MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Veress Márton és az Aelonia

Aelonia névvel alapított zenekart a Black Veil Brides gitárosa, Jake Pitts, valamint felesége, Inna Logvin-Pitts, akik The End címmel nemrég bemutatták első kislemezdalukat. A zenészpáros időközben a dalhoz készített videót is bemutatta, melyben felfedték dobosuk személyét, aki nem más, mint Veress Márton. Az új hír kapcsán beszélgettünk Marcival az elmúlt pár évről, az Aeloniáról és a jövőbeli tervekről.

Legutóbb 2 évvel ezelőtt készítettünk veled egy interjút, amikor bekerültél Chris Amott (ex-Arch Enemy) zenekarába, az Armageddonba. Mi történt azóta?

Rengeteg minden! Az Armageddon-nal beturnéztuk Amerikát többször is, játszottunk Mexikóban az Arch Enemyvel, illetve felléptünk a Japán Loud Park fesztiválon, ami életem eddigi legkomolyabb fellépése volt, hiszen olyan zenekarok társaságában léphettem színpadra, mint például a Slayer, Megadeth, Helloween, Gojira, Arch Enemy, Children of Bodom és még rengeteg egykori kedvencem. Hihetetlen élmény volt! Ezen kívűl megjelent egy lemez is Crossing The Rubicon Revisited címmel, amit Szolnokon a Denevér stúdióban doboltam fel. Az Armageddonon kívűl szerepeltem Vörös Attila szólólemezén, a Strength of Will – Blink of an Exsitence-en is, ahol olyan neves művészek közreműködtek, mint Jeff Loomis (Arch Enemy, Nevermore), Csihar Attila (Mayhem), Csongor Bálint (Subscribe), Farkas Zoli (Ektomorf), Esse (Hatesphere) és persze kollégám Chris Amott (Armageddon, Arch Enemy).
Külön elismerésre méltó, hogy a lemez megnyerte az „Év debüt albuma” díjjat amit a Hangsúly kft osztott ki. Mindenezek mellett turnéztam több Amerikai metál zenekarral is, mint például a Power Theory-val, akikkel szintén rögzítettünk egy kislemezt, játszottunk Európában és Amerikában is egyaránt, valamint a Sinaro-val, akikkel az All That Remains gitáros Oli Herberttel készítettünk közös dalt és felléptünk a legendás New Yorki Gramercy Theater-ben is. A zenekaros sikerek mellett, idén a Natal dobok Magyarországi képviselője lettem.

Armageddon – Faithless a Crossing the Rubicon Revisited albumról: https://www.youtube.com/watch?v=8DzzleU35XI

Strenght of Will – Blink of an Existence (Track *1,*11) https://www.youtube.com/watch?v=kS13X_nEC9c

Idén Los Angelebe költöztél. Miért döntöttél így?

Sajnos a sok jó ellenére az Armageddon bizonytalan ideig szünetelni fog. Chris Amott csatlakozott a Dark Tranqulity zenekarhoz és úgy tűnik nem csak időszakos a pozíciója, hanem hosszabb távra tervez velük. Igazából ez volt a fő indok, ami miatt átraktam a székhelyem Kaliforniába. Los Angeles méltán híres arról, hogy itt bármi megtörténhet. Találnom kellett egy másik komoly zenekart. A jó kapcsolat megmaradt, remélem fogok még Chris-el zenélni a jövőben valamikor.

Nemrég tudattad a hírt, hogy a Black Veil Brides gitárosának, Jake Pittsnek az új zenekarában, az Aeloniában dobolsz. Hogy találkoztál Jake-el?

Az Aelonia ismét egy újabb mérföldkő a nemzetközi karriereben. A sztori nagyon hasonló az Armageddonhoz. Mindkét zenekart véletlenszerűen találtam apróhirdetésben az interneten. Jake és felesége Inna feladtak egy hirdetést, melyen az állt, hogy dobost keresnek a most induló új projektjükhöz. Azonnal emailt írtam, csatoltam a CV-met, képeket, videókat és 1 óra múlva már jött is a válasz, hogy nagyon meggyőző volt a jelentkezésem és pár nap múlvára meg is beszéltünk egy személyes találkozót. Néhány beszélgetős alkalom után már a klipforgatáson találtam magam, pár héttel később pedig már a Hollywood-i Grey Area stúdióban kezdtem el felvenni a lemezt, ahol olyan zenekarok dolgoztak eddig, mint például a Word Alive, Attila, Motionless in White, Issues, Saosion, stb.
Pár hete jelent meg az első klip „The End” címmel, amiben már én is szerepelek.

Aelonia – The End https://www.youtube.com/watch?v=0fyPV9ZoUuI

Mik a tervek a jövőre?

Mivel a még csak a dalok felét rögzítettük, így a lemez befejezése fontos napirendi pont. Valószínűleg forgatunk még videoklipet, gyártjuk az anyagot az AeloniaTV-hez, ami egy youtube-os videoblog sorozat lesz a zenekarról, illetve jövőre szeretnénk kezdeni a koncertezést. Jake Januártól turnézik a Black Veil Brides-al, ahol az Asking Alexandriával közösen fognak játszani. Amint lesz egy kis ideje, folytatjuk a készülődést. Az Aelonia mellett elkezdtem dolgozni az énekes-dalszerző Justin Cross-al is, valamint beugró vagyok egy Mirrors névre keresztelt metalcore formációban is. Velük is folytatódik majd a közös munka.

Köszönjük a beszélgetést.


2017. november 1. 14:53

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA