VIVIAN CAMPBELL – Második nekifutás
Szimplán II címmel jelent meg február végén a Last In Line zenekar új lemeze, ami a 2016-os Heavy Crown bemutatkozás után már a második a sorban. Ronnie James Dio eredeti szólózenekarának tagjai, azaz Vivian Campbell gitáros, Vinny Appice dobos és a 2016-ban elhunyt Jimmy Bain basszusgitáros Andrew Freeman énekessel kiegészülve alapították a nevében a DIO-korszakra leplezetlen módon reflektáló brigádot, mely zeneileg egyfajta keresztmetszetét képezi a klasszikus DIO-lemezeknek és a mai idők szellemének. A saját gyökereit büszkén vállaló alakulat azonban nem a múltból óhajt megélni, ez a napnál is világosabb a komor hangvételű és modernebb megközelítésű kettes anyag fényében. A csapatból a főállásban 27 éve a Def Leppardban szolgáló Vivian Campbellt kértük fel egy kis beszélgetésre, aki szokásához híven, igazi úriemberként azonnal lehetőséget adott egy kis csevejre.
Nem sokkal az első Last In Line album kiadása előtt tragikus körülmények között elhunyt a basszusgitárosotok, a legendás Jimmy Bain, aki legalább akkora részt vállalt a zenekar dalaiban, mint annak idején a klasszikus DIO-lemezek elkészítésében. A második lemezt már nélküle kellett megírnotok. Hogy ment a munka Jimmy hiányában?
Vivian Campbell: Jimmy elvesztése elmondhatatlan tragédia volt számunkra. Nem csak egy felejthetetlen barát, hanem egy olyan muzsikus távozott a köreinkből, aki a korai DIO-lemezek és az első Last In Line album jellegét egyaránt meghatározta. Jimmy halálát követően egy ideig nem tudtuk, mi legyen a bandával, aztán végül úgy döntöttünk, hogy folytatjuk nélküle is. Szerencsénkre megtaláltuk Phil Soussant, aki ugyanolyan kaliberű zenész, mint Jimmy volt. Hogy mást ne mondjak, abban az időben éppen Ozzy Osbourne csapatában játszott, amikor mi hárman Ronnie James Dio bandájában edződtünk. Amikor nekiálltunk a kettes Last In Line megírásának, Phil már három éve velünk koncertezett, tehát volt ideje zeneileg integrálódni, illetve asszimilálódni a munkastílusunkhoz. Azt hiszem, Jimmy büszke lenne erre a második albumra, amit megírtunk, és örülne, hogy Phil lett az utódja, akinek a humorérzékét is értékelné. Phil tökéletesen betöltötte a Jimmy által hagyott űrt, kreatív szempontból pedig még szintet is tudtunk lépni a segítségével. Persze Jimmy neve sohasem fog feledésbe merülni nálunk. Minden egyes koncerten, amikor bemutatjuk Philt a közönségnek, a Starmaker dalt kezdjük játszani, amit Jimmy emlékének ajánlunk.
Ugyanazt a metódust követtétek a kettes lemez írásakor, mint legutóbb, vagy változott a munkamódszer?
Vivian: Pontosan ugyanúgy dolgoztunk, mint a Heavy Crown korongnál, ami egyébként nagyon hasonló volt ahhoz, ahogy a korai DIO-albumokat írtuk és rögzítettük. Ez a metódus mindig is kényelmes volt számunkra.
Phil mennyire folyt bele a dalszerzésbe?
Vivian: A dalok nálunk minden esetben közös erőfeszítések eredményei. Valaki bedob egy ötletet, a felépítésében pedig mindannyian részt veszünk. Phil a basszusgitározásával tett hozzá nagyon sokat az összképhez, mivel jóval bonyolultabb módon közelíti meg a játékot, mint Jimmy tette. Phil inkább a Geezer Butler- és John Entwistle-iskolát képviseli. Amint talál némi űrt az adott témában, azt azonnal kitölti valamilyen melodikus frázissal. A legtöbb basszusgitáros nem így dolgozik.
A Last In Line II kicsit kevésbé old school, mint az elődje, bár a gyökerei azért egyértelműen a korai DIO-lemezek irányába mutatnak. Hasonlóan látod ezt?
Vivian: Igen, én is így gondolom. Az első album a The Sickness dal kivételével nagyon hagyományőrzőre és direktre sikerült. Az új dalok ezzel szemben jóval ambiciózusabbak és strukturáltabbak. Szerintem egy identitását és saját hangját megtaláló zenekar képét láttatja ez a lemez.
Akárcsak legutóbb, Jeff Pilson volt e korong producere is, aki maga is jelentős ideig játszott Ronnie James Dióval. A produkciós munkán túl a kreatív folyamatba is bevontátok őt?
Vivian: Jeff egy hihetetlenül tehetséges muzsikus, producer és hangmérnök, akivel mindig öröm együttműködni. Minden tekintetben hozzájárult a lemez elkészítéséhez, számos ötletet vele dolgoztunk ki, a bonyolultabb hangszerelések megfejtésében pedig különösen sokat segített.
A Last In Line II gitáros szemszögből nézve is intenzívebb, mint az elődje volt, a szólóid jóval nagyobb teret kaptak ezúttal. Mi inspirált erre? Esetleg az utolsó Riverdogs-album?
Vivian: Nagyon-nagyon büszke vagyok a Riverdogs California albumára. Az a korong volt a legelső a karrieremben, amikor nem a stúdióban rögtönöztem a szólókat, hanem előre megírtam őket. Ezt a hozzáállást átmentettem erre az anyagra is. Úgy gondolom, hogy jóval magabiztosabb voltam most a gitározást illetően, mint a Heavy Crown idején. Azt hiszem, sikerült teljesen felnőnöm gitárosként, manapság sokkal jobban élvezem a játékot, mint régebben. Érzem, hogy önmagamhoz képest a csúcson vagyok jelenleg, és az ilyen projekteknek köszönhetően adott a lehetőség arra, hogy még tovább fejlődhessek.
A Sword From The Stone és a Give Up The Ghost szólói már elsőre szembeszökőek kimunkáltságuk okán. Akár a korai DIO-érában is játszhattad volna őket, nem igaz?
Vivian: Nagyon dallamos akkordmeneteket írunk ezekben a dalokban a szólószekciók alá. Emiatt sokkal nagyobb figyelmet kellett fordítanom arra, hogy a szólókkal lekövessem a harmóniákat. Igazad van, tényleg a DIO-korszakra emlékeztetnek, de ez azért van, mert dalszerzés tekintetében hasonló formulákat követtünk a nyolcvanas évek DIO-albumainak készítésekor.
Szerinted sokat változott a hozzáállásod a gitárszólókhoz az évek, évtizedek alatt?
Vivian: Nyilván igen, és leginkább abban, amit már említettem, tehát hogy manapság jobban rákészülök a gitárszólókra. A legtöbb embernek tudom, hogy ez lenne a természetes, én viszont régóta nem dolgoztam már így. Azért alakult ez ki nálam, mert a Holy Diver lemezen semmit nem találtam ki előre, mégis nagyon jól sültek el a szólók. Emlékszem, hogy a Rainbow In The Dark szólója volt az első, amit megcsináltam. Ahogy elindult a szalag, csak elkezdtem A-mollban szólózni. Ezután még párszor nekifutottam, az eredmény azonban közel sem lett annyira jó, mint elsőre. Ronnie James Dio egy idő után mondta is, hogy hagyjuk, úgyis az első nekifutás lesz az igazi! (nevet) Úgy vélem, hogy emiatt jött létre bennem egy olyan szemlélet, hogy a spontaneitást szem előtt tartva kell megközelítenem a gitárszólók kérdését. Ahogy a Holy Diver is bizonyítja, ez a hozzáállás nagyon jól tud működni bizonyos helyzetekben, sok esetben viszont egyáltalán nem. Mára eljutottam arra a pontra a karrieremben, amikor eleget tudok az elméleti háttérről, a dalok felépítéséről. E tapasztalatok birtokában pedig tudom, hogy mindenképpen hasznomra válik, ha a képzeletbeli térképen megjelölöm a fő irányvonalakat és sarokpontokat, ahová el szeretnék jutni. Ezek segítenek abban, hogy szólók jól körvonalazottak és világosan strukturáltak lehessenek, ugyanakkor megteremtik a lehetőséget a spontaneitás számára is.
Az első DIO-lemez idején Les Paulon és Marshallon játszottál. Ezúttal is ezt a receptet követted?
Vivian: Még mindig használom azt a hűséges Les Pault, ami a Sweet Savage- és a DIO-időkből való. A Marshall helyett azonban már az ENGL erősítőit és ládáit választom, ezeken játszom a stúdióban és a színpadon.
Tavaly a Gibson kihozott egy Vivian Campbell Les Pault, erősen limitált példányszámban. Biztos vagyok benne, hogy ez nagy megtiszteltetés volt számodra. Mit kell tudni erről a hangszerről?
Vivian: Gitárosként és zenerajongóként egyaránt lenyűgözött, hogy a Gibson megtisztelt ezzel. A Gibson Les Paul volt az a hangszer, ami bevezetett a gitározás rejtelmeibe, és ma is az, ami meghatároz, mint gitárost. Eme Custom Shop Les Paul paraméterei azon csillogó ezüst Les Paulon alapulnak, ami jó ideje a fő hangszerem a Def Leppardban. A történetnek hamarosan várható a folytatása, hiszen az Epiphone épp mostanában készített el néhány prototípust, melyek a Sweet Savage/DIO Les Pault mintázzák. Ez a modell valamikor 2019 folyamán kerül piacra. A Gibsont a tavalyi krízist követően új menedzsment irányítja, ezért roppant izgalmas együttműködésnek nézünk elébe!
A Last In Line zenekar tavasszal az Egyesült Államokban fog koncertezni, de vajon várhatóak-e önálló európai koncertek is?
Vivian: Nagyon remélem, hogy 2019 második felében lesz erre lehetőség. Ezt megelőzően két koncertünk lesz Angliában, mégpedig júniusban: az egyik a Download fesztivál nagyszínpadán, ugyanazon a napon, amikor a Def Lepparddal is játszunk, a másik pedig egy londoni klubbuli lesz, néhány nappal a downloados fellépés előtt.
Köztudott, hogy azután már sosem ápoltál jó viszony Ronnie James Dióval, hogy kiszálltál a csapatából. Bánod, hogy a halála előtt nem tudtátok rendezni a nézeteltéréseiteket?
Vivian: Először is, pontosítanék, ha megengeded: nem én hagytam ott a DIO zenekart, hanem kirúgtak. Az ő döntésük volt, nem az enyém. Őszintén hiszem, hogy rendbe tudtuk volna hozni a kapcsolatunkat Ronnie-val, ha a menedzsmentje erre lehetőséget biztosított volna. Sajnos azonban ez az opció nem volt adott, ráadásul mindketten tettünk olyan szerencsétlen megjegyzéseket a médiában, melyek nem segítették az egymás irányába történő nyitást. Ettől függetlenül a lelkem mélyén mindig a lehető legnagyobb tisztelettel viseltettem Ronnie tehetsége iránt és tudom, hogy ő is hasonlóképpen érzett velem kapcsolatban.
Szerinted Ronnie mit szólna a Last In Line zenekarhoz, ha még mindig élne?
Vivian: Ha Ronnie még élne, akkor sosem hoztam volna össze ezt a zenekart, ez ilyen egyszerű. Mindazonáltal azt hiszem, elfogadná és értékelné a Last In Line muzsikáját.
Állítólag idén nagyszabású Ronnie James Dio-hologram turné kerül megrendezésre. Mi a véleményed erről?
Vivian: A sajtó állandóan megpróbálja szembeállítani egymással a Last In Line és a Dio Disciples zenekarokat, de én ebben nem akarok részt venni. Joguk van azt csinálni, amit csak szeretnének és jónak látnak. Aki valaha is DIO-rajongó volt, annak pedig csak a javára válhat, hogy vannak olyanok, akik ápolják azokat a hagyományokat, amiket Ronnie, Jimmy, Vinny és jómagam teremtettünk. Jól van ez így, hidd el!
http://www.lastinlineofficial.com/
Írta: Danev György
2019. július 2. 13:52