Samu, a gitáros (10-2. rész)…
… és Bencsik Sándor, az ember. A P. Mobil és a Pandora’s Box zseniális képességű hangszerese, zeneszerzője a visszaemlékezők szerint ellentmondásos egyéniség volt. Önmagával és zenésztársaival szemben kíméletlenül maximalista, ugyanakkor visszahúzódó, csendes, érzékeny karakter. A kőkemény, ám dallamos rockzene feltételen és hűségesen kitartó híve, aki laza eleganciájával, finom modorával messze kitűnik a bőrös-láncos rockerek közül. Akit magánéleti gondjai éppúgy agyonnyomnak, mint az általa vezetett zenekar lecsúszása. Sorozatunkban a hetvenes-nyolcvanas évek egyik gitárhőse életének fontos mozzanatait elevenítik fel zenésztársai, barátai. Kékesi „Bajnok” Lászlónak, a P. Mobil basszusgitárosának is előkerültek régi emlékei a zenekarban, sőt a magánéletben együtt eltöltött időkről: beszélgetések, piázások, csajozások és nem utolsó sorban a közös zenei munka, amely olyan rockhimnuszokat eredményezett, mint a Forma 1, az Utolsó cigaretta, vagy éppen a P. Boxba átvitt Éjféli szekér.
Volt valamilyen kapcsolatotok később? Hiszen két különböző, sőt konkurens zenekarban játszottatok.
A kettéválás után eléggé megritkultak a találkozások. Két párhuzamosan futó zenekar, ráadásul egyazon műfajban, ugyanabban a körben mozogva. Mindkét bandának megvolt a maga elfoglaltsága, így meglehetősen eltávolodtunk egymástól. Később, amikor jobban ráértünk, eljárogattam a koncertjeikre, de érdekes módon inkább Cserháti Pityivel és Sáfár Öcsivel dumálgattam.
Mit tudsz a disszidálási szándékáról, illetve körülményeiről?
Mielőtt végleg elhagyta volna az országot, a Lecke utcai lakásban – nem emlékszem mi célból, talán valamilyen évforduló lehetett – többen összejöttünk. Ott valami szöget ütött a fejembe, ami nem hagyott nyugodni. Az emberek lassan elszállingóztak, arra gondoltam, maradnom kellene még. A mellékhelyiségben megvártam, amíg az utolsó vendég is távozik, majd a vécéről kifelé jövet a mutterjához fordultam. Mielőtt azonban feltettem volna a kérdést – úgy látszik átlátott rajtam – gyorsan közölte: – Lacikám, ugye nem haragszik; tudom, mit akar kérdezni, de nem mondok semmit! A többiről csak hallomásból, egymásnak ellentmondó hírekből tudok. Azt sem tudtam például, hogy kész tervvel hívták Svédországba, amiből semmi nem volt igaz. Ennyit a disszidálásról. Halála, illetve annak körülményei a mai napig rejtélyesek számomra. Tudom, hogy nem segít már, de legalább valami biztosat tudnánk. Úgy legalább megnyugodhatnánk kissé.
Mi a véleményed, hogyan juthatott el idáig?
Samuról nehezen tudtam volna elképzelni, hogy megteszi ezt. A szó jó értelmében vett hiú ember, aki odafigyelt az öltözködésére, saját magára, de leginkább a zenére, amelyben könyörtelen és szigorú volt. Szerette az életet, mindig előre nézett. Nem tudom, mi történhetett vele.
Mit gondolsz róla, mint zenészről, mennyire hagyott űrt maga után a halálával?
Sokszor eszembe jut, mi lenne itt, ha közöttünk élne és játszana. Ha meggondolom, ugyanaz a sors érte utol, mint egyik kedvencét, Jimi Hendrixet. Akiről Paul McCartney is kijelentette, hogy Jimi a világ legjobb beatzenésze. Felötlött bennem, milyen jó lenne elmenni egy Hendrix-koncertre, amiről azonnal eszembe jutott, milyen jó lenne Samut nézni a színpadon. Hogy hagyott-e űrt maga után? Egészen biztos! Egyéni elgondolású, rá jellemző, különleges nótákat írt, jól kidolgozott, ízes gitárszólókkal fűszerezve. Nem gondolom, hogy kilépett volna abból a körből, amelyet ő húzott meg. Nyilván modernebb formában csinálná, hiszen a korral haladni kell, de a stílus mindenképp maradna. Legfeljebb egészségesebb lenne. A tehetség nem vész el.
Lehet-e életművének létjogosultsága ebben az óriási kavalkádban?
Mindenképpen! Gondolj bele, hogy a P. Mobilon kívül – a kocsmazenekaroktól kezdve egyes nagyszínpados bandákig – hányan játsszák a szerzeményeit! De nem megyek messzire: jó pár éve azért alakítottam meg a Bajnok Rock Team elnevezésű saját zenekaromat, hogy a Gesarol – P. Mobil időszak azon nótái, amelyek lemezre sem kerültek, ne tűnjenek el nyomtalanul. Változtatás nélkül, az eredeti formájában hangszereléssel játsszuk ezeket annyi különbséggel, hogy a napjaink hangzásvilágának, követelményeinek megfelelően szólalnak meg. Magam sem hittem, de a tapasztalatok is azt mutatják, hogy a mai napig ütnek. És ezek valamilyen módon mind Bencsik Samuhoz kötődnek.
Hegedűs István
2018. október 14. 17:39