MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

X/Series

Nem szoktam titokzatos címeket adni, inkább valami jópofasággal próbálkozom, de most valahogy nincs helye a viccnek. Az ok egyszerű, meglehetősen komolyan vehető hírek érkeztek a Tascamtól, ezt már én sem bagatellizálhatom el - sokszor önmagam szórakoztatására gyártott - nyakatekert, vicceskedő mondatszerkezetekkel.

Ráfért már a klasszik „rekorder” vonalra némi újdonság, a most bevezetett dolgokat régóta hiányolták a vásárlók, akár funkcióban, akár konkrét típusban gondolkodunk.
Ne is kerülgessük tovább a témát, megújul a DR-széria kettő, plusz egy eleme. Azért nem hármat írtam, mert kettő megújul, egy pedig újjászületik, így képezve kiváló középutat. Tehát akkor sorban, mivel ismerkedhetünk: DR-05X, DR-07X (az újjászületőnk) és DR-40X.

Feltételezem a 3 típus ismeretét az olvasó által, de ha mégsem, akkor röviden leírom: adott három hordozható hangrögzítő, a legkisebb a DR-05, egy sztereó felvételt képes készíteni, fix mikrofonnal, a DR-07 ugyanezt kínálja, de pozicionálható mikrofonokkal, majd a DR-40, ami 4 sávval és szintén pozicionálható kapszulákkal teszi boldoggá használóját. A 05 és a 40 meglehetősen régóta a kínálatban vannak, a 07 jó ideje ki lett vezetve, azonban sokan hiányolták a „köztes” típust, mind tudásban, mind árban.

Így született meg a 3 új verzió, nézzük is mit kínálnak nekünk, egyszerű hanggyűjtőknek: Először is globálisan kaptak USB audió-interfészt. Ez az egyik legtöbbet hiányolt képesség a konkurenciához képest, így azonban nincs több kifogás, működni fognak hangkártyaként, közvetlenül a géphez csatlakoztatva! Kijelzőiket tekintve elhagyjuk a sárgás színt, modernebb, hidegebb, kékes háttérvilágításra térünk át. Funkcióikban további előnyt jelent egy stúdiószerű több sávon futó, új felvételi mód, és a kimondottan beszédre optimalizált frekvenciákat előnybe hozó Dictation Mode.

A beépített kapszulák egységesen 125 dB hangnyomást viselnek el, és míg a DR-05X-ben omni-direkcionális, addig a 07X és 40X már uni-direkcionális kialakítással rendelkezik.

Nincs azonban vége az újításoknak, hangkártya fronton is történik változás. Egyelőre az US-széria mellé, de beúszik a „Series” sorozat, mindjárt két taggal! Közös tulajdonságuk, hogy immár ADAT optikai bejárattal és 24-bit/192kHz mintavételezéssel rendelkeznek. Míg a kisebb verzió (102i) alapjáraton 2 be- és 2 kijárattal operál, addig a nagyobb testvér (208i) 4 be- és 8 kijárattal, az ADAT nélkül persze.

Az ADAT bemenetek számában is van azonban különbség, míg az előbbi modell 1 (8 sáv), addig az utóbbi 2 (16 sáv) optikai csatlakozóval rendelkezik és majdnem elfelejtettem, hogy Word Clock csatlakozással is! Maradt a jól bevált USB-illesztés, a driver azonban új, stabilabb. A kártyák saját DSP-vel rendelkeznek, ami lehetővé teszi, hogy már a bemeneten reverb-et, EQ-t , kompresszort és fáziskorrekciót alkalmazzunk. Természetesen van MIDI és dupla füles kijárat is.

Külcsínben a megszokott profilos kialakítás győzött, fémhálós oldallappal és elegáns, matt szürke színnel, valamint új, sokkal inkább kézreálló potmérekkel az előlapon!

Felesleges is lett volna titokzatoskodnom, vagy hasonlatokat hoznom bárhonnan, ezek a puszta tények, a Tascam tartja a lépést!

Gergics Attila
www.audmax.hu


 

2019. február 6. 14:25

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA