SOREN ANDERSEN - GLENN HUGHES JOBBKEZE
Soren Andersen neve eddig főként szakmai körökben csengett ismerősen, a dán gitármestert elsősorban olyan zenészek turnécsapataiban lehetett látni, mint Marco Mendoza és Mike Tramp - előbbi oldalán Budapesten is megfordult 2008-ban. A szimpatikus északi muzsikus mindazonáltal Glenn Hughes szárnysegédjeként is tevékenykedik egy ideje, akinek tavalyi, méregerős visszatérő lemezén is jelentős mértékben közreműködött. Mivel Glenn Hughes zenekarával idén augusztusban tiszteletét teszi a FEZEN fesztiválon, amolyan felvezetésként megkértük a gitárost, meséljen Glenn-nel töltött napjairól, az új lemezről és a turnéról. Az itt olvasható interjú második része következő számunkban olvasható majd, amiben maga a Rock Hangja, Glenn Hughes nyilatkozik majd. Addig is, fogadjátok szeretettel Soren Andersent!
Pontosan mióta játszol Glenn Hughes csapatában?
Soren Andersen: 2009 óta, azaz majdnem nyolc éve…
Hogyan kerültél annak idején Glenn látókörébe?
Soren: Los Angelesben, az egyik NAMM Show alkalmával ismerkedtünk meg. Marco Mendozával voltam ott, és Glenn éppen a Red Hot Chili Peppers dobosával, Chad Smith-szel lépett fel. Mivel Marco és Glenn közeli barátok, a koncert után Marco bemutatott neki, mert tudta, hogy mennyire imádom és tisztelem Glennt. Akkor még nem beszéltünk konkrét együttműködésről, mindössze annyiban maradtunk, hogy amennyiben valamikor szüksége lesz egy európai gitárosra, örömmel állok rendelkezésre. A menedzsmentjén keresztül kapcsolatban maradtunk, de évekig nem történt semmi, míg 2009-ben egyszer megcsörrent a telefon. Glenn jelentkezett, hogy szeretne kipróbálni, azóta pedig együtt dolgozunk!
Nyolc év kihagyást követően tavaly ősszel egy Resonate című kiváló szólólemezzel tért vissza Glenn. Együtt raktátok össze a dalokat?
Soren: Minden riffet és szöveget Glenn egymaga írt meg, és már jóval azelőtt kész volt vele, hogy elkezdtünk volna dolgozni a lemezen. Az én szerepem legfőképpen az anyag hangszerelése, illetve hangzásbéli arculatának kialakítása volt. Társproducerként a különböző sávok egymásra rétegzésével és a hangszerek egymáshoz viszonyított arányaival voltam elfoglalva…
A gitárrészekbe azért volt némi beleszólásod?
Soren: Hogyne, a Heavy riffjét például átformáltam kissé. Mondtam is Papának - a csapatban így hívjuk Glennt -, hogy mi lenne, ha rátennénk pár effektet, hogy kicsit modernebb legyen? Erre ő csak annyit mondott, hogy “persze, csináld, remek felvetés”. Számos ehhez hasonló ötlettel járultam hozzá a dalok végleges formába öntéséhez, a gitárszólók pedig természetesen a saját műveim.
Elégedett vagy a végeredménnyel?
Soren: Egyenesen imádom a korongot! Nagyon büszke vagyok rá, és ahogy látom, az embereknek is bejön, mert egyetlen negatív kritikát sem olvastam még róla!
Említetted, hogy társproducere voltál a lemeznek. A saját stúdiódban dolgoztatok?
Soren: Pontosan így történt. A hely neve Medley Studios, és Koppenhágában található. 1985-ben épült, és rengeteg sikeres produkció készült a falai között a ‘80-as és ‘90-es években. Dolgozott itt Prince, a Radiohead, Kelly Clarkson, a Keane, meg egy rakás skandináv hard rock banda. 2006-ban vásároltam meg az üzlettársaimmal, azóta pedig három stúdiót alakítottunk ki benne. Én vagyok a rocker a csapatban, az enyém az alagsorban lévő kettes stúdió, itt van elég hely mindennek, főleg a doboknak optimális ez a közeg. A többiek a másik két stúdióban leginkább europop és hip-hop előadókkal foglalkoznak.
Milyen volt Glenn-nel dolgozni?
Soren: Elképesztően intenzív. 20 nap alatt készült el a lemez, és ennek minden egyes pillanata munkás volt. Egyébként hihetetlenül jól haladtunk, fennakadás nélkül mentek az ügyek. Nyilván nekem ez amolyan jutalomjáték volt, hiszen ezen a funkos rockzenén nőttem fel, kezdve a Deep Purple ilyen irányú anyagaitól Lenny Kravitz-en át a Black Crowes-ig. Szerintem azért sült el ennyire jól a stúdiómunka, mert nem volt vita közöttünk. Pedig hidd el, baromi tökösnek kell ahhoz lenni, hogy azt merészeld mondani Glenn Hughesnak, hogy “Glenn, ezt egy kicsit hamisan énekelted. Nekifutnál újra, kérlek?” (nevet)
A gitárszólók remekül illeszkednek a dalokba, tele van a játékod ‘70-es évekbeli hatásokkal. Mennyi időre volt szükséged a kidolgozásukra?
Soren: Nem töltöttünk ezzel napokat. Csak játszottam, ami épp kijött belőlem. Ha kellett, többször nekifutottam, de tényleg nem bíbelődtünk velük sokat. Általában Glenn volt az, aki mondta, hogy “oké, fiú, jó lesz így, gyerünk, ugorjunk a következőre”. (nevet)
A gitársound organikusabb nem is lehetne, ugyanakkor van egy modern éle is a hangzásnak. Milyen cuccokat használtál a felvételek során?
Soren: Elsősorban az 1965-ös Marshall JTM45-öst, ami a világ legjobb erősítője, minden idők legklasszikusabb brit tónusát produkálja. Egy 4x12-es Orange ládán keresztül használtam, ami Celestion Vintage 30-as hangszórókkal van ellátva - ez a kedvenc típusom -, és egyetlen Neumann U87-es mikrofonnal vettem fel a hangját. A tónus kérdését sem agyaltuk túl, mindössze a megfelelő mértékű gaint kellett megtalálni, és betenni a láncba egy wah és egy fuzz pedált. A fuzz tónust egyébiránt egy elég ritka pedál segítségével alakítottam ki, a neve Captain Coconut, és a Foxrox Electronics gyártja. A gitárjaim közül a Yamaha Revstar modelljét használtam, ami DiMarzio hangszedőkkel szerelt, illetve a régi Fender Stratocasteremet.
A színpadi cuccod hogy néz ki az idei turnén?
Soren: A pedálboardban egy Thai Cobra Octavia, egy kézi készítésű Univibe, egy BOSS CS-2 kompresszor, illetve egy Lunastone Three Stage Rocket overdrive kapott helyet - utóbbi a saját szignált pedálom és egyszerűen fantasztikus -, továbbá van egy Mission wah és egy Line 6 M13 processzor, ami a modulációs effekteket, a kórust, a flangert, a delayt és a reverb-öt biztosítja.
Két Marshall JCM 800-as erősítő található mögöttem, és mindössze két Revstart, valamint a Stratocastert cipelem magammal.
Glenn rengeteg dalt írt az évtizedek alatt. Hogyan lehet ilyen tekintélyt parancsoló katalógusból olyan koncertprogramot összeállítani, ami mindenkinek megfelel?
Soren: Elég nehezen, elhiheted! Glenn ezúttal úgy döntött, hogy az új lemez adja a műsor gerincét, öt dalt is játszunk a Resonate-ről. Magam részéről csak üdvözölni tudtam az elképzelését, mert sokkal izgalmasabb ez így, mintha a régi Deep Purple-dalokra támaszkodnánk, és biztonsági játékot űznénk. Az új lemez van annyira jó, hogy megérdemelje a kiemelt figyelmet a koncertek alkalmával is. Nyilván előveszünk Purple-témákat is, ahogy Black Country Communiont is, meg olyan klasszikus Glenn-szerzeményeket, mint a Soul Mover, sőt, még a Hughes-Thrall lemezről is játszunk!
Végezetül felsorolnád azt az öt albumot, melyek a legnagyobb hatást gyakorolták rád?
Soren: Menjünk bele ebbe egy kicsit mélyebben: öt koncertlemezt mondok, mert mindig az élő anyagok érintettek meg a legjobban. Az első természetesen a Made In Japan a Deep Purple-től. Aztán az AC/DC If You Want Blood You’ve Got It lemeze, majd Jimi Hendrix Band Of Gypsies anyaga következik, mindkettő gyilkos cucc! Visszatérünk a Deep Purple-höz, az 1974-ben rögzített Live In London David Coverdale-lel és Glenn-nel valami fenomenális muzsika! Végezetül pedig a KISS Alive lemezét mondanám, óriási KISS-rajongó vagyok, még ha meglepő is. Persze rengeteg gitárlemez tartozik a kedvenceim közé, az első Van Halen, vagy a korai Gary Moore-albumok például. A legnagyobb favoritom persze mindig is Ritchie Blackmore marad, de Angus Young és az őrült fuzz- és univibe-hangzások miatt Hendrix is örök favorit. Később persze Joe Satriani is elkapott…
...Aki pár hónapja a Guitar Player magazinban méltatta a játékodat, amikor arra kérték, emeljen ki valakit a fiatalabb gitárosok közül.
Soren: Ne is mondd! Alig akartam hinni a szememnek, hogy tényleg engem hozott fel példaként. Elképesztően jól esett, nagyon hálás vagyok neki ezért.
Miért van az, hogy Skandinávia annyi kiváló gitárost ad a világnak?
Soren: Nem tudom, mi lehet ennek az oka, mindenesetre tény, hogy az állam itt minden segítséget megad annak, aki zenélni szeretne. A zeneiskolai oktatás ingyenes, és hangszert is kap, aki szeretne. Másrészről pedig az van, hogy a rock & roll nagyon beleivódott a skandináv emberbe a ’60-as, ‘70-es években. Közel vagyunk Angliához, és emiatt kivételes helyzetben voltunk, az összes legenda koncertezett ezen a vidéken a fénykorában, a Beatles, a Stones, a Led Zeppelin, a Deep Purple, és még sorolhatnám. Szerencsések vagyunk!
sorenandersen.net
Danev György
2017. november 6. 09:49