MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

AUDIOSHAKE: Új klip a vírushelyzet közepén

A héten jelentkezett új, Paulo című klipjével az Audioshake zenekar. A frontembert, Bella Leventét már többen ismerhetik média vonalon – műsorvezető-, de szerepelt ő a Megasztárban is, mindezek mellett szívügyének tekinti a 2016-ban alakult zenekarának előrejutását. A friss video kapcsán tekintettük át Levente és a csapat ténykedését.

Te a Megasztárban is feltűntél 2004-ben, előtte volt komolyabb zenei szereplésed? Műsorvezetőként, előadóként talán már hamarabb ismert voltál. Szóval, a zenei előéleted érdekelne.

Már a Megasztárt megelőzően is majdnem veterán zenész voltam. 1988-ban indítottam zenesulival, majd jött a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar. Először ütősként szerepeltem, de annyira beleszerettem a rezekbe, hogy szárnykürt és tenorkürt tanszakon is eltöltöttem egy kis időt. Aztán persze jött a „könnyű” műfaj. Először dobosként, aztán énekesként funkcionáltam. Otthon, Zalaegerszegen és a Dunántúlon, a 90-es években már rendszeresen játszottunk mindenfelé több zenekarral is. Akkoriban még nagyon sokan jártak klubkoncertekre. Tök mindegy ki játszott, 150-200 ember biztos ott volt a bulikon. Aztán jöttek a sörfesztes évek, meg beindult a Sziget is. Nagyjából 2005-ig minden Szigeten ott voltam valamilyen formációval.

Később jött a televíziózás, mint munka, ami jó is volt, meg rossz is. Nyilván sokan megismertek, aminek örültem, de a rockzenei munkásságom eléggé a kárát látta, mert „pop fiúnak” állított be engem - ez a helyzet. Mindig túl sok mindent akartam egyszerre csinálni: zene, tv, rádió, rendezvények, műsorvezetés. Ma sincs ez másképp, nem tudok egyszerre csak egy dolgot csinálni... 

Az Audioshake mióta működik, kik a társaid? Mi volt induláskor a koncepció, mi valósult meg?

Az Audioshake 2016-ban alakult, hozzávetőleg fél év dalírás, önkitalálás után 2017 márciusában álltunk először színpadra. Visszatekintve, nagy útkeresés volt ez. Nyilván most is sok munkát fektetünk a ténykedésünkbe, de remélhetőleg már egy megtalált utat taposunk.

Kezdetben négyen voltunk, de körülbelül két éve, két tagtól elbúcsúztunk, mert jelentősen különböztek a céljaink és a zenei szerepvállalásokról alkotott elképzeléseink. Aztán megérkezett Perness Jani - az INKA-H és UP! zenekarból- a dobok mögé és pár hónapot Kontor Tamás is velünk dolgozott gitárosként. Szóval trióvá váltunk, és nekem is be kellett látnom, hogy sokkal jobb ez így. Letisztultabb, egyszerűbb, kicsit szellősebb lett a zenénk, de ez által érthetőbb is. Mint egy háromlábú szék - a legstabilabb ülőalkalmatosság. Úgyhogy Jani mellett, a harmadik és egyben szintén alapító tag Juhász Robi (ex-Kowalsky, Slogan, INKA-H).

Pár feldolgozást hallottam tőletek koncerten…

Feldolgozásokat nem nagyon játszunk. Azt szeretnénk, hogy a saját zenénk miatt legyenek ránk kíváncsiak. Sokat foglalkozunk az alkotással, és ebben a zenekarban ez nem is lesz másképp a későbbiekben sem. Mindenkinek vannak egyéb projektjei, ahol kiélheti a cover hajlamait. Egy Audioshake koncerten maximum 2-3 feldolgozást fogsz hallani, és azok is lehetetlen választások, inkább érdekesek, és tisztelgések azok előtt, akik hatnak ránk. 

Angol nyelvű dalok is készültek korábban, kiknek és milyen céllal? Ezek magyarul is megvannak?

Eleinte minden dal megvolt angolul is. A korábbi tagok fejlövése volt, hogy majd itt meg ott, más országokban mennyire ráharapnak a dalokra, meg a zenekarra. Amennyiben ráfeküdtünk volna, még az is lehet, hogy ez megtörténik, de nem vagyunk egy ivós, ír-skót csűrdöngölős banda. Nekik ez gond nélkül megy. Mi azért picit mások vagyunk. Az utóbbi időben főleg magyarul alkotunk, magyar embernek magyar zene kell, és meg is jöttek a gondolatok, hogy miről szeretnénk beszélni.

Kik előtt sikerült eddig fellépnetek? Fesztiválokra, nagyobb rendezvényre eljutottatok?

Sikerült már sok helyre eljutnunk. Voltunk több fesztiválon is, ezek közül talán a két évvel ezelőtti Volt Fesztivál a legjelentősebb. Helyi rendezvényeken is megfordultunk, a lemezbemutató koncertjeink mellett vendégeskedtünk is Jamie Winchester, a Boom Boom, a Kowlasky meg a Vega, a Hooligans, a Bikini és több élvonalbeli banda színpadán. Ezek nagyon szép pillanatok voltak, de úgy érezzük, hogy eljött az idő, hogy a saját lábunkra álljunk. Aztán jött a COVID…

Új klipetek jön ki a héten, mit érdemes tudni róla? A korábbiakról is beszélj!

Az új klipünk eddig talán a legsokrétűbb, amit csináltunk. Ez sorrendben a hatodik. A Paolo címet viseli, aki nem egy szappanopera hőse, de majdnem! Ő Paolo Coelho, a híre brazil író, aki belopózik milliók életébe, megváltoztat mindent, ami a keze ügyébe kerül, mi pedig tátott szájjal hallgatjuk az okosságokat, bölcsességeket. Gondjaid vannak? Egy kép és egy mondat megoldja! El akarod kápráztatni a környezeted? Csak dobj fel egy fotót egy aranyköpéssel a netre, és már jönnek is a like-ok!

Na, ez az a világ, ami már valójában nem is az író, hanem az önálló életre kelt műveinek életútját ábrázolja, és hogy mire használunk egyébként fontos gondolatokat. A videoklipben olyannyira átszellemülünk olvasás közben, hogy mi magunk is Paolo Coelhová válunk és megannyi csoda történik meg velünk, érdemes megnézni…

Az első klipünk egy autós ámokfutás volt a „Hozzád” című dalunkhoz: https://www.youtube.com/watch?v=mkceYpqCSYE. Utána egy igazi sláger jött Müller Péter Sziámi szövegével a „Kiderül”: https://www.youtube.com/watch?v=ikLNnrZS1IE - egy tűzoltós klippel. Imádtuk. Aztán jött a „Nem engedlek el”: https://www.youtube.com/watch?v=2sa1o-tm9VE - Balázs Andival a főszerepben, akinek jól elláttuk a baját, de megmenekült, mi meg nem.

A trióvá válás után érkezett a már viszonylag sok helyen hallhatott „Negyvenes vagyok”: https://www.youtube.com/watch?v=WOttQJd0_1o

Nem hagyott minket érintetlenül a karantén és Győrfi Pál sem, tavasszal jött az ő nevét viselő dal, amit még ő is meghallgatott, és imádta. Egy mémklipet dobtunk össze ehhez: https://www.youtube.com/watch?v=91EwnKG-P6M

És most tartunk Senor Paolonál.

Eddig milyen anyagok jelentek meg a zenekartól?

Eddig három lemezünk jelent meg, mind a három saját kiadásban. Az utolsó, a „Tiszta lap” már kézzel fogható verzióban is napvilágot látott.

Tervek, ebben a kilátástalan helyzetben?

Jelenleg, ember tervez, Isten végez állapotban vagyunk - mondjuk ez mindig igaz-, a vírushelyzet rengeteg zenész lába alól húzta ki a talajt. Mi nem sírunk, mert így is volt idén több mint tíz koncertünk - amikor lehetett, megpróbáltuk meghúzni a tempót. A kényszerszünetek viszont remek lehetőséget adnak az alkotásra, új dalok szerzésére, így készült a „Paolo” is, és a hozzá tartozó klip is. Ezzel párhuzamosan pedig több új dal is készül. Csak tudjuk hol és kinek megmutatni őket…

PAYA


2020. november 13. 15:58

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA