MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

The Acoustic Loops – A Budapest Music Expo vendége lesz...

Az idei Budapest Music Expo-n az Audmax Kft. meghívására szerepel majd a trió. Mivel szerettük  volna jobban megismerni őket, lapunk megkérte a zenekar tagjait, hogy egy-egy gondolat erejéig beszéljenek önmagukról, a zenéhez fűződő viszonyukról, és közben mutassák be a zenéjüket, zenekarukat is.

Zenekarunk, a The Acoustic Loops 2011 novemberében alakult. Együttműködésünket a Kőbányai Zenei Stúdióban kezdtük, ahol diákokként ismertük meg egymást. A zenekar tagjai: Koszi Janka – ének, Kovács Viola – billentyűs hangszerek és Fekete János Jammal – beatbox.


Koszi Janka

"Számomra a zenélés kiteljesedés. Örömforrás, az önkifejezés egyik legfontosabb megnyilvánulása. Egy olyan közeg, ami szabadon kreatív! A színpadi lét, az éneklés bátorság, ugyanis ott nem tudsz hazudni. Olyan, mint egy önismereti tréning. Bevállalom, hogy ilyen vagyok, ezt tudom, ezt adom ... és mindenki kezdjen ezzel az információval,amit szeretne! Erre a szintre eljutni, teljes mértékben elfogadni, megérteni és megélni az egyik legfelszabadítóbb érzés!"

Janka a nagyközönség számára főként a 2012-es Voice című tehetségkutató műsor egyik énektanáraként lehet ismerős, de számos hazai előadóművész mögött szerepelt már, mint vokalista. A teljesség igénye nélkül olyan produkciókban láthatta már a nagyérdemű, mint a Punanny Massif, Keresztes Ildikó, Janicsák Veca, Copy Con, a Pannonia Allstars Ska Orchesta, vagy SP.


Kovács Viola

"Mit jelent számomra a zene? a zene önkifejezés. a zene örömforrás. a zene végtelen mese. a zene tanít a legtöbbet, a legjobban. a zene biztonságot ad. a zene csak ad..."

A banda másik hölgytagja, Viola a The Acoustic Loops előtt a Sunbabiez zenekar sorait erősítette.


Jammal Fekete János

"A zene számomra az élet legfontosabb eleme. E nélkül nem is tudom mit kezdenék. Aki nem zenével foglalkozik annak megpróbálom elmesélni. :) Képzeljetek el egy olyan varázslatos dolgot ahol ki tudod fejezni önmagad, másokkal tudsz "beszélgetni", úgy kommunikálsz hogy segíted a másikat, vagy épp ő segít neked, egy olyan érzelmi hullámvasút ami pár perc alatt az egekbe vagy a mélybe repít és mindez másokat is boldoggá tesz. "

Jammal, aki - a mai könnyűzenei élet egyik legaktívabb tagjaként - közreműködött már megannyi neves produkcióban, mint pl. a Belmondo, a Gold Life Music és a Glamorous Company zenekarok, illetve olyan énekesek mellett is feltűnt, mint Hien, Tolvai Renáta, Király Linda, vagy Király Viktor. 2009-ben a Csillag születik című televíziós műsor színpadán láthatta a közönség, ezen kívül pedig több lemezszereplés, valamint hazai és külföldi fellépés van a háta mögött.


Amikor megalapítottuk ezt a formációt, az volt a célunk, hogy igényes pop zenét hozzunk létre, r’n’b és soul stíluselemekkel, érdekes, nem mindennapi felállásban. Kezdetben leginkább feldolgozások alkották a repertoárunkat, amit később saját számokkal bővítettünk ki, mára pedig főként ezek vették át a főszerepet műsorunkban. A zenekar nevéből adódóan a loop pedál nagy szerepet kap a dalokon belül, aminek érdekessége, hogy ezáltal élőben is több szólamban szólalhat meg az ének, vagy a beatbox, ezzel is teltebb hangzást kölcsönözve a daloknak.

Zenénk lendületes, fiatalos és modern, mégis dallamos, és emészthető minden fül számára, újszerű hangzással és tartalmas mondanivalóval kiegészülve.

Az eddigi pályafutásunk során Budapest különböző klubjaiban, valamint vidéken léptünk fel, és egyre növekvő rajongótáborral büszkélkedhetünk.

https://www.facebook.com/TheAcousticLoops

2014. szeptember 7. 18:51

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA