaporodnak a netes találatok és a csapkodástól pirosló homlokok, a jól ismert „hát persze” arckifejezéssel párosítva, hiszen a Dean gitárokról ki ne hallott volna. Megerősíthetem, róla van szó, de már nem a Dean, hanem a DBZ (lásd, mint Zelinsky Úr monogramja) gitárok kapcsán. 2010-ben ezt az előszót szinte majdnem teljesen ugyanígy leírtam már egyszer, viszont a Google keresés eredménye miatt célszerűnek érzem ismét közreadni...

„A 19 éves rocker Dean B. Zelinsky nem volt hajlandó "12 egy tucat", akárki által elkészített gitárokon játszani, így az az egyedüli megoldás maradt számára, hogy saját maga építse meg őket. Olyan gitárokat akart, amelyek külsőleg is radikális változást hoznak a piacra, de olyan könnyű rajtuk játszani, mint ahogy a "forró kés szeli a vajat”.

1977-ben mutatkozott be először saját gyártású gitárjaival az USA-ban (Dean Guitars), és fiatal kora ellenére rövid időn belül igen nagy hírnévre tett szert, a legnagyobb rocksztárok keresték a hangszereit. 1991-ben eladta a cégét és családot alapított a Playmate Suzi Schott-tal. 2008-ban Jeff Diamant-tal (Diamond Amplifications) és Terry Martin-nal megalapította a DBZ Guitar Company-t, ahol teljesen az ő kezébe került az irányítás design és minőség tekintetében is.”

Nos... remélhetőleg ennyi „előjáték” elegendő is, hiszen a DBZ gitárokat – 2010-es hazai felbukkanásuk óta – a Forte Music Kft. képviseli, és a 2014-ig fellelhető modellek között szép számmal akadt eddig is olyan hangszer, amely mellett épp eszű gitáros nem megy el csakúgy, szó nélkül.

A most hozzám került három hangszer azonban mégis más „tészta”! Nem csak azért, mert ezek idei modellek, és itthon még olyan frissnek, ropogósnak számítanak, hogy a hazai nagyközönség csak a 2014. október 3-5. megrendezendő BUDAPEST MUSIC EXPO alkalmával találkozhat majd velük első alkalommal. Hanem azért is, mert Zelinsky Úr, már megint „rosszalkodott” a tervezőasztalnál, s ha lehet így fogalmazni még csavart is egyet az extravagancia irányába, javára, amikor kiötlötte az új modellek mibenlétét. Nevezetesen azt, hogy hogyan lehet MENŐVÉ tenni valamit, amelyről már annyi bőrt lehúztak korábban, hogy gyakorlatilag lehetetlen – és eleve bukott vállalkozás – újabbat megkísérelni. Persze a zsenialitás valódi arca épp az ilyen kihívások alkalmával mutatkozik meg igazán, ahogy a klasszikussá vált idézet is tartja: „Csak a kisstílű ember csinál maga körül rendet. A zseni átlátja a káoszt!”

Márpedig D.B.Z. Úr vitathatatlanul zseni. No nem azért, mert vette a bátorságot és hozzá mert nyúlni három olyan karakterhez, mint a Tele, az Explorer, és az SG... hanem azért, mert baromi jól nyúlt hozzájuk. Cool, Király, Varez, Dög, Állat, Dzsanesz, Baró és még sorolhatnám a menőség minőségeit sokáig. Helyette lássuk inkább a három gitárt, amelyek koreai gitárkészítő művészek alkotásai.

DBZ Maverick ST (169.900Ft.-)

Gyönyörű fordított fejformája és a testen alul-felül áthaladó két hangsúlyos ív azonnal elnyerte a tetszésemet. Olyan, mintha autó dizájn lenne ötvözve a gitárkészítéssel, amelyre utal a színválasztás és a fényezés mikéntje is, hiszen a festékek tartalmaznak némi metál fényhez hasonlító összetevőt is. Nagyon-nagyon jóleső érzés akár csak nézegetni is ezt a gitárt! A tapintása, a kézbe simulása annyira magától értetődő és kellemes, hogy az ember le sem tenné. Mindezt fokozza, hogy a nyak egyáltalán nincs lakkozva, fényezve, s így hihetetlenül bársonyos érzés rajta játszani. Első látásra és érintésre megugrotta a venném-vinném ingerküszöböt, ami azért nagy szó, tekintve, hogy pár száz gitárt már kipróbálhattam életemben. Fekete-arany, neon zöld-fekete és narancs-fekete színekben  kapható ez a modell. Nálam a narancs-fekete járt, amelyhez mondjuk el tudnék képzelni még egy ugyanilyen narancs-fekete 1970 és 1980 között készült Ford Mustang-ot... filmbe illő lenne! (ahol pl. bohém életű rocksztár lehetnék) A fekete-arany változatban zsaru lennék (aki titokban giga jól gitározik), és üldözném a neon zöld-feketében nyomulókat, amiért mindig belejátsszák a C Dúrba a fiszt... No, de vissza földre!

Az anyagválasztásban semmi különös nincs: a test éger, a nyak jávor, a fogólap rózsafa. Mechanikai kialakításában is minden megszokottnak mondható: testen áthaladó húrok, Tune-O-Matic húrláb, (amelytől már akusztikusan is kiváló hangzással és hangkitartással rendelkezik a hangszer) Grover hangolók. Maximum „kutya baja” lehet.

A hangzásért leginkább felelős hangszedők viszont egészen új fejlesztések, melyek a hangzatos DBZ Diamond Custom R11/Balinese elnevezést viselik, HS leosztásúak, s jelentős óraszámban dolgoztak karakterükön a cég szakemberei. Egy hangerő és egy tónus potméter, valamint egy háromállású hangszedő-váltó áll rendelkezésünkre a kezelésükhöz.

A hangzás alapvetően igyekszik ötvözni a vintage és a modern megszólalások adta lehetőségeket, amely túlnyomó részt azért a vintage irányába tolódik, s ez egyébként így is van rendjén. A modern oldala gyakorlatilag abból táplálkozik, hogy a humbucker hangszedővel – amely nagyon előrelátóan nincs arrogánsan harapósra hangolva – bátran be lehet vállalni húzósabb rock riffeket is (első sorban a blues-rock és a hard-rock kategóriában). Továbbá nagyon komoly szóló hangszínkaraktert adnak a gitárnak, amely kiváló közép és közép-magas tartományban szólal meg. A nyaki single hangszedő pedig szép, egészséges tiszta és crunch hangzással járul hozzá az összképhez, amely érzékenyen viselkedik a pengetés erősségére ujjal és pengetővel történő játék közben is. Így mindent egybevéve a hangszedők összes kombinációját figyelembe véve egy igen jól és hasznosan használható és kihasználható hangszer kerül a kezünkbe.

Remek, karakteres és szerethető gitár ez, amely elképesztő jól néz ki. Nagyon nagy nyugalommal tudom ajánlani mindazoknak, akik szeretnének egy extravagáns küllemű, de kiválóan megszólaló gitárt, Szerintem ezzel a hangszerrel bátran nekivághatunk az álmaink megvalósításának, mert hű társunk lesz, akár nagyon hosszú éveken át.

DBZ HailFire Plus (179.900Ft.-)

Egyedi formavilággal rendelkező, nagyon jól átgondoltan megmunkált hangszer, amelynek az apró kis részletei egyenként is képesek gyönyörködtetni a szépérzéket. Harmonikus színösszeállítása attól olyan átütő hatású, hogy a faanyagok megmunkálására és ötvözésére épül. Szuper természetes hatása még inkább szembetűnő, amint az ember megérintheti a hangszert. A sötétbarna részei vaxolt mahagóni, a világosbarna részek kezeletlen mahagóni, mindez kiegészülve a szinte fekete fogólappal és a tojáshéj színű koptatóval. Elképesztő, hogy tapintással is érzékelhetők a színek közötti átmenetek... ez egyszerűen lenyűgöző! Csillagos ötös!

Az anyagválasztás végtelenül egyszerű... a gitár teljes egészében mahagóni fából készült és rózsafa fogólappal van ellátva. A mechanikai  összetétele megegyezik az előző hangszer esetében már bemutatott összeállítással. Ezért akusztikai tulajdonságai is örökítik mindazon tulajdonságokat, melyeket az előző esetben már felsoroltam.

A hangszedők ennél a gitárnál is teljesen új fejlesztések: DBZ Custom R15/N9C humbucker-ek. Az R15 található a hídnál, amely kimondottan úgy lett kalibrálva, hogy nagyon meleg, ugyanakkor érthető és konkrét hangzást adjon a megszólalásnak. Lényegesen erőteljesebb, nagyobb húzású, és kevésbé közép-dús (illetve, más közép tartományban erős) mint az R11 volt az előző hangszerben. Ez egyben azt is jelenti, hogy részben bevállalhatók vele akár metál témák is, de a szolidabb blues-rock, rock műfajokban is nagyon kiválóan használható. Utóbbi vonalat erősíti a nyaki N9C hangszedő is, amely éneklős, fütyülős szóló hangszínével és lágyan, de határozottan karakteres crunch hangzásával kiválóan hozza az előző hangszer egy fokozattal rockosabb, és szintén egy fokozattal mélyebb tónusú (nem annyira koppanós) karakterét.

Ez a hangszer szinte kiált azért, hogy kipróbáljuk lehangolt üzemmódban is. A gyárilag rajta lévő húrok vastagsága miatt én csak D-re tudtam levinni, de már így is nagy élvezetet jelentett egy-két húzósabb riff megszólalása. A megfelelő húrkészlettel egész nyugodtan használhatjuk bariton (H) hangterjedelemig, ami azt gondolom, hogy igen jó hír a „mélység” kedvelőinek.

Összegzésként itt is kiemelhető, hogy nem hétköznapi küllemű gitárról beszélünk, melyet igen jó érzés kézben tartani. Kiváló hangi adottságait a legtöbb rock és rock közeli műfajban nagyszerűen kamatoztathatja használója. Nyugodt szívvel ajánlom, sőt javaslom is kipróbálását és bátor alkalmazását minden gitáros kollégámnak.

DBZ Renegade ST Plus (189.900Ft.-)

Metál fehér hab a tortán! Kb. így tudnám jellemezni nagyon röviden ezt a modellt. A képről klasszikus formájúnak látszó hangszer élőben egészen más érzetű. A méretezése teljesen más, mint egy SG-nek, nagyobb és még elegánsabb benyomást kelt. Ultra vékony teste szinte légies könnyedséget sugall játék közben is. Mintha egy metál fehér hattyút tartanék a kezemben, mintha ezen a gitáron tényleg életre kelnének a reklámszlogenek és a marketingesek által megfogalmazott túlzások tényleg valósággá válnak... „Olyan gitárokat akart, amelyek külsőleg is radikális változást hoznak a piacra, de olyan könnyű rajtuk játszani, mint ahogy a "forró kés szeli a vajat”.

Ebben a gitárban van igazán nagy jelentősége azoknak a mechanikai elemeknek, (a testen áthaladó húrok, a Tune-O-Matic húrláb, a speciálisan nagy fej) amelyekről már a korábbi DBZ hangszereknél is szó esett. Itt tényleg hallhatóan és érezhetően működnek ezek a finomságok... óriási JE! Brutálisan jól néz ki a metál fehér-ezüst színkombináció, főleg ha figyelembe vesszük azt is, hogy a zenészek egy része nagyon szeret tiszta feketében színpadra lépni. De akinek más az ízlésvilága az is választhat a fekete-arany és a neon pink-fekete kombinációkból.

Az anyagválasztás itt is a legegyszerűbb, ami létezhet: mahagóni test és nyak, rózsafa fogólappal. Ugyanakkor ez a hangszer 24 érintős, ami már valami egészen más, hiszen más a menzúra hossza, más a súlyelosztása, más úgy, ahogy van. De ez egy pozitív változtatás, igazi újítás, igazi megújulás. Ez a gitár valóban a modern változata nagy elődjeinek, mert mindenben olyannak tűnik, de mégis teljesen más.

A hangszedőknél is érződik, hogy ebbe ölték a legtöbb energiát, ebbe kerültek a csúcs fejlesztések, melyeket nem is tagadnak, hiszen már az elnevezésükben is megjelenik: DBZ Diamond Custom Premium Octane R16/N10C. Ennek megfelelően ez a gitár iszonyú jól szól. Itt már kár lenne felsorolni, hogy milyen műfajokhoz ajánlom, vagy hogy kiemelkedő a szóló hangszínkaraktere, vagy bármi. Ilyenkor már nagyon nehéz bármit is írni, hiszen adva van egy hangszer, ami jól néz ki, könnyű rajta játszani és jól is szól, meg – relatív – nem is kerül sokba... „tetszik érteni?” Mit mondhatnék még?

Talán csak annyit – és ezzel zárnám is soraimat – hogy aki nem hiszi, járjon utána. Hiszen nem vagyunk egyformák, (szerencsére) így mindenki csak olyan hangszert válasszon magának, amely inspirálóan hat rá, amelytől szabadabbnak érezheti zenei kiteljesedését.

Jó próbálgatást kívánok: Andrásik Remo

2014. november 5. 19:34

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA