MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KLIP ÉS DALSZEMLE 2024: Íme a harmincharmadik hét megjelenései

Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte a 2024-es év harmincharmadik hetét. Ezekben a napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint...

DZSÚDLÓ – EGYSZERŰ, RABIGA
Igazi káosz-csokrot jelent Dzsúdló legújabb kislemeze, avagy a kísérletező „Rabiga”. Az EP új producerrel, valamint egy közreműködéssel is rendelkezik, utóbbihoz  Salvatore Giuliano rendezésében készült videóklip.

„A nyári szezon előtt több időt töltöttem otthon, teljesen besüppedtem a keleti országrészbe, az elhagyatott tájak romantikájába. Ez a téma köszön vissza a kislemez címében, illetve a "kelet" és a "két év" című számokban is. " - mondta Marci az EP-ről. Majd így mesélt a DESH oldalán megálmodott „Egyszerű” kapcsán: "Szerettem volna még egy fura, váratlan elemet bevonni a lemezre, és egy Desh-sel közös dal pont ilyen. Egyikünk közönsége sem számít rá, és rohadtul működik. Izgalmas, amikor egy ennyire nyers valami történik zeneileg. "


BSW, BYEALEX – LIDOKAIN
Együttműködésben gondolkodott a BSW, valamint ByeAlex is. A „Lidokain” esetében az egyre személytelenebb, ridegebb kapcsolatokat állították fókuszba a srácok, az olyan felszínes időtöltésekkel, amelyek elnyomják az egyedüllét érzését. 

„Igyekeztünk óvatosan közelíteni ehhez a témához, ugyanis senkit sem akarunk bántani, csak fontosnak tartjuk, hogy beszéljünk róla. Mindannyian ismerünk ilyen embereket, az elköteleződéstől való félelem sokakat érint. Tükröt szerettünk volna tartani, amiben látszik, hogy az ilyen felszínes viszonyok nem képesek a valós kapcsolatok hiánya okozta űrt betölteni” – fogalmazott Meklód.


TOLDYUSSO, JOHNNY K. PALMER, CARI, WIMMR, REALECTA, SZÉKELY TAMÁS - BAD ENERGY
Második kollab nagylemezét készíti éppen a toldyuuso producerpáros. Erről szállítottak le a héten egy előfutárt, ami a „ BAD ENERGY” címet kapta. A dal egy igazi feat cunami, amelyben olyanok bizonyítanak, mint Johnny K. Palmer, CARI, valamint WimmR.

„A SESSION_01 című, előző albumunkat előre egyeztetett időpontokban külön-külön írtuk az előadókkal, mint normál esetben. A mostani anyag esetén viszont konkrétan mindenkivel együtt írtuk két dalszerző tábor alatt. Együtt laktunk/éltünk először három napot Zamárdiban, második alkalommal pedig négy napot Budapesten. Reggeltől-estig csak zenéket készítettünk, összesen 34-et, azokból választottuk ki a legjobbakat a lemezünkhöz” – mesélte Karyuu.
„Azon a napon, amikor a „BAD ENERGY” született, nagyon fáradt voltam és ezzel együtt nem túl kreatív. Rajtam volt a nyomás, hogy össze kell rakjunk még egy utolsó zenét és már körülbelül hajnal 2-3 lehetett. Szerintem Johnny belőlem is inspirálódhatott. Hiába nehéz valami, mindig pozitívan kell hozzáállni, mert saját magadnak nehezíted meg a feladatod. Úgyhogy “get lost with your bad energy”!” – tette hozzá Barney Soon.


MORIONES - EZ AZ ÁRA
Másfél éves pályafutása alatt immáron harmadik albumát jelenti be Moriones. A napokban ennek az korongnak szállította le az egyik fontos trackjét „Ez az ára” címmel.

„Azzal, hogy a bohóc meghalt a legutóbbi, önálló nagykoncertemen, a Moriones-karakter történetében egy új fejezet lépett életbe. Az album jelképezi mindazt, ami a maszk alól tör elő, szóval ez más hangulatú lesz az előző, két lemezemhez képest. Az elmúlt időszakban teljesen beletemetkeztem a latin zenékbe, ezért főként a latin, a hiphop, a reggaeton lesz domináns rajta és a régi, dallamcentrikus, elektronikus zene iránti imádatom is egy foszlányként felszínre tör. Az „EZ AZ ÁRA” közel van a lelkemhez és egy picit az elektronikus producerkedést is kiélhettem a dropnál. Odavagyok a goofy, repetitív soundokért!” - mesélte Moriones.


NLP & DZSINDZSER – SÁTÁN
A 2016-ban alakult trap metal NLP ugyancsak együttműködésben alkotott, mikor kiadták DZSINDZSERrel közös „SÁTÁN” számukat.

„Tök érdekes, hogy az egyik oldalról az általam valaha írt eddigi legmélyebb szöveg a részem a dalban, tökéletesen érzem magamat benne. A másik oldalról pedig nagyon vicces, hogy egy híres South Park részletet idézünk benne (3. évad 3. rész). Évek óta tudom, hogy a “szivola definícióját” el akarom lőni valamelyik zenémben és tökre random jött az ötlet a stúdióban tavaly augusztus vége fele, mikor nyomtuk Marcival. Ez a kontraszt nekem nagyon tetszik az egészben: „Kitépem a szívem és odaadom mindenkinek”, utána pedig jót nevetünk az egészen és bulizunk. Amennyire rajongok a mély érzelmek kommunikálása felé, annyira próbálom nem túl komolyan venni saját magamat. Valahogy ezt a balanszot keresem a mindennapokban is." - kezdte Zeller a dal kapcsán.

„A régi horrorfilmek világát akartuk hozni: minimál borzongás, ami mai szemmel már vicces is lehet. Kis komolyság is van a szövegben, amit feloldunk a szivola lefejezésével… Óriási hülyeség, egy cyber lézerkarddal lecsapni a fejét…" - árulta el Holló a klipet illetően. "Számomra a klip is egy keret, a 2022-es Elakadunk c. dalunkhoz készült klip ugyanezen a helyszínen forgott, mint a SÁTÁN. Jó érzés volt visszatérni a “gyökereinkhez”, így pár évvel később és látni, hogy mennyit fejlődtünk azóta. Nagyon jó hangulatban telt a forgatás. Még annak ellenére sem voltam rossz hangulatban, hogy lángra kapott az egyik karom!" - tette hozzá még Zeller.


ÓTVAR PESTIS, FRANKO, SILKSILVER - REMÉNYÜNK A BAJ
Közreműködéssel örvendeztette meg a közönséget FRANKO és Ótvar Pestis is. 

„Igazából nem nagyon volt nézeteltérés köztünk, mivel nagyon egy vibe-on, egy flowban pörögtünk. A témák is adták magukat végig, a beatek is adták magukat, sehol, semmin nem vesztünk össze. Nagyon kemény lesz." – árulta el Ótvar Pestis. 


AUREVOIR. – MENJ
A zsámbéki aurevoir. zenekar számtalan arcát megmutatta már, ezúttal komolyabb énjüket hozták felszínre. A „Menj” dalukat a szakítás körüli gondolatok ihlették, a felvételek a SounDay Studioban készültek, Scheer Viktor Max és Lee Olivér vezérletével.

„A Menj legeslegelső zenei alapötletet még 2020-ban, a karantén alatt írtam a Raoul Wallenberg utca 4-ben, a szerelmem gyerekszobájában. Némileg ironikus, hogy a dal pont a szakításunkról szól. Pontosabban arról, hogy „a hiányod adta pokol is jobb hely annál a Mennyországnál, amiben benne se voltál soha. A dalhoz készült videóban ezúttal nem tudott terepet kapni az aurevoir. klipekre jellemző fanyar humor és irónia. Ehhez a dühös és kétségbeesett dalhoz nem tudtak volna egy vicces(kedő) klipet elképzelni, és amúgy is érett már, hogy dal és klip vonalon is kísérletezzenek kicsit. A klipet Kriskó Gergő barátunk rendezte és Takátsy Fülöp – szintén legendás bűntársunk – vágta.” - kezdte Agócs Márton. "Egy átmulatott estén Gergő mesélte ezt a klip ötletét, és megkérdeztem, hogy nem akarja-e megcsinálni velünk, mert az egyik új dalunkkal tök jól működne. És legnagyobb örömünkre igent mondott. Főszerepben Mayer Dorina és a zenekar. Innen is nagyon köszönjük a stábnak!" – tette még hozzá.


RONAI – HOPE
Rónai Zsolt arca, hangszeres tudása sokak számára lehet ismerős, hiszen tucatnyi stílusban állta meg a helyét az elmúlt években. Zsolt nemrégiben úgy döntött, elindul szóló útján, így adja ki hamarosan első nagylemezét. Erről érkezett meg nemrégiben a „HOPE” track.

„Egy barátomnál töltöttem pár napot, és éjszaka a cigifüsttel átitatott szobában, miközben kint a természet már elaludt, elővettem az akusztikus gitárt, elkezdtem pár hangot játszani rajta. Egyszercsak megszületett a riff, a gitártéma. Innentől kezdve körvonalazódott bennem, hogy mit akarok: lágy dal, nincs dob, semmi lüktetésszerű, és a végén egy instrumentális, filmszerű befejezés. Így született meg a madárhangokkal átitatott remény dala, a Hope." - mondta el Ronai.


HALLUCINATORZ - GYÖNYÖRŰ LELKED
Elstartolt a 2017-ben alakult Hallucnatorz legújabb száma, avagy a „Gyönyörű lelked”. A banda hamarosan kiadja harmadik, egyben eddigi legkomolyabb albumát, amelyen
tíz darab odamondós, őszinte, pörgős rock nótát hallhat majd a közönség.


THE NEIGHBORS – PAPÍRVILÁG
Kidobta második nagylemezét a kaliforniai pop-punk szellemét életre keltő The Neighbors.
A formáció alapvetően vidám témákkal foglalkozik, ám a „Papírvilág” korongon némileg komolyabb hangvételben gondolkodtak, amelyre tizennégy dalt alkottak meg.

https://wmmd.lnk.to/TheNeighbors_Papirvilag

írta, összeállította: Hatos Niki


2024. augusztus 25. 10:11

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA