APOCALYPTICA – RICHARD WAGNER NYOMDOKAIN?
Sibelius Akadémia, Helsinki, 1993. Négy fiatal csellós növendék, Eicca Toppinen, Paavo Lötjönen, Max Lilja, és Antero Manninen Metallica dalokat kezdenek játszani, csak úgy, saját szórakoztatásukra. Ekkor még nem tudják, hogy a 2000-es évek egyik legfényesebb crossover zenei sikersztorijának magvait vetik el. 1996-ban kiadott első lemezük, az Apocalyptica Plays Metallica By Four Cellos rögtön az érdeklődés középpontjába kerül, ezt követő albumaikkal pedig végérvényesen megszilárdítják helyüket a súlyos zenék színterén. Habár továbbra is előszeretettel dolgoznak át metal klasszikusokat, idővel az arány eltolódik a saját szerzemények felé. A négyesből időközben lemorzsolódik a kevésbé agilis Max és Antero, helyükre a nagyszerű zeneszerzői vénával rendelkező Perttu Kivilaakso érkezik, majd Mikko Sirén személyében egy dobost is véglegesítenek. 2007-es korongjuk, mely Worlds Collide címmel lát napvilágot, már valódi sztárparádét rejt, a dalokban szerepel a Slipknot/Stone Sour frontember Corey Taylor, Dave Lombardo dobos a Slayerből, Till Lindemann, a Rammstein énekese, illetve az angyali hangú Cristina Scabbia, az olasz gót metalos Lacuna Coil csalogánya. 2010-ben érkezik a hasonló koncepció mentén fogant 7th Symphony, melyen minden hájjal megkent amerikai szakemberek irányítják az északi csellistákat, Howard Benson, Joe Barresi és Chris Lord-Alge együttes erővel igyekeznek az elődjéhez méltó sikerlemezt kovácsolni. Újfent csalogató a vendéglista, itt van újra Dave Lombardo, valamint Joe Duplantier (Gojira), Gavin Rossdale (Bush), és Brent Smith (Shinedown) is, hogy előadásukkal emeljék az anyag fényét. A 2010-es évek elején meglehetős csend honol a zenekar háza táján, mígnem belevágnak karrierjük egyik legambiciózusabb munkájába, mely 2013 őszén jelenik meg, Wagner Reloaded - Live In Leipzig címmel. A koncepciózus album létrejöttéről Paavo Lötjönen mesél a Hangfoglalás olvasóinak…
Milyen indíttatásból vágtatok bele eme grandiózus projektbe?
„A Wagner Reloaded album eredetileg oldalhajtásnak indult, melyet nem kívántunk az Apocalyptica keretei közé integrálni. Maga az ötlet sem tőlünk származott, hanem Gregor Seyffert-től, aki egy rendkívül híres német koreográfus, számtalan díj birtokosa, a világ tíz legjobbja közé datálja a szakma ebben a műfajban. Gregor megálmodott egy zenés-táncos előadást, mely a legendás zeneszerző, Richard Wagner életét követi nyomon.
Az előadás ősbemutatójára idén nyáron, Lipcsében került sor, Wagner születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. E másfél órás performansz alkalmával Apocalyptica szerzemények és Wagner darabok egyaránt elhangzottak, a most kiadott CD ezen fellépés élő felvételét tartalmazza, csak kicsit másképpen. Wagner kompozíciókat ugyanis nem akartunk kiadni, semmi értelme nem lett volna. Wagner életművét a helyén kell kezelni. Ezen darabokat száz és száz szimfonikus zenekartól hallottuk már, nem akartunk beállni a sorba egy sokadik adaptációval. Másrészt, az előadás helyszínéül választott lipcsei sportcsarnok nem alkalmas komolyzenei felvétel készítésére. Egy hatalmas és zajos arénáról beszélek, brutális PA rendszerrel felszerelve. El lehet képzelni… Nekünk ugyan semmi problémánk nem akadt ezzel, hiszen mindig hangosan játszunk, erősítőkkel magunk mögött, a velünk együtt zenélő lipcsei MDR Szimfonikusoknak viszont nem lehetett könnyű dolguk, igaz, csak néhány dalban játszottunk együtt.
Ha vetsz egy pillantást a CD dallistájára, láthatod, hogy kizárólag saját szerzemények szerepelnek rajta, Wagner mindössze inspirációként elevenedik meg pár tételben, például a Flying Dutchman dalban. Ez a lemez számunkra vérbeli Apocalyptica zenét rejt, mindössze a kivitelezés és az indíttatás eltérő, ugyanakkor éppen ezért annyira érdekes. Valódi crossover zene, melyben a metal ereje komolyzenei aspektusokkal fuzionál. Bizonyos helyeken a metal felfogás súlyos csapást mér a szimfonikusokra, az album legerősebb pillanatait azonban az olyan csodás lírai témák adják, mint a Lullaby, a Birth Pain, és a Ludwig - Requiem. Ironikus módon e darabok felépítésükből és hangszerelésükből kifolyólag kvázi klasszikus zenének minősülnek, metal egy szál sincs bennük. Bár, ez attól is függ, hogy kit kérdez az ember, mert a komolyzenét kedvelők szerint még így is túlságosan kemények… (nevet)
A mérleg nyelve azonban mi magunk vagyunk, akik komolyzenei és metal háttérrel egyaránt rendelkeznek, ezért valószínűleg objektívebb képet tudunk festeni erről. Két világot olvasztunk össze, és nem törődünk a mesterséges határvonalakkal.
A koncepció felépítését hogyan abszolválta a társaság?
Gregor Seyffert találta ki a történet vezérfonalát, majd felkért bennünket, hogy fűzzük fel rá a zenét. Eicca komponálta a muzsikát az utolsó hangig, a hangszerelést pedig közösen alakítottuk ki, viszont Gregort sem hagytuk ki a kreatív folyamatból, hiszen ő tudta igazán, hogy az általa összerakott történetet milyen zenei megoldások támasztják alá kellőképpen. Úgy gondolom, hogy sikerült megfelelően erőteljes zenei aláfestést készítenünk, a dalcímek, és a hozzájuk rendelt zene hangulati tényezői sok mindent elárulnak a történetről.
Mivel az eredeti előadást élőben közvetítette az egyik német televízió, és a Youtube-on azóta is fellelhető eme felvétel, néhányan biztosan észrevették már, hogy a CD változaton más sorrendben szerepelnek a dalok. Erre azért volt szükség, hogy a teljes korong dinamikája, intenzitása jobb legyen. Ha eredeti sorrendben tesszük fel a dalokat, biztos vagyok benne, hogy a zeneiség is csorbát szenvedett volna.
Azonnal igent mondtatok, amikor Gregor Seyffert felkért benneteket a részvételre?
Megmozgatta a fantáziánkat a nem mindennapi és rendkívül megtisztelő felkérés, annyi bizonyos. Éreztük, hogy illünk a képbe, mert már korábban szembesültünk vele, hogy különböző táncművészek használják a zenénket, de műkorcsolya versenyeken is viszonthallottunk egy-egy Apocalyptica szerzeményt. Azt azonban tudni kell, hogy két év telt el a megkeresés és a megvalósítás között, mert sokáig nem volt biztos, hogy egyáltalán kivitelezhető-e a koncepció technikailag. Mi magunk is csak akkor kezdtünk el foglalkozni a dologgal, amikor megérkezett a hivatalos konfirmáció az előadás dátumával.
Könnyű volt az együttműködés az MDR Szimfonikus Zenekarral? Egyáltalán, komolyzenészekként, vagy metal muzsikusokként tekintettek rátok?
Az MDR Szimfonikusok egy évszázados tradícióval rendelkező zenekar az egykori kelet-német régióból, a karmesterük viszont egy fiatal srác, Kristjan Järvi, akinek már volt tapasztalata különféle zenei kollaborációk terén. Kristjan rendkívül agilis ember, könnyű vele együtt dolgozni. Az első próba ennek ellenére fagyos légkörben zajlott, mert tudod, milyen konzervatívok a komolyzenészek. Nem könnyű felkelteni az érdeklődésüket a zajosabb zenék iránt, az együttműködés pedig még kevésbé való ínyükre. Persze, miután meghallottak játszani minket, azonnal jelezték Kristjannak, hogy „ezek a srácok tényleg tudnak játszani”. Erre ő azt felelte: „miért, mit vártatok?” (nevet) Ezután megtört a jég, innentől kezdve gördülékenyen zajlottak a próbák.
Visszatérve Wagner személyéhez, lehet a munkásságát az Apocalyptica hatásai közé sorolni?
Nos, a legtöbben tudják, hogy Eicca, Perttu és jómagam a Sibelius Akadémián szereztük egyetemi diplomáinkat, és mindannyian játszottunk szimfonikus zenekarokban. Eicca a Helsinki Rádió Szimfonikusait erősítette, Perttu a Helsinki Filharmonikusoknál muzsikált hosszú évekig, én pedig a Finn Nemzeti Opera zenekarában játszottam néhány évig. Én magam számtalan Wagner operát muzsikáltam végig, mégis úgy fogalmaznék, hogy megtanultam szeretni Wagner műveit. Úgy érzem, hogy az Apocalyptica komolyzenei gyökerei sokkal inkább keresendőek Sosztakovics, Prokofjev és Sibelius munkásságánál, mintsem Wagnerénél. Nem mondom, hogy nem volt ránk hatással, hiszen Wagner zenéje rendkívül sötét tónusú, rettenetes erő rejlik az általa létrehozott zenei monstrumokban, ebből kifolyólag rokonítható a metallal, és talán az sem véletlen, hogy a második világháborúban a nácik felhasználták a műveit különböző sötét célokra. De ebben a kérdésben Perttu sokkal kompetensebb nálam, hármunk közül ő az, aki vérbeli operarajongó, a világ összes operáját ismeri. Látnod kellene a gyűjteményét, egy teljes falat elfoglal a lakásában! Szerintem nincs olyan hanghordozóra vett opera, ami neki ne lenne meg. A kedvenc szerzői pedig Verdi és Wagner, szóval, ha többet akarsz tudni az Apocalyptica és Wagner kapcsolatáról, azt javaslom, kérdezd meg Perttu-t. (nevet)
Az elkövetkező időszakban milyen tevékenységeket irányoztatok elő az Apocalyptica számára?
Először is, elkezdtünk dolgozni a Project 8 munkacímet viselő nyolcadik stúdióalbumunkon, néhány zenekari megbeszélésen és próbán már túl is jutottunk. A másik aktualitás egy szimfonikus turné, melynek előkészületeit szintén a napokban végezzük. Egy 25 fős nagyzenekarral kelünk útra 2014 elején, mellyel kizárólag Apocalyptica szerzeményeket fogunk előadni. A túra Finnországot, Oroszországot, Lengyelországot, Németországot, Lettországot, Litvániát, és Észtországot fogja érinteni – Magyarország ezúttal kimarad a szórásból, sajnos. A körút végeztével stúdióba vonulunk, a tervek szerint áprilistól júniusig készítjük az albumot, ami újra egy metal korong lesz, több énekes felvonultatásával. Konkrétumokról egyelőre nem tudok beszámolni, mégpedig azért, mert embrionális állapotban van a projekt. Nyilván adottak elképzeléseink, hogy kikkel dolgoznánk szívesen, de addig még sok minden befolyásolhatja, felboríthatja a terveket. Nem szeretnék semmit elkiabálni! (nevet)
Komolyzenéről és metal muzsikáról beszélgettünk. Melyik műfaj képviselői közé soroljátok magatokat? Egyáltalán, szét lehet választani a két világot a Ti esetetekben?
Nem hinném, hogy el lehetne különíteni nálunk a két műfajt egymástól, mert mindkettőt imádjuk, művelni és hallgatni egyaránt. A metal ereje és agresszivitása számunkra ugyanolyan lenyűgöző, mint a komolyzenéből áradó szépség. Eme széles látókörnek köszönhetően alakult ki egy olyan méretű játszótér számunkra, amely lehetőséget biztosít a kreativitásunk több irányba való kiterjesztésére. Normál zenekaroknak nem áll rendelkezésükre ilyen platform…
Danev György
Címlapfotó: Ville Juurikkala
2014. július 6. 08:14