MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Samu, a gitáros (6-2. rész)…

… és Bencsik Sándor, az ember. A P. Mobil és a Pandora’s Box zseniális képességű hangszerese, zeneszerzője a visszaemlékezők szerint ellentmondásos egyéniség volt. Önmagával és zenésztársaival szemben kíméletlenül maximalista, ugyanakkor visszahúzódó, csendes, érzékeny karakter. A kőkemény, ám dallamos rockzene feltételen és hűségesen kitartó híve, aki laza elegenciájával, finom modorával messze kitűnik a bőrös-láncos rockerek közül. Akit magánéleti gondjai éppúgy agyonnyomnak, mint az általa vezetett zenekar lecsúszása. Sorozatunkban a hetvenes-nyolcvanas évek egyik gitárhőse életének fontos mozzanatait elevenítik fel zenésztársai, barátai. Ha Varga Miklós zenekari pályájának kezdete nem is innen datálódik, ám országos ismertsége mindenképp a P. Box-nak köszönhető.

A P.S. Bandnél tartottunk. Ezek után sem szakadt meg végképp a kapcsolat közted, illetve a zenekar között, hiszen a P. Box vendégeként az István, a király előadásai kapcsán több zenész kollégáddal együtt jártátok az országot. Hogyan fogadta ezt a zenekar?  

Így igaz, a történtek ellenére anyázás nélkül, békességben váltunk el. Ennek eredményeképpen gond nélkül meg tudtuk csinálni a zenekarral és a kollégákkal az István, a király turnét. A rockopera sikere ezeken a turnékon a zenekar és a közreműködő művészek sikere is lett, így mindenki jó szívvel, örömmel állt hozzá még akkor is, ha abban a blokkban nem a saját szerzemények hangzottak el. Más kérdés, hogy Gyula színházi elfoglaltságait egyre nehezebben tudta egyeztetni a zenekarral, nem bírta a kettős terhelést, ebből kifolyólag örökösen háborúztak egymással. Nemegyszer hangot adtak azon véleményüknek is, hogy egy rock énekes ne álljon be egy színházi produkcióba. Ennek az éremnek egyébként két oldala volt: egyrészt a P. Boxot, mint zenekart az István… produkcióval könnyebben el lehetett adni, ugyanakkor az előbb említett okok miatt felerősödött az énekes-zenekar konfliktus. 

Miután Vikidál Gyulát elszippantotta a színház, a rockopera vízválasztónak bizonyult. Sőt, odáig fajult, hogy az akkori NSZK-beli, brémai koncertre sem utazott már ki a P. Box-szal. Te viszont elvállaltad.

Elvállaltam, persze, hiszen Gyula emiatt szállt ki a zenekarból. A néhány régivel együtt az új P. Box-nótákat is megtanultam. De ezt megelőzően, itt Magyarországon is tartottunk néhány belövő koncertet. Kicsit furcsán érzetem magam, hogy ismét a régi zenészekkel állok közös színpadon, bár a ritmusszekció addigra kicserélődött: a doboknál Szabó Putyur helyett Pálmai Zoli ült, a basszusgitárt pedig Zsöcike kezelte. Jól érzetem magam közöttük, ám az idő kerekének visszaforgatása meg sem fordult a fejemben, hiszen addigra összeállt és működött a saját zenekarom, a VM Band. Szólistaként szép sikereket értem el, a zenekar pedig az én nevemet viselte.

Ha már a szólópályádnál tartunk, megkerülhetetlen kérdés az általad komponált Európa című szám sikere, amelyet eredetileg a P. Box-nak szántál, ám a zenekar – A zöld, a bíbor és a feketéhez hasonlóan – leszavazta.

Nem tudtam, hogy A Zöld, a bíbor… is így kezdte pályafutását. Az Európának különleges története van, és valóban a P. Box-korszakban született, méghozzá Csiga Sanyi buzdítására. Hazamentem, és öt perc alatt megírtam. Tudni kell azonban, hogy az első változat még nem a mai szöveggel készült, a dallamra két verziót is készített Sanyi. Az egyiket – a Kék farmer címűt – megmutattam Cserhátiéknak, akik szerint a szerzemény primitív, vállalhatatlan. Ennyiben maradtunk. Később a Sirokkóban is előkerült a nóta, amelyre Scholler Zsolti azt mondta, NDK-induló.  Egy alkalommal Varga Misinél a Dési Huber Művelődési Házban próbáltunk, amikor Misi kezembe nyomott egy dalszöveget azzal, hogy írjak rá valamilyen zenét. Abban a pillanatban egy isteni sugallatra beugrott a már-már elfeledett dallamom, rádúdoltam. Kiderült, hogy a dallam és a szöveg ritmikailag, illetve prozódiailag tökéletesen illeszkedik egymáshoz. Semmin nem kellett változtatni, így született meg végül az Európa.

Mindezek után mennyire kísérted figyelemmel Samu, illetve a változó összetételű zenekar útját?

Egy darabig követtem. Van, ami kimaradt, például sokkal később tudtam meg, hogy Mr. Basary is a zenekar tagja volt. A Bill és a Box Company formációját kissé furcsának találtam, hiszen Bill blues-os dolgai eléggé messze estek Samu zenei világától.  A Bencsik Sándor életmű legnagyobb tragédiájának tartom, ha szegény tudta volna, hogy csupán néhány évet kell várnia a rendszerváltásig – ahol minden átalakul és majd könnyebben boldogul – talán másképpen alakul a sorsa. Tehetsége arra predesztinálta volna, hogy szakmailag ne adja föl. Magyarország egyik legjobb gitárosaként bármikor összehozhatott volna egy olyan új formációt, amely ütőképes lehetett volna. 

Tudsz-e valamit a magánéleti problémáiról, az emigrációról, illetve halálának a körülményeiről?

Elkeseredett emberről beszélünk, aki nem látta a jövőjét Magyarországon, emiatt emigrálásra kényszerült. Bízott magában, a tehetségében, s úgy gondolta, Nyugat-Európában is megél majd. Arra álmában sem gondolhatott, hogy a hitegetések miatt üvegmosásból és más egyéb méltatlan munkából kell fenntartania saját magát és családját. A szakmai és családi okokon túl a politikai szál sem hagyható figyelmen kívül: aki ismerte, tudta róla, hogy a kommunizmus ádáz ellensége volt. Zsigerből utálta az akkori rendszert. Akkoriban született a gyermeke is, akinek jobb jövőt szánt. Ami halálának a körülményeit illeti, számomra teljesen új dolgokat hallottam nemrég: nevezetesen azt, hogy végzetes tettét, két másik öngyilkossági kísérlet előzte meg. Azt is megtudtam attól az embertől, aki a lágerban mindvégig Samu mellett volt, hogy a családi őrizetet kijátszva felrohant az emeletre, és onnan vetette le magát. Közvetlen anyósa és a kicsi gyermeke mellé… Nem részletezem. Nekem is vannak gyermekeim, még csak rágondolni is borzalom, hogy mekkora törésnek, szakadásnak kellett végbemennie a lelkében, hogy erre a szörnyű tettre ragadtassa magát. Nem tudom felfogni, hogy abban a pillanatban hová tűnt belőle az a felelősségtudat, hogy egy egyéves gyermeket ilyen módon magára hagyjon? Vajon mi okozhatott benne ekkora elkeseredést, hogy háromszor is megkísérelte az öngyilkosságot? És még egy érdekes történet ezzel kapcsolatban, amely nagyjából nyolc-tíz évvel ezelőtt történt. Egy március 15-i ünnepségen léptem föl Soroksáron, s a műsor után odajött hozzám egy idősebb ember. Bencsik Samu apósaként mutatkozott be, akiről az a hír járta, hogy ő dobta ki Samut a darázsfalvai tábor második emeleti ablakán. Ott elpanaszolta nekem, tudja, hogy a szóbeszédek alapján azzal gyanúsítják őt, hogy valamiféle köze lehetett leendő veje halálához. Mint mondta, ezzel a teherrel kell élnie, s ez mennyire nyomja a vállát; ám ő mindenre megesküszik, hogy semmi köze ehhez a szörnyűséghez. 

Mi a véleményed: Bencsik Sándor esetében is igaz a mondás, hogy „halj meg és nagy leszel!”, vagy netán itt többről van szó?

Érdekes kérdés ez. De visszakérdezek: ha azt mondjuk, Tátrai Tibusz? Ő köztünk él, játszik és nagyon tiszteljük. Biztos vagyok benne, ha Samu közöttünk marad, életében is legenda lett volna. Nem gondolom, hogy az ő emlékét meg kellene szépíteni, vagy épp meg kellett halnia ahhoz, hogy nagy gitárosnak, szerzőnek tartsuk.

Hegedűs István


2018. július 8. 12:24

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA