MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

VÓTMÁ?! - KORG EK50

A KORG billentyűs választékában az automatakíséretes hangszerek mindig fontos helyet foglaltak el. Az 1980-as évek elején piacra került SAS-20-tól kezdve az ezredforduló környékén a zenészek kezei alá kerülő PA sorozattal minden magára valamit is adó vendéglátós rendelkezett a KORG valamelyik automatikás hangszerével. Jobban mondva rendelkezik ma is, hiszen a Professional Arranger sorozat sikere töretlen a világban. 

Két kérdés tisztázatlan. Mi is a Professional Arranger, illetve miért volt már? Az arranger, azaz kíséretautomatikás – más néven szórakoztató vagy vendéglátós - hangszerek azok, melyek egymagukban képesek egy teljes zenekari hangzást megszólaltatni gombnyomásra. A zenész bal kezének játékát követve a beállított zenei stílus megszólalása a lefogott harmóniától függ, azt követi. Miért is a cím? Az avatottak a hangszer típusszámából következtethetnek, hogy a 2004-ben megjelent és egy ráncfelvarrást követően 2016-ig gyártásban lévő PA50 hangszer sikerét és az általa hagyott űrt hivatott követni és betölteni.

Miért volt sikeres a PA50? Mert „A zene mindenkié!” alapelv mentén készült. Olyan tulajdonságokkal, mint a nagyobb testvérei. Beletalálva azokba a pontokba, melyekkel meg lehetett nyerni a szórakozni és szórakoztatni vágyó, vékonyabb pénztárcájú vásárlókat is. Stílusok, hangszínek és szolgáltatások tekintetében.

Milyen lesz az EK50? Ne gondolja a kedves olvasó, hogy egy régi hangszer új változatát dobja piacra a KORG. Új hangszer ez, annak minden modern követelményével. Egy újabb mérföldkő, azoknak is szeretnék elérhetővé tenni a muzsikálás örömét, akik nem ismerik a KORG hangszereket.

Mit kell tudnia egy ilyen hangszernek?

Szóljon jól. Ez minden hangszernél alap, az alacsonyabb kategóriában is. Itt sincs másképp, 2db 10W teljesítményű hangszóró szólaltatja meg a hangszíneket és stílusokat.
Legyen benne sok hangszín. 720 hangszín, melyek oszthatók és rétegezhetők a billentyűzeten.
Sok, jól használható stílus. Van. 280 zenei stílus, mindegyik négy variációval, introval és befejezéssel.
Legyen egyszerűen kezelhető, ne rettentse el a bonyolult hangszer a kezdőket sem. A stílusokhoz az STS funkció több hozzáillő hangszínt rendel, ezzel is megkönnyítve a beállítást és a játékot. Ezt könnyítik továbbá a világító gombok és jól érthetően felosztott kezelőfelület.

Játszhassunk le vele zenét. Természetesen a beépített stílusok megszólaltatása mellett a készülék lejátszik MP3 és WAV formátumú audio fájlokat oly módon, hogy a billentyűzet működik. Ilyenformán lehetőség nyílik a kedvenc zeneszámunkra rájátszani. Emellett természetesen MIDI fájlokat is kezel. A lejátszás mellett természetesen felvételre is van mód, a kiválasztott stílussal eljátszott dal egy gombnyomással rögzíthető.
Összeköthessük a számítógépünkkel, így teljes értékű MIDI billentyűzetként funkcionál, de egy későbbi frissítésben USB audio interfészként is funkcionál az EK50.

Ezek az adatok nem sokat mondanak az egyszeri olvasónak, de a lényeg az, hogy a KORG EK50 egy remek, belépő kíséretes hangszer, ami tudásában kiemelkedik a korábban említett PA50 és a ma a piacon kapható kategóriatársak közül.

Ára előreláthatólag 150.000,- forint körül lesz a hazai hangszerboltokban.

Hajdu Zoli
www.audmax.hu


 

2018. december 21. 10:12

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA