MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Legkedvesebb felszerelésem... Kékkői Zalán

Legkedvesebb felszerelésem címmel új sorozatot indítunk a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké. 

Koncertekre, fellépésekre jelenleg három hangszer szokott velem tartani. A legrégebbi darab egy mexikói Fender Sambora modell. Ha jól emlékszem, akkor ’97-ben vásároltam újonnan. Ez az a hangszer, amit azóta minden koncerten használtam. Lassan nagykorú lesz és minden bizonnyal nálam megy nyugdíjba is. :-)

Több alkalommal cseréltem már benne a hangszedőket. Első alkalommal, amikor Ákos zenekarába kerültem (2001), átesett egy komolyabb ráncfelvarráson. Sok minden mellett egy aktív EMG szett is a gitárba került. Azért esett erre a választás, mert Maditól megvásároltam a számára készített mesterhangszerét (Bíró Ádám által készített Ré gitár), amiben szintén egy EMG Steve Lukather szett kapott helyet és fontos volt, hogy két hasonló karakterű gitár legyen a koncerteken. Azóta belekerült egy Dimarzio szett, a hídnál egy Tone Zone-nal, amit nemrég cseréltem ki egy Dimarzio Tranzition-ra. Ha csak egy hangszert mondhatnék, akkor Ő lenne a legkedvesebb, viszont a másik kettő is nagyon a szívemhez nőtt.

    

A másik két gitár teljesen gyári állapotában van és nagyon szépek és jók, úgyhogy a közeljövőben nem is fogok változtatni rajtuk. A nagyobb nevű egy Gibson Les Paul Standard. 2008-as gyártású, Ice Tea sunburst színű, gyönyörű habos jávor toppal és Burstbucker hangszedőkkel.

Az új fiú a csapatban egy Ibanez NDM 3-as. A legutóbbi Ákos turnén (Karcolatok 20) a teljes backline-t az Oroszlánbarlangtól kaptuk és így minden Ibanez volt a színpadon. A teljes turnét egy Chris Miller modellel játszottam végig és nagyon megtetszett a nyaknál lévő P90 hangszedő hangja, úgyhogy már terveztem, hogy ha egyszer az enyém lesz, akkor a hídnál lévő gyári szedőt is ki cserélném egy P90-re. Közben Kálló Péter barátom kinézte magának az egyetlen gyárilag 2db P90-nel szerelt gitárt és be is hozta, de persze magának (már nem gyártják ezt a modellt, és az utolsót rendelte meg a kinti nagykerből). Minden bizonnyal nagyon szépen tudok nézni, mert már az enyém! :-)

Ha akusztikus gitárra van szükség, akkor több mint 10 éve egy Ibanez AW200-as modellt használok.

Erősítők terén nem egyszerű a helyzet. Ha tehetném, akkor mindenhova a JCM800-as Marshallt vinném az 1960AX Greenback hangszórós ládával, de ez alkalmas egy kisebb klub lebontására is, úgyhogy van egy Line6 Flextone III kombóm is. Nagy előnye, hogy jó a vonal jele is és az ott megjelenő jelszínt független attól, hogy egyébként milyen hangosan szól az erősítő, így egy kisebb klubba inkább ezt szoktam vinni.

Jelenleg is játszom színházban, ahol a színpadon semmilyen erősítő nem szólhat, ezért a Line6 Amplify FX100-as multieffektet használom. Nagyon sokoldalú kis cucc. Bluetooth-szon keresztül kommunikál az iOS készülékekkel és mindent azon keresztül lehet beállítani. Ami az érdekessége, hogy egy felhőbe fel lehet tölteni az általad kreált soundokat és innen le is töltheted mások beállításait.

Ha lehetőségem van a Marshallt vinni a buliba, akkor az effekt loop-ba egy TC G Major2 effekt processzort használok valamint egy rack-be szerelhető G Lab rendszervezérlőt, amit az erősítő előtti effektek kapcsolására használok és az egészet egy Roland FC300-as midivezérlővel irányítom.

Kékkői Zalán

További videók:

http://www.youtube.com/watch?v=JjgbD0KRCAU
http://www.youtube.com/watch?v=oKbkuLbPqNY

2014. október 29. 20:31

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA