MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Eden World Tour 800

Az amerikai Eden cég története 1978-ban, rögtön egy érdekességgel kezdődik: a céget nem az alapítójáról nevezték el, hanem a városról, ahol megalapították: a minnesotai Eden Prairie-ről. A 1980-as évek elejétől fogva kimondottan a basszusgitárosoknak készítenek high - end erősítőket. Az évek alatt rengeteget változott a kínálat, a minőség azonban mindig a védjegyük volt. 2000 körül nagyon kevés olyan gyártó volt a piacon, aki minden alkatrészt - így a hangszórókat is - Amerikában gyártott manapság pedig igazi kuriózum! 

A cég azóta két tulajdonváltáson esett át: az első tulajdonos az US Music Corp. volt, 2011. decemberében felvásárolta a Marshall Amplification.  Disztribúciós szempontból hatalmas előrelépés történt. A Marshall több évtizedes töretlen üzleti és zenei szárnyalása lett ötvözve egy kimondottan csak a minőségre összpontosító, basszusgitár - specifikus gyártóval;  az eredmény a világsiker.

A WT800 több évtizedes múltra tekint vissza, de mindig is a cég zászlóshajósai közé tartozott, napjainkban pedig az abszolút csúcsszéria. Kezdjük is el felboncolni, mit kell tudnia egy mai high-end basszusgitár erősítőnek!

Az erősítőn belül találunk egy csöves elő-fokot, toroid trafót és 2 teljesen különálló végfokot, melyeket több módban használhatunk; de erről később.

Az előlapi panel egy bemenettel kezdődik. Természetesen ide kell bedugnunk a hangszerünket, legyen az aktív vagy passzív hangszedős.  Az előcsillapítást - ha szükséges - egy nyomógomb segítségével tudjuk kiválasztani. Rögtön a bemenet után találjuk a Gain potmétert, amivel az erősítő érzékenységét állítjuk be hangszerünknek és persze játékstílusunknak megfelelően. A potmétert kihúzva lenémíthatjuk az erősítőnket. Ez  például akkor jöhet jól, ha hangszert cserélünk vagy hangolunk; nem hátrány, ha nem kell másoknak is végighallgatnia a fülsértő és kínos folyamatot. Következő állítási lehetőség az Eden saját "csodája", az Enhance áramkör: a mélyeket, magas közepeket és magasakat előtérbe helyezi, vágja a mély-közepeket és így egy sokkal dögösebb, hatásosabb basszusgitárhangot kapunk. Érdemes vele kísérletezni!

Tőle jobbra  egy Set Level led, mely segít az optimális jelszint beállításában. A tökéletes hangzáshoz /működéshez nagyon fontos az ideális jelszint megtalálása, de szerencsére ezen az erősítőn több ponton is kapunk ehhez segítséget. Az Input Pad következik és a már korábban is említett csillapítás- kapcsológombja. Mellyel a már a bemenetnél torzító basszusgitárunkat tudjuk regulázni az elő-fokozatnak megfelelő szintre. Itt következik az erősítő talán legérdekesebb pontja, ami fix 2 sávos mély és magas hangszín potméterből ,és 3 fél-parametrikus szabályzóból áll, melyek szintjét és szabályzási frekvenciáját egyenként is beállíthatjuk. A legmélyebb 30 Hz-től 300 Hz-ig, a középső 200 Hz-tól 2000 Hz-ig, és a legmagasabb 1,2 kHz-től 12kHz-ig megy. A basszusgitárból kihozható szinte teljes sávszélességét lefedi, és tényleg csak a képzelőerőnkön és ízlésünkön múlik minden; az erősítő nem szab határt! Az EQ végén van még egy EQ Clip led, mely segít elkerülni az esetleges túlszabályzásokat és a torzításokat. Az elő-fok részben láthatunk egy bypassolható automatikus kompresszort, melyet a mérnökök úgy fejlesztettek ki, hogy nekünk hozzá sem kell nyúlnunk, mégis mindig tökéletes munkát végez.

A végfok ugyancsak megér egy misét. Az erősítőben kettő található, melyek 440 W-ot adnak le 4 ohmos terhelés mellet. Akár 2 ohmon is üzemeltethetjük őket, így oldalanként 550 W-ot fog kipréselni magából az erőmű. A 2 végfokot használhatjuk arra, hogy 2 hangfallal elkülönítjük a mély és magas frekvenciákat, vagy akár sztereóban hajthatjuk a két ládát.  Ha elég merészek vagyunk,  a bridge módot  választjuk: a két végfok összedolgozik, teljesítményük összege a duplája szteró módjuknak, így 4 ohmon 1100 W RMS teljesítményt kapunk. Hatalmas!

A master szabályzóval a kimeneti hangerővel tudunk játszani. A biamp választó gombhoz két potméter tartozik: a Balance a mély és magas arányát állítja, míg a Crossover ezen frekvenciák elválasztási határát 120-tól 1200 Hz-ig.
Végezetül találunk még 1 fülhallgató kimenetet és egy végfok limitálás LED párt is, melyek akkor villannak fel, ha végfokunk torzítana a túl magas kimeneti jelszint miatt.

A hátlapon ott van minden, mi szem - szájnak ingere: Jackes és Speakon hangfalkimenet, tápcsatlakozó, sztereó AUX bemenet, DI és hangoló kimenetek, az erősítő saját hangszínszabályzója előtti mono és utáni sztereó effekt körök. Bridge módban csak Speakon csatlakozóval használhatjuk az erősítőt!

Összességében elmondhatjuk, hogy ezen az erősítőn minden ott van, amiről egy basszusgitáros valaha is álmodott! Ha még valakinek ez sem lenne elég, játsszon a jelutak és hangfalak kombinálásával. Ami biztos: ki ezt az erősítőt választja, jó ideig kedvére válogathat a jobbnál jobb hangzások  közül.

Horváth Sexy Gábor
 

2014. július 30. 10:25

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA