Steve Hackett és Djabe
Mondhatni, hogy a világzenét jazz-fúziós és progresszív alapokra helyező Djabe zenekar és a progresszív rockgitár egyik atyjaként is számon tartott Steve Hackett együttműködése évtizedes hagyományokra tekint vissza, ám ez nem jelenti azt, hogy a felek közötti újabb kooperációk ne mennének eseményszámba. Égerházi Attiláék és a Genesis legendás gitárosának idei közös közép-európai turnéja június másodikán vette kezdetét, a körútnak pedig külön pikantériát adott, hogy a dobszerelés mögött ezúttal az izlandi Mezzoforte zenekar kiválósága, Gulli Briem foglalt helyet. A turné indulásakor Steve-vel és Attilával is sikerült interjút készítenünk, majd Steve a Budapest Jazz Clubban tartott gitár-workshop közben mutatta be felszerelését.
Emlékeztek még, hogyan indult az együttműködésetek?
Steve Hackett: Hogyne. Úgy 17 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a zenekarral, amikor is Attila eljött Angliába, hogy videót készítsen egy fellépésről, ahol a testvéremmel, Johnnal játszottunk egy darabot a Sati albumomról. Így kezdődött a kapcsolatunk…
Égerházi Attila: Az ismeretségünk az én szempontomból nehezebben körülhatárolható, hiszen úgy 1976 óta Genesis-rajongó vagyok. Sokáig követtem a zenekart, majd Steve pályáját, aztán egy időre eltűnt a szemem elől, és csak az internetkorszak beköszöntekor, a kilencvenes években fedeztem fel újra. Ekkorra már levált a multikról és saját kiadót működtetett. Ennek persze az volt az ára, hogy a lemezeit nehezen lehetett beszerezni, szinte csak a weboldalán keresztül volt rá mód. Mivel abban az időben már a mi kiadónk is működött, kapcsolatba léptem vele, és megkérdeztem, hogy mi lenne, ha képviseletet biztosítanánk Magyarországon számukra. A kezdeményezés nyitott fülekre talált, így megindulhatott a forgalmazás. Idővel kezdett szorosabbá válni a kapcsolatunk, találkoztunk személyesen, készítettem vele interjút, aztán egyszer csak leraktam az asztalára a Djabe albumait. Megnézegette, meghallgatgatta őket, és akkor ennyiben is maradtunk. Később szerveztem számára koncerteket, amiből intenzívebb munkakapcsolat alakult ki, majd 2002-ben feltettem a kérdést, hogy játszana-e a lemezünkön? Roppant stílusos volt, mert Karácsony este hívott fel, hogy szívesen megcsinálja. Mondanom sem kell, egy fillért sem kért érte…
Mi a legizgalmasabb ebben az együttműködésben?
Steve: Imádom azt a fajta szabadságot, ami árad a közös zenéléseinkből. A Djabe egy roppant innovatív hozzáállású csapat, és ez alapjában határozza meg az együttműködés jellegét.
Attila: Számunkra egyfelől az a legizgalmasabb, hogy egy ilyen különleges tehetség, egy ennyire sajátos világgal rendelkező zenész beszáll az általunk teremtett világba, másrészt az, hogy belülről tapasztalhatjuk meg azt az élményt, amikor egy Genesis-nóta megszólal Steve-vel a gitáron, és többezer ember egyszerre őrül meg. A Djabe zenekar önmagában még nem tart itt.
Steve, zenészként más hozzáállást igényel ez a kooperáció, mint amikor a saját dolgaidat csinálod?
Steve: Abszolút mértékben, hiszen a Djabe szabad stílusából fakadóan itt jóval improvizatívabb irányból közelítjük a zenélést, mint általában teszem.
Az aktuális koncertprogram mely részei jelentik a legnagyobb kihívást számotokra?
Steve: Mindenképpen a Djabe szerzeményei, mert teljesen más felfogásban íródtak, mint a saját műveim. Rendkívüli módon élvezem ezt a fajta kihívást, mert ezáltal feszegethetem a képességeim és a kreativitásom határait.
A gitárrészeket hogyan osztjátok meg egymás között?
Steve: A legfontosabb, hogy teret hagyunk a másiknak a dalokban, illetve minden esetben kiegészítjük egymást, így válik komplett egésszé a muzsika.
Attila: Konkrét példával érzékeltetném, hogyan is működik ez: amikor olyan Djabe-számokat játszunk koncerten, amiben elektromos és akusztikus részek is találhatóak, akkor általában Steve játszik elektromos gitáron, én pedig akusztikuson. Persze van olyan is, hogy mindent ő játszik, vagy mindent én, és az is előfordul, hogy az általa egy gitárra írt szerzeményhez hozzáírunk részeket. Van úgy, hogy együtt alakítjuk ezt ki, de volt már rá példa, hogy nélküle formáltuk át a dalát, amit szó nélkül elfogadott. Nyilván arra is van precedens, hogy egy adott dal nem bír el több gitárt. Steve a ‘70-es években előszeretettel használta a Moog Taurus Bass pedálokat, amiket koncerteken az öccse, a fuvolista John ütögetett egy állványra téve. Ezt látván kitaláltam, hogy ez nekem is jól jönne az ilyen típusú számokban, úgyhogy szereztem egy kis Minimoog szintetizátort, ami tele van retro-hangszínekkel, és kiválóan tudja a Taurus Bass hangzást is. Ezen a hangszeren billentyűzöm ilyenkor. Nem vagyok billentyűs, zongorázni se nagyon tudok, de nem is ez a lényeg: bármi, amit hozzátehetek Steve repertoárjához, óriási örömmel tölt el!
Steve, ezúttal csupán egyetlen pedálboard-ot hoztál magaddal a szokásos kettő helyett, de ez is 32 kilót nyom. Mi mindent találunk benne?
Steve: Lássuk csak.... Először is, itt egy SansAmp GT2 a Tech 21-től, ami egy csöves torzító. Sokoldalú szerkezet, stúdióban, erősítő előtt, és modellezéshez egyaránt kiváló eszköz. A következő egy Line 6 DM4 Distortion Modeler, ami gyakorlatilag egy különböző fuzz-hangzásokat modellező pedál. Amit tudni kell erről a hangzásról, azt ez a cucc mind tudja. Aztán itt a jól ismert, piros Digitech Whammy, aminek expression pedáljával pillanatok alatt oktávokkal lehet módosítani a megszólaltatott hangot. Akkor használtam legintenzívebben, amikor Steven Wilsonnal dolgoztam. A zöld pedál pedig egy Line 6 DL4 Delay Modeler. Ez egy digitális kütyü, programozható késleltetési, visszhang- és looping-lehetőségekkel. Elképesztően inspirál, amit biztosít, ezért is van állandóan nálam, amikor úton vagyok. Tulajdonképpen egy zajkeltő készülék, ami instant pszichedéliába taszítja a hangzást. Aztán itt a Micro POG oktáver, illetve az MXR EVH Phase 90. Van egy Phase 100 a másik pedálboardban is, ezeket akkor kezdtem használni, amikor a Genesis-témák ismét bekerültek a repertoárba. Mind lassú, mind gyors módban hasznomra válnak. Továbbá, található itt egy Ernie Ball hangerőpedál és egy Cry Baby wah is, valamint egy BOSS Harmonist, amivel tripla harmóniákat játszom, tegnap este a koncerten például szinte folyamatosan be volt kapcsolva, szóval nagyon hasznos darab. A jobb felső sarokban egy Fishman Aura foglal helyet, amely egy akusztikus gitár szimulátor, és természetesebbé, melegebbé képes tenni a nejlonhúros akusztikus gitár felerősített hangját. Nagyjából ennyi, vagy mégsem? Bizony, az Analog Man Beano Boost kimaradt. Ez egy klasszikus pedál, egy treble booster, ami nem kizárólag szólókiemelésre alkalmas. A Fernandes Sustainer rendszerrel kiválóan működik tiszta arpeggiók pengetésekor, az eredendően humbucker pickuppal szerelt Fernandes gitárom úgy szól tőle, mint egy Stratocaster. Sokat elvesz a maszatos és fedett alsó regiszterből, és ezáltal kihozza a fényes, csilingelő hangokat a hangszerből.
A fő gitárod egy Les Paul-fazonú Fernandes…
Steve: Ez a gitár csak kívülről emlékeztet a Les Paulra. A lelke a Fernandes Sustainer rendszer, ami gyakorlatilag végtelen hangkitartást produkál. Kétféle módon működik, lehet normál módon kitartatni vele a hangokat, egy mikrokapcsoló segítségével pedig egy oktávval magasabbra húzza fel a megpengetett hangot. Legato-játékra is nagyon alkalmas ezáltal, némi visszhang hozzáadásával pedig gyönyörű szóló-hangszínt ad. Régóta kísérletezem különböző feedback-technikákkal. Amikor normál Les Paul-on játszom, akkor általában e-bow-t használok a megfelelő sustain elérése érdekében. Alapvetően jó dallamokra törekszem gitározás közben, de ez a hangszer a Sustainerrel és a fel-le működő Floyd Rose tremolóval szinte határtalan lehetőségek tárházát biztosítja technikai szempontból. Tényleg csak a képzelet szab határt a hangzásoknak.
Játéktechnikai szempontból is úttörőnek számítasz, hogy más ne mondjunk, az Eddie Van Halen által populárissá tett Tapping-játékmódot te már jóval korábban kifejlesztetted…
Steve: Valóban, már az 1971-es Genesis lemez, a Nursery Cryme nyitódalában alkalmaztam ezt a technikát…
Vajon miért Eddie Van Halen-hez köti mégis mindenki ezt a játékmódot?
Steve: Mert ő nevezte el, ilyen egyszerű. De nincs ezzel baj, hiszen anno az interjúiban mindig hivatkozott rám, amikor szóba került ez a kétkezes játéktechnika.
Elég régóta Marshall-párti gitáros vagy. Mióta is pontosan?
Steve: Igazából a ‘80-as évek legeleje óta játszom Marshall erősítőkön, bár az ismeretségem a modelljeikkel korábbra nyúlik vissza. Korábban főleg Hiwatt erősítőket használtam, majd dolgoztam a H & H céggel, de volt, hogy a kicsi Fender Champ-pel stúdióztam. Egy ideig hajtottam a Roland Jazz Chorust is, úgy 1977 táján. 120-as vagy 150-es volt, már nem is tudom. Azzal az volt a legfőbb bajom, hogy nem bírta a nagy hangerőt, a hangszórók állandóan megadták magukat. Jellegzetesen tranzisztoros hangja volt, erős magas tartománnyal, az akkori lemezeken világosan átjön ez. A Marshall akkor került a képbe nálam, amikor 1978-ban kiszálltam a Genesisből, és azóta ki is tartok mellette. Jelenleg egy 1987x reissue modellen játszom. A technikusomnak van egy eredeti példány ebből az erősítőből, és a tónusokat összehasonlítva azt kell mondjam, az újra kiadott változat maradéktalanul tudja mindazt, amit az eredeti, és óriási előnye, hogy sokkal masszívabb, megbízhatóbb, mint az.
Milyen tónust preferálsz leginkább?
Steve: Inkább azt mondom, mit nem: a sok basszust nem szeretem. Koszos lesz tőle a sound. Játék közben szeretném hallani a gitár valódi hangját, ami a középtartományban található. A jól artikulált, meleg hangzás a nekem való. Az olyan, mondhatni Les Paul-típusú gitárok, mint ez a Fernandes, kimondottan széles spektrumban képesek szólni. Az én esetemben a sustainer miatt nyilván fel kell áldozni ebből valamit, ám ez nem olyan mértékű kompromisszum, amit ne lehetne vállalni. Amikor teljes zenekari kontextusba kerül a gitár, ügyelni kell rá, hogy ne vesszen el a többi hangszer között, hogy képes legyen átszólni a zenén. Az sem jó, ha az ember túl sok magasat tesz a gitárra. Sokszor szembesülök ezzel, amikor koncertre megyek, néha még a hőseim is beleesnek ebbe a hibába. Szinte fáj a túltolt treble frekvencia. Nagyon figyelek erre, végtére is, senkit nem akarok megölni a gitárral…
(Köszönet Hajdu Zolinak a workshop megszervezéséért.)
hackettsongs.com
djabe.hu
Danev György
2017. december 4. 05:40