MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Streaming jogdíjak: példaértékűnek tartja a magyar modellt a zenészek világszervezete

Az előadóművészek bevételeinek legnagyobb része már a streaming, azaz az azonnali internetes, multimédiás szolgáltatásokból származik. A jogdíjak követésének és behajtásának szabályozása azonban nem egységes, akár országonként is eltérő, így nemzetközileg szinte átláthatatlan. A probléma a magyar előadókat is eurómilliós tételekben érintheti.

A világ legnagyobb zenész szakszervezeteket tömörítő szervezete, a többmillió előadó érdekeit 60 országban képviselő FIM (International Federation of Musicians – Zenészek Nemzetközi Szövetsége) a streaming szolgáltatások helyzetéről és jövőjéről tartott konferenciát Mumbaiban. A vitaindító előadást dr. Tomori Pál, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) igazgatója tartotta a streaming szolgáltatásokból az előadóművészeknek járó díjazás megoldásának kérdéseiről.

Egyebek között elmondta, hogy a kiadók és a szolgáltatók jellemzően kétféle gyakorlatot követnek: engedélyt kérnek a zenésztől, aki kizárólagos jogával élve megegyezés szerinti feltételekkel hozzájárul a felvétel streaming útján történő értékesítéséhez, vagy a zenészeket képviselő közös jogkezelőnek fizetnek, egységes díjszabás alapján. Az előbbi, a közvetítők és értékesítők számára gyakran busás profitot hozó megoldás azonban nem teszi lehetővé a tényleges jogosultság ellenőrzését és - ahogy Adele vagy Beyoncé példája is mutatta - véget nem érő vitákhoz vezet.  

Dr. Tomori Pál elmondta, hogy a streaming piac szolgáltatói gyakran igyekeznek kibúvót találni a zene internetes felhasználásával kapcsolatos előadóművészi jogok érvényesítése alól. Ezzel szemben a magyar EJI világszerte az első előadói jogkezelő szervezet, amely a jogdíjfizetés kikényszerítése mellett megegyezésre jutott egy nemzetközi streaming szolgáltatótóval, a Deezerrel, hogy az csak az engedélyével használhassa az előadók felvételeit.

A világ legnagyobb zenei érdekképviseleti szervezete példa értékűnek tartja az EJI-nek a Deezerrel kötött megegyezését, amelynek alapján a Magyarországon letöltött több tízmillió stream után járó jogdíj kifizetése a fenti elvek szerint történik. Az egyezség szerint a Deezer garanciát vállal az előadói díjak kifizetése tekintetében többek között a nem magyar székhelyű kiadókkal kötött szerződései alapján is. Az EJI további globális streaming szolgáltatókkal egyeztet hasonló megállapodás tető alá hozataláról. 

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületről (EJI)
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület a zenészek, színészek, táncosok, artisták jogait érvényesítő egyesület, amit az előadók hoztak létre. A televíziók, rádiók és más felhasználók jogdíjat fizetnek az előadóknak felvételeik felhasználásáért. Ezt a jogdíjat Magyarországon minden hazai és külföldi előadó nevében az EJI szedi be és fizeti ki részükre. Az EJI-nek közel 2300 tagja van, 2018-ban több mint 52 000 előadóművész számára fizetett ki jogdíjat.


2019. december 17. 16:12

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA