MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

TELJES A VI. INTERTON EGYETEM PROGRAMJA!

A VI. INTERTON Egyetem az Experidance Házban (1148 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.) 2017. november 8-9-én kerül megrendezésre . Örömmel jelentjük, hogy teljessé vált a programja ennek a világ legújabb audiovizuális vívmányait, trendjeit bemutató rendezvény sorozatnak.

A résztvevők hangtechnikai, fénytechnikai és vizuáltechnikai témakörökben láthatnak majd előadásokat. A szünetekben tesztelhetik majd a Yamaha és QSC digitális keverőit soksávos felvétel segítségével, a vadonatúj QSC K.2 aktív hangsugárzó családot, illetve a Heil Sound vokál mikrofonokat, akár saját mikrofonnal összehasonlítva is.

Program

2017. november 8. szerda
 
9:00 Érkezés

10:00 Köszöntő
Előadó: Balogh Géza - ügyvezető, tulajdonos, INTERTON Group

10:10 Hogyan tegyünk tönkre egy hangszórót pár egyszerű lépésben?

Előfordult már, hogy leégett egy hangszóród? Soha nem történt még veled ilyen, de nem is szeretnéd? Az INTERTON Egyetemen mi megtesszük helyetted, leégetünk egy hangszórót, hogy neked ne kelljen! Az előadás keretein belül bemutatjuk, hogy egy hangszóró milyen valós körülmények között megy tönkre, továbbá elmagyarázzuk, hogy miért is történik mindez, milyen értékeknek kell megfelelniük egy hangosító rendszernek a megfelelő működés érdekében.

Előadó: Bak Sebestyén - INTERTON Group
10:55 Szünet

11:05 Vizualizmus

Szemmel látható (azaz vizualizálható), hogy a 21.században a technológiák robbanásszerű változását éljük. A technológiák közül a képi megjelenítés markáns szerepet kap, egyre inkább uralja a kommunikációs formákat. Szó szerint uralja, hiszen az esetek többségében a vizuális kommunikáció egyirányú.
Azt azonban nagyon kevesen tudjuk, hogy ebben a vizuál-erdőben (és az élet más területein) való tájékozódást milyen nagymértékben segíti a tanulás. Pontosabban a hatékony tanulás.
Lant Tibor előadásából megismerhetjük a hatékony tanulási módszereket, ezek között a grafikus jegyzetelés, amely segít a hatékony memóriakezelést elősegítő vizuális látásmód gyakorlatában, a rendszerben, folyamatokban, algoritmusokban történő gondolkodás fejlesztésében, valamint – sokak számára talán meglepetésként – a kézírás meghatározó szerepéről lesz szó.

Előadó: Lant Tibor, üzemmérnök, közgazda, a Kreativitárs Műhely Civil Társaság alapítója, vezetője

11:25 Szünet

11:35 Zöld nélküli lyukasztás

Belátjuk, hogy ez a kifejezés még az AV szakmán belül is csak nagyon keveseknek jelent valamit.
Pedig egy forradalmi újdonságról beszélünk: a magyar fejlesztésű, az idei NAB-on Best Of Show díjat szerzett, a zLense által életre hívott zKey™ nevű technológiával zöld háttér nélkül, a kamera által látott teret mélység alapon felmérve, valós időben vegyíthetjük az élő kameraképet a 3D (info)grafikus elemekkel, ezzel olyan vizuális effekteket létrehozva, amellyel forradalmasítani lehet az élő műsorkészítést. Ráadásul a technológia nem csak a broadcast és stúdiótechnológia világában használható, hanem számos más alkalmazási területet is megújíthat. (Elmondjuk majd azt is melyek ezek.)
Azt is belátjuk, hogy még ezzel a rövid leírással se biztos, hogy érthetően elmagyaráztuk miről is fog szólni az előadás, de azt garantáljuk, hogy Morpheusnak igaza volt: aki részt vesz rajta az a saját szemével láthatja majd az élő bemutatón keresztül, hogy miről is beszélünk.

Előadó: Koscsó Ferenc - zLense

12:35 Ebédszünet

13:35 Multifunkcionalitás - teremakusztikai tervezési kihívás 
Pannonhalma - Multifunkcionális terem tervezése
A Pannonhalmi Főapátság iskolájának egykori tornatermében egy professzionális multifunkcionális terem kialakítása volt a cél. A multifunkcionalitás mindig magában hordozza a kompromisszumot, hiszen minden funkció más és más optimális teremakusztikai paramétereket igényel. Milyen kompromisszumokat kellett kötni? Meddig mehet el az akusztikus a kompromisszumokban? Milyen lett a végeredmény? 
Az előadás ismerteti a tervezett és megvalósult teremakusztikai paramétereket, megmutatva az összhangot az audio-vizuális rendszerekkel.

Előadó: Borsiné Arató Éva, Arató Akusztikai Kft. és Fleischer Zoltán - INTERTON Group

14:20 Eszköz tesztek

A résztvevők kipróbálhatják a kiállított Yamaha, QSC és Heil Sound eszközöket.
14:50 NDI: a videós világ Dantéja

A valós idejű IP-alapú kommunikáció hangban szinte már történelem, ám csak most kezd igazán elérhetővé válni a videós világban. A koax kábeles SDI összeköttetést az esetek túlnyomó többségében ki tudja már váltani az NDI rendszer. Csupa szépet és jót igér az új technológia az alkalmazási lehetőségek minden szintjén. Az elmélet ismertetése mellett megvizsgáljuk, hogy mindez hogyan érvényesül a gyakorlatban.
Előadó: Koscsó Ferenc - zLense

15:50 Zárás


2017. november 9. csütörtök
 
9:00 Érkezés

10:00 Köszöntő

Előadó: Balogh Géza - ügyvezető, tulajdonos, INTERTON Group

10:10 Hogyan jutottunk el az épületvetítésig?
 
A vetített kép történetének kulcsfontosságú mozzanatairól és az épületvetítés történetéről tart előadást a budapesti underground kultúrában 2000-ben 3d-s vj-ként, 2007-től pedig a 3d mapping úttörőjeként berobbanó Bordos László Zsolt.

Előadó: Bordos László Zsolt - művésznevén: Bordos.ArtWorks
11:10 Szünet

11:20 Hál(l)ó IT(t) vagyunk!

Tisztán látszik, hogy az informatika már napjainkban is alapvető szerepet játszik az audiovizuális eszközök összekapcsolásában, vezérlésében, legyen szó mobil rendszerekről vagy fix telepítésről. De tényleg informatikai gurunak kell lennünk ahhoz, hogy használjuk ezt a rendkívül hasznos technológiát? Az előadásban rávilágítunk a témára. Méghozzá az alagút végén látható fénnyel.
 
Előadó: Fabrice Gosnet - Luminex, Bak Sebestyén - INTERTON Group

12:20 Ebédszünet

13:20 Kicsi a keverő, de erős!

A digitális technikának és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a keverőpult gyártás nemrég abba a fázisba jutott, hogy egy kis méretű pult olyan képességeket hordoz magában, melyeket eddig csak a nagyformátumú keverőknél láthattunk. Mik ezek a képességek és hogyan használjuk őket? Sajó Tamás a hóna alá csap egy ilyen keverőpultot és a gyakorlatban, zenekar segítségével mutatja be az INTERTON Egyetemen.

Előadó: Sajó Tamás – Music-Sajó Hangszerbolt, közreműködik a Ferenczy György és a Rackajam zenekar

14:20 Szünet

14:30 COB, vagy neMCOB: az itt a kérdés

Jelenkorunk LED technikája jelentősen különbözik attól, amit még a 2000-es évek környékén használtak. A LED tokozások és a LED teljesítmények változásainak nézünk kicsit utána. Szó lesz a COB, és az MCOB LED-ek felépítéséről működéséről, előnyeiről és hátrányairól. Kicsit a jövőbe is betekintünk majd, hová és meddig tarthat a LED-hullám.

Előadó: Matola István – INTERTON Group

15:15 Szünet

15:25 Interoperabilitás és egyéb "betegségek"

Megváltás-e a digitális korszak, vagy féljünk tőle? Az analóg-korszak nem hordozott ennyi nyavalyát, mint a digitális. Ha már vannak digitális audió protokollok, miért nem használjuk őket? Van-e orvosság a bajokra?
Talán kívülről tűnhet kuruzslásnak az informatika, de be kell látni, hogy ma már nélkülözhetetlen az audió világában is, és a kérdés magában hordja a választ... nem kell félni, nem harap. Csak tisztában kell lenni néhány alapvető dologgal. Többek között erre is választ ad az előadás, mely a digitális audió protokollok kezdetétől az AES67 megszületéséig vezeti el a hallgatóságot és választ kínál néhány homályos tévhitre, mely e misztikusnak tűnő világot lengi körül. Hogy ne csak elméleti síkon fusson az előadás, a gyakorlatban bemutatjuk két teljesen különböző protokoll összekapcsolását, mégpedig az interoperabilitás segítségével.

Előadó: Fekete Gábor, RockportSound Kft.
16:10 Vége

A rendezvény mindkét napján az "Érkezés" ideje alatt, a szünetekben és az "Eszköz tesztek" részben:

- Kollégánk segítségével tesztelheti a Yamaha csúcskeverőpultját, a RIVAGE PM10-et!
- Kipróbálhatja a Luminex switcheit és splitterét!
- A/B tesztelheti a QSC K.2 aktív hangsugárzóit!
- A/B tesztelheti a Heil Sound vokál mikrofonokat!
- Megtekintheti a Yamaha első digitális keverőpultját, a DMP7-et!

Az órarendet ide kattintva tekintheti meg.


A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

REGISZTRÁCIÓ

Amennyiben kérdése van, kérjük, keresse kollégánkat az alábbi elérhetőségek egyikén.

Bogár István
Tel.: +36 30 689 3198
E-mail: istvan.bogar@intertongroup.com



 

2017. október 18. 16:56

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA