Több figyelmet érdemelne a magyar jazz!
Interjú Balázs Elemérrel. „Köszönöm Istennek a tehetségemet, amit adott. Hálás vagyok, és köszönöm a szüleimnek, hogy mindent megkaptam ahhoz, hogy az kibontakozhasson. Így lettem én, Balázs Elemér jazz-zenész.” Ezzel a gondolattal kezdődik a Balázs Elemér Group 15 – Örök szerelem című könyv, mely a zenekar elmúlt tizenöt évében kalauzol el minket az egykori, s jelenlegi tagok történetein keresztül. Ahogy Elemér fogalmaz a mostani interjúnkban, ez több, mint „csak” a zenekarról szóló kötet – ez egyben a hazai jazzélet lenyomata is. Így természetesen mi sem kerülhettük ki ezt a témakört. De szó esik tervekről, az „új kezdetről”, melynek idei egyik nagy állomása a március 23-án, a MOMKultban megtartandó lemezbemutató koncert lesz, ahol a Budafoki Dohnányi Kamarazenekarral kiegészülve állnak színpadra.
S hogy én miért vagyok hálás? Annak a véletlennek, hogy megismertem Szakonyi Milánt, s így általa ezt a fantasztikus együttest, köztük Balázs Elemért, aki már első alkalommal őszintén, s nyitottan állt hozzám.
2000-ben alakult meg a zenekar – az eltelt tizenöt évből mik lennének azok a kulcsszavak, amiket kiemelnél, s amivel jellemezni tudnád ezt az időintervallumot?
Öröm, Kihívások, Sikerek, Változás, Fejlődés... ZENE.
Mi az, amit sikerült megtanulnod ennyi idő alatt, s mondjuk ha a mostani tudásoddal visszamehetnél a múltba, akkor azt másképp csinálnád? Lenne ilyen?
Nem csinálnék semmit másképp. Úgy érzem, minden okkal történik, és úgy volt jó ahogy megtörtént. Amit megtanultam, hogy egy zenekarvezetőnek jó pszichológusnak is kell lennie. Azonkívül, bár ezt az élet más területeiről is tudhatjuk, a kitartó munka minden esetben meghozza a gyümölcsét.
Fantasztikus zenészekkel indult útjára annak idején a Balázs Elemér Group. Amikor te eldöntötted, hogy zenekart szeretnél alapítani, mik voltak azok az alapkritériumok, amik alapján magad mellé választottad őket?
Fontos volt, hogy olyanok kollégákkal zenéljünk, akik jól játszanak jazzt. Nagyon igényes vagyok arra, kikkel állok egy színpadon. Egy hangzásvilág volt a fejemben, ehhez kerestem a zenészeket. Az volt az alapkoncepció, ami meg is valósult, hogy egy férfi és egy női hang köré építsük fel a zenét.
Mennyire hallgat egyébként ilyenkor egy zenész a lelkére? Teszem azt, hogy elsőre nem tudsz dönteni, egy posztra ki lenne a legalkalmasabb – az egyikük kvalitását tekintve kicsit gyengébb, mint a másik, viszont van egy olyan kisugárzása, ami megkapóbbá teszi őt. Mellette teszed le a voksod, vagy inkább amellett döntesz, akinek technikailag erősebb a tudása, s lehet rá támaszkodni?
Általában gyorsan hozom a döntéseimet. Azt mondják, jó szemem van a tehetségek felfedezéséhez. Ezen kívül az öcsém, Józsi véleményét is kikérem. Egy biztos: nagyon fontos, hogy olyan ember/zenész legyen, akinek van mondanivalója és kisugárzása.
Azért is voltam kíváncsi erre, mivel az elmúlt tizenöt év alatt azért a zenekarban rengeteg tagcsere történt – mindegyik más okból, bár vannak azért olyanok, akik időnként visszatérnek hozzátok akár vendégként, akár helyettesítésként. Te hogyan élted meg ezeket a változásokat?
Minden szakítás fájdalmas volt, viszont utána mindig jó irányba indult el a zenekar. Az új tagok rendre felfrissítették a zenét. A régi tagok közül többen visszajönnek velünk játszani, ezeknek a nosztalgikus alkalmaknak mindig kölcsönösen örülünk.
Innen nézve, vagy innen kiindulva akkor tulajdonképpen három korszakot tudunk markánsan elkülöníteni a BEG életében. Vagy nem ennyire könnyű megállapítani azt a bizonyos határvonalat? Miben más ez a három időszak?
Nagyjából ez a három korszak. Az első: erős kezdet. Új volt, nagy reményekkel vágtunk bele és beigazolódott, hogy jól működik. A középső: az új tagokkal ismét más energiák működtek. Rengeteg turné, hazai és külföldi közönség előtt egyaránt, szerettünk játszani. A jelenlegi: olyasmi, mintha újra kezdtük volna. Tele vagyunk tervekkel és tudjuk, hogy merre szeretnénk továbbhaladni. Ahogy az évek teltek, a mi életünk is sokban változott, de minden korszaknak megvolt a maga szépsége.
A mostani felállás tekintetében már „The new BEGinning” címmel jelent meg 2013-ban lemezetek. Ez valóban egy teljesen új kezdet? Új irányvonalak?
Igen, ezért is adtuk a lemeznek célzottan ezt a címet. Főleg a két énekes soundja miatt érezhető ez az újdonság. Egyébként mindig kerestük az új utakat, de alapjában véve a zenénk célja az emberi érzések felszínre hozatala és lényege a dallamközpontúság.
A BEG-en túl azért a te szakmai pályafutásod elég kiterjedt s széleskörű, hisz rengeteg más zenekarban is játszol, részt veszel a produkciókban. Hogyan lehet ennyi mindent összeegyeztetni, ráadásul úgy, hogy közben a színpadon a közönség azt látja: ez az ember nem tud hibázni, mindig a legjobbat hozza ki magából?
Örülök, ha ezt látja a közönség. Olyan produkciókban szerepelek, melyeket szeret a közönség és ez mindig hatalmas energiákkal tölt fel. Nagyon jó érzés „adni” ezekből az embereknek. Maximalista vagyok, ha csak néhány embernek játszom akkor is minden energiámat beleadom. Az összeegyeztetés persze nem mindig megy könnyen, de valahogy megoldjuk.
Mennyire vannak egyébként a jazz zenészek megbecsülve a mai zenei életben? Könnyebben vagy nehezebben boldogultok?
Rendkívül jók a magyar jazz zenészek, megérdemelnének több figyelmet és megbecsülést minden értelemben. A világot járva azt tapasztaltam, máshol többet áldoznak a kultúra ezen szegmensére, sokan ezért is mennek el külföldre. Pl. Dániában nagyon támogatják a saját tehetségeiket... Más zenei ágak most divatosabbak, de ez ellen sem tehetünk túl sokat.
Rengeteg jársz külföldre is fellépni különböző formációkkal, olyan emberekkel játszhattál, dolgozhattál már együtt, mint Paolo Fresu, Charlie Mariano, Tim Ries vagy akár Rick Margitza. Mit tanultál tőlük, amit mondjuk meg is próbáltál átültetni itthoni viszonylatokba?
Mind profik. A hozzáállásuk a zenéhez lenyűgöző, alázatosak és nagyon nyitottak. Mindegyikükkel óriási élmény volt együtt játszani, rengeteget tanultam Tőlük. Azt tapasztaltam, hogy csak Pat Methenyt említsem, minél nagyobb zenész valaki annál emberibb és szerényebb.
Ha a környezetemben körbe nézek, a saját korosztályomból nagyon kevesen járnak jazz koncertekre. A legtöbben azt mondják, ők nem értik, nem szeretik ezt a műfajt, majd ha talán öregek lesznek, akkor eljárnak ilyen eseményekre. Valóban érteni kell, s meg kell érni egy bizonyos kort, hogy át tudjuk magunkat adni ennek a műfajnak, vagy csak egyszerűen nyitottnak kell lenni?
Nem korfüggő szerintem. Először az érzésekre kell hagyatkozni, azután azért a műfajban el kell kicsit mélyedni. Meg kell mutatni már a gyerekeknek, hogy van ilyen ága is a zenének, azután majd eldöntik később, hogy mit szeretnek. Tavaly több ezer gyerek tapsolt lelkesen a Filharmónia által szervezett bemutató koncerteken.
Visszakanyarodva a BEG-hez: tavaly megjelent egy könyv is, ami a zenekar tizenöt éves időszakát öleli fel. Miért tartottad fontosnak a megjelenését? Illetve mennyire volt könnyű, vagy épp nehéz szóra bírni a megszólalókat?
A nyolcvanas években jelent meg utoljára jazz zenészekkel interjúkötet, ez egyfajta hiánypótlás is. Szerettem volna, hogy a közönség megtudja, mennyi minden történt a zenekar életében és ezt ki hogyan élte meg. Egy kicsit a kor lenyomatának is tekinthető, a magyar jazz élet tükre. Mindenki szívesen nyilatkozott, nem kellett senkit győzködni, hogy mondja el a gondolatait.
Mik most az elkövetkező tizenöt évre a tervek? Hogyan képzeled el a zenekar jövőjét, milyen irányba fogtok tudni haladni?
Fantasztikus kihívások várnak ránk már az idei évben is! Március 23-án a MOM Kulturális Központban lemezbemutató koncertre készülünk a Budafoki Dohnányi Kamarazenekarral kiegészülve, ahol az elmúlt 15 év, közönség által kiválasztott kedvenc számait, új és különleges hangszerelésben mutatjuk be, nyáron pedig amerikai turnéra, valamint Kanadába utazik a zenekar. Reméljük, hogy ezek az események jó alkalmat teremtenek arra, hogy még több ember megismerje és megszeresse a műfajt, a zenénket és a Balázs Elemér Groupot itthon és külföldön egyaránt.
Írta: Rosta N. Napsugár
Fotók: Boor Ádám
2016. október 23. 16:23