MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

„The Ones” a gyakorlatban: Cserny Kálmán „Bogi”

Cikksorozatunk olyan itthoni producerek és hangmérnökök interjúiból áll, akik szívesen tesztelik a legújabb fejlesztéseket és tapasztalataikat meg is osztják velünk. A sorozat apropója a Genelec világvezető hangsugárzó-szériájának tesztelése és kibeszélése.


Cserny Kálmán

Kecskeméti származású, de már jó ideje Budapesten tevékenykedő hangmérnök, aki tulajdonképpen 8 éves kora óta az édesapja által alapított Origo Stúdió munkatársa. Jelenleg ő vezeti a stúdiót, felvételeket készít például a Supernemnek, az Európa Kiadónak és a Maszkura és a Tücsökraj zenekarnak, de ő viszi élőben a Kistehén és a Ganxsta Zolee produkciókat is.


Bogi, ahogy sokan ismerik, jelenleg is Genelec felhasználó, már-már vallásos áhítattal beszél a márkáról, melyhez évek óta hű. Fiatalnak éppen nem mondható 1030-asai rengeteg lemez és egyéb hanganyag felvételében/megkeverésében segédkeztek, így Bogi fülének bőven elég ideje volt megszokni a hangképet, amit régi, de annál patinásabb 1030-asi nyújtanak.
Mivel kis túlzással fan-nak is tekinthető, megkértem, hogy tesztelje pár napig a Genelec – The Ones névre keresztelt sorozatának - 8341-eseit, melyek már koaxiális kialakítású, háromutas hangfalak.

Mik a tapasztalataid, mennyiben volt más dolgozni ezen az új szérián?

Sajnos a héten nem volt komolyabb keverési munkám, ellenben egy nagyobb zenekari felvétel készítésében kiváló szolgálatot tettek. Alapvetően, ami meglepett, az a mély frekvenciák kezelése, ugyanis akkora részletességgel jelentek meg a 8341-eseken, hogy olyan tartományokba is belenyúlhattam az EQ-val, amiket korábban sosem hallottam. Effektíven hallható változásokat tudtam eszközölni a mélyebb frekvenciákban is. Ami egyelőre szokatlannak tűnt, természetesen pozitív értelemben, az a középfrekvenciák részletessége. Először féltem is tőle, hogy nem fogom tudni megszokni ezt a típusú erős közép-jelenlétet, de mindössze negyed óra elég volt. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire profik ezek a hangfalak. Imádnivaló.

Kicsit sajnálom, hogy mixing fázisban nem tudtad élesben tesztelni, de ha már így alakult, a felvételek elkészítésében volt előnye a hangsugárzók jó tulajdonságainak?

Továbbra is a mélyeket emelném ki, annyira szép és telített lett a hangkép, hogy már a feléneklés fázisában nagyon jó volt hallgatni, ami élőben történik a feljátszóban.

Negatívumok? (nevetés)

Youtube

Ezt hogy érted?

Úgy, hogy megpróbáltam meghallgatni pár zenét és megdöbbentem, hogy a hangfalak részletessége mennyire kihozza a tömörítésből adódó anomáliákat. Természetesen ez nem negatívum, ha a kocsiban hallgatom ezeket a zenéket, fel sem tűnnek a hibák, de itt egészen más. A precíz hangkép nem fedi el a hibákat, inkább olyan mintha nagyítóval néznéd a hangokat.

Már megijedtem, hogy tényleg találtál valamit…

Nem, dehogy. Inkább megerősített abban, hogy a hangerő nem állhat a dinamika felett. Apropó dinamika, érdekes volt hallani, hogy ahogyan növelem a hangerőt, megmarad a hangfalak dinamikája, nem tolódik össze és ezt a jó tulajdonságát egészen a clip-ig meg is tartja.

Mesélnél kicsit a heti vendégeidről, ők is elismerően nyilatkoztak a 8341-esekről?

Természetesen. A munka zenei producere egy jelenleg Magyarországon élő angol úriember, aki nagyon aktív tagja az alternatív zenei vonalnak most Magyarországon. Ő is és zenekar is nagyon elismerően nyilatkoztak.

Bogi, köszönöm a rövid interjút és a segítségedet a tesztben, nagyon örülök, hogy időt szántál ránk. Akinek esetleg van kérdése, hol futhat össze veled személyesen a közeljövőben?

Én köszönöm a felkérést és tesztalanyokat, nagy élmény volt velük a munka.

Gergics Attila
www.audmax.hu


The Ones

A Genelec legutóbbi fejlesztéseit tartalmazó koaxiális, 3 utas monitorjainak gyűjtőneve. A termékcsalád egyelőre három típust ölel fel, az elsőként megjelent 8351-et, majd a következő két kisebb típust, a 8341-et és 8331-et. Az alapkoncepció már a megjelenés évében rengeteg technikai díjat és közönségszavazást nyert, így nem volt kétséges a professzionális monitor kategória bővítése.
A sorozat tagjai csak méretükben – ez által teljesítményükben - különböznek, a közös alapkoncepció azonban annyira előre mutató és egyedülálló, hogy óriási lépéselőnyt jelent a gyártónak. Ehhez persze hozzáadódik a finn gyár és annak mérnökeinek, valamint összes dolgozójának lelkiismeretes munkája, odafigyelése és szakértelme. Nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg ez a világ legmagasabb elvárásainak is megfelelő hangsugárzó családja.

Mérnöki oldalról közelítve a termékeket, tényleg a technológia csúcsára érünk. Mint azt megszokhattuk már a Genelec-nél, itt is a MDE (Minimal Diffraction Enclosure) kialakítással találkozhatunk, vagyis a hangsugárzó élei mindenhol úgy vannak tervezve, hogy a lehető legkevesebb elhajlással tudjunk dolgozni. A DCW (Directivity Control Waveguide) is ismerős lehet, ez is a gyár termékeinek sajátossága, miszerint az előlap kiképzése egyben a közép és magas frekvenciák irányítottságáért felel. Ami azonban újdonság, hogy a közép és magas hangszóró egy pontban kapott helyet, míg a két ovális mélyhangszóró a letisztult előlap mögött dolgozik. A külön erősítők által hajtott három út amellett, hogy pontosabb hangképet eredményez, ezt a jó tulajdonságát egészen magas terhelésig is meg tudja tartani, ugyanazzal a részletességgel. A koaxiális kialakítás eredményeképpen, a  fázishibák teljes megszűnése mellett, az ily módon pontforrásként működő hangsugárzók állítva és fektetve is használhatók, ami szűkebb terekben igazán nagy előny.

A kialakítás optimális mivolta azonban önmagában még nem elég, hiszen ha kijelentjük, hogy ez a jelenlegi technológia csúcsa, akkor ennek a személyre, illetve szobára szabhatósága is fontos tényező. Ezért felel a The Ones szériában a DSP, ami egy GLM mérőmikrofonos rendszerrel kiegészítve teljes spektrumú EQ-korrekciót tesz lehetővé, amivel a lehallgató helység anomáliái egyszerűen kiküszöbölhetők. Az SAM (Smart Active Monitoring) gyűjtőnév tartalmazza egyébként azokat a hangsugárzókat a Genelec palettáján, melyek – ahogyan a The Ones sorozat is - kompatibilisek ezzel a korrekciós eljárással.

A típusok közti különbségeket technikai adatok szempontjából nézve a következő táblázatban foglaltam össze:


 

2018. augusztus 5. 17:00

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA