MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

PAUL GILBERT

A humorban nem ismerek tréfát – vallotta Karinthy Frigyes, a mondás pedig könnyedén lehetne Paul Gilbert ars poeticája is. A kiváló humorú amerikai gitármágus hol aligátorok közé invitál (Alligator Farm), máskor gitárral kergeti ki kertjéből a betolakodókat (Get Out Of My Yard), hogy aztán fülsiketítő üvöltéssel (Silence Followed By A Deafening Roar) adja tudtukra, hogy az univerzum epicentrumának tulajdonképpen a fuzz pedál számít (Fuzz Universe). A szakmában csak Professzorként emlegetett zseni új lemezén ezúttal köveket görget felfelé a hegyre (Stone Pushing Uphill Man), és nem is akármilyeneket. Valódi sziklák ezek, melyeket nem az erózió, hanem olyan legendák formáltak, mint James Brown, Paul McCartney, Elton John, Sting, kd lang, és az Aerosmith. Eme rocktörténeti mérföldkövek gitár-adaptációiról vallott lapunknak Pablo, szinte rögvest azután, ahogy hazaért a Joe Satriani által szervezett, G4 Experience elnevezésű, egy hetes gitártáborból.

Két napja fejeződött be a G4 Experience, Joe Satriani rendhagyó gitártábora. Hogy érezted magad?

Remekül! Óriási mókának bizonyult az egész, jammeltem Joe-val, Andy Timmons-szal, Mike Keneally-vel, no és a hallgatókkal, akik majdnem 200-an voltak, szóval nagyszerűen szórakoztam egész héten!

Az időbeosztásod hogy nézett ki? Kurzus kurzust követett?

Nyilván tartottam bemutatókat, de az idő jelentős részét az töltötte ki, hogy a hallgatókkal játszottam. Csak bekapcsoltam a backing tracket, és egymás után hívtam ki őket. Nagy élmény volt ez mindannyiunk számára, hiszen hatékonyságában ez a hét utolérhetetlennek bizonyult. Beszélhetünk a zenéről, amennyit csak akarunk, de annál jobb és hasznosabb úgy sincs, mint amikor együtt muzsikálunk!

Néhány nappal ezelőtt jelent meg az új szólóalbumod. Mi vitt rá, hogy ezúttal örökzöld énekmelódiákat ültess át a rockgitár nyelvére?

Általában két dolgot tartok szem előtt lemezkészítéskor – hogy jól szóljak, és élvezzem az egészet. Ezúttal mindenféle énekdallammal szórakoztattam magam, ugyanakkor az egész roppant nagy kihívásnak tűnt számomra. Tudod, a legtöbb ember számára én az a gitáros vagyok, aki folyamatosan fel-le száguldozik a gitárnyakon, tehát a skálákon alapuló játékkal azonosítanak. Ezzel szemben most valami olyat csináltam, ami totálisan különbözik ettől. Az énekdallamok interpretálása ugyanis teljesen más hozzáállást és technikát kíván, éppen ezért volt ez izgalmas számomra. Tulajdonképpen segítségül hívtam a kedvenc énekeseimet a lemez elkészítéséhez, Steven Tyler, Paul McCartney, Sting és James Brown eredeti munkái szabták meg ugyanis e korong fazonját.

Mennyire bizonyult nehéznek az emberi hang gitáron való imitálása?

Tény, hogy sokat kellett hallgatnom az eredeti felvételeket, és még többet kellett gyakorolnom őket! (nevet) Ennek ellenére cseppet sem volt ez nehézkes vagy fárasztó feladat, hiszen minden percét élveztem a procedúrának. Ahogy mondtam, más technikákat alkalmaztam, főként hajlításokkal és csúszásokkal igyekeztem elérni a kívánt eredményt, és emiatt előre kidolgoztam számos részt, pedig nem vagyok az a fajta, aki túlságosan rákészülne egy-egy stúdiósessionre.

Mennyire volt célod, hogy hangról-hangra levedd az eredeti sávokat? Megengedted magadnak a művészi szabadság luxusát?

Az ember egy szólóalbumon mindig kedvez saját magának. Természetesen ezúttal is úgy alakítottam a körülményeket, hogy ne érezzem korlátok között magam. Nyilvánvalóan figyeltem arra, hogy ezek a dalok miként lettek feljátszva és felénekelve annak idején, ugyanakkor legalább ennyire támaszkodtam a saját emlékeimre és érzéseimre velük kapcsolatban, melynek következtében egészséges egyensúly alakult ki a kétféle megközelítés között.

A hangszerelésekhez is hű kívántál maradni?

Abszolút mértékben! Igyekeztem a lehető legközelebb kerülni az eredetikhez ebből a szempontból, és ez legjobban talán az Aerosmith Back In The Saddle dalában sikerült.

Kik voltak a segítségedre a lemez elkészítése alatt?

A társproducer Philip Naslund volt, aki egy fiatal svéd srác, és főként a pro tools felvételekhez tett hozzá sokat. A basszusgitár javát magam játszottam fel, a dobtémákat pedig két zseni, Mike Portnoy (Dream Theater, The Winery Dogs, Transatlantic, OSI, stb.) és Kenny Aronoff (John Mellencamp, Jon Bon Jovi, Chickenfoot, stb.) ütötték fel.

A dalokat milyen szempontok szerint választottad ki?

Nagyjából sejtettem, hogy mely dalok működhetnek ebben a közegben. A vokális szerzemények ugyanis több szempontból közvetítenek mondanivalót, és itt jönnek be a képbe a szavak, melyeknek ereje van. Teszem azt, a Beatles Help! dala hiába óriási, az énektéma egyszerű mivolta okán gitáron nem lett volna érdemes feldolgozni, mert szavak hiányában nem tudta volna ugyanazt nyújtani, amit az eredeti. Ebben a játékban az érzelmeké a főszerep, éppen ezért bizonyult tökéletes választásnak Elton John Goodbye Yellow Brick Road nótája. A Beatlestől a Why Don’t We Do It In The Road ugyancsak betalált. Itt blues gitározást kellett hoznom, ez ugyanis egy tökéletes blues dal. Elképesztően inspiráló, ahogy Paul McCartney hozzáállt ehhez a dalhoz anno, számos új blues frázist ihletett az éneke. Egyébként Sting Murder By Numbers dala is a blues vonalat erősíti, az Aerosmith témáról nem is beszélve.

Melyik dal felvétele jelentette a legnagyobb kihívást?

Nézzük csak… Talán a James Brown dal, az I Got The Feelin’, de ez is csak azért, mert nincsenek róla emlékeim. Csak nemrég ismerkedtem meg vele, ráadásul nem a stúdióváltozattal, hanem a koncertverzióval, de azonnal beleszerettem! Nagy odafigyelést igényelt hűen rögzíteni.

Az előző instrumentális albumaidhoz készítettél DVD változatokat is, melyeken elmagyaráztad, miként kell eljátszani az adott kompozíciókat. Ezúttal is lehet számítani hasonlóra?

Már készen is vagyok vele! Jelenleg várom, hogy megnézhessem az editálás utáni végleges változatot. Először Japánban fog megjelenni, de remélhetőleg később máshol is kapható lesz.

Milyen hangszerekkel vágtál neki a felvételeknek? (a képre kattintva közvetlenül megnézhető Paul felszerelése)

Sokat játszottam az új Ibanez FRM250MF gitárral, illetve az FRM25-tel, ami a Fireman japán gyártású, felsőkategóriás változata. Volt még nálam egy régi Ibanez, egy 540-es, Alex Skolnick használt ilyet sokáig, illetve egy másik öreg modell, amiben Fernandes Sustainer pickup található. Ezt az Aerosmith dalban alkalmaztam, Steven Tyler magas témáihoz mindenképpen jól jött a Sustainer és az oktáv-opció! Erősítők közül a Marshall 2061X fejet favorizáltam, ami a Handwired széria 20 wattos JMP modellje, amit átküldtem THD Hot Plate-en, az egész pedig egy Randall Isolation ládán keresztül szólalt meg. Természetesen pedálok is akadtak, és szinte minden dalban mást vetettem be: TC Electronic Spark Boostert, Fuzz Universe-t, MXR Distortion Plust, és Pigtronix Philosopher’s Tone-t, utóbbi eredetileg kompresszor, de boosterként is kiváló. Annyi csodálatos torzító pedál létezik, nem tudok kizárólag egynél leragadni.

A Working For The Weekend dalban az Airplane Flanger szól?

Ó, annál a nótánál egy régi Electro-Harmonix Electric Mistresst használtam, ami a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb flanger pedálja volt.

Húrok és pengetők terén milyen méreteket favorizálsz mostanában?

A pengetőim 0,73-as tortex darabok, tehát meglehetősen flexibilisek. Húrok tekintetében főleg nyolcas szettet rendszeresítettem ezúttal, 008-038 vastagságot. Mivel rengeteget gyakoroltam, és még ennél is többet hajlítottam, pontosan erre volt szükség. Ha ugyanezt 10-es garnitúrával csináltam volna végig, mára bőr sem maradt volna az ujjaimon! (nevet) Persze, koncerteken magam is vastagabb húrokat rakok a gitárokra, hogy ütősebb legyen a megszólalás.

Koncertezni fogsz-e az új lemezzel?

Legközelebb a Mr. Big tagjaként turnézom, de utána bármi megtörténhet, még az is, hogy nekivágok egy önálló körútnak.

Ha már szóba hoztad a Mr. Biget, nemsokára itt az új album, mely The Stories We Could Tell címmel fog megjelenni októberben. Mit várhatunk az anyagtól?

Vérbeli rockzenét és ismerős Mr. Big érzést, új hangzásokkal kiegészítve! (nevet) Eric fantasztikusan énekel a friss dalokban, a harmóniák óriásiak, a riffekkel és a gitárszólókkal pedig elégedettebb már nem is lehetnék! A producerünk az a Pat Regan volt, aki korábban Ritchie Blackmore-ral is dolgozott Rainbow lemezeken.

Hogy van Pat Torpey dobos, aki egy ideje köztudottan Parkinson kórral küzd?

Tegnapelőtt találkoztam vele utoljára, amikor a lemez promo fotóit készítettük, és azt kell, hogy mondjam, sokkal jobb állapotban van. A kezeléseknek köszönhetően sokat javult, de még így is nagy csaták várnak rá.

A lemezt még ő dobolta fel?

Úgy fogalmaznék, hogy Pat a zenekar tagja, és természetesen részt vett a korong elkészítésében. Az összes dobtémát ő komponálta…

De valaki más játszotta fel őket?

Nem volt szükség másik dobosra. Igazából a koncertekre kell majd új ember. A meghallgatások jelenleg is zajlanak, és pár héten belül bejelentjük, hogy kit választottunk.

Mostanában újra tanítasz, az internet tele van újabbnál is újabb Paul Gilbert leckékkel…

Valóban, szinte minden nap tanítok, az ArtistWorks oldalon. Két éve már, hogy belevágtam, és rettentően élvezem, hiszen itt interaktív módon zajlanak az események. Élőben történik minden, a kommunikáció folyamatos köztem és a diákok között. Az alapelv itt is az, hogy beszéljenek a gitárok. A világ minden tájáról jönnek az érdeklődők, és itt még csak angolul sem kell tudni. Elég, ha a srácok a nyakukba akasztják a gitárt, elkezdenek játszani, mert ezt aztán megértem, és azonnal reagálok. Két év alatt kétezernél is több videót készítettem a diákjaim részvételével. Amint regisztrálsz, megtekintheted mindet!

www.paulgilbert.com
http://artistworks.com/guitar-lessons-paul-gilbert

Danev György
Forrás: Music Media Magazin 2014/1

2014. október 31. 19:49

Minden jog fenntartva. 2023 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA