Úgy hozta a sors, hogy szinte napra pontosan egy éve interjúztam Tamással, az akkor készülő filmje kapcsán, ami a dobolás történetét dolgozta fel. Most megint készülnek filmek, meg lemezek is, melyeket egyesével kiveséztük az interjúban, de az egész...
A bemutatkozó lemezével Fonogram-díjra jelölt Kodály Spicy Jazz zenekar elkészítette második nagylemezét. A Remake című albumra ezúttal is kizárólag Kodály Zoltán által gyűjtött, jól ismert magyar népdalok átdolgozásai kerültek XXI....
Már mindenki nagyon szívesen maga mögött hagyná a vírushullámok időszakát. Sokunk szokásai megváltoztak az elmúlt másfél évben az egészségügyi és utazási korlátozások miatt. Ugyanakkor, az utóbbi hónapok megmutatták azt is, hogy melyik irányba...
A koronavírus járvány alatt számtalan új formáció jött létre annak érdekében, hogy biztonságos élő előadásokat lehessen szervezni a távoságtartásra vonatkozó szabályok betartása mellett. Ebben az időszakban a Jacky Bastek...
A mai felgyorsult, stresszes világban egyre többször érezzük azt, hogy egyedül vagyunk, de érdemes megállni egy pillanatra, magunkba nézni és elgondolkodni, hogy ez tényleg így van-e. Jó eséllyel mindenkinek van egy olyan személy az életében, egy társ –...
A sokszínűségére, valamint a vendéglátás, a jog és sok egyéb tudomány területén folytatott, versenyképes egyetemi programjaira büszke, világklasszis University of Nevada, Las Vegas (UNLV) kutatóegyetem...
2021-ben a rap szcéna több eladója írta meg könyvét, ilyen volt többek között Tkyd (Félelem és Életerő), valamint az Animal Cannibals (Minden változik, a lényeg nem), de az év végén csatlakozott a könyvet kiadók táborához a 2004 óta működő,...
Megjelent a budapesti metalcore/deathcore műfajú Nest of Plagues legújabb klipes dala. „Az ’Unimprint’ a 6. single a jövőre megjelenő ’TO KILL A GOD’ című 2. albumunkról. A dal azokról a stigmákról szól, amiket a társadalom helyez...
A 2022-es év első nagy bejelentése a NANUK-tól, a 975 hordláda kereskedelmi forgalomba kerülése. A világon első helyszínek között Budapesten fizikai valójában is megtekinthető, tesztelhető.
Egy sikeres esemény megvalósulásának számtalan feltétele és buktatója van. Nem elég megvásárolni a legdrágább eszközöket, és kibérelni a leglátványosabb helyeket, alaposan meg kell tervezni mindent a környezeti adottságok, a...
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió...
Érkezik egy új álmennyezeti hangsugárzó, és egy utólag beszerelhető biztonsági rögzítés, kerek ráccsal, amely a Control álmennyezeti hangszórók részére.
Plug-and-play gitár-és basszusszintetizátor 171 analóg stílusú hangszínnel, állítható paraméterekkel és 128 memóriával a hangzások tárolására.
Mindenkinek vannak elfelejtett dalai. De vajon méltán vagy méltatlanul merültek a feledés homályába? Erre keressük a választ vendégeimmel, és közben rengeteg zenei és személyes dolog is kiderül. Jó szórakozást!
25 történet a 007-es ügynök zenei archívumából. James Bond nem csupán a filmtörténetet tekintve teremtett műfajt és jelölt ki addig nem ismert utakat a mozizás világában, a 007-es ügynök kalandjaihoz szervesen hozzátartozó főcímdalok popkultúrára gyakorolt hatása...
A társadalmi nyomás és a megfeleléskényszer okozta stresszről írta új, magyar nyelvű dalát a The Anahit. Megszoktuk már, hogy a The Anahit hihetetlen tempóban hozza a rajongóknak az új dalokat és nincs ez másként a magyar nyelvű dalokkal sem. Az...
Mindenkinek vannak elfelejtett dalai. De vajon méltán vagy méltatlanul merültek a feledés homályába? Erre keressük a választ vendégeimmel, és közben rengeteg zenei és személyes dolog is kiderül. Jó szórakozást!
Hihetetlen, de igaz: Nikki Sixx, Tommy Lee, Mick Mars és Vince Neil pontosan 40 éve, 1981-ben alakította meg a Mötley Crüe néven ismert rockszörnyeteget. Habár a ‘80-as években még a legoptimistábbak sem mertek fogadásokat kötni arra, hogy a legendásan...
A König & Meyer sokoldalú, zenekarokban és kórusokban alkalmazható hordozható védőpajzsa a fertőzések elleni fokozott védelemre szolgál, az újabb Covid hullámnak köszönhetően megint aktuálissá vált.
„…A rivaldafény helyett az alázatos háttérmunkát szeretem” – jelentette ki az Ismerős Arcok basszusgitárosa, akit másfél esztendeje a Nemzeti Kulturális Alap Könnyűzene Kollégiuma kuratóriumi tagjának is választottak. A rockzenész beszélt pályájának kezdetéről,...
George Vlad hangmérnök a Föld legtávolabbi helyeit is felkeresi, hogy a természet hangjait eredeti, érintetlen formájukban rögzítse. Legyen szó a fagyos romániai Kárpátok szélzúgásának vagy a rekkenő hőségéről híres etióp sivatag...
Mindenkinek vannak elfelejtett dalai. De vajon méltán vagy méltatlanul merültek a feledés homályába? Erre keressük a választ vendégeimmel, és közben rengeteg zenei és személyes dolog is kiderül. Jó szórakozást!
Szeptember 3-án új Iron Maiden-album jelent meg Senjutsu címmel. Minden idők egyik leghatalmasabb metálcsapata 6 év szünetet követően szánta rá magát a lemezkészítésre, mi pedig úgy gondoltuk, a jeles alkalomból ideje visszaforgatni az idő kerekét és mérleget...
Ez mindent megváltoztat. A Roland Cloud Connect azonnali hozzáférést biztosít egy folyamatosan bővülő univerzumhoz, amely tele van több ezer ikonikus hanszínnel és kiegészítővel a Roland hardveres hangszereihez – mindössze a...
Míg korábban Verebes István írt „Maya” címmel könyvet Hernádi Juditról, addig a színésznő idén lányával, a kiskorától szintén művészi ambíciókat dédelgető Tarján Zsófival szerzett egyet közösen. Így, az olvasást követően állítom, hogy „Ne maradjon...