MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Rocksuli – Több, mint zenesuli!

A legifjabb hallgató három, a legidősebb ötvenhárom évesen ragadott hangszert. Nem csak a rock, a Rocksuli is kortalan és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy száz hallgatóval lassan negyedik féléve végéhez közeledik a budapesti Rocksuli is.

 

Rock(suli) történelem
A Rocksuli gyökerei 1989-ig, Debrecenig nyúlnak vissza. A suli atyja Vincze Béla, akiben egy osztrák Jazz-rock szeminárium után fogant meg a Rocksuli gondolata, ám a megvalósításig göröngyös út vezetett. Végül a Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület szárnyai alatt, háromfős tanári létszámmal megkezdődhettek az első órák. Az iskola tanári kara az elmúlt két évtized alatt húszfősre hízott, szellemisége pedig átlépte Debrecen határain és 2012. január 13. óta Budapesten is dübörög a rock oktatás, szeptemberben pedig a ceglédi iskola is megnyitotta kapuit.

Keresve sem lehetett volna jobb helyett találni a fővárosi Rocksuli számára, mint az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatt álló épület, hiszen az udvarra beérve a körbe lévő épületek szinte minden ablaka mögül valamiféle zene szűrődik ki: gitárhangolás a Dürer Stúdió Próbatermeiből, tompa dob puffanások a Keleti Blokkból és beéneklés a Rocksuliból.

A budapesti tagintézményt Vajda Péter „Sóder” igazgatja, aki szintén a debreceni „alma materben” kezdte a dobolást 1991-ben, később a tanítványból tanár lett, majd országos hírű zenész, a Kowalsky meg a Vega dobosa. 

A Rocksuli igazgatója igen patinás tantestületet gyűjtött maga köré: dob leckéket vehetünk Kovács Norberttől (Mrs Columbo, Copporn), Markó Ádámtól (Special Providence, Ganxta Zolee és a Kartel, Hrutka Robi, Joóbert Flórától valamint Rékasi Attilától (Subscribe).  Húrnyúzást Kállai Janitól (K3), Nagy Gábortól (Wasabi KHT, ex-Zanzibar) és Csányi Szabitól (Black Out, Fényes Foltok) tanulhatunk, a basszusgitár szekciót pedig olyan tanárok képviselik, mint Fekete Tibor Samu (Ákos, Korál) vagy Fehérvári Attila (Black-Out, Special Providence). Annak, akinek a hangszere a torkában van Terecskei Rita (Zanzibar), Hajdu Nelli (Wasabi KHT) és Pulius Tamás (Mocsok 1 Kölykök) ad útmutatást, utóbbi énekes pedig billentyűs leckéket is ad.

Csapj a húrok közé!
A Rocksuliban nincs korhatár, nincs felvételi, hiszen a cél az, hogy minél közelebb kerüljenek az emberek a zenéhez, a zenéléshez. Itt nincs „ejnye-bejnye” vagy rossz jegy, ha egyszer nem készültél.

Itt is féléves tanrend van, a foglalkozások pedig két-háromfős csoportokban zajlanak hatvan perces órában (egyéni óra esetében negyvenöt percben), heti egy alkalommal. A kis létszámú csoportoknak köszönhetően a tanárok mindenkire egyénileg is tudnak időt szánni, így a tanrend mellett van lehetőség arra, hogy mindenki az általa preferált műfajban szerezzen jártasságot, legyen az a blues, a rock vagy a jazz.
Egy félév tizenhét alkalomból áll, mely idő alatt a szakmai és a gyakorlati rész mellett elméletet is oktatnak egy-egy találkozáskor.

Mindemellett pedig az is fontos, hogy az elsajátított tudást a hallgatók át tudják vinni zenekari környezetbe, hiszen sok jól képzett fiatalnak elsőre komoly kihívást jelenthet másokhoz igazodni. Éppen ezért a Rocksuliban az utolsó hónap zenekari próbával telik, a félév végén pedig egy vizsgakoncerten lépnek fel az alkalmi zenekarok.

Csatlakozni bármikor lehet, a későn érkezőknek az idővel arányosítják a befizetendő összeget. Gyakorlásra a Rocksuli üres termeiben van lehetőség, vagy az alatta működő Dürer Stúdióban, kedvezményes áron, így nem kell a felső szomszéd dörömbölését hallgatni dob gyakorlás közben.

Showtime!
A félév végén a hallgatókat a „mélyvízbe dobják” és színpadra állítják a zenekarokat. A zenekari gyakorlatokon megtanulják közösen előadni azokat a dalokat, amiket ők, vagy a tanáruk választott ki, majd közösen begyakoroltak.  Az alkalmi zenekarok tagjainál gyakran az első próba egyet jelent az első találkozással is, de a közös munkából sűrűn születnek barátságok és későbbi együttműködések is.

A koncert az épület falain belül zajlik egy nagy koncertteremben. Legutóbbi alkalommal harminchat számból állt a repertoárt, melyek mindegyikét másik zenekar játszott. Egy-egy produkcióba együtt zenélnek a diákok a tanárokkal, de mindig hívnak sztárvendéget is, aki szintén beszáll pár szám erejéig a közös zenélésbe.

A közönséget pedig bármely klubzenekar megirigyelheti, hiszen egy-egy félévzáró koncert alkalmával három-négyszáz fő sereglik össze: családtagokból, barátokból és érdeklődőkből.

Az első sikeres koncert pedig könnyen megihleti a zenészeket, így – ahogy a debreceni példa tanúsítja - az évek során nagyon sok „igazi” zenekar is kialakul a Rocksuli szárnyai alatt, hiszen az iskola hangulata, a közös szenvedély összekovácsolja az itt tanulókat.

Jelentkezni és érdeklődni lehet a budapest@rocksuli.hu címen vagy a 0670/320-2711-es telefonszámon
www.rocksuli.hu
facebook.com/rocksulibudapest

2014. június 8. 16:46

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA