Folytatjuk életképek címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.
Mivel foglalkozol éppen?
Majdnem 2 éve a dolgozom a Magneotonban. Én vezetem a Magneoton Live booking/management osztályt. Éppen egyik managelt zenekarommal a Cloud 9+ őszi/téli koncertjeivel foglalkozom ebben a pillanatban.
Mik a szakmai terveid a közeljövőre?
Nagyon szeretek itt dolgozni, még jobban szeretném kibővíteni a managelt zenekarok körét. Elég sokan vannak várólistán, így biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog ez a tervem.
Mik a terveid az év második felére?
Főleg az eddig lekötött koncertek (managelt és saját - Blind Myself) lebonyolításával foglalkozom majd.
Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?
Nemrég adtuk ki grandiózus Négyszögöl című albumunkat, amelyen 12 dalhoz 12 videó anyagot készítettünk. Most az ihletgyűjtés szakaszában tartunk, vannak már terveink, de még nem érdemes semmit sem kijelenteni az új Blind lemezzel kapcsolatban.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
Ez egy olyan kérdés, amire 100 oldalas tanulmányban is lehetne válaszolni. Röviden fogalmazva, megpróbálok minden változást, tendenciát lehetőségként kezelni és a saját javamra fordítani.
Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz a hazai zenei életben?
Ami nagyon pozitív, hogy már egy dalból le lehet mérni egy adott előadónál, hogy van-e benne sikerpotenciál. Azaz, elég elkészíteni egy nagyon jó minőségű dalt és nagyon jó minőségű klipet (direkt a szóismétlés!), utána minden a közönségen múlik. Ezzel sok időt és energiát spórolhatunk.
Ami negatív és nehéz vele mit kezdenem, hogy az élő zene kicsit jobban háttérbe kezd szorulni, ugyanakkor temetni sem kell szerencsére. A rockzene különösen hátrányos helyzetbe került az itthoni major fesztiválokon. Megszűntek a rock színpadok, alig van metál előadó ezeken. Ez nagyon sajnálatos, de tudomásul kell vennünk és valahogy küzdeni ez ellen.
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?
Igen meg lehet élni, de csak a populáris előadóknak és szerzőknek. Én nem a zenekarból élek, de zenével foglalkozom, ez a munkám, szerencsésnek tartom magam.
Mennyit keresel egy évben?
Még nem annyit amennyit szeretnék, de a számláimat be tudom fizetni. Aminek azért nagyon örülök, mert egyrészt régebben sokszor kerültem a hektikus zenészélet miatt csávába, másrészt meg az egészség számít igazán. A pénz nem minden, ha lehetek egy kicsit banális. :D
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?
Nekem koncertekből. Ugyanis metál/rock zenéket nem játszik TV/rádió, ami legfőbb forrása a jogdíjaknak. Ha populáris szerző/előadó vagy, és izomból nyomja a dalaidat a rádió, akkor a jogdíj is elég markáns lehet a koncertbevételek mellet. A lemezeladásból, digitális terjesztésből egyelőre nem jönnek komoly bevételek.
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?
Szerintem ez régi keresztje a hazai zenészeknek, hogy az átlagemberek nem veszik komolyan ezt a hivatást. Gyakran kapjuk meg, hogy miért nem valami „tisztességes munkával” keressük a kenyerünk. Sokan azt gondolják, hogy a zene csak úgy van, ingyen kering a levegőben, és minden zenésznek a zene iránti szeretet miatt kell alapvetően ingyen fellépnie. Ezeknek az embereknek fogalma sincs milyen komoly ez az ipar.
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
A magyar világsztár kérdése hosszú évek óta hatalmas kérdés. Minden harmadik évben volt jelöltem mégsem lett belőlük semmi. Nem egy világsztárra van szükségünk, hanem legalább 3-4-re, több stílusban is. Egy fecske nem csinál nyarat. Általában az itthoni előadók csak másolatai a kinti trendeknek, kevés az új, izgalmas, nyugat számára is érdekes produkció.
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
A kicsikkel semmi bajom. A TV-s, előre megírt, gagyi fordulatokkal, olcsó drámákkal megtöltött nézettségnövelőket nem szeretem. Nem is javaslom egy művészünknek sem a részvételt ezeken. Szerintem egyre súlytalanabbak lettek ezek évről évre. A szakmában mindenképp.
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Vannak kitűnő zenészeink szerencsére. Nekem jó tapasztalataim vannak!
Mi a véleményed a fesztiválokról?
Nagyon sok kitűnően megszervezett fesztiválunk van. Idén bejártam szinte az összes nagyobbat. Ilyenkor tudnak a zenészek a legméltóbb körülmények között fellépni.
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
A véleményem sokkal árnyaltabb lesz, mint a fesztiválok esetében. Nagyon kevés minőségi klub van az országban. Persze nehéz fenntartani ezeket, megértem. Ugyanakkor sokszor egy-egy tulajdonosnak fogalma sincs, hogyan kell kezelni a zenekarokat. A szükséges rosszként tekint rájuk, pedig az élőzene bizony megmozgat 100-500 embert esténként, akik elég jó pultforgalmat hozhatnak. Ha valaki a problémát látja a zenészekben, és nem tudja biztosítani az elvárható minimumot (minőségi PA, fénytechnika, backstage, catering) az ne csináljon élő zenés helyet! Szerencsére vannak jó ellenpéldák is, pl. Pécsi Est Café, Helynekem, Expresszó, csak, hogy pár vidéki klubot említsek.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Szerintem a közönségnevelés lenne a legfontosabb előrelépés. A koncertre járó hazai tábor jó része például azt sem tudja, hogy mi a különbség a basszusgitár és a gitár között. Tapasztalatból mondom. Már általános iskolában és középiskolában is MINDEN embernek hangszert kéne adni a kezébe. Akár DJ pultot is. Ha minimálisan beletanulhatnának az alapokba, már jobban átlátnák mi megy a színpadon. Jobban megismernék ki és miért zenél jól, ki az aki kamuzik. Finnországban és Svédországban is a zenei oktatás teljes átalakítása hozta meg az áttörést. Mi is tegyünk érte!
Tóth Gergő
https://www.facebook.com/blindmyself
2014. október 12. 20:34