MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

XI. Öröm a zene évadzáró – Poptanítás és Backstage Extra

A jövő hét végén 2019. október 5-6. kerül megrendezésre a 11. évadának végéhez érkező Öröm a zene Tehetségkutató és Gondozó Sorozat döntője (Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár – 2360 Gyál, Kőrösi út 118-120.), amely egyben a 2013-ban indult Zenélni, majd Öröm a zene Szakmai Díjainak rendes évi díjátadója is egyben. A kétnapos eseményt – ahogy az egész sorozatot – támogatja és mindkét nap szakmai programokkal (Poptanítás és Backstage Extra) gazdagítja az NKA Hangfoglaló Program is.

A Hangszeresek Országos Szövetsége 2009 óta rendezi meg az Öröm a zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára – az NKA Hangfoglaló Program hathatós támogatásával – a Kárpát-Medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. A sorozatnak összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, 5 határon túli (erdélyi, vajdasági és felvidéki) állomása és egy országos döntő eseménye van.

Méreteit jól mutatja, hogy évadonként közel 1.000 zenekar adja be jelentkezését a sorozat állomásaira, amelynek több mint felét élőben is meghallgatják és értékelik hazánk legkiválóbb zenészei, zenetanárai és iparági szakemberei. Az egyes állomásokat olyan meghatározó tehetségkutató és gondozó szervezetek, egyesületek és szervezők rendezik, akik sokszor „huszon” éve sikeresen működő programokat és önmagukban is országos jelentőségű eseményeket hoznak létre. Az Öröm a zene teljes rendszere pedig szorosan kapcsolódik a Hangfoglaló Program induló előadóit támogató alprogramjához, mivel az egyes állomások győztes zenekarai (érvényes pályázatuk esetén) meghallgatást is nyernek az évente egyszer esedékes „nagy meghallgatáson”, továbbá az Öröm a zene döntőjének győztese el is nyeri a Hangfoglaló Program 2.000.000Ft-os támogatását, valamint a Hangszeresek Országos Szövetsége 1.000.000Ft-os támogatását.

Az elmúlt évtizedben számos zenekar pályája indult el valamely Öröm a zene állomásának, vagy épp döntőjének megnyerésével. A teljesség igénye nélkül: Szatmári Juli, Margaret Island, Junkie Jack Flash, Koalabell, AŽUR, Fangler's, ék, Carson Coma, Ruby Harlem, Meg egy cukorka, Fatal Error, Shaibo, stb...

Az idei 2018-2019. évad döntős zenekarai a következő programbeosztás szerint mutatkoznak majd be:

2019. október 5. (szombat) 14.00-19.00.

Mirror (Kecskemét – Öröm a zene)
HoryZone (Vásárkút – 5. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle)
Third Planet (Balatonboglár – Légrádi Antal XXII. Tehetségkutató Rockfesztivál)
Abigél (Eger – Éter Fesztivál)
Tuan Limited (Szombathely – Jam Music – Öröm a Zene)
Summer Freeze (Zalaegerszeg – Mutasd Meg Magad - Öröm a Zene Tehetségkutató)
Soundflash Memory (Szeged – Amatours Tehetségkutató)
Heedless Elegance (Herend – III. Élő-Zene Tehetségkutató)
Perfect Pill (Tatabánya – XXIV. Peron Music Tehetségkutató)
Fiúk (Sopron – Sop-rock Amatőr Tehetségkutató Fesztivál)
Nest of Plagues (Balassagyarmat – Öröm a zene)
Antares (Budapest – Fülesbagoly Tehetségkutató)
Indeed (Paks – XXI. Öröm a Zene Paksi Országos Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál)

2019. október 6. (vasárnap) 14.00-19.00.

Cedar Knoll (Pécs – Z Faktor Tehetségkutató)
Z!ENEMI (Miskolc – Helynekem Helyfoglaló Zenei Tehetségkutató Fesztivál)
Tiansen (Szarvas – Dobbantó)
Touch Me Not (Magyarkanizsa – Élő-Zene Tehetségkutató)
Polytrip (Szigetszentmiklós – XV. Roxiget Rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny)
4S Street (Kolozsvár – öröm a zene)
Road of Life (Székelyudvarhely – Székelyföldi 7. Peron Music Tehetségkutató)
Periscope (Nyíregyháza – Hooliwood-i Sztárok Tehetségkutató)
Margo (Martonvásár – Fülesbagoly Tehetségkutató)
1LIFE (Törökszentmiklós – AztaQ)
Kovács Tamás Band (Hajdúszoboszló – XIII. Szobrock)

Az Öröm a zene döntő szakmai zsűrije:

Andrásik Remo zenész, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a zene sorozat szervezője
Lombos Márton dalszövegíró, a Hangfoglaló Program mentora
Rozsonits Tamás zenész, szakíró, a Hangfoglaló Program munkatársa
Vörös István zenész, a Hangfoglaló Program Kollégiumának testületi tagja


A hétvége másik jelentős programeleme, amely a tehetségkutató döntőjét kíséri a Hangfoglaló Program Poptanítás munkacsoport kerekasztal találkozója és a ma már jól ismert Backstage sorozat megújult Backstage Extra előadásai.

2019. október 5. (szombat)

11:00 – 11:30
A poptanítás blog bemutatása – Rozsonits Tamás

11:30 – 12:00
Milyen perspektívái vannak a könnyűzene-tanításnak a mai oktatási rendszerben? – Bajnai Zsolt  

12:00 – 12:30
Elméleti felvetések egy módszertani központ, oktatási anyagok és gyakorló iskolák rendszerének felállítására – Andrásik Remo 

12:40 – 13:10
A Hangfoglaló program bemutatja az eddigi kutatásait és beszámol az eredményekről, valamint az újabb kutatási programokról és azok ütemezéséről. Altschach László ügyvezető, Winwinwin Kutató és Tanácsadó kft.

2019. október 6. (vasárnap)

13:00 – 14:00
Backstage Extra – Mi a Hangfoglaló és hogyan lehet pályázni? – Bajnai Zsolt 

14:30 – 15:30
Backstage Extra – Az induló előadói alprogram sikeres zenekarai (Bajnai Zsolt beszélget Agócs Mártonnal (Aurevoir) és Szeder-Szabó Krisztinával (Szeder).  

16:00 – 17:00
Zenei menedzsment és zeneipari modellek – Fernbach Erika


Végül, de nem utolsó sorban a kétnapos rendezvény záróakkordjaként kerülnek átadásra az ide Öröm a zene szakmai díjak is, amelyekkel az egyes kategóriákban tevékenykedő személyek hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezettségét, és az ebben az irányban kifejtett aktivitást díjazzák az alapítók.

Az ÖRÖM A ZENE Díjjal a közismert zenei személyiségek mellett, olyan szereplőknek mondanak köszönetet, akik sokszor nem a reflektorfényben, színpadok frontjain, hanem a háttérben teszik lehetővé, hogy egy virágzó zenei kultúra jöhessen létre hazánkban.

A díjat az ÖRÖM A ZENE társadalmi kampányt kezdeményező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) ítéli oda a jelölteknek az alábbi kategóriákban:

Az év zenésze:
Az év helyszíne:
Az év zenepedagógusa:
Az év felfedezettje:
Az év hangmérnöke:
Az év hangtechnikusa:
Az év világosító és látvány technikusa:
Az év hangszerjavító műhelye:
Az év zenei újságírója:
Az év különdíja:
Az év különdíjas terméke:

A rendezvény Facebook eseménye itt található meg!


2019. szeptember 28. 07:50

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA