MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Hírek

WINGER - Jobb napokban bízva (első rész)

WINGER - Jobb napokban bízva (első rész)

A válogatott zenészóriásokból álló Winger hosszú kihagyást követően örvendeztette meg ismét híveit azzal, hogy új stúdióalbumot készített. Az egykoron több millió lemezt eladott amerikai kvartett április 18-án rukkolt elő hatodik lemezével, mely a korábbi...

Tovább a teljes cikkhez »

TOMMY EMMANUEL

TOMMY EMMANUEL

Idén tavasszal két koncertet is adott Magyarországon Tommy Emmanuel, a kortárs fingerstyle gitározás alighanem legfigyelemremétóbb képviselője. Az ausztrál gitárzseni előbb Pécsett, a Kodály Központban, majd a budapesti Művészetek Palotájában varázsolta el a közönséget, eme utóbbi...

Tovább a teljes cikkhez »

A holnap hangjai - Kalef

A holnap hangjai - Kalef

A holnap hangjai címmel olyan fiatal zenekarokat szólaltatunk meg, akik a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató döntőjébe jutottak. A nekik feltett kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek felé...

Tovább a teljes cikkhez »

Szeghalmi László (Panama rockzenekar) – a Bugera-ról

Szeghalmi László (Panama rockzenekar) – a Bugera-ról

Bugera 333 XL-combo, Bugera 1990, Bugera 333 Infinium, Bugera Trirec- Infinium... A részletek előtt engedjétek meg hogy elmeséljem találkozásomat a Bugera erősítővel... A Panama rockzenekar már a 90- es évektől kezdte tevékenységét, 3 cd sorban...

Tovább a teljes cikkhez »

JEFF BERLIN - KÜLÖNÓRA A TANÁR ÚRRAL

JEFF BERLIN - KÜLÖNÓRA A TANÁR ÚRRAL

Minden idők egyik leginvenciózusabb jazz basszusgitárosa… Hogy kik mondták ezt? Többek között Jaco Pastorius, Marcus Miller és Geddy Lee… Valódi újító, aki tucatnyi szólóalbumán magasabb szintre emelte a játéktechnikákat, egyéni látásmódjával pedig örökre átírta...

Tovább a teljes cikkhez »

Hazai vizeken – Molnár László (MLP Guitars)

Hazai vizeken – Molnár László (MLP Guitars)

Egy új sorozatot indítunk „Hazai vizeken” címmel, amelyben igyekszünk minden olyan magyarországi hangszer, erősítő, hangszedő, hangfal, hangrendszer készítőt, és gyártót, vagy innovátort megszólaltatni, akik jelenleg is aktívan működnek hazánkban.

Tovább a teljes cikkhez »

A holnap hangjai - Slim Jim

A holnap hangjai - Slim Jim

A holnap hangjai címmel olyan fiatal zenekarokat szólaltatunk meg, akik a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató döntőjébe jutottak. A nekik feltett kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek...

Tovább a teljes cikkhez »

Cort superstrat mustra százezer alatt!

Cort superstrat mustra százezer alatt!

Sokan nem szeretik az ár/szolgáltatás jellegű összehasonlításokat, mert az az álláspontjuk, hogy egy adott termék abszolút értelemben véve vagy jó, vagy nem. Ez persze igaz... mégis azt gondolom, hogy nem lehet egy lapon emlegetni egy sok-százezres, vagy...

Tovább a teljes cikkhez »

A megfelelő út: Casio PX-350 digitális színpadi zongora

A megfelelő út: Casio PX-350 digitális színpadi zongora

A legújabb Casio digitális színpadi zongorája rengeteg kellemes meglepetést tartogatott számomra, a teszt során egyre inkább meggyőződtem arról, hogy a cég mérnökei a legjobb úton járnak a fejlesztésben. Az új hangszer minden paraméterében jobb...

Tovább a teljes cikkhez »

Az új csaj...  Blasius - Kata 5

Az új csaj... Blasius - Kata 5

Kedves Kollégák és Érdeklődők! Számtalan cikk megírása után, most először vagyok abban a helyzetben, hogy egy számomra épített hangszert értékeljek. Nos, boldogan teszek eleget ennek a feladatnak. Az objektivitás közel sem várható el tőlem, ám ígérem valótlant nem...

Tovább a teljes cikkhez »

A holnap hangjai - Fake Illusions

A holnap hangjai - Fake Illusions

A holnap hangjai címmel olyan fiatal zenekarokat szólaltatunk meg, akik a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató döntőjébe jutottak. A nekik feltett kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó...

Tovább a teljes cikkhez »

MARSHALL YJM100

MARSHALL YJM100

Vannak híres gitárosok, akik egész pályafutásuk alatt elkötelezettek egy-egy márkához. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy persze, az illető folyamatosan ingyen kapja a cuccokat, meg még egy csomó pénzt is mellé...Nos, ilyen is van (külföldön), de azért ez általában...

Tovább a teljes cikkhez »

BRYAN BELLER - THE ARISTOCRATS

BRYAN BELLER - THE ARISTOCRATS

Vitán felül áll, hogy az utóbbi évek egyik legbriliánsabb instrumentális lemezét a nemrég alakult The Aristocrats szállította le. A furcsa nevű, fúziós jazz rock muzsikában utazó csapat három extraklasszis muzsikust rejt, nevezetesen Guthrie Govan gitárost, Bryan...

Tovább a teljes cikkhez »

RCF Ayra 5 és Mytho 6-8 stúdiómonitorok

RCF Ayra 5 és Mytho 6-8 stúdiómonitorok

Mivel szintén RCF stúdiómonitorokról szóló előző firkálmányomat a fekete és a mettááál kifejezések összekapcsolásával zártam (aki nem hiszi, járjon utána), a sors (és az RCF) fintoraként megjelent az Ayra 5 fehérben is. Erre azért nem mondom, hogy pop... de a...

Tovább a teljes cikkhez »

A holnap hangjai - DROW

A holnap hangjai - DROW

A holnap hangjai címmel olyan fiatal zenekarokat szólaltatunk meg, akik a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató döntőjébe jutottak. A nekik feltett kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek felé...

Tovább a teljes cikkhez »

ATMA ANUR - A gitárosok dobosa

ATMA ANUR - A gitárosok dobosa

A 80-as évek második felében, illetve a 90-es évek elején Atma Anur egyike volt a legtöbbet foglalkoztatott session ütősöknek, akkoriban szinte elképzelhetetlennek tűnt olyan instrumentális rockzenei projektet találni, melynek dobszékén nem ő foglalt helyet. A brit...

Tovább a teljes cikkhez »

CAPARISON - Ami nem gyógyszer, de lehet orvosság!

CAPARISON - Ami nem gyógyszer, de lehet orvosság!

A magyar nyelvben tényleg egy kicsit fogamzásgátlósan hangzik a gitármárka neve, amelyet egyelőre még elég kevesen ismernek idehaza. Röviden vegyük is át a tudnivalókat ezzel kapcsolatban: 1995-ben alapították a céget, a korábbi Charvel/Jackson gyár...

Tovább a teljes cikkhez »

Életképek – Regály György

Életképek – Regály György

Életképek címmel egy önálló sorozatot indít a Music Media Magazin, melyben ugyanazt a tizenhat kérdést tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész...

Tovább a teljes cikkhez »

Joe Bonamassa

Joe Bonamassa

Szerintem kijelenthetjük, hogy te vagy a legfiatalabb Rock/Blues „legenda” a jelenlegi zenészek közül, a karriered gyorsan ível felfelé. Milyen érzés, hogy ilyen gyorsan sikeres lettél világszerte?

Tovább a teljes cikkhez »

Eden World Tour 800

Eden World Tour 800

Az amerikai Eden cég története 1978-ban, rögtön egy érdekességgel kezdődik: a céget nem az alapítójáról nevezték el, hanem a városról, ahol megalapították: a minnesotai Eden Prairie-ről. A 1980-as évek elejétől fogva kimondottan a basszusgitárosoknak készítenek high - end...

Tovább a teljes cikkhez »

JUDAS PRIEST – REDEEMER OF SOULS

JUDAS PRIEST – REDEEMER OF SOULS

Hat év kihagyást követően, július 14-én látott napvilágot a brit metal legenda Judas Priest legújabb stúdióalbuma, mely a tizenhetedik a sorban. A Sony Music gondozásában megjelenő korong az első, mely az alapító gitáros, K.K. Downing nélkül készült, aki 2011-ben...

Tovább a teljes cikkhez »

Életképek – Kaszás Péter

Életképek – Kaszás Péter

Életképek címmel egy önálló sorozatot indít a Music Media Magazin, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.

Tovább a teljes cikkhez »

Gitármánia Tábor – utolsó nap

Gitármánia Tábor – utolsó nap

Egy hét intenzív zenélés, gyakorlatilag éjjel-nappal! Ez vitathatatlanul komoly fizikai megpróbáltatás. Ugyanakkor ha valaki végignézi a képgalériát azt láthatja hogy sugárzó tekintetek néznek vissza a képekről, amelyek arról árulkodnak, hogy a lélek feltöltődött,...

Tovább a teljes cikkhez »

Ötödik napon a Gitármánia Táborban...

Ötödik napon a Gitármánia Táborban...

Szinte észrevétlenül repült el az előző négy nap a tábori pörgésben. Azonban így is maradt még jó néhány program a pénteki napra is...

Tovább a teljes cikkhez »

Gitármánia Tábor – negyedik nap

Gitármánia Tábor – negyedik nap

A tábor negyedik napja is bővelkedett programokban. A hangszer születik Mihályi Balázs (Blasius), Váradi Péter (Peter Crow Design), Kis Zoltán ("Zolkow" preamps basszusgitár elektronikák) vállalták hogy a helyszínen egy egész napos workshop keretében összeszerelnek...

Tovább a teljes cikkhez »

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA