MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Túl a hagyományos DJ-zésen - a Roland kontrollerei valami egészen újat hoznak

Manapság minden megint a techno-ról és a house-ról szól, szinte mindenki DJ, vagy van egy DJ ismerőse, és mégis pont most van a legnagyobb káosz a fejekben, pont most van legjobban túlmisztifikálva hogy mit is csinál egy DJ. Szóval mielőtt elmerülnénk a Roland új DJ kontrollereinek ismertetésében, egy pillanatra idézzük fel mit is csinálnak a DJ-k a színpadon.
Számoljunk le az illúziókkal: a hagyományos DJ-zés előre elkészített dalok egymás utáni lejátszása, a DJ-k nem alkotnak új zenéket a színpadon, maximum egymásba kevernek más meglévő dalokat. A hőskorban ehhez elég volt két lemezjátszó és egy keverő, és manapság is elégséges minimum két CDJ meg egy mixer.

Amióta azonban tényleg az egész világot meghódította az elektronikus tánczene nagyon sok minden megváltozott a tánczenei életben is. A DJ-k és a producerek közötti különbség teljesen eltűnt, a két fogalom összemosódott. A DJ-k saját zenéket készítenek, és a producerek sem feltétlen mindig live act-eznek hanem inkább DJ-znek, hiszen ez sokkal egyszerűbb és olcsóbb mint egy koncert. A technikai oldalon a lemezjátszókat kiszorították a CD játszók és a kontrollerek, ezek az eszközök sokkal több lehetőséget kínálnak a kreatív mixelésre, illetve a DJ-k elsöprő többsége manapság már digitális formátumokat használ, és ezek kezelésére sokkal célszerűbb egy szoftver és egy kontroller.

Egy dolog hiányzott eddig a DJ-k választható arzenáljából, azok az eszközök, amik valódi stúdióeszközöket és megoldásokat visznek DJ környezetbe, hiszen pld. a loopolás vagy az effektezés nem igazán zeneszerkesztés még. Az utóbbi években valós igény jelentkezett a kreatív DJ-k és producerek részéről, hogy ötvözni lehessen az élő elektronikus zenei előadást a DJ-zéssel, lehessen új zenéket alkotni DJ-zés közben. Az úttörők már korábban is használtak szintiket, samplereket vagy dobgépeket a lemezjátszók mellett, de ez nem mindig a legcélravezetőbb megoldás, hiszen macerás a szállításuk, a beszerelésük és a DJ pultokban hely sem mindig akad egy komplett stúdiónak.

A Roland ezt a lehetőséget látta meg és roppant jó érzékkel olyan hardvereket épített, amik a korábbi legendás Roland dobgépek hangjait és megoldásait ötvözik a DJ szoftverek állócsillagának, a Serato-nak a lehetőségeivel. Win-win szituáció, sőt még annál is több. Minden Roland DJ kontrollerben van egy dobgép, egy szekvenszer, mindegyik kezel 4 lejátszót és mindegyik küld MIDI jelet, amivel más eszközöket tudunk vezérelni. A termékcsalád három tagból áll, DJ-808 / DJ-505 / DJ-202, és az árazás, illetve az eszközök tudásának szintezése olyan jól sikerült, hogy bárki, aki komolyabban kacérkodik a DJ-zésének új szintre emelésével, talál magának megfelelő Roland kontrollert.

A 2016-ban debütált DJ-808 a Roland DJ kontrollereinek zászlóshajója. Négysávos mixer, ami egyben Serato kontroller, egy dobgép a TR-808/909/707/606 hangjaival, egy szekvenszer, egy vokóder, szuperalacsony latency értékű tárcsák, két AIRA link és egy MIDI out külső eszközök vezérlésére, két lemezjátszó vagy más jelforrás csatlakoztatási lehetősége. Ahogy ez a felsorolásból is kiderül, ez egy igazi álom workstation, ami messze nem csak DJ-k számára használható. A DJ-808 akár egy live act központi egysége is lehet. A leglenyűgözőbb az a tökéletes harmónia ahogy az eszközök együttműködnek és ezáltal a workflow sima és természetes. Összekeverni két dalt, új dobot programozni bele élőben, megfűszerezni az egészet egy pár saját mintával? Sima ügy és még mindig van két másik lejátszónk és egy vokóderünk az egyéb mutatványokhoz. Megunhatatlan és kimeríthetetlen kreatív arzenál.

Tavaly jelent meg a sorozat két kisebb tagja a DJ-505 és a DJ-202. Ők is lényegében ugyanazt tudják, és bár az alacsonyabb árhoz némileg egyszerűsített funkciólista tartozik, a kontrollerek használhatósága messze nem szenved csorbát.

A DJ-505 igazából azoknak való, akik nem igényelnek négysávos mixert, két lejátszóval szeretnének dolgozni, de szeretnének egy pazar TR-S dobgép/szekvenszert a kontrollerükbe. Az 505 érezhetően kisebb és mobilabb, mint a 808, de ugyanakkor ez sem csak kontroller, hanem keverő is amire lemezjátszókat és CDJ-ket köthetünk és számítógép nélkül is használhatjuk. Igen, a dobgépet is.

A DJ-202 pedig a legkisebb testvér, ez egy tökéletes belépőszintű alap kontroller, USB-n keresztül kapja az áramot a laptopból, így nagyon könnyű és hordozható. Az az eszköz, amit bedobsz a hátizsákodba a buli után és vígan hazabringázol. Mindent tud, amit a hasonló kategóriájú társai tudnak, de ebben is van szekvenszer és dobgép. Küld ki MIDI jelet, egyedüliként a kategóriájában, így simán szinkronba lehet hozni a DJ szettünket egy szintivel. 100 000 forint alatt pedig egyszerűen nincs más kontroller, ami ennyi mindent tudna.

A Roland DJ kontrollerei érdekes új lehetőségeket nyitnak a kreatív DJ-k számára, ezek azok az eszközök, amikre már sokan régóta vártunk. Mostantól kezdve, ha egy DJ előtt Roland kontrollert láttok akkor érdemes jobban odafigyelni hogy mit is csinál, mert innentől kezdve könnyen igaz lehet az, ami eddig lehetetlen volt, élőben alkot új zenét a DJ pultban.

http://hu.rolandeasteurope.com/
szerző: Simon Iddol (simoniddol.com)


A szerző Simon Iddol a Roland DJ eszközeinek nagykövete, aki 25 éves DJ pályafutása során számtalan nemzetközi klubban és fesztiválon fellépett, és több nemzetközi díjat nyert. Itt egy tavaly nyáron készített mixvideója és egy friss mixe; mindkettőben a DJ-808-at használja.

https://www.facebook.com/simoniddol/videos/732816233571561/

https://soundcloud.com/simoniddol/simon-iddol-hope-mix-live-on-roland-dj-808


2018. július 10. 10:39

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA