A Faludi Ferenc Akadémia idén szerelem témában várja amatőr alkotók filmes, ill. fotós pályázatait a megadott nevezési feltételek szerint.
Szerelem – XVIII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat
2014. november 28-29.
Uránia Nemzeti Filmszínház
A pályázatok leadási határideje: 2014. október 10.
Idén nem más, mint Krzysztof Zanussi, Fekete Ibolya, Lázár Kovács Ákos és Nagy Viktor Oszkár lesznek a zsűritagjai a filmes versenynek. A beküldött fotókból pedig Haris László, Pályi Zsófia és Vékás Magdolna választja majd ki a legjobbakat. A fotókból a fesztivál helyszínén kiállítás is nyílik.
A pályázók a zsűrivel együtt nézhetik meg alkotásaikat, bekapcsolódhatnak a fesztivál más programjaiba és lehetőségük van arra is, hogy külföldi pályázókkal ismerkedjenek, tapasztalatot cseréljenek.
Kategóriánként (kisjátékfilm, dokumentumfilm, kísérleti-animációs film) három nyertest díjazunk, illetve több különdíjat is osztunk. A nyertesek az Akadémia és a szemle szponzorainak felajánlásait, értékes nyereményeit kapják.
Érdeklődni a film@faludiakademia.hu címen és a 06-1-411-0825-ös telefonszámon lehet.
Részletes tájékoztatás elérhető a faludiakademia.hu weboldalon.
Te is mond el képekben, mit gondolsz a szerelemről!
https://www.youtube.com/watch?v=TJvVAHE7LjY&feature=youtu.be
2014. augusztus 31. 18:04