MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Új Dope Calypso album

Újabb év elteltével újabb ragadozó állat kerül szokatlan szituációba a magyar zenei élet állóvizén színes karúszóival meglepően sietős tempóban tempózó Dope Calypso november 17-én megjelent negyedik albumának borítóján.

A negyedik albumba itt lehet belehallgatni.

Bármilyen fellengzősen is hangzott a szájukból a 2014-es első lemezük, a Farewell to the Fairy, Goodbye to the Ghost megjelenésekor, hogy a zenekar az évente megjelenő sorlemezének borítóival szeretnék kitapétázni mindannyiuk mellékhelységét, valahogy, csak megint összejött a dolog.

Az album nem szakítja meg a kedélyes időutazó lóugrások bevett védjeggyé vált sémáját, így néhány szerencsés (?) véletlennek is köszönhetően nagyjából a 80’as évek sűrűjébe tesz kéretlen kirándulást.

A felvételeket - szintén a bevált recept szerint- Bruno Barcella és Alessio Lonati késízítette a T.U.P. Studióban, Bresciában, az utómunkálatokat pedig az a Justin Perkins készítette Milwaukee-ban, aki az ex-Replacement, Tommy Stinson mellett játszik újabban.

Ok, de mi ez az egész?

A Dope Calypsót még 2013 őszén alapította Sarkadi Miki és Kelemen Laci, majd fél év után ki is jött az első lemezük, a Farevell to the Fairy, Goodbye to the Ghost. Innentől évente érkezett a folytatás Banzai! Banzai! Banzai!, majd 2016-ban Mau Mau néven.  A garázs rock nyersességét lépésről lépésre felváltotta a szellősebb, power popos hangvétel, de úgy, hogy közben a dalok rohamtempója, és üdítő egyszerűsége érintetlen maradt.

Megalakulása óta- négy album, és jó pár klip összehozásán túl is- jó pár fontos dolog is történt a Dope Calypsóval. Új dobosuk lett Vasaló személyében, aki a Rémemberből és a Nemjuciból lehet ismert. Még frissebb állandó tagként Szabó „Tonyó” Tamás, az egykori Moog frontembere vokálozik, és játszik mellettük orgonán. Emellett megnyerték az ország elsőszámú alternatív dalversenyét, az Index által kiírt Számot, a zenekar énekese a II. Magyar Klipszemle legjobb színészi alakításának díját is hazavitte a Goodbye Monkey című dalhoz készült klipben alakított démoni TV-s prédikátor szerepével, 2017-ben a Nagy-Szín-Pad! verseny történetének legmagasabb szakmai pontszámát zsebelték be (majd estek ki vígan), , gyakorlatilag körbezenélték az országot, voltak portugál turnén, játszottak szinte az összes 2017-es nyári fesztiválon, és legújabb hírként meghívást kaptak groeningeni Eurosonic showcase fesztiválra. Nem mellesleg az alapító tagoknak egy trombózisra, és két kéztörésre is volt szabadidejük.



 

2017. november 25. 14:25

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA