MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

PEAVEY - AZ INNOVÁCIÓ SZINONIMÁJA

Talán egy kezünkön is meg tudjuk számolni azon szakembereket, akiket az erősítőgyártás atyjaiként szokás emlegetni. Hartley Peavey, a világhírű Peavey erősítők, gitárok és hangrendszerek megálmodója egyike ezen kulcsfontosságú figuráknak. A 77. életévét december 30-án betöltő legendás szakember a zenész-világ legnagyobb örömére még ma, 53 év elteltével is fáradhatatlanul kutatja a szegmensben rejlő kihívásokat és lehetőségeket. Az alábbi exkluzív interjúban az ő története elevenedik meg.

Hivatalosan úgy tudni, hogy legelső erősítőjét 1961-ben építette. Mi adta a kezdő lökést ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon?

Hartley Peavey: Igazság szerint már 1957 decemberében is építettem erősítőt, az volt a legelső példányom. Az inspirációt Bo Diddley egy koncertje jelentette, amire kicsivel korábban sikerült eljutnom. A fellépés hatására rögtön eldöntöttem, hogy gitáros akarok lenni. Könyörögtem apámnak, hogy kaphassak egy gitárt, de nem adta be egykönnyen a derekát, egy opciót viszont kilátásba helyezett. Azt mondta: “a saját gitár feltétele, hogy megtanulsz rajta játszani. Befizetlek gitárórákra, és majd ha elsajátítottad a hangszer minden fortélyát, akkor kapsz egy sajátot.” Ennyi időm nem volt. Kétségbeesésemben elkezdtem az apám hangszerboltjának raktárában talált alkatrészekből összerakni dolgokat. Szükségem volt valamire, amihez csatlakoztathatok egy gitárt. Kreáltam egy saját hangszedőt, majd megszületett az erősítő a téli szünetben. Habár apám hangszerkereskedő volt, nem segített hozzá az első gitáromhoz és erősítőmhöz. Sokat morfondíroztam rajta az évek során, hogy mi lett volna, ha teljesíti a kívánságaimat. Ha megkaptam volna tőle a gitárt és az erősítőt, lehet, hogy el sem kezdtem volna saját eszközt kitalálni…

A Peavey Electronics céget 1965-ben alapította, a brit invázió kellős közepén. Hogyan emlékszik vissza azokra az időkre?

Hartley Peavey: Nyolc éven át igyekeztem megtanulni gitározni, majd amikor már elég jó voltam, bekerültem pár zenekarba. Viszont amikor már a harmadik bandából rúgtak ki, miután megépítettem az összes erősítőt, amire szükségük volt, felismertem, hogy nagy valószínűséggel soha nem leszek rocksztár. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy mihez is kezdjek. Úgy voltam vele, hogy “jó, nem vagyok valami nagy szám, mint gitáros, de a technikai háttér megvalósításához azért van érzékem.” Ekkor eldöntöttem, megcsinálom azt, amiért annyi gitáros sóhajtozott. Mindenki ugyanazt a nótát fújta akkoriban: “bárcsak valaki építene egy jó cuccot, amit tisztességes áron lehetne megvásárolni!”
Mielőtt azonban az egész elindulhatott volna, még el kellett sajátítanom számos készséget, ami a leendő vállakozás szakmai hátterét biztosíthatta: négy féléven keresztül tanultam géptant és villamosságtant, ezen belül gyenge- és erősáramot. További két szemeszteren át hallgattam fémipari ismereteket, elektronikát és műszaki rajzolást. Volt egy apró műhelyem a szüleim alagsorában, ott készítettem az első gitárjaimat, basszusgitárjaimat, erősítőimet, különböző ládákat és hangrendszereket. Miután befejeztem az egyetemet és lediplomáztam 1965 júniusában, egyből útjára indítottam a Peavey Electronics vállalatot. A legelső szabadalmamat viszont egy évvel korábban, 1964-ben nyújtottam be az illetékes védjegyhivatalhoz.
Azt hiszem, nagy szerencsém volt, hogy apám hangszerboltjában nőttem fel. Így lehetőségem volt megfigyelni belülről, hogyan működik a hangszeripar, mik azok az üzleti szempontok, amiket egy hangszerboltosnak figyelembe kell vennie. Gitárosként pedig a zenészek szemszögéből is képes voltam szemlélni ugyanezt. A legelső NAMM Show, amin részt vettem, az 1954-es volt, és attól kezdve mindegyiken jelen voltam, leszámítva azokat, amiket az egyetemi kötelezettségek és a sorkatonai szolgálat miatt kellett kihagynom.
Ami a ‘60-as és a ‘70-es éveket illeti, akkoriban minden a konglomerátumokról szólt. Ezek az óriási vállalatok felvásárolták az összes versenytársamat: azt persze mindenki tudta, hogy a CBS megvette a Fendert, azt viszont kevesebben, hogy a JBL/Harman például a Beatrice Foods/Sara Lee cégé lett, az Altec Lansing pedig az LTV tulajdonába került. A Norlin bekebelezte a Gibsont, a Gulf & Western, azaz a Paramount Pictures pedig rátette a kezét az USA legnagyobb Marshall-disztribútorára. Az áraik nyilván ezzel egyenes arányban kezdtek növekedni, a termékeik minősége viszont egyre silányabb lett. Tulajdonképpen ekkor kezdett szárnyalni a cégem, mert az amerikai piac felismerte, hogy a “legjobbat kevesebbért”-alapelv nálam tényleg kiváló minőségű és elérhető árú termékekben manifesztálódik.
Idén június elsején ünnepeltük a cégem ötvenharmadik születésnapját, ami mindvégig ugyanabban a tulajdonban volt és ugyanaz a menedzsment irányította. A hajdani versenytársaimat vagy felvásárolták, vagy tönkrementek, vagy kivonultak az üzletből. Én vagyok az egyetlen, aki mindvégig talpon maradt. Köszönet ezért a vásárlóknak, a hangszerkereskedőknek és a disztribútoroknak a világ 136 országában. A Peavey él és virul, ahogy én magam is!

Az első időkben mennyire volt nehéz betörni az amerikai piacra?

Hartley Peavey: Nagyon is nehéz volt versenyre kelni azokkal az óriási konglomerátumokkal, hiszen nekem alig volt tőkém, ők viszont dollármilliókból gazdálkodtak. Amerikában a fő vetélytársunknak a Fender bizonyult, akik kitűnő csöves erősítőket gyártottak, ám a tranzisztoros szegmensben csúnyán alulmaradtak. A Peavey akkor még alig gyártott csöves erősítőt, a legtöbb modell tranzisztoros technológiával készült nálunk. Az ellenlábasaink zöme alaposan felsült a tranzisztoros versenyben, képtelenek voltak megbízható termékeket létrehozni. Mi viszont komoly erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy a tranzisztoros cuccaink tényleg jók legyenek, és az áruk is elérhető maradhasson.
A másik nagy kihívást az jelentette, hogy akkor még nem gyártottunk gitárokat. A konkurencia képviselőinél viszont szinte magától értetődőnek bizonyult az árukapcsolás: a gitár eladta az erősítőt, és fordítva. Eme üzleti filozófia azt jelentette, hogy bizonyos üzletek ajtajai zárva maradtak előttem. Habár az első gitár- és basszuserősítőimmel sikert arattam, a valódi áttörés akkor következett be, amikor megtaláltam a piaci rést a hangrendszerek területén. Felismertem, hogy noha rengetegen gyártanak erősítőket, a hangrendszerekkel valamiért kevesen foglalkoznak. A ‘60-as évek végén vágtam bele ebbe az üzletágba, ami gyorsan meg is hozta az áhított sikert.

A Peavey egyike volt azon gyártóknak, akik létrehozták az “amerikai soundot”. Szándékosan távolodtak el a brit karakterisztikától?

Hartley Peavey: A Peavey erősítőknek sosem volt egyfajta meghatározó hangzásuk, és azért nem, mert mi elsősorban egyes zenészek és bizonyos zenei műfajok kiszolgálására törekedve terveztük a modelljeinket. A nagyobb kihívóink viszont mind rendelkeztek ezzel, ám ennek köszönhetően egydimenzióssá váltak. A leghíresebb brit erősítőgyártók valóban elsőrangú fejlesztésekkel álltak elő, de hiába voltak különféle EQ-potméterekkel felszerelve a modelljeik, tonalitásban szinte semmi sem változott, bármerre is csavargatta őket az ember. Egyetlen jó hangzással rendelkeztek, ami azért volt rossz, mert ha az a tónus nem tetszett, nem nagyon lehetett mit csinálni az adott erősítővel, nem lehetett változtatni a soundon. A Peavey erősítők azonban nem ilyenek voltak.
Mi egész történelmünk folyamán roppant sokoldalú szerkezeteket gyártottunk. Példának okáért a 6505-ös széria a súlyos zenét játszó csapatok körében aratott hallatlan sikereket, a Classic és a Delta Blues szériák pedig széles körben örvendenek népszerűségnek. És akkor még ott van a Transtube széria, ami világviszonylatban a legversenyképesebb mind közül. Az a tény, hogy különböző stílusú zenészeket meg tudunk szólítani, számunkra sokkal fontosabb, mint egyetlen jellegzetes Peavey-tónussal rendelkezni.

A ‘70-es évek végén a Peavey gitárok is kezdtek betörni a piacra, egyre népszerűbbé váltak a zenészek körében. Minek volt köszönhető ez a tendencia?

Hartley Peavey: Az egész úgy kezdődött, hogy a két legnagyobb vetélytársam megpróbálta rákényszeríteni a viszonteladókat arra, hogy az ő erősítőikből ugyanannyit tartsanak készleten, mint az enyémekből, ellenkező esetben nem szolgálják ki őket a híres gitárjaikkal és basszusgitárjaikkal. Ez természetesen illegális volt, de ahelyett, hogy megpróbáltam volna az ügyet jogi útra terelve megállítani őket, inkább felvettem a kesztyűt, és előrukkoltam a saját gitár- és basszusgitár-szériáimmal. Annak érdekében, hogy versenyre kelhessek velük, eldöntöttem, hogy teljesen új irányelvek mentén fogok haladni. Ennek az lett az eredménye, hogy alapos kutatómunkát követően 1977-ben bemutattuk a világ első olyan gitárját és basszusgitárját, amelyek komputervezérlésű gépek segítségével lettek előállítva. Ezek voltak a T60-as és T40-es modellek. Akkoriban sokan mondogatták, hogy ezzel a technológiával nem lehet eredményt elérni. Nyilván azért voltak ezzel így, mert nem tudták, hogyan kell használni a számítógépeket erre a célra. Érdekes, hogy manapság mindenki CNC gépekkel készíti a gitárokat, a Peavey viszont már 1978-ban robotokat használt erre. Néhány cég persze azóta is ki akarja sajátítani magának a felfedezést, hogy ők vezették be ezt a technológiát a gyártásba, és a fiatalabb gitárosok ezt el is hiszik, de az igazság az, hogy a Peavey volt az első. 53 év alatt 180 szabadalmat nyújtottunk be, ami meghaladja azt a számot, amennyit az összes konkurensünk együttvéve produkált. A Peavey továbbra is a fejlesztések, az új metódusok és a jobb eszközök kutatásának zászlaját emeli magasba, még olyan területeken is, mint amilyen a saját hangszórók tervezése, szabadalmaztatása és készítése. Erre azért van szükség, mert a vezető hangszórógyártók nem akarják meghallani azt, amit már régóta próbálok elmagyarázni nekik, vagyis hogy miért nem jó magasan tartani a termékeik árát. Mivel süket fülekre találtam, saját hangszórók tervezésébe kezdtünk.

A ‘80-as években újra nagy keletje lett a tranzisztoros erősítőknek, és a Peavey is ráerősített erre a vonalra azokban az években…

Hartley Peavey: Ahogy már az elején is említettem, tranzisztoros erősítők építésével kezdtem ezt az egész üzletet, tehát nem esett nehezemre újragondolni őket. A ‘80-as évek elején egy időre jegeltük a csöves erősítőkkel kapcsolatos kutatásainkat, mert az idők folyamán egyre nehezebbé vált a megfelelő minőségű alkatrészek beszerzése. Ugyanebben az időben új vezető mérnök érkezett a csapatomba az RCA-től, aki segítő kezet nyújtott az új tranzisztoros specifikációk elkészítésében. Az eredmény önmagáért beszélt, azoknál jobb tranzisztoros cuccokat addig senki nem volt képes gyártani.

A Peavey és Eddie Van Halen együttműködése előbb az 5150 erősítőt eredményezte, ami a valaha létezett egyik legversenyképesebb hi-gain modell az erősítőgyártás történetében. A kollaborációból később megszülettek a Wolfgang gitárok is. Hogyan kezdődött a Peavey és Van Halen kapcsolata?

Hartley Peavey: A Music Man gitárok tulajdonosa, Sterling Ball régi barátom, anno ő mutatott be minket egymásnak. Van Halennek állítólag volt egy dizájnja valami csodaerősítőről. Találkoztam a “feltalálóval”, ám eme állítólagos erősítővel kapcsolatban semmilyen útmutatást nem kaptam, és nem is beszéltem olyan emberrel, aki valaha is látta vagy hallotta volna a szerkezetet. Szerintem nem is létezett, csak urbán legenda volt. Mindazonáltal elkezdtünk Eddie-vel dolgozni az 5150-es modellen, melyhez felhasználtuk jó néhány szabadalmunkat, hogy az erősítőt olyasfajta extra dinamikával vértezhessük fel, amit Van Halen akart. A későbbiekben leszerződött hozzánk Joe Satriani is, és megcsináltuk a JSX nevű szignált modelljét. Amikor ez Van Halen tudomására jutott, teljesen begőzölt, és átszerződött egy másik céghez. Ironikus, de miután lelépett és át kellett neveznünk a szériát 6505-re, sokkal több példányt adtunk el belőle, mint ameddig ő volt az arca ennek az erősítő-családnak...

Az ezredforduló környékén a Peavey is elkezdett különféle szoftverfejlesztésekkel foglalkozni és modellező erősítőkkel kísérletezni. Mi a véleménye, a modellező technológia valaha is át fogja tudni venni a stafétát a csöves erősítőktől?

Hartley Peavey: A modellező erősítők története érdekesen alakult az elmúlt évtizedben: bizonyos szempontból nagy előrehaladás következett be, azonban sajnálatos visszalépések is történtek a technológiát illetően. Az egyik legelső ilyen szerkezetet mi állítottuk elő Transformer néven. Ám akadt egy probléma, ami a versenytársainkat ugyanúgy értintette, mint minket: a gyártás a nagysebességű DSP processzorok rendelkezésére állásától függött, ráadásul tekintettel kellett lenni arra is, hogy noha a DSP kiváló tiszta tónust tudott előállítani, tisztességes torzított modellezést borzasztóan nehéz volt kicsikarni belőle. A konkurens gyártók azonban mindent a DSP segítségével akartak megoldani, ami azt eredményezte, hogy gondjaik támadtak a torzítással. A legnagyobb ellenlábasaink elkezdtek extrém  magas frekvenciákat használni torzított üzemmódban annak érdekében, hogy a DSP korlátozott kapacitásait áthidalják. Ez viszont zajt eredményezett, amit ugyan filterekkel próbáltak minimalizálni, de ez a tonalitás rovására ment. Ezzel szemben mi a Transtube szabadalmunk analóg technológiájának köszönhetően el tudtuk kerülni a fent részletezett problémát. Ahogy a félvezetők sebessége és feldolgozási teljesítménye fejlődött, úgy vált a modellezés egyre hatékonyabbá.
Az eredeti kérdésre visszatérve, mindig lesznek olyanok, akik a csöves erősítőket fogják preferálni a modellező társaikkal szemben. Az igazság az, hogy meglehetősen nehéz egy masszív full stacket élethűen szimulálni. Szerencsére a Peavey mindkét szegmensben állja a sarat, klasszikus csöves erősítőkkel, újgenerációs analóg/tranzisztoros eszközökkel és modellező technológiával egyaránt szolgálunk. Hogy miért? Mert a piacon ezek mindegyikére van igény!

Számtalan nagy jelentőségű erősítőt fejlesztett az elmúlt fél évszázadban. Melyik áll a legközelebb a szívéhez?

Hartley Peavey: Eme 53 év számomra legkedvesebb darabja nem a legnagyobb és nem is a legerőteljesebb modellünk, hanem a Peavey Bandit széria. Erre vagyok a legbüszkébb. Szerintem a világ egyik legjobb erősítője. Tízezrével adtuk el szerte a világon, és még mindig gyártjuk. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Peavey sosem szállt be a “reissue”-versenybe, nálam ennek elvi okai vannak. Jól tudom, hogy bizonyos cégek micsoda energiákat fektetnek a régi erősítőik újrateremtésébe, nekem viszont ez elég beszédes. Aki ezt csinálja, azt sugallja, hogy az új fejlesztéseik nem olyan jók, mint a régiek. Nálunk nem ez a helyzet. Az újabb szériáink fényévekkel előzik meg a régieket. Nyilván sok régi erősítőnk kiválónak minősült a maga idejében. A megbízhatóságunk már akkoriban is párját ritkította, de mivel egyre korszerűbb technológiák és komponensek váltak elérhetővé, folyamatosan fejlesztettünk. A mostani erősítőink jobbak, mint azok, amiket a múltban építettünk, és amíg én vezetem ezt a céget, addig ez így is marad. Idelent délen van egy mondás: “ha jó sütit készítesz, ne változtass a recepten!” Ehhez tartom magam!

Bő fél évszázad, számos úttörő fejlesztés, szakmai elismerés és világsiker után mi az, amit még el szeretne érni a Peavey-vel?

Hartley Peavey: Öt évtizeden keresztül az tartotta fenn az érdeklődésemet, hogy minden egyes nap tanultam valami újat. Ha 53 évig folyamatosan tanul az ember, akkor egy idő után rájön, hogy birtokában van valaminek. Azt mondják, hogy az élet és a tapasztalás a legjobb tanítómester. Ha így van, akkor többet ültem az iskolapadban, mint bárki, akit ebben a bizniszben ismerek. Végezetül, hadd osszam meg az olvasókkal, mi is volt az eredeti célom, amikor megalapítottam a Peaveyt 1964-65-ben: szimplán a legjobb akartam lenni. Természetesen ahhoz, hogy az ember a legjobb legyen valamiben, másnak kell lennie, mint a többieknek. Mások is vagyunk. Más a vállalati struktúránk, másmilyenek a termékeink és a gyártási metódusunk. Ugyanakkor ugyanaz a tulajdonosi kör és a menedzsment, mint 1965-ben volt, amikor az egész kaland elkezdődött. Továbbra is érdemes figyelemmel követni a tevékenységünket, mert rengeteg csodálatos technológia kerül majd bemutatásra az elkövetkezőkben is. A Peavey már csak ilyen…

peavey.com
forte-music.hu

Interjú: Danev György


2019. június 3. 17:42

Minden jog fenntartva. 2019 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA