MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Színpadon a közönség - Lombos Marci estje a Játékszínben

November 3-án rendhagyó koncertnek adott otthont a Játékszín. Lombos Marci szerzői estjén a színpadon együtt volt jelen a közönség, a sztárfellépők és egy új koncerttechnikai megoldás. 

„Lombos úr” és a Juhász Attila Jazz Quartet szextetté bővült muzsikuscsapatának közös estjén vendégfellépő volt Lévay Viktória színésznő, Oláh Gergő és Takács Nikolas. Lombos Marci mindkét férfi előadónak írt már dalszöveget, szerzői estjén azonban nemcsak szövegeit, hanem dalait és énekesi kvalitásait is bemutatta a közönségnek. A szövegíró-előadó a számokat maga konferálta fel a hallgatóságnak, amely ezúttal a zenekartól karnyújtásnyira foglalt helyet. A rivaldán innen, a színpadi térben tartott, intim hangulatú koncertet a formáció számára is teljesen új technikai megoldással egészítették ki.

Az előadók az est hangmérnökével, Csorba Szilveszterrel egy vezeték nélküli fejhallgatórendszert teszteltek az esten. A szakemberre a megszokott koncerthangosításon túl extra feladat hárult: a nézőknek kiosztott fejhallgatók erősségének és gyengeségének kompenzálása mellett homogénné tenni a zenekari hangzást. „A backstage-ben lenni önmagában is élményt jelent a közönségnek – emelte ki a hangmérnök –, ám egy akusztikus játéknál ez nem feltétlenül jelentene hangi élményt is, mivel, aki a dobokhoz ül közelebb, az az ütősszekciót hallja jobban, aki a zongoristához, az a billentyűket. A térhez és a személyenként használt fejhallgatókhoz kerek és kiegyenlített hangzást kellett keverni, mégpedig úgy, hogy minden jelenlévő azonos minőségben hallja a produkciót.” Csorba Szilveszter sokféle könnyűzenei formációval dolgozik, rendszeresen hangosítja többek közt Keresztes Ildikó, Vastag Csaba, Wolf Kati, a Garami Funky Staff és a világjáró Kodály Spicy Jazz koncertjeit.

A november 3-án tesztelt monitor nélküli rendszer az énekes fellépőkre nem rótt plusz terhet. A két sztárénekes mellett Lévay Viktória, a Játékszín művésze ezúttal a „otthon” volt vendég. A színésznő játszik többek közt a Kölcsönlakás című vígjátékban, melynek dalszövegét Lombos Marci írta – a darab azonos című dalát ezúttal élőben hallhatta a közönség. Az esten a szerző 2014-es, ugyancsak a Juhász Attila Jazz Quartettel készített Voodoopest című albumának dalai szóltak, emellett felcsendült néhány olyan nóta, amelynek szövegét jegyzi. Lombos Marci 2002-től kifejezetten popdalokra ír szövegeket, kezdetben a Back2Black számára, Emiliónak, Berynek, Ádok Zoltánnak dolgozott, azóta többek közt Gáspár László, Tóth Vera, Nagy Adri mellett számos hazai előadó, többek közt a Hooligans, Náray Erika, de jazzelőadók, word music-produkciók és kamarazenekarok számára is írt, emellett színházi darabokhoz is készít dalszöveget.

Lombos Marci és a Játékszín hosszabb távú együttműködést fontolgat - Bank Tamás igazgatóval tárgyalnak arról, hogy a különleges, fejhallgatós színházi koncertekből sorozat lesz.


2017. november 18. 06:23

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA