MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Szerdán szárnyaltunk

Beszámoló a XXVI. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor második napjáról, 2019. július 24. Szerda

A hét közepére a Táborban alakult zenekarok immár feladatokkal készültek a zenekari órákra, az új ismerősök igyekeztek a legjobbat kihozni magukból és egymásból, miközben a hangszeres órákon és a tematikus előadásokon fejleszthették tudásukat, majd este egy jót lazultak a rendhagyó koncerteken.

Reggeli után a billentyűsöket Szabó Károly, a kezdő basszusgitárosokat Hudák Attila, míg a haladó basszistákat Szappanos György oktatta végtelen türelemmel. A kezdő dobosoknak Fekete Szilárd nyújtott segítő kezet, míg az összetettebb ritmusjáték iránt érdeklődőknek Sümeghi Tamás tágította horizontját. A gitárral még épp csak ismerkedőknek Andrásik Remo tanfolyamát, míg a már otthonosabban pengetőknek Lukács Peta óráját ajánlotta a programfüzet. Bakonyi Bálint és Obermajer Dániel szűrtek és oszcilláltak, majd az eredményt számítógépen rögzítették, miközben – egészen reggeltől késő estig – Turcsán András hangmérnök digitális stúdiójában, míg Cserny Kálmán „Bogi” analóg boszorkánykonyhájában várta a hangfelvételre vágyó zenekarokat és szólistákat. Baranya Tamás a központi rendezvénysátorban keverte az élő hangot, koncertkörülmények között leshették el szakmája mesterfogásait a technikus tanulók, és minden érdeklődő, ki a keverőpult környékére tévedt.

A „Hangszert a kézbe” fáradhatatlan pedagógus különítménye ezután az 1-es előadóban várt mindenkit, aki félénk volt, de muzsikálni akart, Togyeriska Imre próbateremi gyakorlaton, míg a tanári kar többi tagja zenekari órán fogadta a megalakult bandákat.  Ebéd után folytatódtak ugyanezen programok, majd Pacziga Linda énekkurzusával egy időben Barabás Tamás a basszusgitár-, míg Beke Márk a Hammond orgona szerelmeseit várta szemináriumán. Huszár Endre a kissé provokatív, ámde igen hatásos „A dobolás értelme” címet adta előadásának a központi rendezvénysátorban, és rengeteg, sokszor meglepő módon egymás mögé rendezett muzsikával demonstrálta – szigorúan világslágerekről beszélünk! – hogyan ad egyedi hangulatot egy ritmusképlet, egy önmagában szabálytalannak tűnő groove akár Peter Gabriel, akár Michael Jackson, akár a Limp Bizkit vagy a Yes Top 10-es dalainak.

Tornóczky Ferenc és ifjabb Tornóczky Ferenc tanár urak családi gitárkurzusát követően Nagy Ádám fogadta azon érdeklődőket, kiknek a gitárból sosem lehet elég, míg Varga Ágnes és Lombos Marci tovább ötleteltek a Zene Terében, 5letszobrokat faragva a csendből. Tóth Tamás dobos és Virányi János hangmérnök tovább boncolgatta, vajon a jó zene hangos-e, s hogy mire számítson az egyszeri muzsikus klubkoncert körülmények között, míg Horváth Luca az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda képviseletében nyújtott át hasznos tudnivalókat a szerzői és szomszédos jogok területéről.

Ezt követően Hangácsi Márton egyszemélyes zenekara a looper pedál kreatív használatába engedett betekintést, míg Csányi Zoltán a dobosokat fogadta nagy örömmel, Alapi István a szólógitárosoknak nyújtott át egy pótolhatatlan információs csokrot, míg Szebényi Dániel a billentyűsöknek segített eligazodni hangszereik világában. Osváth Gábor felzárkóztató kurzusán minden hangszerest és énekest örömmel látott, hogy segítsen összhangba hozni a gyakorlati és az elméleti ismereteket, míg folyamatosan zajlottak a zenekari próbák az összes, erre kialakított teremben, majd a vacsorát követően egy fergeteges Roy és Ádám Trió koncertet élvezhettünk a központi rendezvénysátorban. Az este „hivatalos” részét Hangácsi Márton egyszemélyes zenekari koncertje zárta a büfében, majd kezdetét vette a már hagyományos jam session és barátkozás hajnalig.

Tisztelettel:
Illés Norbert


2019. július 26. 13:26

Minden jog fenntartva. 2019 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA