Életképek (Gitármánia Tábor special) – Pacziga Linda
Életképek címmel egy önálló sorozatot indít a Music Media Magazin, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról. A sorozatnak van néhány speciális – a XXI. Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban készült – része, melyben a táborról felteszünk kérdéseket a tanároknak, művészeknek.
Mivel foglalkozol éppen?
Csaknem tíz éve vokálozom, és énekelek olyan zenekarokban, ahol mások számait játsszuk. Régóta szerettem volna egy zenekart saját szerzeményekkel, de csak néhány éve kezdtem el dalokat és szövegeket írni. Ennek hatására alakult a Lindám zenekar (Pacziga Linda, Lee Olivér, Varga Gergő, Tóth Andris, Szalay Dani). Túl vagyunk három, szakmai körben adott, sikeres koncerten, és májusban tettük közzé az interneten a Megőrjít a csajom című dalt.
Most folyamatosan próbálunk, hiszen fellépünk a Budapest Music Expón, október 29-én pedig Lukács Peta előzenekaraként először fogunk nyilvánosan, nem szakmai közönség előtt játszani egy budapesti klubban.
Mi a véleményed a gitármánia táborról?
Nyolc éve minden évben Szolnokon töltöm július utolsó hetét, számomra nagyon fontos időszaka ez az évnek! Úgy látom, hogy több szinten is egyedülálló az, amit ez a tábor adni tud. Egyrészt a profi zenészek, a hangmérnökök és a hangszerforgalmazók itt együtt töltenek néhány napot, senki nem siet sehova, van idő arra, hogy jó kapcsolatok, barátságok alakulhassanak és folytatódjanak, és rengeteg remek ötlet is itt születik meg. Sok neves zenész – bár csak egy kurzust tart a héten – napokat lent tölt, mert jó részt venni a szakmai beszélgetéseken, kérésre segíteni a fiataloknak este a büfében, és kár lenne kimaradni a rengeteg vidám, vagy épp megható pillanatból is.
A táborozók rengeteg program közül választhatnak, sok a feladatuk is, viszont általuk hitelesnek tartott művészektől tanulhatnak, és kérhetnek segítséget bármikor a nap folyamán.
Számomra minden évben egy kicsit mást jelent a tábor. Gyorsan szalad itt az idő, hiszen nagyon jó a társaság, és pörögnek az események, feldolgozni sincs idő a sok megrázó, megható vagy vicces pillanatot, amit napjában többször is megélünk. Mindeközben nincsenek hírek, gazdaság, politika, műbalhék… Csak a mi kis közösségünk létezik, ahol csoda történik minden nap. Úgy érzem, minden évben kicsit bölcsebben megyek haza, és a táborban tapasztaltakból egyre többet tudok beépíteni a hétköznapjaimba.
Mi a véleményed a táborozókról?
Szerintem a legtöbben tanulni jönnek a táborba, és egész héten keményen is dolgoznak, hogy megírják a legjobb rímet, összerakjanak egy remek zenekari produkciót, vagy jól teljesítsenek az órákon vagy akár a tehetségkutatón. Sokan azt állítják, egy egész évre való inspirációt gyűjtenek itt. És szerintem mindannyiuk számára fontos az a közösségi élmény, amit ilyen méretekben, ilyen minőségben csak itt élhetnek meg. Évről évre felbukkannak itt olyan tehetséges és felkészült fiatalok, hogy tátva marad a szánk. Ők itt nem csak elismerést, de hosszú távú segítséget, támogatást is kaphatnak.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
A „zeneipar” kifejezés számomra a szakma azon részéről szól, amit üzleti érdekek működtetnek. Ezen a szinten szerintem két vonal működik igazán. Az egyik a mulatós/operett zenét kedvelőket, a másik pedig a mainstream pop közönségét szolgálja ki. Nem csodálkozom azon, hogy ez a két műfaj érinti meg a legszélesebb tömeget, hiszen sokan élik meg nehezen a hétköznapjaikat, ők a szabadidejükben nem gondolkodni, vagy keseregni akarnak, hanem szórakozni.
Amikor komolyan elkezdtem énekelni tanulni, még azt láttam, hogy a profi magyar énekesnők adják a hangjukat a technora ugrabugráló, fotómodell kinézetű lányoknak. Ma már nagyon jó énekesek is jelen vannak a fősodratú médiában, és több profi hangszeres is részt vesz a dalok feljátszásában és hangszerelésében. Sajnos a dalok és a szövegek nagy része – szerintem – semmitmondó, amit nem tudok a műfaj sajátosságának betudni, főleg, ha arra gondolok, hogy nagyon értékes pop szerzemények is születtek a világban és Magyarországon 20-30 évvel ezelőtt.
Mindemellett az elmúlt években a koncerteket látogató közönség körében nagyon népszerűek lettek az alternatív zenét játszó zenekarok, így sok jó, mondanivalóval rendelkező csapat rengeteget koncertezik. Viszont ez a trend magával húzott és felemelt sok olyan amatőr formációt is, akik hangzatos, de jelentés nélküli sorokat óbégatnak a könnyen befogadható, mulatósra emlékeztető dalokra.
Amit nagyon nehezen fogadok el, az a rock zene hazai hanyagolása. Egy facebook statisztikákat közzétevő oldal szerint a közösségi oldalnak 4,8 millió magyar felhasználója van jelenleg, ebből 2 millió fő jelölte meg, hogy szereti a rock zenét. Ehhez képest ennek a műfajnak nincs saját rádiócsatornája, és a televízióban sem látunk rock műsorokat. Persze, a rockereket mindig nehéz volt rávenni, hogy vásárolják meg az aktuális trendnek megfelelő termékeket, így elképzelhető, hogy hirdetésekből nem lehetne eltartani egy ilyen médiumot/műsort.
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?
Úgy látom, hogy ma akkor kaphat nagyobb összegű jogdíjat egy szerző, ha a dalait rotációban játsszák a mainstream médiumok, tehát inkább a legismertebb pop dalok szerzőiről beszélhetünk. A lemezeladásokból származó bevétel már nagyon alacsony, a legtöbben az album elkészítésébe fektetett összeget sem kapják vissza. Ennek az egyik okáról sokan beszélnek, megváltoztak a zenehallgatási szokások, sokan a YouTube-on található dalokat hallgatják, és rengetegen töltik le illegálisan a lemezeket. Szerintem az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy bizonyos lemezek legális beszerzése nagyon macerás. Több olyan magyar album felkeltette az érdeklődésemet az elmúlt hónapokban, amire aztán nem sikerült rátalálnom sem az általam felkeresett lemezboltokban, sem a legális internetes zenei áruházakban. Több vidéki nagyvárosban élő ismerősöm is panaszkodott arra mostanában, hogy nincs olyan helyi lemezbolt, ahol megvehetné vagy megrendelhetné a kedvenc lemezeit. Persze, mondhatjuk, hogy aki nagyon akarja, az megtalálja erre a megoldást, de szerintem érthető, ha valaki nem akar napokig kutakodni minden egyes zenei anyag után, amit megvenne, főleg, ha ehelyett 5 perc alatt letöltheti ingyen. Így lassan azok a zenekedvelők is illegális letöltőkké válnak, akikben megvan az igény arra, hogy albumokat vásároljanak.
A lemezeladások lényeges visszaesése miatt kiesett bevételeket a zenekarok több koncerttel próbálják pótolni, de a koncertezésre alkalmas helyek száma nem igazán nőtt. Így a klubok kialakítottak egy olyan rendszert, amiben sok olyan zenekar is bevételre játszik, akikkel kapcsolatban ezt évekig el sem tudtuk volna képzelni.
A jó nevű, országosan ismert és kedvelt zenekarok sokat játszanak az önkormányzatok által szervezett városi- és falunapokon, fesztiválokon, mint a rendezvény fő produkciója. A problémám nem ezzel van, hanem azzal, hogy a délutáni program, legtöbbször a televízióból ismert énekesek 20-30 perces fél-playback sorozatából áll. Nem az énekeseket akarom bántani, vannak köztük nagyon jó dalokat előadó remek hangok is. Viszont egy zenei alapra előadott fél órás műsor szerintem nem egy városi nagyszínpadra való. Egy vagy két ilyen produkció áráért nagyon sok profi, B vagy C vonalbeli zenekar szívesen játszana egy órát, tehát az önkormányzatnak nem kerülne több pénzébe a rendezvény, viszont a vidéki közönség egészen más képet kapna arról, hogy mit jelent a zene, a zenélés, az érték. Ha én egy olyan művelődésszervező lennék, aki dönthet arról, hogy kik lépjenek fel egy ilyen rendezvényen, délelőtt játszana a fesztiválon egy gyerekekhez szóló zenekar, délután a helyi csapatok kapnának lehetőséget, hiszen fontos őket is támogatni, kora este a mainstreamen kívül eső, de nem szélsőséges zenei műfajú zenekarokat léptetném fel, és este lépne színpadra egy közkedvelt zenekar. Az hiszem, a legtöbb ilyen koncertsorozaton csak a gyerekprogram és az esti nagykoncert stimmel.
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?
Azt nem tudom megítélni, hogy az emberek általában hogyan látják a zenészeket, csak abból tudok kiindulni, amit a környezetemben tapasztalok. Férjemmel mindketten zenélünk, a közeli barátaink is ezt a szakmát választották, vagy van rálátásuk a helyzetünkre. A távolabbi ismerősökkel és a rokonokkal való beszélgetések alkalmával felmerülnek furcsa kérdések. Például érthetetlen egyesek számára, hogy miért nem tudunk megérkezni időben vidékre a vasárnap déli ebédre, ha szombat este játszottunk. Hiszen egy néhány órás énekelgetés vagy karlengetés nem tűnik túl fárasztónak. Egyébként sem játszunk minden nap, így azt gondolják, valószínűleg kipihentek vagyunk. Ráadásul a zenész egy óra alatt többet keres, mint egy átlag magyar dolgozó ember. Azt hiszem, az egészben csak a szórakozást látják. El sem tudják képzelni, hogy rengeteget kell költeni a felszerelésekre, és azokat karban is kell tartani, hogy be kell lőni minden dalhoz az adott hangszínt, és, hogy rengeteget kell gyakorolni ahhoz, hogy a néző minőségi produkciót kapjon. Lélekben is fel kell készülni minden egyes koncertre, és a jó hangulatot akkor is fent kell tartani, ha a buli helyszínére 6-8 órát utazik a zenész a kényelmetlen buszban, hiszen a közönség nem a mindennapos problémáinkra kíváncsi, hanem szórakozni szeretne.
És itt vannak a zeneszerzők és a szövegírók. Engem bánt, hogy nincs elismerve a munkájuk, sőt, a témában megjelenő cikkek alatt sokan jelzik kommentben, hogy egyszerűen eltörölnék a jogdíjat. Ennek is lehet több oka. Egyrészt nagyon káros, hogy a médiumok egy részében gyakran azt sugallják, hogy a jogdíjat a szerzők az adófizetők pénzéből kapják. Ha csak ezt a butaságot hallanám nap mint nap, biztosan nekem is lennének ellenérzéseim, remélem, az illetékesek tesznek azért, hogy tisztább legyen a kép ezzel kapcsolatban! (Azért jó volna, ha az emberek a hiteles forrásoknak is utánajárnának, mielőtt véleményt alkotnak.) Másrészt örülnék, ha a közönség látná, hogy egy dal megszületése nem annyi, hogy feljátsszuk egy óra alatt a stúdióban! Szeretném, ha átéreznék, hogy a számukra fontos dallamok és mondanivalók nem egy porszívózás és egy kutyasétáltatás közötti fél órában születtek meg! Ez egy hosszú, elmélyült napokig, hetekig, vagy van, hogy hónapokig tartó munka eredménye.
A zenészek pozitív megítélését nem segítik a kereskedelmi televízió csatornákon futó, ügyes énekeseken élősködő showműsorok sem. Látjuk az aranyos kislányt, akinek eddig csak a nagymamája mondta, hogy ügyesen énekel a fürdőszobában, ma meg országos sztár. Tehát a tanulság az, hogy nem kell tudás vagy gyakorlás, csak szerencse kell ahhoz, hogy valaki befusson!
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
 |
Természetesen jó, hogy országszerte rendeznek tehetségkutató fesztiválokat, az amatőr zenekarok képet kaphatnak arról, hogy hol a helyük, miben kell még fejlődniük és mit érdemes továbbvinniük. Egy bizonyos szint után viszont már nincs kisegítve a csapat egy újabb multieffekt nyereménnyel és egy vállveregetéssel. Nagyszerű dolognak tartom, hogy a HANOSZ a vidéki tehetségkutatók győzteseit egy országos versenybe tömöríti, és, hogy nagyon értékes nyereményeket ajánl fel számukra. Szerintem viszont még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a tehetséggondozásra, hogy az igazán jó fiatal csapatok a tárgynyereményeken és az elismerésen kívül videoklip forgatási, stúdiózási és fellépési lehetőségeket is kapjanak. Mi a véleményed a zenei klubéletről? Budapesten rengeteg klubban szól esténként élő zene, szinte bármelyik zenekar talál itt fellépési lehetőséget, akár 50, akár 1000 fős a közönsége. Vidéken klubozni már nehezebb ügy, feltörekvő zenekar számára nagyjából lehetetlen, hiszen a belépőkből befolyt összeg sokszor az útiköltségre sem elég. Sok vidéki városban még alacsony belépőárak mellett is nagyon nehéz otthonról kimozdítani az embereket, inkább a nagy nevekkel meghirdetett ingyenes rendezvényeket látogatják. Egy néhány évvel ezelőtt készült szociológiai tanulmányban olvastam arról, hogy az internet hogyan változtatta meg a zenehallgatási, lemezvásárlási és koncertlátogatási szokásainkat. Erről általánosságban sokat tudunk, de találtam egy olyan elképzelést, ami elgondolkodtatott. Mielőtt az interneten elterjedtek a torrent oldalak és a YouTube, a mainstreamen kívül eső zenei műfajokat kedvelő zenehallgatók keresték egymás társaságát, kisebb közösségeket alkottak, keresték a számukra különleges zenei anyagokat, lemezeket ajánlottak és mutattak egymásnak, formálták egymás ízlését. A csoport baráti társasággá vált, a közös zenehallgatás élmény lett, amihez hozzátartozott a jó társaság, a viccek és a jó beszélgetések. |
A zene a közösségi élmény része lett, sztorik kötődtek a dalokhoz és az előadókhoz, azok ténylegesen fontossá váltak a társaság tagjai számára, így egyrészt megvették a lemezeiket, másrészt, ha az adott előadó/zenekar fellépett a városukban, az egész társaság részt vett a koncerten. Az ember számára létszükséglet, hogy kifejezze a külvilág felé, hogy ő tartozik valahova, egy közösség része, erre egy ilyen esemény nagyszerű alkalom. Az interneten elterjedt lehetőségek viszont sajnos magányos zenehallgatókat gyártottak.
A tanulmány olvasása közben eszembe jutottak a Tatabányán töltött gimnazista éveim. Egy rock és metál zenét kedvelő társasággal gyakran ültünk össze zenét hallgatni. Voltak a társaságban véleményvezérek – rock dj-k, lemezboltosok, zenekarvezetők, helyi klubosok –, általuk ismertünk meg olyan zenekarokat, akikről a TV-ben és a rádióban nem hallhattunk. Megtiszteltetésnek vettük, ha valamelyikük nappalijában ülve hallgathattunk jó zenéket, majd ujjongtunk, ha az így megismert csapatok koncertet adtak a helyi klubban. Mi magunk kezdtünk el szervezkedni, hogy a tágabb baráti társaság minél nagyobb része ott legyen az eseményen. Biztosan vannak ma is ilyen közösségek, de kevesen. Szükség volna olyan vidéki emberekre, akik a helyi rock, jazz vagy metál zenét kedvelők körében hitelesek, az adott műfajban tájékozottak, és képesek maguk köré gyűjteni a zenehallgatókat.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Hogy a legnagyobbat mi lendíthetne, azt nem tudom. Szerintem több fronton is meg kellene próbálni változtatni. Ezek közül többet említettem, amit fontosnak tartok, a helyi szervezők gondolkodásmódjának az alakítása, a kis közösségek életben tartása, és a tehetséggondozás. Ezek mellett az internet fejlődése folyamatosan alakítja a lehetőségeinket és az eszközeinket, amiken keresztül elérhetjük a közönséget. Sok olyan probléma merült fel ennek köszönhetően, amire még csak keressük a megoldást. Ezen a területen szerintem a zenészeknek nem csak kívülről kellene várniuk a segítséget. Ugyanazokon a csatornákon keresztül próbálunk meg érvényesülni, amiket a dollármilliókból létrehozott zenekari produkciók is használnak. Sőt, az ezeknél sokkal nagyobb multi cégek is itt toborozzák a későbbi márkahű vásárlói csoportokat. A magyar közönség is beleütközik profin kitalált promóciókba nap mint nap, és a mi közzétett anyagainkat is ezekhez fogják hasonlítani, tehát fel kell zárkóznunk. Persze, nincsenek tízmillióink egy reklámfilmre, de nem is ez az egyetlen lehetőség. Sok giga cég használja a közösséget, olcsó ötletes, vicces vagy megható videókat tesznek közzé, és mozgalmakat indítanak úgy, mintha azt egy átlagos felhasználó kezdeményezte volna. Ezekkel az eszközökkel mi is élhetünk, sőt, élnünk kell. Ha egyedül nem megy, akkor egy PR szakember segítségével. Komolyan kell vennünk a közösségi oldalakat, akár egy privát oldalon közzétett siránkozással is sokat árthatunk magunknak, és a zenekarunknak.
Szerintem sokat lendítene az is a könnyűzenei életen, ha az igazán jó zenészek egy része nem okolná folyton a körülményeket, a gigasztárokat és a közönséget. Nekem meggyőződésem, hogy a TV-s énekes valóságshowk szereplőinek sem könnyű fizetőképes közönséget toborozni, hiszen a műsor nézői a hétvégi estéket a fotelben töltik. A koncertező zenészek lehetséges közönsége ugyanebben az időszakban viszont épp bulizik valahol. Szerintem fontos, hogy rájuk koncentráljunk, és ne a zavaró körülményekre, írjunk jó dalokat és szövegeket, és álljunk ki a színpadra jó csapattal, minőségi zenét játszani!
Köszönjük a beszélgetést...
https://www.facebook.com/lindamzenekar?fref=ts
2014. október 5. 22:18