HARCSA VERONIKA (1-2. rész)
Most egyben közöljük azt a két részből álló Harcsa Veronika interjút, amelynek első része az októberi Music Media Magazinban jelent meg, a második része pedig itt a musicmedia.hu oldalon... Meglehetősen sűrű időszakot tudhat maga mögött Harcsa Veronika, hazánk egyik leginkább figyelemre méltó énekesnője. Az alapvetően jazz közegben tevékenykedő, de számos egyéb műfajban otthonosan mozgó művésznő amellett, hogy nemrég sikerrel abszolválta a Conservatoire royal de Bruxelles mesterképzését, saját udvart vezetett Kapolcson, a Művészetek Völgyében, folyamatosan koncertezett párhuzamosan üzemelő projektjeivel, illetve különböző vendégszerepléseket vállalt, és mindez csak a jéghegy csúcsa. A meglehetősen szoros időbeosztású énekesnővel augusztus 20-án, egy budai kávézó teraszán, a szakadó esőben készült alábbi, két részes mélyinterjúnk, melynek második része itt olvasható. (Első része pedig a nemrég megjelent Music Media Magazin print verziójában.)
1. rész.
Egyenesen a repülőtérről jössz. Brüsszelből érkeztél?
Így igaz. Két koncertre utaztam ki néhány napja, Brüsszelben és Maastrichtban volt egy-egy fellépésem.
Hogy állsz a brüsszeli tanulmányaiddal?
Befejeztem az iskolát, lediplomáztam júniusban, ezzel egy időben pedig el is költöztem a városból.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2008-ban diplomáztál. Mi sarkallt arra, hogy újabb tanulmányokat kezdj?
Főként a tudásvágy, mindenképpen akartam még tanulni. 21 évesen döntöttem el, hogy zenész leszek, azt megelőzően a zene nem volt napi rendszerességgel része az életemnek. Hetente mindössze egy-két alkalommal jártam zeneiskolába, és emiatt lemaradásban voltam azokkal szemben, akik gyerekkoruk óta olyan zenei képzésben részesültek, amiben én nem. Emiatt szükségét éreztem annak, hogy technikailag fejlődjek, hogy új utakat keressek. Konkrétan új hangképzési technikákat kerestem, illetve igyekeztem megismerkedni más kultúrák zenéivel. Szintén izgatott a külföldi lét, hiszen azelőtt soha nem éltem még Magyarországon kívül. Noha sokat utazom, mégis azt vallom, hogy egy idegen kultúrában való megmártózáshoz integrálódni kell az adott közegbe.
Továbbra is a külföldi lét mellett törsz lándzsát?
Igen, szeptembertől Berlinben bérelek egy kis szobát, mert egyrészt a duó lemezünket Gyémánt Bálinttal a berlini székhelyű Traumton kiadó jelentette meg Nyugat-Európában. Megpróbáljuk körüljárni, feltérképezni a kiadó kapcsolatait, lehetőségeit, igyekszünk megjelenni a színeikben, ha már leszerződtünk hozzájuk. Úgy érzem, hogy ez egy olyan lehetőség, amit érdemes megragadni. Másrészt, a berlini Collegium Hungarcumban szeptembertől havi rendszerességű klubom indul, mely minden hónap első csütörtökén kerül megrendezésre. Ez egy szóló klub lesz, melynek első részében egyedül fogok játszani looperrel, a második részre pedig elsősorban a helyi szcénából fogok meghívni egy-egy vendéget. E dolgok kötnek tehát Berlinhez jelenleg, de ahogy a brüsszeli tanulmányaim esetében is végig megtartottam a magyarországi jelenlétet, gyakorlatilag az idő felében itthon voltam, és a közönség szinte észre sem vette, hogy távol vagyok, a rengeteg hazai koncert okán, úgy ezúttal is hasonlóképpen fogom szervezni az életem. Sokat leszek Berlinben, de legalább annyi időt töltök majd itthon is.
A kétlaki élet sok energiát emészthet fel…
Igen, ugyanakkor nagyon sokat profitáltam belőle, mind szakmailag, hiszen sokat adott az iskola, sokat fejlődtem, megismertem olyan tanár egyéniségeket, akik által új impulzusok értek, másrészt pedig valahol az is nagy élménynek bizonyult, hogy kétféle életet éltem. Az itthoni nagyon zsúfolt és telített volt, néha már zaklatott, ezzel szemben odakint újra diák lehettem, az ezzel járó nyugodt körülmények nagyobb teret adtak az elmélyülésre. A két életforma remekül egészítette ki egymást, és szerintem valami hasonló vár most rám, Berlin esetében is.
Visszatérve a tanulmányaidra, a képzés pedagógiai oldala mozgatta-e a fantáziádat olyan szempontból, hogy a kint megszerzett tudás és tapasztalatok felhasználásával akár magad is tanításba kezdj?
Érdekes, hogy milyen gyakran megkapom ezt a kérdést… Nos, én még mindig a tanulói oldalra helyezem magam, minden egyes koncerten azon vagyok, hogy miként hozhatnék ki új dolgokat a hangomból, hogy merre lehet elkalandozni, akár az adott dalon belül is. Egyébként időm sem lenne tanítani, hiszen sok projekttel foglalkozom párhuzamosan, ettől függetlenül nem zárom ki, hogy pár évtized múltán ennek is eljön majd az ideje, hiszen szép feladat.
Mennyire más metódusok alapján tanítanak Brüsszelben, mint Budapesten?
Vannak különbségek a módszereket illetően. Nagyon tetszett, hogy a brüsszeli konzervatóriumban a tanárok jelentős része aktívan turnézó zenész, és ez nagyon frissen tartja a képzést, hiszen első kézből adják tovább azon tapasztalataikat, az őket magukat is foglalkoztató aktualitásokat. Ideális iskolát találtam, rugalmas hozzáállású tanárokkal, akik szó nélkül elfogadták, hogy nekem létezik egy másik életem is. Soha nem volt abból probléma, ha a koncertek miatt éppen haza kellett jönnöm. A tanáraimmal való együttműködés egyébiránt folytatódik. Októberben Kris Defoort zongorista zeneszerzővel lesz közös fellépésem Budapesten az Opusban, aki szabad improvizációt és dalszerzést tanított nekem, míg az énekmesterem, David Linx arra kért, hogy énekeljünk egy duettet a következő lemezén. Ehhez a kérdéshez még annyit fűznék, hogy ezúttal érettebben, tudatosabban ültem be a padba, sokkal konkrétabban tudtam azt, hogy a megtanultakat hol és hogyan szeretném kamatoztatni. Tudván, hogy az erőfeszítések száz százalékban a saját előrejutásomat szolgálják, az információkat is jóval hatékonyabban voltam képes befogadni, ami nagy élménynek bizonyult.
A Brüsszelben tanultakat a gyakorlatban is tudod alkalmazni?
Ha eddig nem tudtam volna, akkor nem lenne már túl sok esély erre! (nevet) Ebből a szempontból hasznosnak bizonyult, hogy folyamatosan koncerteztem, mert amit megtanultam hétfőn az énekórán, azt a csütörtöki fellépésen élesben is kipróbálhattam. Nyilván sok mindennek meg kell érnie, de már az első év után érkeztek visszajelzések a közönség és a zenésztársaim felől, hogy változik a hangom, hogy színesebben énekelek, és pontosan ez volt a cél.
Imént említetted az előrejutást. Mennyivel jobbak a kinti lehetőségek az itthoniaknál?
Ott sincs kolbászból a kerítés… A belga színtér láttán az a véleményem, hogy Budapest nagyon jó hely. Az a tény, hogy van két olyan hely, mint a Budapest Jazz Club és az Opus, meg még persze olyan egyéb befogadó helyek, mint az A38, vagy a Müpa, melyekben rendszeres a jazz élet, nos, ez nagyon jó. Nyilván, Brüsszeben is találni megfelelő helyszíneket, de klub szinten a zenészek számára rosszabbak a körülmények, mint Budapesten. Vagy a hangosítás nem az igazi, vagy a szervezők hozzáállása hagy kívánnivalót maga után, és ezen tapasztalatok birtokában valóban úgy gondolom, hogy a budapesti jazz színtér kifejezetten gazdag és jól működő. Természetesen ezzel nem azt akarom sugallni, hogy a jazz zenész lét ma Magyarországon könnyű, hiszen távolról sem az. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert az ízlésemből fakadóan jóval szélesebb a közönségem, mint annak, aki szigorúbb értelemben vett jazzt játszik, hiszen a zenémben számos különféle hatás ötvöződik. Persze, még így sem könnyű kenyér ez, de azt látom, hogy Brüsszelben sem az, és sehol a világon, tehát abszolút nem vagyunk mi Magyarországon hátrányban. Berlin viszont ebből a szempontból is különleges, mert rendkívül pezsgő kulturális élettel rendelkezik, ennek viszont az a hozománya, hogy ott sokkal többet kell dolgozni az érvényesülés érdekében. Magam is kíváncsian várom, hogy megtapasztalhassam, vajon mire lehet ott jutni…
Kaptál valaha ajánlatot a honi mainstream médiától esetleges együttműködésre, természetesen a zenéd befogadhatóbbá tételével együtt?
Persze, de ezek a próbálkozások mindig lepattantak rólam. Nyilvánvaló, hogy sokak számára én vagyok a kommersz, aki nálam elvontabb zenékkel foglalkozik, annak én könnyen emészthető zenében utazom, ez csupán nézőpont kérdése. Nagyon relatív, hogy kinél hol található az a küszöb, amely elválasztja egymástól a kommersz és a komolyabb megfogalmazású muzsikát. Ahogy már említettem, a szerteágazó zenei ízlésemből kifolyólag, a saját dalaimban megjelenő popzenei hatásaimnak köszönhetően a közönségnek könnyebb a dolga, és emiatt nem volt szükségem ennél kommerszebb hozzáállásra ahhoz, hogy szélesebb rétegeket érjek el. Mindig azt csináltam, amiben hittem, a siker sosem volt elsődleges. Ha hirtelen megcsappanna a közönségem, azt is elfogadnám, mert nem ezen van a hangsúly, hanem hogy tudjak hinni abban, amivel foglakozom.
Egy ma induló jazz énekesnő számára mennyire illúzió a talpon maradás? Van erre esély anélkül, hogy eladná magát különböző tévés tehetségkutatóknak?
Persze, elég megnézni Pátkai Rozinát, aki az elmúlt másfél évben fantasztikus sikereket ért el. Nemzetközi versenyeken nyer a dalaival, sok fellépési lehetőséget kap, tehát egyáltalán nem lehetetlen az érvényesülés új előadók számára sem. A tehetségkutatók kommersz része viszont nagy-nagy csapda lehet a fiatalok számára, mert olyan sikerhez juttatja őket, ami nem a sajátjuk, hanem az adott műsoré, illetve csatornáé. Ezt elég nehéz lehet feldolgozni, éppen ezért sosem bántam, hogy az ilyesfajta tévés jelenlét kimaradt az életemből. Ugyanakkor konkrétabb véleményt nem szeretnék megfogalmazni a témával kapcsolatban, mert tizenakárhány éve nincs tévém, abszolút nem követem figyelemmel az ilyen jellegű műsorokat. Viszont az biztos, hogy én lépésről-lépésre kerültem oda, ahol jelenleg vagyok, még akkor is, ha a közönség ebből csupán annyit érzékelt, hogy a dalaim szólnak a rádióból, és nagyobb helyeken koncertezem. Végigjártam a szamárlétrát, ugyanúgy énekeltem a kávéházak eldugott sarkaiban, mint mások, tehát megéltem az előrejutás különböző fázisait, és egyébként még most is ezt teszem, hiszen folyamatosan nyílnak ki új világok, ahol eddig még nem jártam. Aki viszont nagyon hirtelen tesz szert ismertségre egy tehetségkutató révén, annak ezek a fázisok kimaradnak, ezzel együtt pedig azon tapasztalatok megszerzése is elmarad, melyek szükségesek a hosszú távú építkezéshez, hogy önmaga és a közönség számára is érdekes tudjon maradni.
A lemezeladások mennyire fedezik egy jazz előadó tevékenységét manapság?
Semennyire. Ha egy album kijön nullára, mi már pezsgőt bontunk! (nevet) A lemezeladásból ne várjon senki bevételt, ennek ma már csak kommunikációs értéke van. A zenész szempontjából természetesen fontos, hiszen egy album megjelenése lezár egy bizonyos szakaszt. Senki nem ezzel keres pénzt, még a pop produkciók sem, hanem a koncertezésből, és az esetleges jogdíjakból.
A jazzben is olyan mértékű a zuhanás a lemezeladásokat tekintve, mint ami a könnyedebb műfajoknál tapasztalható?
Folyamatos az esés, a piac egyre inkább szűkül. Három évvel ezelőtt még sokkal egyszerűbb volt a dolgunk a fizikai formátum értékesíthetőségét illetően, pedig már akkor is katasztrófáról beszéltek. Sokan az online felületek felé mutatnak, de én azt látom, hogy kusza és szétszabdalt az egész, egy magyar jazz zenekar egészen biztosan nem várhatna túl nagy bevételt tőle. A kérdésre visszatérve, a koncerteken tapasztalható némi eltérés a vásárlási szokásokban, egy jazz buli után nagyobb eséllyel vesznek CD-ket az emberek, mint egy popkoncertet követően. Ez a közönség életkorából is fakad, nyilván a jazz műfaj hallgatósága idősebb, és jobban megengedheti magának, hogy lemezeket vásároljon…
Az imént említetted, hogy a közönséged meglehetősen széles spektrumot fog át. Ennek ellenére, mennyire lehet behatárolni, hogy legfőképpen kik járnak Harcsa Veronika koncertekre?
Ezt egyáltalán nem lehet így meghatározni. Kicsik és nagyok, nők és férfiak… (nevet) És ennek én nagyon örülök, mert jó azt érezni, hogy mindenkinek szól a zeném, és nem szorítkozik korlátok közé. Látok produkciókat, amire inkább lányok járnak, másokra fiúk, de a fiatal/öreg párhuzamot is említhetném. Nincs ezzel semmi baj, de én kifejezetten örülök annak, hogy a közönségem kiegyenlített.
2. rész.
Kérlek, mesélj kicsit Kapolcsról! Milyen tapasztalatokat szereztél a Művészetek Völgyében idén, ahol saját udvar „gazdasszonya” lehettél?
Fantasztikus élmény volt, idén először élhettem ezt át. Arra kértek a szervezők, hogy a korábban udvargazda nélkül működő jazz udvart vegyem a nevemre. Kapolcson ugyanis hagyomány, hogy egyes udvarok bizonyos előadókhoz kötődnek. A jazz udvar korábban nem tartozott senkihez, ezért szerették volna, hogy a gazdája legyek. Ez azzal járt, hogy egyrészt nekem kellett összeállítanom a programokat, azaz én hívtam meg a zenekarokat, plusz magam is lent voltam 10 napig, és felléptem mind a kvartett- tel, mind duóban Gyémánt Bálinttal, illetve a Bin-Jippel, melynek Erik Truffaz volt a vendége. Olyan zenekarokat, művészeket hívtam meg a magyar szcénából, akiket nagyra tartok. Sokan közülük megkértek rá, hogy ugorjak be egy-két szám erejéig, és ezekre nem is mondtam nemet. Tulajdonképpen adta magát a szituáció, hiszen házigazdaként folyamatosan a helyszínen tartózkodtam. Teljesen új szerep volt számomra, hogy programokat állítok össze, konferálok, fogadom a kedvenc zenészeimet, de úgy érzem, testhez állónak bizonyult a feladat. Nagyon jól esett, hogy olyan zenékre hívhattam fel a közönség figyelmét, melyek fontosak nekem.
Napközben másfajta tevékenység folyt az udvarban, hiszen workshopokat tartottunk, melyek érdekes, közvetlenebb kapcsolódási pontokat hoztak létre a közönséggel. Általában felkértem egy, az udvarban fellépő zenészt, hogy beszélgessük arról, hogyan látja a zenét, de voltak interaktív workshopok, melyek keretében együtt énekeltünk a közönséggel, vagy együtt zenésítettük meg a Lackfi János vers workshopján született költeményeket. Fontos még, hogy a Magyar Írószövetség társszervezőként volt jelen az udvarban, tehát az irodalom is képviseltette magát. Nagy élménynek bizonyult ennyire aktívan részt vállalni a rendezvény életében, és most már biztos, hogy jövőre is lesz udvarom Kapolcson.
Említetted Erik Truffaz-t, akivel tavasszal felléptél a BMC-ben, ahol viszont Te voltál a vendég. Mennyire volt más a fordított szereposztású koncert a Művészetek Völgyében?
Nyilván más volt, hiszen a tavaszi fellépéskor az ő kvartettje által létrehozott akusztikus közegbe integrálódott az ének, a Bin-Jip ezzel szemben egy elektronikus projekt. A programok viszont tartalmaztak átfedéseket, mivel tavasszal játszottunk Bin-Jip dalokat is, tehát nem volt ismeretlen számára a zene. Erik fantasztikusan nagy zenész, semmi szükség nem volt arra, hogy instrukciókat adjunk neki, azon túl, hogy elküldtük neki a kottákat és a zenét. Annyira szépen és organikusan megtalálta a saját helyét a produkcióban – ha kellett, akkor szerényen, visszahúzódva színezett, máskor viszont előlépett, és szólistává vált. Csodás harmónia alakult ki közte és a trió között a fellépés alatt, ami nagyon sokat jelentett nekünk, hiszen Andrew J-nek és nekem is nagyon meghatározó volt az ő zenéje.
Az elkövetkező hónapokban mely projektjeidre kell elsősorban figyelnie a közönségnek?
A Bin-Jip a legaktuálisabb projekt jelenleg, hiszen december 21-én mutatjuk be az új lemezt a Művészetek Palotájában. A koncert különlegessége, hogy Erik Truffaz újfent tiszteletét teszi, a másik apropót pedig a Kiégő Izzók szolgáltatják, amiről sokat még nem mondhatok, de annyi bizonyos, hogy egy rendkívül látványos és egyedülállóan hatásos installációt fognak felépíteni a színpadon. Nagy élmény együtt dolgozni Andrew J-vel, aki a Bin-Jip lelke és hangzásának megalkotója. Ami a Gyémánt Bálinttal közös duónkat illeti, jelenleg a koncertezős időszakot éljük. Nem oly’ rég tértünk vissza Romániából, ahol egészen a Fekete-tengerig jutottunk, de persze Erdélyben is adtunk számos koncertet. A környező országokban szerencsére gyakori vendégek vagyunk, most készülünk a Kassai Jazzfesztiválra és egy prágai fesztiválra. Emellett Németországban igyekszünk kihasználni az új berlini kiadónk adta lehetőségeket, illetve próbáljuk elmélyíteni a kapcsolatokat. Ennek része a berlini szólóklubom, illetve az, hogy Bálinttal turnézni fogunk Németországban is. A klubom lényege, hogy minden hónap első csütörtökjén fellépek a berlini Budapest Calling borbárban, minden estre más és más vendéget hívva a helyi szcénából. Eddig két ilyen est volt David Helbock zongoristával és Peter Meyer gitárossal, de decemberi vendégem a világhírű vibrafonos, David Friedman lesz, ez óriási megtiszteltetés. Nagyon jó lehetőség ez számomra, hogy bemutatkozzam a berlini közönségnek és zenészeknek.
A kvartett háza táján jelenleg nincs mozgolódás?
Jelen pillanatban nem tervezek lemezkészítést a kvartettel, és nem is igazán aktív a zenekar. A 2011-es Lámpafény volt az utolsó stúdióalbumunk, mellyel egyébként koncerteztünk Kapolcson a nyáron, tehát egy létező műsor, ugyanakkor az is tény, hogy a régebbi lemezeket már nem érzem igazán aktuálisnak. Szeretem a legfrissebb repertoárt bemutatni a színpadon, persze egy-egy régi dal beemelésével.
Van-e olyan műfaj, amit nagyon szeretnél kipróbálni, ami nagy szakmai kihívást jelentene számodra?
Az együttműködésem Kris Defoort belga zongorista-zeneszerzővel jelenleg pont ilyen. Kris amellett, hogy improvizáló jazz zenész, és van egy jazz triója, mellyel fellépünk októberben az Opusban, kortárs zeneszerző, tehát a zene, amit ír, sokkal inkább kortárs komolyzene, mint jazz, nyilvánvalóan jazz motívumokkal és improvizatív elemekkel tarkítva. Több szimfonikus művet írt már, most fejezi be a harmadik operáját, tehát a vele való kooperáció új világot jelent számomra. Nagyon örülök, hogy megismerhettem őt a konzervatóriumban, ahol először egy tanár-diák munkakapcsolat alakult ki közöttünk, aztán idővel a tanórákon túl is elkezdtünk együtt dolgozni. Könnyen megtaláltuk a közös hangot. Hasonló együttműködésem lesz novemberben Enrico Pieranunzi olasz zongoristával, akivel egy baseli fesztivál felkérésére dolgozunk fel Appolinaire verseket.
Huzamosabb ideig tartó koncertezés, turné közben milyen praktikák segítségével vigyázol a hangodra?
Egy énekes érzi, hogy meddig mehet el anélkül, hogy túlerőltetné a hangszalagjait. Jó technikával lehet minden este koncertezni. Nekem például az elmúlt nyár úgy alakult, hogy szinte minden este színpadon álltam. Nyilvánvalóan ezt egész éven át nem lehet csinálni, és egyébiránt a daloknak is jót tesz, ha néha pihentetjük őket. A hangszálak karbantartása egyébként semmi különlegességet nem igényel. A sok alvás és a sok folyadék bevitele mindenképpen jó hatással van a hang állapotára. Igyekszem figyelni magamra és a hangomra, nem kiabálok, nem dohányzom, C-vitamint szedek, tehát ugyanolyan alapvető lépéseket teszek meg ennek érdekében, mint bárki más, aki figyel magára.
Előfordult már, hogy torokproblémák vagy influenza miatt le kellett mondanod egy koncerted?
Hála Istennek, egész pályafutásom alatt mindössze két vagy három alkalommal esett meg, hogy le kellett mondanom fellépést. Lehet, hogy szerencsés alkat vagyok. Szerintem az immunrendszeren múlik minden, éppen ezért nem is követem, hogy mikor van éppen influenzaszezon. Az ember bármikor meg tud betegedni, ha nem vigyáz magára. Mivel nagyon aktív és intenzív életet élek, borzasztóan fontos számomra, hogy jó kondícióban legyek. Igyekszem sportolni, egészségesen táplálkozni, mert az életem nem mondható kiegyensúlyozottnak. Ez a szakma a sok utazásból, a késői fellépésekből, és a folyamatosan változó időbeosztásból adódóan alapvetően stresszes, ami megnehezíti az állandó rutinokhoz kötött életmód folytatását, ám mindezek ellenére, vagy inkább éppen ezért figyelek a testem, az immunrendszerem jelzéseire, és ilyen formában meg tudom előzni a betegség kialakulását.
A magánéletedről keveset tudni. Gondolkoztál már családalapításon?
Persze, de nem véletlenül nem nyilatkozom e témáról, mivel semmi köze a pályámhoz, és úgy gondolom, hogy nem tartozik a közönségre. A dalaimban elég sok minden elhangzik a magánéletemről, sőt, ha valaki eljön egy koncertre, és meghallgatja a szövegeket, vagy egyszerűen csak rám néz, akkor sokkal többet megtud rólam, mint amennyit szokás kiadni. Szavak szintjén abszolút nem érzem szükségességét a magánéletem nyilvánosság elé tárásának, én ugyanis előadó vagyok, énekes, nem celeb…
(Az interjú első része a Music Media magazin aktuális számában olvasható. Kapható országszerte az újságárusoknál.)
Danev György
Fotó: Glodi Balázs
2014. december 28. 19:01