MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Tony MacAlpine - Holnap este Budapesten!

Október 25-én, azaz holnap este immáron másodízben teszi tiszteletét Budapesten Tony MacAlpine és kísérőzenekara. Az amerikai gitármester a ’80-as évek közepén sokat tett azért, hogy a hangszeres rockzene eljusson a plafonig és szélesebb közönségréteget érjen el. Tony egyike volt azoknak, akik elsőként jelentettek meg szólógitárra épülő instrumentális rockalbumot, amivel kikövezte az utat következő generációk számára. A Springfield Konzervatóriumot klasszikus zongoristaként abszolvált muzsikus sokat tett azért, hogy a komolyzene és a rock fuzionálása elfogadottá válhasson, korai albumai, az 1986-os Edge Of Insanity, az 1987-es Maximum Security, illetve a kilencvenes évek elején kiadott Freedom To Fly / Premonition / Evolution hármas kihagyhatatlan alapművek a stílus szerelmeseinek. Mindazonáltal MacAlpine folyamatosan igyekezett tágítani látókörét, ezért készített énekes rocklemezeket, a CAB tagjaként Grammy-díjra jelölt kortárs jazzalbumokat, billentyűsként játszott Steve Vai csapatában, de részt vett különböző metal-projektekben is az évek során. Eltekintve attól, hogy 2012-ben Mike Portnoy, Derek Sherinian és Billy Sheehan társaságában turnézott, Tony mostanában kizárólag a szólópályájára koncentrál, amit három, modern elemekkel tűzdelt instrumentális anyag bizonyít. Legutóbbi munkája, a tavaly kiadott és Borlai Gergő által feldobolt Death Of Roses jelentette a visszatérést a rákból sikeresen kigyógyult zenész számára, aki most már újra ereje teljében koncertezik szerte a világon. A gitárlegenda a közelmúlt eseményeiről és jövőbeli terveiről egyaránt mesélt magazinunknak.

Először is azt kérdezném, milyen az egészségi állapotod jelenleg?

Tony MacAlpine: Köszönöm a kérdést, remekül érzem magam, teljesen meggyógyultam! Újra tettre kész vagyok, és szerencsére rengeteg a tennivalóm! Folyamatosan turnézom és új lemezanyagon dolgozom, szóval minden a legnagyobb rendben!

A legutóbbi lemezed Death Of Roses címmel tavaly jelent meg. Milyen elképzelésekkel vágtál neki eme korong elkészítésének?

Tony: Mivel folyamatosan írom a zenéket, sok esetben maguk a felvételek határozzák meg, hogy milyen jelleget öltenek a dalok. A Death Of Roses felvételeit nagyban meghatározták a zenészek, akikkel dolgoztam. Pete Griffin basszusgitárossal már zenéltem korábban és kitűnő választásnak bizonyult ezúttal is, akárcsak a dobos Borlai Gergő. Mindketten nagyon komoly, nehézsúlyú arcok, akik frissességet hoztak a zenémbe, nagy élmény volt a velük való munka. A koncepció csupán annyi volt, hogy felvettünk csomó dalt, majd kiválogattuk, hogy melyek kerüljenek fel az albumra.

Gergőt hogy találtad meg?

Tony: Éppen dobost kerestem, amikor láttam egy élő produkcióját, amitől totál elképedtem! Mivel ő is Los Angelesben volt, elhívtam ebédelni. Már elsőre nagyon szimpatikus srácnak tűnt, majd az is kiderült, hogy zeneileg hasonló beállítottságúak vagyunk. Eljött velem turnéra, azt követően pedig megcsináltuk a lemezt. Óriási tehetség, aki ugyanúgy pörög, mint én, állandóan dolgozik valamin, és ez nagyon tetszik nekem!

Nemrég közös koncerteket adtál Vinnie Moore-ral Los Angelesben illetve Japánban. Élvezted a bulikat?

Tony: Fantasztikusak voltak azok a koncertek! Tudod, Vinnie-vel közös a történelmünk: egyszerre indult a pályánk, hasonló utat jártunk be, és ugye annak idején több lemezén is játszottam billentyűs hangszereken. Egy pár évvel ezelőtti új-zélandi közös koncertet leszámítva viszont nem igazán adatott meg, hogy színpadon is együtt zenélhessünk. Ezúttal azonban minden összejött, a bulik pedig csodálatosan sikerültek! Ugyanaz a ritmusszekció, tehát Gergő és Pete játszották végig mindkettőnk műsorát, és mi magunk is részt vállaltunk egymás dalaiban bizonyos fokig. Vinnie a Tears Of Saharában és a King’s Cupban segített ki, én magam pedig a The Maze és a Check It Out című dalaiban működtem közre.

Látsz rá esélyt, hogy a közeljövőben ehhez hasonló koncerteket, esetleg komplett turnét csináljatok együtt?

Tony: Mindkettőnk időbeosztása meglehetősen szoros, de amennyiben össze tudjuk egyeztetni a dolgainkat, akkor látok rá esélyt. Örömmel csinálnám, mert a potenciál mindenképpen benne van az ilyesfajta együttműködésben. A közönség jól jár, mi pedig remekül érezzük magunkat. Gus G-vel is volt pár közös bulim a közelmúltban, azok is nagyszerűen sültek el!

Augusztusban részt vettél John Petrucci Guitar Universe elnevezésű ötnapos gitártáborában. Hogy érezted magad?

Tony: Ez volt a második alkalom, hogy John elhívott, én pedig örömmel mentem órákat adni. Rengeteg érdeklődő volt, és ebből adódóan roppant intenzíven teltek a napjaink. Minden nap korán reggel kezdtük a munkát, ami köztudottan nem a legideálisabb napszak a rock & roll számára! (nevet) Mindenesetre a hallgatókkal együtt kihoztuk a legtöbbet a dologból, ezáltal pedig nem kizárólag brutális zenéléseket csaptunk, hanem hihetetlenül hasznos beszélgetős óráknak is helyet adtunk.

Az őszi turnén mire számíthatunk?

Tony: Változatos műsort raktunk össze. A Death Of Roses album dalai közül elhangzik majd néhány, de számos téma felcsendül a korábbi anyagaimról is. Basszusgitáron Stuart Hamm kísér, a dobok mögött Gergő ül, és ezúttal mindkettőjük repertoárjából előveszünk dalokat, úgyhogy dinamikus koncert elé néz, aki meghallgat minket.

Stuart Hamm-mel hogyan jöttél össze?

Tony: Évtizedek óta ismerjük egymást, sokszor zenéltünk már együtt például NAMM Show-k alkalmával, de most lehetőség adódott arra, hogy istenigazából elmélyedjünk a közös játékban. Nagyon más irányokból közelítjük a muzsikát, ami baromira izgalmas, ezért már el is kezdtünk dalokat írni együtt. Még nem tudom, mi fog kisülni belőle, az is lehet, hogy magunk mögött hagyjuk az instrumentális zenét, és valami totálisan eltérő muzsikával állunk majd elő. Roppant mód élvezem, hogy Stuart ötleteit játszhatom, az ilyesmi mindig új impulzusokkal lát el. Anno hasonlóan éreztem magam, amikor Steve Vai zenakarában zenéltem.

A mostani turnén milyen felszerelést használsz?

Tony: Továbbra is a Hughes & Kettner erősítőit preferálom, ezúttal a GrandMeister 40 modellen játszom. Ez egy nagyon praktikus kis 40 wattos jószág, amit akár a vállamon is elviszek, és 2x12-es Greenback hangszórós ládákat használok hozzá. A földön nincs túl sok minden, csak egy Ernie Ball hangerőpedál, egy Cry Baby wah és egy Soundblox Multiwave torzító, ez utóbbi különféle színezésekre szolgál. Gitárok tekintetében maradtam a héthúros Ibanezeknél, melyek nagyon beváltak az EMG hangszedőkkel, mondhatni, tökéletesen célt szolgálnak. Nem oly rég egy turnén elloptak párat belőlük, de aztán szerencsére sikerült visszaszerezni őket. Egyébként jelen pillanatban egy custom modellen dolgozom az Ibanez gárdájával, ez a gitár is hamarosan elkészül.

Jó ideje már, hogy aktív EMG-ket használsz a gitárjaidban. Mi változtatta meg a gondolkodásodat pickupok tekintetében? Hiszen régen mindig passzív hangszedők voltak beépítve a hangszereidbe…

Tony: Azóta minden megváltozott: teljesen más felszereléseken játszom, a korábbitól homlokegyenest eltérő gain-struktúrát alkalmazok, ehhez pedig remekül passzol az aktív EMG-k tiszta, artikulált tónusa. Már nincs szükségem arra, hogy a torzítás a gitár hangszedőiből induljon ki. Annak idején persze helyénvaló volt ez szemlélet, mert olyan eszközök szükségeltettek ahhoz, hogy annyi üveghangot facsarjak ki a hangszerből, ma már viszont más idők járnak. Azok a gitárok nem felelnének meg ehhez a zenéhez, amit manapság játszom. Az aktív hangszedők segítségével jóval nagyobb lehetőségek rejlenek a különféle hangzások kiaknázására.

A beszélgetés elején említetted, hogy már írod a Death Of Roses folytatását. Stílusát tekintve mire számíthatunk majd?

Tony: A lemez megjelenése azért még odébb van, de annyit mondhatok, hogy továbbra is előre tekintek, a zenémet végigkísérő természetes evolúció következő lépcsőfokát jelenti majd az a dalfüzér.

Az instrumentális gitármuzsika mindig is rétegzenének számított, ami nem való mindenkinek. Ráadásul más idők járnak manapság, mint 30 éve. Mit gondolsz, van értelme még teljes albumokban gondolkodni?

Tony: Tökéletesen egyetértek abban, hogy a klasszikus értelemben vett nagylemezek kora lejárt. Sokkal több értelme van manapság rövidíteni a kiadványok hosszát és EP-ben gondolkodni, ezért is szerepelt mindössze 7 dal a Death Of Roses-on. Az emberek zenehallgatási szokásai megváltoztak, ami tetszik nekik, azt letöltik, de teljes lemezeket nem nagyon hallgatnak végig. Rengetegen mennek úgy el egy-egy koncertre, hogy csak a kislemezeket ismerik, a teljes albumnak viszont soha nem adtak esélyt. Ezt a látásmódot a digitális technológia fejlődése hozta magával, aminek persze az a hátulütője, hogy még mindig nem tisztázott, ebben a formában a zenészek miként jutnak bevételhez? Ennek a hátterét még fel kell építeni. Egyébként én magam zenehallgatóként imádom azt a fajta szabadságot, amit a digitális letöltések jelentenek. A CD formátumot sosem szerettem, ma már nem is vásárolok ilyeneket, csak letöltés útján veszem a zenéket. Lassan már senki nem hallgat zenét otthoni hi-fi cuccon. Fülhallgatóval járkál mindenki, még az idősebb emberek is ezt a trendet követik. A CD ugyanarra a sorsra jutott, mint a kazetta, már a számítógépekbe sem tudod betenni őket. Ebből adódóan nem látom okát, hogy a továbbiakban CD gyártással bajlódjak. Számomra semmi értelme nincs már fizikai hanghordozón megjelenni: CD-ket már nem nagyon árul senki, a vinyl pedig túl macerás, ezért a következő albumom kizárólag digitális úton lesz elérhető. Elérkeztünk a papír- és műanyagmentes zenék korába!

www.tonymacalpine.com

Danev György


2018. október 24. 12:39

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA