RCF Ayra 5 és Mytho 6-8 stúdiómonitorok
Mivel szintén RCF stúdiómonitorokról szóló előző firkálmányomat a fekete és a mettááál kifejezések összekapcsolásával zártam (aki nem hiszi, járjon utána), a sors (és az RCF) fintoraként megjelent az Ayra 5 fehérben is. Erre azért nem mondom, hogy pop... de a fogorvosi rendelők, kórházak és az alpesi sípályák dolgozói biztosan remegve, összeszorított foggal várták már eme világrengető premier eljövetelét is... Én azért a feketéből kaptam tesztelésre, így nyugodt lelkiismerettel fogtam meg gumikesztyű és szájmaszk nélkül... Gyanítom, hogy a hangzás szempontjából kevésbé lényeges paraméter a szín, így bocsájtassék meg nekem, hogy nem könyörögtem sírva egy albínó verzióért...
A karácsonyt idéző kicsomagolási procedúra után azonnal üzembe helyeztem és elindult a "nyúzás". Alapvetően nem a "pro" felhasználók képviselik a célközönséget ezen aprócska aktív hangdoboz estében, de ez nem jelenti az, hogy rosszul szólna, vagy ne lehetne könnyen integrálni egy stúdiós környezetbe. Az egész sorozatra jellemző csatlakozási lehetőségek (RCA, jack, XLR), a magas szekció erősítőjének külön szabályzása (hogy a helyiséghez, vagy ízlésünkhöz igazíthassuk), és természetesen a bemeneti érzékenység állítása ezt mind elősegítik. A hangszín eltekergetése nélkül pont egészséges a közép- és magas-tartomány viszonya, a mélyek (a hangszóró és a "lada" méretéből fakadóan) nem masszírozzák az ember hátát, de azért vannak. Persze nem kiegyenlítettek, mert a sub-tartomány hiányát kompenzálták egy kis 80Hz (körüli beleemeléssel), de legalább így üt, és egész szépen szól. A mély-hiány, mint zavaró tényező (m)értéke műfajonként változik. Mondjuk "nehezebb fémek zörejeinél" az amúgy is (fül)borotvaként viselkedő láncfűrészek horzsolása, lábdob nylon zacskó csattogása és kíntányérok susogása mellé azért elférne a dudorgás... nemhiába van hát a már górcső alá vett Ayra 10 aktív sub, ami esetünkben úgy hiányzik, mint alt rockernek a gitárhangoló... Mindezen hiányosságai ellenére, azért megéri a pénzét, akár multimédiás, házimozis (+ sub...), zenehallgatós, házi stúdiós vagy hangszerelgetős felhasználásról beszélünk. Egy-egy kitelepülős felvétel esetén is nagyon jó szolgálatot tehet, hiszen nem annyira drága, hogy féltenénk cipelgetni, viszont annyira szól jól, hogy dolgozzunk vele és a füles ne vulkanizálódjon a fejünkre... Nem olyan részletes, mint egy jól nevelt stúdiómonitor pl.: Mytho sorozat, de kici ész ócó...
Apropó Mytho! Egészen véletlenül volt a "csomagban" az is. Pontosabban azok is, mert az egész család képviseltette magát. (Bár gyerek még nincs, csak apa meg anya...) Először a 6-ost birkóztam ki a dobozból és emeltem föl egy toronydaru segítségével az állványra, mert anyag van benne (pl. ólom, hogy a súly-ár együttható miatt kapásból jónak is gondoljuk). A saját talp, és a dőlésszög állítási lehetősége nagymértékben megkönnyítette a telepítés-varázsló (én) munkáját, (bár az egész kialakítás erősen hajaz egy ipari sztenderdnél megtapasztaltakra...) így gyorsan üzembe is helyeztem. A hátulján a besüllyesztett táp és ajudijó csatlakozási lehetőségek (XLR-jack combo) egy kicsit ferdén alulról felfelé támadhatóak meg, amik a falhoz közeli elhelyezésnél eléggé praktikusak. Lévén, hogy mindkét Mytho modell egy-egy DSP-vel felvértezett aktív kétutas monitor, DIP kapcsolókák segítségével hangolhatjuk a lehallgató helyiségünkhöz (kicsi vagy közepes-nagy: mély- ill. középtartomány mértéke), az elhelyezkedéshez (szabadon álló, falhoz vagy sarokhoz közeli: 80Hz alatti tartomány kezelése; mély-vágási lehetőség, ha sub-bal használjuk), keverőpult ill. asztal van-e előtte (150Hz körüli dudorgás csökkentése), mennyire csattogós vagy éppen tompa a terem (6kHz fölötti élmények gazdagítása, vagy elszegényesítése), szobapincér hívógomb, rúdtáncosnő aktiválása stb... Lehetőségünk van még a mély és magas sugárzókat hajtó végfokok némítására is, kifejezetten mérési célzattal.
A szintén hátul található ki-/bekapcsoló on állásba helyezése után azért egy kis kézrátétel szükségeltetik, mert a hangfal elején található RCF logót kell megérintenünk, hogy szólásra bírjuk. Már csak ezért is célszerű elolvasni a "lúzer manuált", különben esőtáncolhatunk egész nap, az sem segít... Vagy elkezdjük megszerelni azt, ami valójában nem is romlott el... Mivel a fent említett kézikönyvet viszonylag gyorsan magamévá tettem, nem sétáltam bele ezekbe vagy más hasonszőrű "szabadidős" tevékenységekbe. A helyes beállítások után el is indult az "etetés". Meggyőző, minőségi, levegős és részletgazdag hangkép jellemzi. Pont abban a kritikus közép és magas tartományban harsányabb egy picit, ahol szükség is van rá, de nem bántóan, vagy túlzottan zavaróan. Kimondottan jól szól, dinamikus és ütős mélyekkel rendelkezik. Profi stúdiómonitor "szaga" van, ami akár otthoni felhasználásra is kiváló lehet (Csak a malacpersely bírja ki!...). Ismerős, könnyen megszokható karaktere van, így gyorsan meg lehet tanulni vele dolgozni. Nagyon definiált irányok és terek vannak, tűpontos fantom-center és széles sweet spot jellemzi, akárcsak aput...
|
A Mytho 8 szolgáltatásaiban megegyezik a 6-osnál megismertekkel (kivéve persze a mély-sugárzó és a doboz méretét, a keresztváltási frekvenciát, és az átvitelt...meg a súlyt...), de a minőségi hang itt egy magasabb szintre lép. Kiegyenlítettebb, tiszta mélyek jönnek elő, miközben az ütés marad. Kevésbé harsány, kicsit sem orros, (ami persze összefügg a melegebb alsóbb tartalom meglétével) mégis nyitott, levegős és nagyon részletes magasai vannak, amik természetesen egy felvétel pozitívumai mellett, annak hiányosságait is szépen megmutatják. Bármilyen műfajjal elbánik, és a kétmikrofonos felvételeknél lehet hallani a szoba sarkát is... Ha kategorizálnom kellene a két "versenyzőt", akkor a 6-os inkább felvételi és keverési fázisban tehet jó szolgálatot, míg a 8-as inkább majszteringnél, vagy VPS üzemmódban. (Ez utóbbi rövidítés nem a videomagnóknál megismert kifejezést rejti magában, hanem az ügyfél boldogsághormonjai, a mélyek valamint a hangerő között felfedezhető szoros összefüggést hivatott érzékeltetni...) Természetesen ez nem beskatulyázás, így bármelyik használható bármire, csak érzékelhető a különbség. Ami negatívumként felróható (mindkét modell esetén) az, hogy egy bizonyos hangerőt el kell érni a részletességhez. Ez nem jelenti azt, hogy üvöltetni kell őket, vagy fárasztó hangerővel üzemeltetni, csak nagyon halkan nem úgy viselkednek, mint teljesen analóg társaik. Valószínűleg az ilyen esetekben erősen alul vezérelt ADC az ok, de együtt lehet vele élni. Szívesen összehasonlítottam volna a hasonszőrű, szintén alumínium-kasznis ipari sztenderddel, de erre majd egy más alkalommal kerítünk sort... és természetesen az eredményeket nem publikálja senki... meg digitális bemenet is kerülhetett volna rájuk, de erre való az MKII vagy D utótag... Összességében két profi, kimondottan jól szóló stúdióhangfalat sikerült megismerni, melyek nyugodtan csatasorba állíthatóak bármilyen szónikus terrorüzem területén. Ezért a pénzért (és súlyért) persze ezt el is várhatjuk... |
 |
Hidasi Barnabás
2014. augusztus 5. 03:58