Életképek címmel egy önálló sorozatot indít a Music Media Magazin, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.
Mik a szakmai terveid a közeljövőre?
Az elmúlt időszakban a legfontosabb, hogy készítek egy saját anyagot saját dalokkal. Ezúttal nem csak dobolni fogok, hanem énekelni is.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, örömmel látom, hogy egyre több előadónak/zenekarnak van kisebb-nagyobb sikere külföldön. Nem szeretek állandóan a tehetségkutatókkal foglalkozni, de megkerülhetetlen, ha az itthoni zenei életről beszélünk. Rendkívül felgyorsult és felhígult.
A rövid életű “sztárok” jönnek minden évben, akik mögé ugye kell zenekar is (jó esetben).
A zenészek körében ugyanakkor még mindig ördögtől való “poppot” játszani. És tulajdonképpen valahol igazuk is van, mert a mai előadóknál a legritkább esetben találkozunk zenei kihívásokkal vagy komoly mondanivalóval. Persze popzenéről beszélünk, tehát a “zenei kihívás” itt mást jelent, mintha mondjuk a Chick Corea Electric Band-ben játszik valaki ez nyilvánvaló, de attól mert valami egyszerű, még nem kell feltétlenül sekélyesnek is lennie.
A mondanivaló hiánya már megfoghatóbb, de ebből a szempontból az egész világon baj van szerintem (ha a toplistákról beszélünk.)
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?
Ha csak és kizárólag a színpadon való zenélésről beszélünk, az nagyon időszakos és kiszámíthatatlan.
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból? Ez nyilván nagyban függ attól, hogy mennyi és milyen népszerű dala van egy előadónak, szerzőnek. Ha valakinek “bejön” akkor úgy gondolom még mindíg a jogdíjakból tudja a legnagyobb bevételre szert tenni. Utána a koncertek és végül a lemezeladás. Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár? Konkrét jelöltet nem tudok mondani, de aki ma úgy gondolja tudja - a hazai viszonyokból kiindulva - mi kell hozzá, nyugodjon meg - nem tudja. Kezdve a legmagasabb szakmai felkészültségtől a szorgalmon át a türelemig. Mert bár a közönségnek úgy tűnhet, hogy minden mai sztárnak minden egy pillanat alatt bejött ez közel sincs így. |
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
A tehetségkutatókat manapság már csak “hivatalból” is ütni kell, és sajnos nem ok nélkül. Engem igazából nem zavar, már csak azért is mert elég sok kollégám/barátom él az ilyen műsorok háttérmunkáiból. Ami zavar ezekkel a műsorokkal kapcsolatban, hogy most már tényleg odáig jutottunk, hogy teljesen érdektelen ki nyer. Nem csak a szubjektív véleményem miatt, hanem mert szinte minden évben jön egy új garnitúra. Sajnos én úgy látom, hogy a TV csatornák már-már kendőzetlenül csak az ő saját bevételük miatt csinálnak majdnem minden évben egy-egy új versenyt. A versenyzők mire észhez kapnak már benne vannak a “hintában” ahonnan kiszállni tulajdonképpen lehetetlen, és ahol szinte napszámosként dolgoztatják őket a műsor után.
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Nagyon sok tehetséges fiatallal találkoztam mostanában, jó látni/hallgatni őket.
Mi a véleményed a fesztiválokról?
Ahogy én látom a fesztiválok nagyon mennek, az emberek szeretik is ezeket. Magyarországot nem véletlenül hívják fesztivál-országnak.
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
Az utóbbi időben rendszeresen nem játszottam klubokban, azonban hallottam, hogy nagy divat lett, hogy ajtóra játszanak a zenekarok. Nem tudom ez mennyire tendencia, de régen azért ez nem így volt, el sem tudom képzelni, hogy a mai kezdők, hogy maradnak fent ilyen körülmények között.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Ez a 40 milliós kérdés. Én úgy látom, a fő probléma nem is a pénzhiány, hanem, hogy az emberek nem tudnak/akarnak érdeklődni az új, modern dolgok iránt. Hogy egy nagyon egyszerű példát mondjak: bármikor, bárhol lép fel valaki a nagy generáció tagjaiból az biztos telt ház. Ez nyilván önmagában nem baj, de nem tudom ki fog megtölteni egy BS-t ha ők már nem lesznek. Persze van ellenpélda is, de én úgy érzem egy széles vásárló réteg nem érdeklődik, csak azok után a zenék után amiken mondjuk ők nőttek fel 40 évvel ezelőtt. De ennek van sok történelmi/szociológiai oka is.
Köszönjük a beszélgetést.
Linkek:
https://www.facebook.com/pages/Peter-Kaszas/371415080954?fref=ts
2014. július 28. 07:15