A HANOSZ - Hangszeresek Országos Szövetsége október 3-5 között rendezte meg a SYMA csarnokban a Budapest Music Expo-t. A háromnapos rendezvény - amely ma már hagyományosnak tekinthető, 2006 óta minden évben megrendezett Hangfoglalás kiállítás utódja – Közép és Kelet - Európa legnagyobb nemzetközi audiovizuális és zenei kiállítása.
A három nap alatt idén is közel 400 élő zenei eseményen vehettek részt a látogatók, megnézhették, kipróbálhatták hangszerek és hangtechnikai eszközök ezreit, találkozhattak a világ szinte összes, jelentős zenei márkájának képviselőivel.
A Budapest Music Expo első napján adták át az Öröm a zene díjakat 10 kategóriában, valamint a BUDAPEST MUSIC EXPO különdíját, amelyet a Guitar Clutch nevű találmány hódított el. A kiállítás harmadik napján pedig sor került a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató verseny díjátadójára is, amelyet idén a Margaret Island nevű zenekar nyert.
Az eseményt - minden eddiginél komolyabb médiaérdeklődés mellett - idén közel 40.000 ember tekintette meg a helyszínen.
Andrásik Remo a HANOSZ főtitkára:
„Az idei Budapest Music Expo bebizonyította, hogy a folyamatosan változó világunkban, az állandóan változó emberi értékrendszerben a zene, a zene szeretete, a tehetség iránti érdeklődés és a zenék közösségépítő ereje olyan állandó értékek, amelyek mit sem veszítenek erejükből, varázsukból. A Budapest Music Expo ebben az évben is a nagyközönség, a hangszerek és az audiovizuális eszközök legnagyobb egymásra találása volt. Köszönjük a kiállítóknak, a fellépőknek és köszönjük a negyvenezer látogatónak! ”
Bővebb információk:
www.hanosz.hu
www.facebook.com/hanosz
http://budapestmusicexpo.hu/
www.facebook.com/budapestmusicexpo
Képgalériák: http://budapestmusicexpo.hu/galeria
2014. október 6. 21:23